Százhalombattai Hírtükör, 2013 (26. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-04 / 7. szám
SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Vers mindenkinek Duplán ünnepli a magyar költészet napját a Barátság Kulturális Központ április 9-én. Délután 14 órától a középiskolásoknak József Attila költészete elevenedik meg a színházteremben, este 19 órakor Cseh Tamás világa jelenik meg a kamarateremben. A BKK az elmúlt évben szervezett először irodalmi előadást középiskolásoknak. Jordán Tamás szavalásában József Attila versei mélyen megérintették az ifjúságot. A program sikerén felbuzdulva idén is folytatódik a verselés, ezúttal Galkó Balázs színész és Márta István zenész közreműködésével. A két művész 2010-ben a budapesti Gát utcában, József Attila szülőházában, performance keretében közel 25 órán át mondta és zenélte el a költő összes versét. Elkötelezettségük a költészet és József Attila munkássága iránt, lendületük, amivel véghezvitték ezt az egyedülálló produkciót, méltó példát állít a fiatalok elé, személyes kisugárzásuk garancia a tavalyihoz hasonló katartikus élményre a diákság körében. A délutáni előadásra azonban nem csak őket, hanem minden érdeklődőt várnak a BKK színháztermébe. A Kamarateremben ugyanezen a napon Pódium-est várja közönségét, ahol Cseh Tamás különleges hangulatú dallamain és Bereményi Géza szövegein keresztül elevenednek meg a budapesti lét mélységei és magasságai. Novák János, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Márta István a 2009-ben elhunyt énekes előadó 70. születésnapjára szerveztek emlékkoncertet 2013. január 22-én, a műsor most Százhalombattára érkezik. Az előadáson felcsendülnek Ady Endre versek is Novák János megzenésítésében. Az estre a belépődíj: 1000 forint. Te-Jfr !, Sir II1BL Együtt a költészettel A Felhőjárók drámacsoport idei költészetnapi műsorában együtt ünnepüik a verseket zenészek, színészek, képzőművészek és táncosok április 11-én 18 órakor a Barátság Kulturális Központ színháztermében. A Sérültekért Alapítvány és a Világfa Alapítvány szervezésében megvalósuló, színes kulturális élmény több éves múltra tekint vissza, de minden alkalommal képes megújulni, meglepetést okozni, a kapcsolatok újabb dimenzióira rávilágítani. Az idei előadásban a Felhőjárók eddig még nem látott műsorral, régi és új barátokkal lépnek színpadra. Az új koreográfiákat Rédli Éva, Szélpál Stefi és Szélpál Eszter állították öszsze. A mozdulatszínház tagjai ismét együtt lépnek fel a Forrás Néptáncegyüttes táncosaival. A koreográfia összeállításában Fábián Zsófia is közreműködött. A mozdulatok művészete mellett helyet kap a színpadon klasszikus és kortárs költészet, vers és tánc párbeszéde, dráma, ének és hangszeres muzsika, fellép többek között a Sérültekért Alapítvány furulyacsoportja és Tóth István nagybőgőművész. A Felhőjárók költészetnapi estje mindig emelkedett ünneplés. Nem csak a verseké, hanem az életé. A Magyar Jazz Quartet Népdalszínház című új koncertprogramját ismerheti meg a százhalombattai közönség a legközelebbi Jazz Teázón, a Barátság Kulturális Központ közösségi terében április 7-én. A 26 éve működő zenekar zeneszerzői - Szakcsi Lakatos Béla és Vasvári Pál - új koncertprogramja kizárólag régi magyar népdalok feldolgozásaiból áll. Az előadás érdekessége, hogy a zenekar történetében először énekesnővel dolgoznak, a rendkívüli tehetségű, fiatal Ránki Borbálával, aki hitelesen tolmácsolja a dalokat. A koncerten részletek hangoznak el színházi dramaturgia szerint, magyar költők műveiből felvételről, főként Latinovits Zoltán előadásában. A Magyar Jazz Quartet tagjai: Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Vasvári Pál - bőgő, basszusgitár, Csepregi Gyula - szaxofon, Ránki Borbála - ének, Mogyoró Kornél -ütőhangszerek, Vasvári Márton - kalimba, elektronikus hangszerek A koncertre a belépődíj elővételben 1200 forint, a helyszínen 1500 forint. Új könyvek a könyvtárban Leslie L. Lawrence: A Gonosz és a Fekete Hercegnő I-II. