Százhalombattai Hírtükör, 2008 (21. évfolyam, 1-26. szám)
2008-06-12 / 12. szám
4. oldal A szerkesztőség fenntartja a beérkező kéziratok rövidítésének, szerkesztésének jogát, és azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kulturális keret gátlástalanul Miután több nyilvános fórumon is bírálat ért egy “névtelen levél” felolvasása miatt, úgy gondolom, magamnak is, a városnak is tartozom az alábbi magyarázattal. Névtelen leveleket nyilvánosságra hozni valóban nem feltétlenül helyes, de mivel önkormányzati képviselő vagyok, kötelességem megismerni és képviselni minden hozzám forduló városlakó véleményét. Még olyanokét is, akik a nevük elhallgatását kérik, mert félnek bírálatuk esetleges következményeitől. Mielőtt a képviselő-testület ülésén felolvastam volna a levelet, ellenőriztem a valóságtartalmát, és meggyőződtem arról, hogy - sajnos - minden állítása igaz. A magam részéről teljes mértékben egyetértek a benne foglaltakkal, így akár a saját véleményemként is elmondhattam volna. De mivel akkor sajnos, nem így tettem, szeretném most leírni a saját véleményemet is az önkormányzat Kulturális Alapjának felosztásáról. Igaz, hogy idén 3 millió forinttal kevesebbet oszthatott szét az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság, mint tavaly, de azért 12 millió forint is szép summa. Vajon milyen elvek alapján rendelkeztek róla? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Muzsikáló Százhalombatta Alapítvány, aminek egyik alapítója az önkormányzat, húsz éve működik, és eddig tizenöt éven keresztül szervezte meg a városban a zenei világnapot, adta át a Városi Zenei Díjat, erre a rendezvényre idén egyetlen fillért sem kapott. Ezek szerint Battán 15 év után először nem lesz zenei világnap? Adtak viszont több mint egymillió forintot egy olyan szervezetnek - Fókuszban Batta Ifjúsága -, amely az előző önkormányzati választásra jött létre, majd miután sem képviselő-, sem polgármester-jelöltet nem tudott a testületbe juttatni, eltűnt a közéletből. Most, másfél év után hallunk újra felőlük. Nagy Balázs fideszes képviselő védnöksége alatt focitornát szerveztek 300 ezer forintos önkormányzati támogatással, ingyen sört és ételt osztva minden résztvevőnek. A kulturális alapból 1 millió 80 ezer forintos támogatást kaptak Baba-mama nap és ifjúsági est szervezésére. Vajon mennyire hiánypótlóak ezek a rendezvények, amikor van egy művelődési házunk ifjúsági klubbal, mindkettőben egymást érik a programok babáknak, mamáknak, fiataloknak egyaránt. Mennyire rendjén való az, hogy a katolikus hitközség civil szervezeteként működő Százhalombattai Szent István Király Alapítvány 950 ezer forintos támogatást kapott kulturális rendezvényekre, amiken saját bevallásuk szerint és programonként összeadva is legfeljebb 260 fő vesz részt összesen, miközben az általános iskolák, amelyekbe egyenként 400-500 gyerek jár, ennél százezrekkel kisebb mértékű támogatásban részesültek? A szakbizottság nevetséges - mondhatnám, megalázó összegeket ajánlott meg a városban harminc éve dolgozó képzőművész, tanár, iskolaalapító, László Bandy hagyományos alkotótáboraira. Pedig ezekben a táborokban gyerekek, fiatalok egész nemzedékei nevelődtek művésszé, tanárrá, művészetet értő emberré az elmúlt évtizedekben. Egyetlen fillért sem biztosítottak egy szintén önkormányzati alapítvány (“Százhalombatta Városért” Közalapítvány) iskolákról, diákokról szóló, tavaly már sikerrel közreadott kiadványára, a Tanévkönyvre, ami 2 600 diák és mintegy 300 pedagógus munkáját dokumentálná, ismertetné el, állítaná a legjobbakat példaképként a többiek elé. Ezzel szemben kereken egymillió forintot, a városi keret 1/12 részét biztosították egy másik kiadványnak (Battai