Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-01 / 1. szám
first MEGYE/Hírlap ■érben és most is helytállónk . Uj világ tsz tag[Mi »tt dolog, hogy ■ menő versengés fog rentlőrinckúton az egyéb cím és a termelőszövetkezet közott. Annál nehezebb a verseny, mert jó dolgos, szorgalmas emberek valahányan. A A tsz-esek büszkék a közös gazdaságra, úgy vélik, övék az elsőbbség a faluban. A falu szintén nagyon rátarti és ha csak lehet, szúr egyet-egyet a tsz-en. Tavaly nyáron is szívesen hangoztatták, hogy: na, majd elválik az őszön, ki az erősebb, mert vannak K7-ben sokan, akik csak ott a az őszre várnak, aztán le is út, fel is út. Októberiben az első híreket a Pestre járó munkások hozták, mondván, ilyen még nem volt, mióta a világ világ. Pesten tüntetnek, lövöldöznek, vér folyik. Előbb azt mondták a tszben: ez csak olyan mese lesz. De, hogy a rádió is mondta, mondta a zavaros híreket, meg játszotta folyton a sok idegkínzó zenebonát, kezdték komolyabban venni a dolgot. Elsőnek is összeültek a kommunisták. Nem sokáig vitatkoztak. Ők józan, paraszti észtszől másképp döntöttek, mint a Nagy Imre-kormány: nem szabadságharc az, a nép államát támadják, ez ellenforradalom. Márpedig akkor mi a teendője a kommunistáknak és a tsz-tagoknak? Fegyvert fogni és leverni a támadókat. Védeni a közös vagyont. Ment a telefon és a motorbiciklis küldönc a járási pártbizottságra, meg a rendőrségre, kérve, adjanak fegyvert, amennyit csak lehet. Nem adtak. Nekik se volt. Később nagy nehezen két rossz puskát tudtak kunyerálni tőlük. A faellóban levő vadászpuskákat is összeszedve, volt már 12 fegyverük. Ha nem sok is, a semminél több. Ezzel este őrségbe álltak a kommunisták, nem is sejtve, milyen sértődés lesz ebből. Mert a pártonkívüli tsztagok megsértődtek. — Mit képzelnek a kommunisták — mondogatták — mi nem szeretjük a közös gazdaságot? Azt hiszik, mi nem féltbe az ősz, az a Zivataros, cudar ősz, mást mutatott. A tszesek hűen az „Új világ” elnevezéshez, egyáltalán nem óhajtották vissza a régi világot. Olyannyira nem, hogy végig fegyverben álltak, védelmezték éjjel-nappal a közös vagyont. A környékbeli krónika úgy szól, hogy az „újvilágiak" még tankokat is rejtegettek a szalmakazlakban és november negyedikén együtt indultak a szovjet csapatokkal Budapest felszabadítására. Persze, ez csak mende-monda, de nem haragusznak érte a tsz-tagok. jók, hogy csak ők akarják védelmezni? — De nincs fegyver — vetették ellen a kommunisták. — Már hogyne volna — mondták amazok. És előkerültek a már rég bevált paraszti fegyverek: a vasvillák. Attól kezdve éjjel-nappal 60—65 puskás és vasvillás ember őrködött a tanyaközpontban. Külön őrscsapatokat szerveztek, őrszemeket állítottak, még jelszavuk is volt. Harcban A falusiak között nem okoztak túl nagy kavarodást a fővárosi események, ők is választottak ugyan „forradalmi bizottságot”, nemzetiszín zászlókat tűztek ki, de a vörös csillagot ott hagyták a tanácsházán. Nem is volt vita a tsz és a falu között. Nagyobb baj volt akkor annál, mint hogy egymást bántsák. Hanem a jászberényi ellenforradalmárok egyik nap kiüzentek Lőrinckátára, hogy ellátogatnak abba a híres „Új világ“-ba, de annak ne igen örüljenek. A fenyegetés nem ijesztette meg a tsz-tagokat, az igazi forradalmárokat. Kipuhatolták, hogy a jászberényiek este felé, nyolcra tervezik a látogatást. Haditanácsot tartottak, elosztották az őröket. Mindenre készen álltak, ha kell, a halálra is. Várakoztak. Egyszer csak zúgást hallanak az éjszaka csendjében. Azt hitték, jön az ellenfél. De nem az volt. Négy harckocsi ment el Pest felé. Talán ez ijesztette el a jászberényieket, de többet nem jelentkeztek. Máskor meg egy részeg ellenforradalmárokkal megpakolt gépkocsi futott