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó Stephen King: 11/22/63 I-II. Mihalec Gábor: Ketten együtt, magabiztosan - Párkapcsolat-építő kommunikáció Kristina Ohlsson: Elnémítva Havas Henrik: Könyörtelenek - Életre ítélt gyilkosok A világ számokban 2013 Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek L. A. Langeveld: Az utolsó Rákóczi - A titokzatos Saint-Germain gróf Hamvas Béla Városi Könyvtár Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 10-18 - Szombat: 8-12 - Szerda: szünnap HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR SZÁZHALOMBATTA Programajánló Április 5-től 30-ig tekinthető meg Ambrus Ági textil-designer kiállítása a BKK-ban Április 5-én, 17 órakor. Az űrkutatás múltja, jelene, jövője - kiállítás - Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós űrrepülésének 33. évfordulójára . Megtekinthető: szeptember 15-ig - „Matrica” Múzeum Április 7-én, 10-től 12 óráig: Interaktív játszóház, alkotóház a Benta Art Művészeti Egyesület közreműködésével, játékos foglalkozás a New Faces vezetőjével, Bana Dáviddal - BKK Április 7-én, 16 órától VÁROSI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG - a március 15-én elmaradt esemény pótlása. Az ünnepi díszelőadás keretében a Forrás Néptáncegyüttes ismét bemutatja Levelek című nagy sikerű műsorát. Belépés: díjtalan. H helyszín: Barátság Kulturális Központ színházterme Április 9-én, 17 óra 30-kor: Színezd újra! második előadás - Virág- és növénydekorációk - Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Ház - Belépődíj: 1.000 forint Április 11-én, 18 óra: Költészet Napja a könyvtárban - Erdélyi György előadóművész „Egy csepp élet” című Weöres Sándor estje - A belépés díjtalan. - HRVK Április 13-án, 15 órakor: A városi vers- és prózamondó verseny gálaműsora a Polgármesteri Hivatal dísztermében - A belépés díjtalan. Április 13-án, 19 órakor: Panelhinja - monokomédia — Budaörsi Játékszín Április 14-én, 11 órakor: Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték - Budaörsi Játékszín Április 14-én, 19 órakor: Zsákbamacska - vígjáték két részben — Budaörsi Játékszín Április 15-én, 10 és 14 órakor: Három szegény szabólegény - mesejáték a Nevesincs Színház előadásában - Szepes Gyula Művelődési Központ (Érd, Alsó u. 9.) Április 15-én, 10 és 14 órakor: Szélike királykisasszony - mesejáték - Budaörsi Játékszín Április 16-án, 18 órakor: Johannes Brahms - zenei sorozat — Csehák Izolda karnagy előadása a HBVK-ban - Belépődíj: 500 forint Április 16-án, 17 órakor: Viharos éjszaka — komédia egy részben — Budaörsi Játékszín Április 17-én, 17 órakor: Egzotikus utazások VII. - Kína - Tisza László középiskolai tanár előadása a „Matrica” Múzeumban Április 17-én, 9 óra 30-kor: Csillagszemű - előadás óvodásoknak - zenés bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában - BKK Színházterem - Belépő: 300 forint Április 18-án, 17 órakor: Érdiek a Doberdó-fennsík védelmében 1915-1916. - dr. Stencinger Norbert történelemtanár, hadtörténész előadása a Magyar Földrajzi Múzeumban (Érd, Budai u. 4.) Április 18-án, 17 órakor: Betegségnek tűnő állapotok - dr. Lenkei Gábor előadása a BKK Színháztermében — Belépő: 500 forint Április 19-én, 10-től 17 óráig. Szezonnyitó a Régészeti Parkban - Poroszlai Ildikó emléktáblájának koszorúzása - A Föld napja. Mit adott a kozmosz? Farkas Bertalan űrkesztyűje, túlélőkése, ejtőernyője és tévémacija is látható lesz azon a kiállításon, amely az űrkutatás múltját, jelenét és jövőjét mutatja be a százhalombattai „Matrica” Múzeumban. A tárgyak megjárták a kozmoszt, méghozzá éppen harminchárom éve. Ebből az alkalomból vállalkozott a múzeum a nem mindennapi bemutatóra, amely április 5-én 17 órakor nyílik. Farkas Bertalan a Hírtükörnek elmondta, hogy a tárlat ötlete akkor született, amikor néhány hónapja előadást tartott a múzeumban. Szóvá tette, hogy sokan nem tudják, mennyi hozadéka van a mindennapokban azoknak az információknak, amelyek a kozmoszból