Hírlap), amit szinte kizárólag jobboldali képviselők, politikusok írnak, amiben szinte kizárólag jobboldali politizálás és a másik oldal mocskolása folyik. De ez még mindig nem volt elég a jobboldalnak, hiszen további 730 ezres támogatásban részesült a Halmok Polgári Értékőrző Egyesület, és további 175 ezerben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, miközben negyvenhét (47) értelmes, garantáltan csak a kultúráról szóló és politikamentes pályázati célt egyáltalán nem támogatták. Szóval, kíváncsi vagyok az elosztás elveire, mert számomra most csak Ausztriába látogattunk Több mint ötven gyerek indult el Ausztria felé május 21-én reggel hat órakor a Körösi Csoma Sándor Általános Iskolából. Az út hosszú volt, de megérte. Csodás élményekben volt részünk. Első állomásunk a schönbrunni kastély, a kastélykert és az állatkert volt. A kastély belülről gyönyörű. Hihetetlen, hogy ebben az épületben valaha egy császári család lakott, a látogatók bele tudják képzelni magukat abba a világba, amelyben Sissi hercegnő élt. De ami kívül várt minket, azon a lélegzetünk állt meg. Az ember nem minden nap lát ekkora területet, ahol csak fák, egyenesre nyírt sövények, szivárványszínű virágok és ilyen csodaszép szökőkutak vannak. Senki se bírta megállni, hogy ne pózoljon a “Ne lépj a fűre!” feliratú tábla mellett, vagy ne álljon be akár bokrok közé akár a vízköpő márványtömbök elé egy fotó erejéig. Ezután következett az állatkert a szőrös, a tollas, a négylábú, a kétlábú, a meleg éghajlatot kedvelő vagy jégtömbök között élő állatokkal. A mediterrán házat többször is végigjártuk. Kicsit félelmetesnek tűnt, hogy a denevér család ott lógott fölöttünk, de az emberek többsége előszeretettel fényképezgette az alvó állatokat. A legjobban a pingvinek és a fókák nőttek a szívemhez, mert imádják a társaságot, a járókelőket és a fényképezőgépeket. Folyton ki akartak ugrani az elválasztó mögül, vagy csak büszkén ácsorogtak az üveg túlsó oldalán. Bár eléggé kevesen tudtak a csoportból németül, de a mutogatás mindig bevált. Mindenki repesve várta az utolsó állomást, a híres-nevezetes Prátert. A gyerekek csak úgy özönlöttek be a kapun teli pénztárcákkal és óriási mosolylyal az arcukon. Az ijesztő szellemkastélyoktól a faúsztatóig minden megtaláltunk. A különböző hullámvasutak, óriáskerekek, körhinták, gokartok, mind valami álom. Néhányunknak meg is ártott a sok kavargás. Ez a nap örök emlék marad számomra, és biztos vagyok benne, hogy ha jövőre is lesz ilyen lehetőség meg fogsz találni a buszon! Nagy Helga, a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI 6.b osztályos tanulója Gólyahír Egyesület 2007. évi beszámoló A Közhasznúsági jelentés keretében Költségvetési szervtől nem kapott támogatást az egyesület. Magánszemélyektől az egyesület cégektől pedig 402.200.Az adókból felajánlott 1%-okból befolyt összeg Az operagála bevétele A lekötött betétekből, a banki kamat bevétele Tagdíjakból Az egyesület vagyona 14.076.887,Az egyesület kiadásai: Telefon ktg.: Posta ktg.: Úti ktg.: Banki ktg.: Nyomtatvány, irodaszer ktg.: Étel, anyaellátás: Terem bérleti díja: Egyebek (illeték, kisbútor): Internet költség: 650.000, - Ft, Ft támogatást kapott. 3.304.998,- Ft. 166.000, - Ft. 497.998,- Ft. 275.000,- Ft folyt be. Ft pénzeszközből áll. 2.064.857,- Ft 176.970,- Ft 660.938,- Ft 34.645,- Ft 209.033,- Ft 557.531,- Ft 35.000,- Ft 277.013,- Ft 64.823,- Ft 4 08. 810,-Ft A vezető tisztségviselők anyagi juttatást nem kaptak 2007. évben sem az egyesülettől. Az egyesületnek alkalmazottja nincs, a munkatársak önkéntes alapon és ellenszolgáltatás nélkül végzik a munkájukat. Cél szerinti juttatások: • A hátrányos helyzetű titkolt várandós anyáknak. • Pénzben nem feltétlen mérhető juttatás a telefonos szolgálat amely napi 10 órában üzemel és ha kell azonnal segít, intézkedik a vonal másik végén lévő munkatárs. • A tagok és pártolók által összegyűjtött használt eszközök és ruhák szétosztásaküldése a rászorulóknak. 