be a faluba, s kezdték lefeszegetni a vörös csillagot. Hamar összeszedődtek a tsz-tagok, gyerünk be a faluba, mások meg az országutat igyekeztek lezárni. Az ellenforradalmárok azonban nem óhajtottak harcba szállni, sofőrjük rákapcsolt a legnagyobb sebességre és gyorsan elhordták az irhájukat. Közben a rádió egyre bömbölte, hogy fegyverszünet van, mindenki tegye le a fegyvert. A faluban nemzetőrség alakult, amely felszólította a tsztagságot: adják le ők is a fegyvert. Ezekkel nem akartak összecsapni, hát fájó szívvel leadták a puskákat. A nemzetőrök, meg a „forradalmi bizottság" ígérgette nekik, hogy nem lesz semmi bajuk, nincs mitől félni. De a volt föld nélküli proletárok úgy vélekedtek: bizony nekik van félnivalójuk. Kétféle öröm nem lehet. Mert ahol Fogler Berci kétszáz holdas földbirtokos örül, nekik nincs miért örülniök. Földet vÍHMen nem adunk Mindenfelé beszélték, hogy a szovjetek mennek hazafelé. Bezzeg nem örültek a hírnek az „Új világ”ban. Folyton azt hányták-vetették, nem lehet ez igaz. Nem engedheti elpusztítani a Szovjetunió a magyar kommunistákat. Pedig úgy nézett ki, hogy most már nagy bajok lesznek. Fegyver meg nincs, mivel leadták. — Hát szerezni kell’ — döntöttek. Elmentek a tápiószecsői kiegészítő katonai parancsnokságra egy Hegel nevű őrnagyhoz. Innen az ellenforradalmárok nyakra-főre hordták a fegyvert, de Hegel „őrnagy úr” a kommunistáknak egyetlen puskát sem adott. Szégyenszemre, amikor minden ellenforradalmár puskával szaladgált, az „Új Világ“ kommunistái pénzen, élelmen vásárolták és lopták a fegyvert. De november harmadikára, mire Mindszenty — a szoknyás ember — elmondta második beszédét, már újból harcra készén álltak a tsz-esek. Úgy | döntöttek, lesz ami lesz. ők a | földet többé vissza nem adják | Fegyverben maradnak | November negyedikén nyugodtak csak meg, amikor az I országúton hosszú sorokban | vonultak Pest felé a szovjet | tankok. — Most már rendben van minden — mondogatták. Hanem a mai napig is azt tartják, ha mindenütt azt | cselekszik a kommunisták, | amit ők tettek, bizony minden másképp történik. sok | Még utólag ide kell írnom: | | százötvenen vannak a tsz- ben, ebből 50 MSZMP-tag, 23 pedig a KISZ tagja. Ma, május elsején a tsz-nek 32 tagú munkásőrsége vonul fel a falu utcáin. Végre mindnek van fegyvere. A munkás-paraszti kormánytól kapták. Szebcskó Erzsébet : Ei ellenforradalom ... ^iiiiiii:iiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiii iiiiiiiii«iiimiiiiimii«niiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiimiii*iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii= PEST MEGYE DOLGOZÓIHOZ! Az ellenforradalom elleni harc súlyos napjaiban létrejött és tévutakra szédült „Mai nap” című lap megszűnése óta megyénk nem rendelkezett saját sajtóval. A politikai helyzet örvendetes megszilárdulása újabb jeleként , a mai nappal megindítjuk a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei bizottsága és a megyei tanács lapját a Pest megyei Hírlapot. A lap segítse elő a munkás-paraszt hatalom további megszilárdítását, küzdjön az ellenforradalom teljes megssemmisítéséért, az eszmei zűrzavar felszámolásáért, őrizze és növelje dolgozó népünknek a szocializmus építésében elért eredményeit és vívmányait. Ápolja a munkásmozgalom, a proletárinternacionalizmus és a szocialista hazai fiság nagyszerű eszméit, terjessze a kommunizmus igazságait és legyen a szocialista építés bátor harcosa. Támogassa pártunk és kormányunknak dolgozó népünk anyagi és kulturális felemelésére, békénk megvédésére irányuló erőfeszítéseit. A Pest megyei Hírlap tárja fel bátran és őszintén a szocializmus építését akadályozó nehézségeket és hibákat, küzdjön azok megszüntetéséért. Legyen a lap