Százhalombattai Hírtükör, 2013 (26. évfolyam, 1-26. szám)
2013-12-12 / 25. szám
8. oldal Hagyjuk lelassulni! Az idő a legnagyobb barátunk és a legkegyetlenebb ellenségünk - így kezdte előadását Schaffer Erzsébet, a Nők Lapja riportere a százhalombattai könyvtárban november 29- én. Nem meséket mondott, igaz történeteket, de úgy fűzte őket egybe, mint Seherezádé, amikor meggyógyította az álmatlan, kedvetlen kalifát. Hallottunk Andreáról, a fővárosi asszonyról, aki hat gyerekkel maradt egyedül a baranyai faluban, és nem tablettával, hanem beszélgetéssel gyógyítja fiait, lányait. Halottunk Emeséről, aki vakon született, és nem is akar látó lenni, mert a fülével tökéletesen az emberek szívébe tekint. Hallottunk Alizról, aki szintén Budapestről költözött egy balástyai tanyára, ahol 150 állatot tart, és minden iskolai vakációban idegen gyerekeket fogad. Hallottunk a csángó menyasszonyokról, akik koszorúba kötik és a kelengyés láda aljára dugják lányságuk titkait, azután pedig nincsen szükségük pszichológusra. Hallottunk a férfiról és a nőről, akik egészen másként gondolkoznak, mégis van esélyük szeretni egymás, a kamaszokról, akiket olykor bizony el kell varázsolni, és hallottunk egy nagypapáról meg az unokájáról, akik csak hintáztak. „Nem volt nagy dolog, csak olyan hihetetlen, hogy ott, a szemem előtt történt” - mesélte róluk az előadó. Hogy mi volt bennük mégis csodálatos, azt csak az értheti meg, akinek szeme van hozzá. Schaffer Erzsébetnek van. Nemcsak szeme, szava is, mosolya, könnye, humora, bölcsessége, emberszeretete — mindenből kifogyhatatlan. Nyilván ennek köszönhető, hogy bár ezúttal sem számolt be semmiféle szenzációról, elhittük neki, hogy az élet csupa csoda. Elfogadtuk, hogy lehet a világ kibírhatatlan, elidegenedett és távolságtartó, de az emberekkel nincs baj. Megértettük, hogy minden, de minden meglesz, ha végre elengedjük a görcsös akarást és a folyamatos számonkérést. Belegondoltunk, hogy talán tényleg jobb lesz, ha ezek helyett kicsivel többet játszunk és dudorászunk, vagy leülünk diót törni - kényelmesen, ráérősen, a beszélgetést sem erőltetve, és hagyjuk lelassulni az időt! CK Zene és lélek és test Elsősorban belső értékeire építve rendezte meg sulinapjait a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola december 4. és 7. között. Az új koncepció jegyében minden iskolaszintű eseményt - a papírgyűjtést, a farsangot, a környezetvédelmi projektnapot vagy a gyereknapot felosztanak egymás között a tanárok az igazságosabb teherviselés jegyében. A rendezvény zenével kezdődött, Bach és Kodály előtt tisztelegtek a diákok. Az alsótagozatosok az iskolának többnyire csak azt a részét használják, ahol a mindennapjaikat töltik. Ez alkalommal be kellett járniuk az épület minden szintjét, folyosóját, hogy összegyűjtsék a két zeneszerző életének darabkáit és ki tudják tölteni a témához kapcsolódó fotót. Délután a 6.b osztály újdonsült kórusa énekelt, majd a zeneiskolába járó növendékek mutatták be hangszereiket és tudásukat. A város egyik független dobiskolájának diákja közös - és nagysikerű - produkciót adott elő tanárával. Természetesen nem maradhattak el a hagyományos programelemek: a Kavalkád teával, diavetítéssel, arcfestéssel, a divatbemutató vagy a táncverseny. Igazán kár, hogy szavakkal leírhatatlan az a csivitelő hangzavar, ami a csütörtöki bolhapiacot kísérte. A szőnyegeken és padokon a poszterek, plüssök, matricák és kindermeglepetések között számos saját készítésű ékszer és papírrózsa is felbukkant, de akadt szorzótábla, mikroszkóp és egy igazi, távirányításos Batmobil is. Az iskolában az angol és német nyelv mellett szerbül is tanulhatnak a diákok. A lehetőség népszerűsítése érdekében pénteken a helyi szerb közösség és az óvárosi Pitypangos Óvoda ovisai közreműködésével, kulturális délutánt tartottak, ahol a gyerekek megismerkedhettek a szerb népviselettel, ételekkel, népdalokkal, néptánccal. A Suli-napok között kaptak helyet a mérések, szűrések és a különböző egészséges életmóddal összefüggő foglalkozások, események is. A D.A.D.A., azaz a dohányzás, alkohol, drog, AIDS prevenciós program keretében szakemberek a biztonságról beszélgettek a negyedikesekkel, hogy szerintük ki a felelős a biztonságukért, milyen veszélyhelyzetek adódhatnak otthon, kinek nyissanak