Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-03 / 285. szám

4 Irodalmi színpadok Pest megyében K­ét-három éve annak, hogy a sok helyütt megrekedt színjátszó-mozgalom, a mű­kedvelő művészeti munka kor­látlanabb lehetőségeket ígérő kibontakoztatását keresve rá­bukkant az irodalmi műsorok műfajának aranybányájára. Szükségessé tette az utak ke­resését az, hogy a hivatásos színházak egyre több előadá­sukkal tudják felkeresni a me­gye községeit. Már nemcsak a szolnoki, kecskeméti és Déryné színházak, továbbá a Pest me­gyei Petőfi Színpad, hanem a budapesti színházak is kiviszik előadásaikat a megyébe — igaz, hogy ez utóbbiak egye­lőre csak a Csepel Autógyár nagyszerűen felszerelt új kul­­túrházába, de bizonyosra vehe­tő, hogy kultúrpolitikai célki­tűzéseink megvalósításaként a jövőben a budapesti színházak egyre több Pest megyei várost és községet keresnek majd fel előadásaikkal, így azután a színjátszó csoportok előadásai­nak színházpótló jellege a mi­nimálisra csökkent. A műked­velő előadások másik nagy ne­hézségét a műsoranyag hiánya okozta. Az elmúlt másfél évti­zed alatt minden arra érde­mes művet — s mennyi bemu­tatásra érdemtelen, silány fércművet — eljátszottak, s az újonnan íródott színpadi alko­tások sem miinőség­­­g, sem mennyiségileg nem adtak ele­gendő művet a színjátszóknak, nem is említve azt a problé­makört, hogy mennyire „hi­ánycikk” a mai tárgyú operett és a zenés vígjáték. I­lyen előzményeit, után for­dult a színjátszók érdek­lődése az irodalmi színpadi műfaj felé, amelynek műsor­anyaga korlátlan, hiszen ren­delkezésre áll az egész világ­­irodalom. De korlátlanok a műfaji határai is, mert bármi­lyen kis vagy nagy létszámú csoport a legmosto­­ább körül­mények között vagy ak­ár a legkorszerűbb színpadtechni­kai berendezések segítségével tarthat műsort, amelyben le­het, hogy csak néhány verset szólaltatnak meg némi hangu­lati aláfestést szolgáló zene kí­séretében, de előfordulhat az is, hogy a versek, prózai és drámarészletek mellett népi tánc, balett, pantomim, báb- és árnyjáték, énekes és hang­szeres szólisták, vagy ak­ár ének- és zenekar közreműkö­désével számolhat a műsor összeállítója és rendezője. S az sem elhanyagolható szempont, hogy az irodalmi műsorok elő­adása — mivel díszletre és jel­mezre legtöbbször nincs szük­ség — rendkívül olcsón meg­valósítható. Az irodalmi műso­rok sokrétűségét, a lehetőségek korlátlan voltát semmivel sem bizonyíthatnánk jobban, mint­ha megvizsgáljuk a megyében működő irodalmi színpadok munkáját, előadásaikat és mű­sorterveiket. A megyében először a gödöl­lőiek irodalmi színpada alakult meg, amely névadóul az Ady kortárs­ Juhász Gyulát válasz­totta. Hidvéghi Nándor és La­dányi István szerkesztették és rendezték a színpad — általá­ban havonta ismétlődő — elő­adásait, amelyeket csupán gaz­dasági nehézségek miatt kel­lett közel fél évig szüneteltet­ni. Külön érdemük, hogy elő­adásaikat a gödöllői járás kö­zeli k­özségeibe is elvitték, s ezzel kultúrpoli­tikailag jelen­tős feladatot valósítottak meg. Változatos műsoraik egyik vi­tatható kérdése, hogy zömmel hivatásos művészeket szere­peltetnek. Ennek mindenkép­pen jó oldala mutatkozik meg a művészeti színvonal magas voltában, hátránya viszont az, hogy az időben eléggé leter­helt művészek nehezen tanul­nak új műsoranyagot, így a szerkesztőiknek meg kell elé­gedniük a gyakran elég sovány repertoárral, s ennek megfele­lően változtatni a műsoron. Nagyszerű kezdeményezésük viszont — amelyet most már szinte „hagyományként” újí­tanak meg évente — a szerzői estek tartása, amelyek keretén belül Gödöllő irodalombarát közönsége szoros összefüggésé­ben egyszerre ismerhette meg a műveket és alkotóikat: Dut­­ka Ákos és Apádhy Lajos mel­lett fiatal költőink és novellis­táink egész sorát mutatva be. A megye legnagyobb váro­sának, Ceglédnek, már második éve van irodalmi színpada. Mégis az idei év az, amely megengedi, hogy rend­szeres munkáról beszéljünk, hiszen az elmúlt évben csupán kész műsorokat ,importáltak”. Az elmúlt hónapban azután alapos felkészülés után bemu­tatták a színpad vezetőjének, Katsányi Sándornak Villon verseiből összeállított —a köl­tő életéről szóló — lírai játé­kot. Az összeállítás — amely egyáltalában nem azonos a Budapesti Irodalmi Színpad hasonló tárgyú műsorával — dramaturgiáikig is jól szer­kesztett épkézláb