sokoldalú, friss és színes. Foglalkozzon mindennapi életünk nagy és apró eseményeivel, legyen az egyszerű emberek ügyeinek igazságos szószólója, érdemelje ki megyénk dolgozóinak őszinte megbecsülését és szeretetét. Ahhoz, hogy a lap ezt a célt elérje, felkérjük megyénk minden párt- és tanácsi szervezetét, minden kommunistát, a nép ügyéhez hű minden Pest megyei dolgozót a lap figyelmes és állandó támogatására. A Pest megyei Hírlap a párt szavát viszi el mindennap a dolgozókhoz! Legyünk azon, hogy tízezrek olvassák! Budapest, 1957. április 29. Az MSZMP Pest megyei intéző bizottsága, Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága niiiiMiititiimitnimtiniMiimHiiiiiiiiMiiiittiimtuiMtMiiHiiiiiiiiiimiiHHimMintiiHmiiMiiiiiiiiMiiiiHiimiiHiiiiiiimiiiiiiHiiiiQ Hűség a néphez, hűség a párthoz A Csepel Autógyár KISZ-szervezetének életéből A gyár kapujából is könnyen észre lehetett venni, nagy ünnepre készül a Csepel Autógyár. Ha még nagy múltra nem is tekinthetünk vissza, mégis említésre méltó eseményeket rögzíthetünk a Csepel Autógyár ifjú kommunistáinak életéből íme egy-két mozaik. Sokan ferde szemekkel nézték, amikor 10 fiatal — élén Buncsik Józseffel, Hegedűs Jánossal és Kovács Ernővel — március 21-ével megalakították a Kommunisták Ifjúsági Szövetségének autógyári szervezetét. Erős viták — lehet bátran állítani — harcok közepette született, erősödött a KISZ-szervezet. Különösen a munkástanácsba befurakodott ellenforradalmi személyekkel — Makkaival és társaival — kellett sokat vitatkozni a fiataloknak. Az ifjú kommunisták kiállták a próbát. A veterán harcosok, a párt katonái ott álltak a fiatalok segítették munkájukat.mellett. ★ Üzemegységenként ma már több KISZ-alapszervezet működik. Jelenleg 130 taggal rendelkeznek. A KISZ-szervezet programtervezete elég sokrétű. A fiatalok nevelése, tanítása mellett egyik fő feladatként a termelésbe való aktív bekapcsolódás szerepel. Említésre méltó az export-brigádok szervezése. Itt egy cél vezérli a fiatalokat; csak minőségi alkatrész kerülhet ki a kezükből.★ Egyéb szakkörök és bizottságok között egyik legtevékenyebb munkát a KISZ-en belül az „Érdekvédelmi bizottság” végzi. Termelési, bérezési, szociális és családi ügyekben tárgyalásokat, sokszor éles vitákat folytat a bizottság a szakszervezet és a munkástanács vezetőivel. Legutóbb több fiatal kommunistának, akik műszaki vonalon dolgoznak — egyesek szerint véletlenül — 700—800 forinttal kevesebb fizetést állapítottak meg, mint amit a munkakör szerinti bérbesorolás előír. A bizottság nem hagyta annyiban a dolgot, elintézte a fiatalok jogos panaszát. „ Több fiatal — Nagy Tamás és még mások — albérletben laktak, ugyanakkor olyanok, akik erre nem jogosultak, munkásszállóban voltak elhelyezve. Ezt a problémát is megoldotta az „Érdekvédelmi bizottság”. Júsági Ház“ Legutóbb az „Ifvisszavétele volt napirenden. Az ellenforradalmárok — Makkaival az élen — elvették az Ifjúsági Házat a fiataloktól és italmérésre használták fel. A részeg, duhajkodó emberek tönkretették a berendezést, munkába legtöbbször ittasan mentek a dolgozók. Most ez is elintéződött; az Ifjúsági Ház jogos gazdáihoz került vissza és nem italméréssel, hanem más nevelő eszközökkel vonzza a fiatalokat. A feljegyzést a jelentőségéhez mérten e nagy eseménnyel kellett volna kezdeni; május 1 emlékére a gyár MSZMP bizottsága zászlót ajándékozott a KISZ-szervezetnek. „Hűség a néphez, párthoz“ hirdeti a hűség a zászlóra hímzett felirat és a kibontott zászló alatt a Csepel Autógyár dolgozóival, idős veteránjaival ma, május 1-én Budapesten együtt halad 130 fiatal kommunista, a Csepel Autógyár KISZ-szervezetének egészséges magja. A szentendrei HÉV-állomáson is május elsejére készülődtek. Az állomás