ajtót, felvegyék-e a telefont. A program folytatódik az év során. A Bethesda Kórházból érkezett szakember az égési balesetekről tartott előadást szintén a negyedikeseknek, mert - mint mondta - ez a korosztály kimondottan érintett a témában. Az ötödikesek az egészség és a szépség összefüggéseit, a helyes táplálkozás fontosságát tanulmányozták. A hatodikosokkal a dohányzás veszélyeiről beszélgetett Ember Zsuzsanna, városi egészségvédő. A hetedikesek önismereti tréningen vettek részt, a nyolcadikosokhoz pedig gyógyult droghasználó látogatott el. LA 6, jöjj, Üdvözítő Ezt a címet viselte a 8. Adventi Találkozások, amelyet a Szent István Kórus karnagya, Strauszné Könözsi Veronika kezdeményezett, és szervez évről évre. Idén szerényebb keretek között került sor a rangos rendezvénysorozatra, de a zenei, irodalmi kollázs mit sem veszített korábbi fényéből. Mézeskalácssütéssel kezdődött az adventi készülődés, amit szorgos kezek gyúrtak, díszítettek és sütöttek. Adventi vásárt is szerveztek december 6-án a Szent István templom előterében. Giricz László adventi, Mikulásnapi, karácsonyi hangulatképeket vetített, angyalok vonultak az oltár elé, majd Illéssy Mátyás plébános köszöntője után a Szent István Kórus dalai hangzottak el. Turmezei Erzsébet Adventi éjszaka versét Rónainé Bodnár Judit adta elő. Sikert aratott Presser Gábor - Adamis Anna dala, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockoperából. A Mikulás is megérkezett, aki az angyalkák segítségével szaloncukorkákat osztott a nagyérdemű soraiban, majd Gergely Annamária és Papp Mirella Veronika fuvoladuóját tapsolhattuk meg. A szigetszentmikósi Szent Erzsébet Kórus hat zeneműve hangzott el és Szép Ernő Gyermekjáték verse Vaszilkó Ferenc előadásában. Tomboló sikert arattak az Arany János iskola Margaréta Kórusának ifjú dalnokai, illetve előadói, köztük Gárdonyi Géza, Fel nagy örömre! című verse, amit Trojkó Gergely adott elő. A kitörő sikerben talán az is közrejátszhatott, hogy a másfélszáz főnyi közönség számottevő része az iskolások szüleiből, testvéreiből, nagyszüleiből verbuválódhatott, de jól van ez így. Hiszen annál bensőségesebbé válhatott az adventi ünnep. A sikerben pedig az is közrejátszhatott, hogy a kórus tagjai, szólistái művészetük legjavát igyekeztek nyújtani. A hazai Noé Bárkája Zenekar következett, utána pedig sor került a hagyományos közös éneklésre, az Ó, jöjj, Üdvözítő dalra. És idén sem maradt el a szeretetvendégség a templom hittantermében. Ez történt az első adventi gyertyagyújtás után. - Szaniszló - SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVI. ÉVFOLYAM 24. SZÁM Aranyat ér az egészség Mozgás, mérések, előadások, falatozás, tanácsadás és versenyek - változatos események emelték a figyelem központjába a testi-lelki egészséget az Arany János Általános Iskola és Gimnázium egészséghetén, amit tizedik alkalommal tartottak meg november 25. és 29. között. A szervezők ezúttal is igyekeztek valamilyen újdonsággal gazdagítani az eseményt. Ilyen volt például a sminktanácsadás vagy a kerékpáros ügyességi verseny. Ezeket a programelemeket részben a mindennapi változások hívták életre, részben az év elején készült dolgozatokból tájékozódtak a tanárok, hogy mit jelent a diákok számára az egészséges életmód. A tavalyi „színterápia” az idén „illatterápiás” kiállítással is kiegészült. Az egészséghét csúcspontja - legalábbis a gimnazisták számára - a pénteki Non Stop Sport volt. A „Közösen a biztonságért Százhalombattán” program keretében a battai rendőrőrs munkatársai látogatták meg a 9.b osztályt. Az előadássorozat folytatásaként az év során felkeresik a város felsőtagozatosait és bemutatják munkájukat, tájékoztatják őket a szabályokról, a való és a virtuális világ veszélyeiről. A témához kapcsolódott dr. Zacher Gábor, toxikológus „Betépett álmodozók” című előadása is, amiben megemlített jó néhány olyan kultúr- vagy tudománytörténeti nagyságot, akik szerhasználat mellett alkottak maradandót. „Ez vonzó. Viszont egymillióból egynek jön be - fogalmazott a toxikológus.” A változás, amit a kábítószer okoz, kiszámíthatatlan. Az egyik gyereket feloldja, a másikat addig ismeretlen szorongással tölti el, és a hatástól nem lehet szabadulni, amíg „dolgozik” a drog a szervezetben. Az üzenet már rég nem a kudarcba fulladt ijesztgetés, hanem