2007-ben is csomagok kerültek szétküldésre az ország egész területére. Az egyesület a kiemelten közhasznú minősítést 2000. május 4.-én kapta meg a krízishelyzetben lévő várandós anyák és gyermekeik megsegítésére, amely cél érdekében a mai napig folyamatosan dolgozik az egyesület. Mórucz Lajosné Felhívás A Százhalombattai Nyugdíjas Pedagógus Klub Egyesület és az Együtt Nevelők Egyesülete elhatározta, hogy összegyűjti azokat a pedagógusokat, akik meghatározó személyiségei a város történetének. A velük készülő interjúkat könyvben jelentetik meg. Közös szándékunk, hogy egy méltó kiadvány szülessen városunk oktató-nevelő tevékenységéről. A kiadvány fontossága és terjedelme miatt szerkesztőbizottságot hoztunk létre. Vezetője dr. Nagypatakiné Hajzer Anna, Harangozó Sándorné és Harangozó Sándor, Fejes Ferencné, Bálint Ferencné, dr. Körösi Lászlóné, Bárkányi Hajnal, Miklós Magdolna és Raffai Ágnes. (Minden oktatásinevelési intézmény képviselve van a bizottságban.) Kapcsolat/levelezési és telefon/ cím: dr. Nagypatakiné Hajzer Anna főszerkesztő 2440 Százhalombatta Sport utca 4. szám vagy Arany János Ált. Iskola és Gimnázium. Telefonok: 06-23-355-013 vagy 06-70-946-0670 számokon. E-mail cím: hajzera2002@yahoo.com SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXI. ÉVFOLYAM 12. SZÁM egyetlen érthető magyarázat látszik minderre. Jelesül az, hogy a bizottság nem törődött sem a város kulturális hagyományaival, sem a valódi értékteremtéssel, sem a hiánypótlással, sem azzal, hogy hány embert gazdagítana szellemileg egy-egy pályázati cél. Csupán azzal, hogy azoknak a programoknak a megvalósulását segítsék, amik a jobboldali pártok és politikai szervezetek megerősödését szolgálhatják. Ezt a célt maradéktalanul, de inkább úgy fogalmaznék, hogy gátlástalanul megvalósították. Tisztelettel: Weller János Az MSZP látva népszerűségének drasztikus csökkenését, országosan kiadta feladatul a helyi szervezeteinek, hogy a lehető legdurvább, legaljasabb módon járassák le a FIDESZ-KDNP helyi képviselőit. Úgy tűnik, hogy ezzel a cikkel megkezdődik a városi MSZP előrehozott választásokra való felkészülése, amely félelem-, gyűlöletkeltő és lejárató elemekkel színesedik majd. Mint az elmúlt években az egész ország megtapasztalhatta, a sárdobálást egész magas szinten űzik, amely számukra nem nehéz, hiszen több évtized alatt alakították ki azt a szervezeti rendszert, amely a cél érdekében mindenre kapható. Az látszik Weller János képviselő cikkében, hogy jobban szeretné az egypártrendszert, de a demokrácia nem erről szól. Egyébiránt a képviselő stílusát figyelembe véve, a cikket valószínűleg nem ő írta, hanem valamelyik pártközeli bértollnoka. Az Oktatási bizottság a támogatási keret felosztásánál a döntései legnagyobb részét, több mint 90%-át egyhangúlag hozta meg, amelynek tagjai között vannak MSZP-s bizottsági tagok is, mely a hivatalos emlékeztetőben ellenőrizhető. Ez is bizonyítja azt, hogy a bizottság nem oszt sem balra, sem jobbra, ahogyan ezt Weller János állítja. A bizottság egyébként a 137 pályázatból 90-nek ítélt támogatást. Biztos, hogy ha a képviselőtestület többségének akarata szerint nem csökkenti a kulturális támogatási keretet, akkor sokkal több pályázat kaphatott volna támogatást úgy, mint az előző évben. A FIDESZ-KDNP oktatáshoz, kultúrához és sporthoz viszonyuló értékrendje valóban más, mint az MSZP-é és úgy tapasztaljuk, hogy népszerűbb is. Ezt a mostanában végzett