előtti padon középtermetű, fekete hajú férfi ült és jegyzetfüzetében lapozgatott. Nagyon ismerősnek tűnt fel, közelebb mentem hozzá. Megismertem, igen, az egykori bányászgyerek, csilléstársam. Szabó József éve nem láttuk egymást, és érthető volt a nagy örvendezés. Nem győztünk egymásnak válaszolni, egyszerre akartunk mindent megtudni, mi történt azóta. Szemem egy pillanatra a homlokára tévedt, piros csík húzódott végig a napsütötte bőrön. — Igen, a bitangok, az ellenforradalmárok műve volt. ÁVH-s tiszt voltam, az ő szemükben, „nem kívánatos egyén“. Az otthoniakról, majd küldetéséről beszélgettünk. Megjegyezte: — Tudod, régi május elsejei visszaemlékezéseket gyűjtök egy előadáshoz. Olvasni kezdtem a jegyzetet. „1925. május. A gödöllői járás főszolgabírája jelenti: Az építkezések, nagyobb munkálatok szünetelvén, az iparosok és ipari munkások mind nagyobb tömege marad munka nélkül... ez eredményezi a sóik öngyilkosságot.“ A pomázi főszolgabíró által az alispánnak megküldött bizalmas jelentéshez csatolt röpirat pedig így szól: „Bányász testvérek, Elvtársak! Míg a helyzetünk napról napra elviselhetetlenebbé válik, addig a tőkések a mi kizsákmányolásunk által szerzett vagyonból dúskálnak s jólétben élnek. Míg 10—12 órás napi robot nekünk után csak nedves, állatok részére is alig alkalmas barakodúkban kell nyomorogni, addig az igazgató •— kinek pedig egész napi munkája csak abból áll, hogy újabb és újabb gazságokat gondoljon ki, hogyan lehetne bennünket még jobban kiszipolyozni, dőzsöl, uralkodik... mi görnyedünk a 11 mázsa csille mellett, mi életünk van állandóan veszélyben lent a miniket hajszolnak bányában, a hajcsárok mindig több és több teljesítményt követelve csak azért, hogy a burzsulóknak több jusson autóra, nőre, mulatozásra. S mit kapunk mi mindezért. Éhbért, durva bánásmódot, de ez még mind nem elég..." Igen, mást is kaptak a munkások. Azoknak a dolgozóknak, kik a legkisebbet próbálták tenni helyzetük megváltoztatására, puskatus, gumibot és börtön jutott „törvényes osztályrészül“. Erről tanúskodnak a jegyzetfüzetben összegyűjtött régi május elsejék is. íme egy-két példa: Egy idős pilisi bányász így meséli el: „Nem mindig volt szabadnap a mi ünnepünk, de 1928 május elsején mégis majálist rendeztünk a közeli erdőben ... Az egyik elvtárs — elfeledkezve magáról — harmonikáján az Internacionálét kezdte játszani. Egyszerre, mintha a földből nőttek volna ki, körülvették a csendőrök és valamennyiünket bevittek az őrsre..." Ugyanilyen emlékeket idéz fel egy régi újságlap, egy nyomdász és egy ipari munkás elmondása nyomán: „Vonultunk a zászlók alatt a ligetbe, a Parlament elé, ahol népgyűléseken a nyolcórás munkaidő és a szabadság eszméjének megvalósulásáért harcoltunk. De a tüntetéseket szétverték a csendőrök és a piros zászlókat sokszor vér festette és szaktársaink még pirosabbra közül is sokan megsebesültek...“ ..; „Elég volt május 1-én Vörös szegfűt tűzni a gomblyukba. Akkor amellett, hogy megvertek, bevittek a toronyba és évekig rendőri felügyelet következett...“ Tovább lapozgattam a jegyzetfüzetben. A „májusi emlék” cím alatt a következőt olvastam: „A sáros földön kócos hajú ember. Mögötte előre hajolva, kezével a vállába kapaszkodva, testes rendőr állott. Amint előre hajolt, széles, kerek arca kivörösödött. A rongyokba pólyált test megrándult. — Engedjen biztosanúr ... engedjen. Nem megyek be, hét gyerekem van! Én nem kértem senkitől semmit! A rendőr felemelte a fejét, körülnézett. Szemében ideges düh szikrázott. Felmordult. A tömeg összébb szorult körülötte. — Oszolni! Oszolni! — acsarkodott feléjük, azután egyszerre teljes erővel földre rántotta a földön ülő embert. A híg sár széjjel freccsent. Nem használt semmi