az őszinte tájékoztatás „Meg kell tanulnunk együtt élni a jelenséggel. Nem mondhatjuk azt a gyerekeknek, hogy egy spanglitól drogos lesz, mert tudja, hogy ez nem igaz - vallja az előadó.” A tájékozott gyerek el tudja dönteni, hogy igent mond vagy nemet. Dr. Zacher Gábor arra igyekszik ráébreszteni a fiatalokat, hogy kinek-kinek a maga döntése, belenyúl-e a felé kínált lehetőségbe. Mi a helyzet, ha igen? Mit mondjon a szülő, ha azzal szembesül, hogy a gyereke kipróbált valamilyen kábítószert? „Ne mondjon semmit. Kérdezzen! - felelte a doktor. Nagy önuralomra lesz szüksége, de kezdeményezzen párbeszédet! Nem könnyű, de megéri.” Fontos része a hétnek az egészségügyi mérés, amin közel 150 diák, és 50 felnőtt iskolai dolgozó vett részt. Ember Zsuzsa, városi egészségvédő és Szikszainé Gál Éva, iskolai védőnő évről évre megismétli a testsúly, magasság, vércukor és a felnőtteknél a koleszterin-szint mérését, és az eredményeket az előző évi értékekkel összehasonlítva tudnak tanácsot adni az érintetteknek. Tizenegy éve tart az Arany János iskolában az a felmérés, aminek keretében háromévente tesztet töltenek ki - névtelenül, számítógépen keresztül - negyedik évfolyamtól felfelé a gyerekek. A tanárok a tendenciákra kíváncsiak, hogy mire kell nagyobb figyelmet összpontosítaniuk az iskolában. Az értékelés során örömmel tapasztalták az egészséges táplálkozás területén történt pozitív változásokat. LA Érezd át! A látást fogyatékosságra érzékenyítő program indul a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. Tanárok és diákok együtt alakítják ki azt a több helyszínből álló interaktív kiállítást, amelynek látogatói megtapasztalhatják a látás nélküli érzékelést és azt, hogyan segíthetnek a fogyatékossággal élőknek. A láthatatlan kiállítás a tervek szerint december 12-én nyílik meg az iskola pincéjében Gere László osztályfőnök, Gáspárné Beácz Margit gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, valamint a 6. osztály munkájának köszönhetően. A témában jártas pécsi ZION egyesület sok hasznos tanáccsal látta el a kezdeményezőket. Az érzékenyítő program beszélgetéssel kezdődik majd az esélyegyenlőségről Vida Krisztina, az SNI tagozat munkatársa vezetésével és az iskola korábbi, látáscsökkent diákja részvételével. Gere László (képünkön) szeretné, ha a foglalkozások hosszútávon bekerülnének az iskola nevelési programjába. Jövő év elején indula mi aV1 Mind a mechanikai, mind pedig a biológiai tisztító technológia elkészült, így megkezdődhet a próbaüzem a százhalombattai szennyvíztisztító telepen. A 2014. január 7-én kezdődő, több hónaposra tervezett próbaüzem alatt a rendszer teljes kapacitással működik majd. Június óta működik a biológiai szennyvíztisztítás ún. első ága, amelynek köszönhetően már most is lényegesen kedvezőbb hatásfokkal működik a szennyvíztisztítás Százhalombattán. Százhalombatta Város Önkormányzata 2012 elején nettó 648,5 millió Ft támogatást nyert el az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Százhalombattai szennyvíztisztító fejlesztése” című pályázatával. A támogatás mértéke a megvalósítási munkák elszámolható összköltségének 77,12%-a, azaz 648.531.565,Ft. A fennmaradó részt Százhalombatta Város Önkormányzata fedezi saját forrásból, amihez tavasszal 34,8 millió forint, a nyár folyamán pedig további 34,5 millió forint vissza nem térítendő önerő-támogatást nyert el. A támogatás intenzitásának növelése érdekében az Önkormányzat kérelmet nyújtott be a Közreműködő Szervezethez (Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.), amelynek elbírálása folyamatban van. A kivitelezés 2012 végén kezdődött, és a lakosság teljes kímélete mellett zajlott. A munkálatok során a korábbi tisztító rendszer is üzemben van. A beépített technológiának köszönhetően a százhalombattai szennyvízkezelőből a jövőben tisztább, a környezetvédelmi előírásoknak és határértékeknek teljességgel megfelelő víz kerül a Dunába, a visszamaradó ártalommentes iszap pedig a mezőgazdasági hasznosításra is alkalmas lehet. A próbaüzem alatt a finomhangolást és a technológiát már nem érintő munkálatokat végeznek majd a kivitelezők, így sor kerül kerítésépítésre, a burkolat helyreállítására és épület-felújításra. A kivitelezés teljes befejezése 2014. július 23-ra várható, a projekt 2014 őszén zárul.