közvéleménykutatások is igazolják. Biztosan állíthatjuk, hogy nem fogunk azonosulni azzal a felfogásmóddal, amelyet Weller János képviselt a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Kijelentésének lényege, hogy az MSZP frakció utoljára szavazta meg a Summerfest eddigi mértékű önkormányzati támogatását. Véleményünk szerint a Summerfest nemcsak több száz gyermeket és felnőttet nevelő, formáló kiteljesedése a battai néptánc kultúrának, hanem a világ kultúrájának sokszínűségét is elénk varázsolja, amelyre egész magyar nemzetünk büszke lehet. Ez az, amit a Weller János által vezetett MSZP frakció a jövőben nem akar támogatni. Örök érvényűnek látszik, hogy mindenki önmagából indul ki, Weller János is. A képviselő úr zavartságát jelzi, hogy a gátlástalanságot a közvélemény manapság nem a Fidesszel és a KDNP-vel azonosítja, hanem Zuschlag János és társai pártjával, az MSZP-vel. Városunkban terjedő szóbeszéd szerint valószínűleg Battán is vannak zuschlagok. Érdemes utána nézni, hogy van-e Százhalombattán ahhoz hasonló gátlástalan korrupció. Nem is beszélve arról, hogy Szabó Attila szocialista alpolgármester, egy nemrég megjelent interjúban azt mondja “16 év sárdobálás után végre együttműködés”. Ennek Weller János írása teljesen ellentmond. Legalább Szabó Attila és Weller János egyeztetett volna. Most van együttműködés, vagy nincs? Vagy ez az egész csak szerepjáték, ahol Szabó Attila a “jóságos” Weller János pedig a “párt ökle”? Együttműködés az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság munkájában eddig is volt, és van jelenleg is. Végül, pedig azt, hogy tőlünk bárkinek is félni kellene ebben a városban, határozottan visszautasítjuk! Ez az állítás nevetséges, hiszen mi nem jelentettünk fel senkit, nem távolíttattunk el pedagógust és nem tartottunk “boszorkányüldözést”. Az utóbbi időben ehhez hasonló rosszindulatú írást nem produkált senki, ezért szégyellheti magát az egész szocialista frakció. Üdvözlettel: Miskei István, Nagy Balázs, Pátkai Zsolt, Szabó Zoltán minima* állatorvos dr. Miro • dr Fekete Balázs Rendelő: Százhalombatta, Olimpia u. 1/e. • Rendelési idő: H - P: 8-19, Sz.: 9-11 óráig • Széles körű állatorvosi ellátás kis- és nagyállatok esetén is. • Sebészeti műtétek (ivartalanítás, daganateltávolítás, lágysebészeti beavatkozások) • Laboratórium és egyéb műszeres diagnosztikai háttér • Védőoltások • VESZETTSÉG elleni vakcináció • Központi nyilvántartású mikrochip beültetés Szükség esetén házhoz kiszállás • 06/20-981 -6474 JA Denti Tours utazási irodában ajánlatát az ország összes utazási irodájának megtalálja!X - OLYMPIC BEACH 7éj ap + öe + busz 06.17.34.900.-06.24. 54.900.- PARALIA 7 éj ap + öe + busz 06.17. 34.900.-06.24. 54.900.- NEO PORI 7éj ap + öe -I busz 06.17. 32.900.-06.24. 54.900.RODOSZ 10 éj ap + öe + rep. 06.17. 59.900.-3* AI 89.900.KRÉTA 10 éj ap + öe + rep. 06.11. 59.200.ZAKYNTOS 10 éj ap öe 06.17. 55.800.-3* FP 69.900.BULGÁRIA 7 éj 3* FP 06.15. 87.910.HORVÁTORSZÁG - KRAJLEVICA 7 éj 2* FP 06.14. 36.400. POREC 7 éj 2* FP 06.15. 56.700.SPANYOLORSZÁG - COSTA BRAVA 7 éj 3* FP + busz 06.24. 79.900.- COSTA BRAVA 7 éj 3* FP + rep. 06.17. 89.900.-06.24. 95.900.TÖRÖKORSZÁG 7 éj 06.18.,20.,21. 3* FP 89.900.-5* AI 129.900. TUNÉZIA 11 éj 06.13. 31 FP 49.900.-4* FP 54.900.- DJERBA 7 éj 06.17.,24. 3* AI 74.900.-4* AI 79.900.EGYIPTOM - HURGHADA 7 éj 06.15., 18.,22.. 4* AI 99.900.-5* FP 94.900.- SHARM EL SHEIKH 7 éj 06.16. 4* AI 87.900.-5* AI 96.900.-3* AI 84.900.-5* AI 114.900.További szolgáltatásaink: valutaváltás, repülőjegy, szállásfoglalás, biztosítás. Domi Tours Utazási Iroda, 2440 Százhalombatta, Piac tér D/2. Tel.: 357-283, 357-989 E-mail: domibatta@domitours.hu Web: www.domitours.hu