könyörgés, az ütlegelés után elvitte..." Feltekintettem a jegyzetfüzetből, több feljegyzés nem volt benne. Egymásra tünk és Jóska megszólalt,néz•— Tudod, mi fiatalok, akik már tízeevnéhány szabad május elsejét daloltunk, lelkesedtünk végig, könnyen elfelejtjük, hogy 1945 előtt börítönbüntetés, de legalább is a rendőrfelügyelet járt azért, ha valaki május elsejét nyíltan ünnepelni merte. Bólintottam, s eszembe jutott valami,hirtelen ! — Hát igen, mi csak apáink, idős elvtársaink elmondásából tudjuk, hogy milyenek is voltak a 20—28-as évek májusai... De várj csak, te azt mondtad, kevés az anyagod, él meny anyag kellene. — Figyelj csak ide, biztosan az emlékezetedben él még az idős Nándor bácsi, aki mellett te is csilléztél, és a te szemed is könnyezett, amikor megtudtad, hogy elvitték és kivégezték. Te akkor katona voltál és csak később értesültél erről. Még ma is jól emlékszem rá. 1944 május elseje előtti napokban történt. Kitartó, hideg eső esett, amikor Nándor bácsival a bányászatokon felé mentünk. Büszke voltam, hogy elmehetek a megbeszélésre. Tudod, a legfiatalabb segédvájár voltam, négy évig ő tanított, mellette dolgoztam, nagyon megszerettük egymást. Alkonyodott már. Az erdőszéli térséget sötétség borította, csak az otthon ablakai világítottak. Hirtelen megálltunk, úgy tűnt fel, mintha egy csendőrszurony fénye rajzolódott volna kívülről a ház falára. Beléptünk a terembe. A sarokban 10—12 idős, fiatal bányász a kártyaasztalnál ült. Nándor bácsit várták. A kártyázás és az asztalon heverő pénz csak megtévesztésül szolgált. Nándor bácsi erős ujjai erélyesen koppantak az asztalon. A nagy kérges kezű S. Gyuri bácsi és a hosszú sovány D. Feri bácsi közelebb hajoltak egymáshoz. — Holnap este, ahogy előzőleg megbeszéltük el kell menni a plakátokért — mondta Nándor bácsi. A két kijelölt ember elmegy Tatabányára és Salgótarjánba. A sztrájk ügyben sürgősen meg kell teremtenünk az összeköttetést. Holnapután leállunk. Nagyon óvatosnak kell lennünk, nagyobb német egységek érkeztek a telepre, vigyázzatok magatokra. Most pedig menjünk haza, reggel az akna „szájánál” találkozunk. Másnap délelőtt kihívattak bennünket a bányából. Az üzemi iroda előtt már ott volt Gyuri és Feri bácsi is. Csendőrök és egy Gestapo-tiszt vette őket körül. Gyuri bácsi arca véres volt. Nándor bácsit két csendőr durván megragadta és bevitték őket az irodába. Minket hazazavartak. Futótűzként terjedt el a hír, délután egész nagy tömeg vette körül az iroda épületét, de a pribékek erősebbek voltak. Elvitték őket. Árulás történt. Még ma is emlékszem, ott álltunk, síró feleségek és gyerekek között, amikor Nándor bácsi csak ennyit mondott: ,,Az igazságért, a munkásokért harcoltunk, ne felejtsetek el soha. Győzni” ... Többet nem mondhatott. Elvitték. A három kommunista vájárt nem láttuk többé. Meggyilkolták őket. Gyász borult a kis bányatelepre. Május elseje előtt talán még jobban tombolt a nyomor, a mérhetetlen kizsákmányolás, a munkások üldözése. Aki szólni mert, hogy rossz a levegő a bányában vagy az életveszélyes vágatokba nem mer csendőrség vitte leszállni, azta el; Nándor bácsiék helyett — azt te is tudod már — nyilas vájárokat kaptunk és később széjjel szórták az egész V-ös csoportot. A sztrájk, május elsejei plakátragasztás meghiúsult. így történt. Nándor bácsi gyerekei azóta felnőttek és a szocializmus szorgalmas építői. Hárman a karhatalomban beosztásban, egy vannak tiszti pedig műszaki vezető. Apjuk vére folyik bennük. Igen, így történt — szólalt meg Jóska — el is mondom az előadásban. Hadd ismerjék meg a mai fiatalok a régi hősi május elsejék történetét. Csécsey József SZABÓ JÓSKA JEGYZETEI Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság vezető ereje!