származnak, jó lenne bemutatni a nagyközönségnek, mi mindent köszönhetünk az űrkutatásnak akár a kommunikáció, akár a közlekedés, az ipar vagy a mezőgazdaság területén. Kiemelte, nagyon örül, hogy a „Matrica” Múzeumban lelkes csapatra talált, akik vállalkoztak a bemutató összeállítására, amelyhez saját maga is számos tárggyal, fotóval, dokumentummal járult hozzá. Százhalombattai tartózkodása alatt nemcsak a megnyitón közreműködik, hanem a SZISZKI- be is ellátogat, ahol előadást tart a középiskolásoknak. A kiállítás sikeréhez rajta kívül sokan járultak hozzá, többek között a Közlekedési és a Hadtörténeti Múzeum, a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kara, az MTA KFKI Atomenergia Kutató Intézete, a legnagyobb magyar űripari cég, a Földmérési és Távérzékelési Intézet és Schuminszky Nándor űrszakértő. Utóbbi nem kevesebb, mint ötven éve foglalkozik az űrtörténelemmel, és gyűjti a témához kapcsolódó különleges fotókat, tárgyakat, autogramokat. A közönség egyebek mellett közelebbről megismerheti MASZAT-ot, a tavaly pályára bocsájtott első magyar fejlesztésű műholdat, az űrtechnológia más vadonatúj eszközeit, de régieket is, például azt a műszert, amellyel Farkas Bertalan és űrhajós társai pszichés állapotát mérték az űrutazás előtt. Gazdag gyűjtemény lesz látható a három űrhajós személyes tárgyaiból. Az eMeRTon-díjas St. Martin, aki mind a „Matrica” Múzeumnak, mind pedig Farkas Bertalannak régi és jó ismerőse, zenét is komponál a megnyitóra, amellyel az űrben készült fényképfelvételeket festi majd alá. Több film, számtalan fotó, dokumentum gazdagítja a tárlatot, amelyet egészen szeptember közepéig láthat a közönség. A megnyitón Vezér Mihály polgármester mond köszöntőt, a látogatóknak pedig Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, nyugállományú dandártábornok mutatja be a látnivalókat. CK 30 éves a Paletta Kiállítással ünnepli alapításának 30. évét a százhalombattai Paletta Festő Szakkör a Barátság Kulturális Központ előterében április 8-tól. A szakkört 1982-ben Dobák Józsefné indította 10-14 évesek számára. Ebben a formában 2012 novemberéig működtette a csoportot, ahol a témákat főleg a mese, a népmese, a népdalok, hagyományaink, ünnepeink és a mindennapok élményei határozták meg. A tárlaton 30 év gyűjteményéből és az egykori szakkörtagok jelenlegi munkáiból láthatnak válogatást az érdeklődők május 3-ig. Görög értékteremtés Magyarországon „Évezredes magyar-görög kapcsolatok az értékteremtés jegyében” címmel tart előadást dr. Diószegi György Antal művelődéskutató április 4-én a Hamvas Béla Városi Könyvtár népfőiskolai előadássorozatának keretében. A XVIII-XIX. századi görög kereskedőket nem csak a haszonelvűség vezette, hanem a hit- és az identitásőrzés is: a közösségi élményt alapértéknek tekintették - írja ajánlójában dr. Diószegi György Antal. A hazai görögség egyik vezető személyisége, Zavirasz György, a korabeli Magyarországot a nemzetiségek „türelmes anyjának” nevezte. Számos görög família jelentős szerepet vállalt a hazafiságot megtestesítő nemzeti közintézmények - például a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház - létrejöttében. 1848-1849-ben a magyarországi görög családok sarjai közül mintegy 60 tiszt harcolt a magyar szabadságért. Egy bihardiószegi görög család sarja, Kiss Pál főtisztként egyike lett a magyar szabadságharc 30 honvédtábornokának. A görögök a magyar szellemi életben is jelen voltak. Több görög szerző könyvét megismerhették a százhalombattaiak, 2012 decemberében a Görög Kultúráért Alapítvány és a Százhalombattai Görög Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett kiállításon. A magyar-görög nemzetbarátság jegyében megszervezett kiállítások és előadások azt a cél szolgálják, hogy szélesebb körben közismertté váljanak a legfontosabb kutatási eredmények a magyarországi görögök történetének sokrétű és értékteremtő világából. (A fotón dunaföldvári görög síremlék látható a kompánia jelképével.) 5. oldal