cselekményt épített fel, s a megszólaltatott Vilion-versek között kitűnő, a kor hangulatát jellemzően ki­fejező nyelvezetű dialógust írt, amelyből a közönség az igazi Villont ismerhette meg — a köztudatban, eléggé soikat szereplő Faludy-fordítások ál­tal meghamisított kép helyett. A szerző a cselekményt két színhelyre összpontosítja: a Toboz-kocsma, ahol Villon — balladáiból ismert — társasá­gával mulat; majd a börtön, ahol a hányatott életű költő ítéletére vár. A szerencsésen kialakított keretjátékon belül az egyes versek — az egysze­rű szavalás mellett — drama­tizálva, felbontottan, szavaló­­kórus-szerűen, chansonná ze­­nésítve szólalnak meg, sok műfaji színesítésként a bör­tönjelenetben még — a techni­kai fogyatékosságok ellenére is — szuggesztív hatású panto­­mimikus „haláltánc”-ot is lát­hatunk. A kitűnő irodalmi műsort Márki Péter rendezte, s ő alakította Villon szerepét is. Véleményem szerint, ha e két művészeti munkából csak az egyiket kellett elvégeznie, úgy az még teljesebbé tette volna annak értékét. Érdeme, hogy szereplőtársaiból — s ez főleg az előadás megismétlése­kor vált nyilvánvalóvá — si­került együttest kialakítania, amely a további munkának biztos alapja. Meg kell említeni róluk, hogy irodalmi színpadi tevékenységük alatt egyetlen percre sem­ hagytak fel szín­játszó munk­ájukkal sem, egy­idejűleg bemutatót, majd ven­dégjátékot tartva a „Társbér­lők” című háromfelvonásos vígjátékból. Ez azért lényeges, mert hallottam már olyan ál­láspontot is, hogy az irodalmi színpadi munka a színjátszás végét jelenti. L­egfiatalabb irodalmi szín­padunk — ha megalaku­lását tekintve nem is — a ben­ne szereplők korát illetően mindenképpen a Dunakeszi Művelődési Ház irodalmi szín­pada, hiszen minden részvevő­je KISZ-tag. November elején mutatták be „Tájfun” című műsorukat, amelyben Radnóti Miklós és Erich Kästner mű­veit szólaltat­ták meg kifejező tél-formátumokkal és hatásos fényváltozásokkal kísérve azo­kat. Az egyes versek hangu­latait nagyszerűen aláfestő és kiegészítő kísérőzene összeál­lítása, a műsor rendezése Uray György érdeme. Méltó munka­társa, a műsor kiemelkedő ké­pességű versmondója Uray Ju­dit. Ha nincs is helyünk bőveb­ben foglalkozni velük, de em­lítsük meg a tápiószecsőiek Ofella Sándor rendezte, a köz­ség november 7-i ünnepsége alkalmából bemutatott „Egy a jelszónk a béke” című műsorát és a nagykőrösi irodalmi színpad bemutatkozó előadá­sát, amelyen Arany Jánosnak névadójuknak, műveit szó­laltatták meg Király Béla ren­dezésében. Követendő példa­ként hadd írjam meg ennek a színpadnak az összetételét: a színjátszó csoport erre a mű­fajra legalkalmasabb­jait a gimnázium legjobb versmon­dóival egészítették ki. Persze gimnázium nincsen mindenütt, de az általános iskolákban éppúgy találhatunk jóképessé­­ségű, szépen beszélő versmon­dókat. És mit szól a közönség az irodalmi színpadok be­mutatóihoz? A közönség, amely egy tavaly megtartott ankét egyik hozzászólójának véleménye szerint „idegenke­dik ettől a műfajtól”? Ceglé­den a n­agy­­ érdeklődésre való tekintettel meg kellett ismétel­­ni a „Villon”-i műsort, Gödöl­lőn a két és félórás műsor után a közönség ütemes tapsa „újráztatást” követelt, Duna­keszi pedig, ahol a bemutató után ak­kétot tartottak az egyik hozzászóló elmondotta, hogy csak a kíváncsiság hozta ide, de amit látott, az nagyon tetszett és a jövőben is mindig el szeretne jönni az ilyen mű­sorok előadására. A közönség tehát — főleg akkor, ha már megismerte ezt a műfajt — szívesen fogadja az irodalmi színpadok előadásait, most már csak az alkotókon — ös­­­szeállítókon, rendezőkön és versmondókon — múlik, hogy igényeiket magas művészi fo­kon elégíthessék ki. Földeák Róbert KXXXVXXXXXXXXXXWXXXNXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXxXXXXXXXXXXX' MILY ÖRÖM ÉLNI! Barbara Lass és Alain Delon a Mily öröm élni című film egyik jelenetében PEST «EC*yßfrfap 1961. DECEMBER 3, VASÁRNAP fr 1 2 ! Í Mi a kedvenc szórakozása?­­ Myléne Demongeot francia - If színésznő egész nyáron a vitor­­l­a lázasnak hódolt. I ’­y Catherine Spank ^ filmszínésznő kedvenc '/ hozása a lovaglás. német­­ szóva­­l ' Joyce Taylor angol filmsztár szabad idejében festőművész­nek csap fel. Bárányi Ferenc: Új zászlót mutattok... Óvatos ifjúság ez? Lobogását lefojtja a nagy megpörkölődés emléke még?­­Dalolva tiszeskedtünk az utcán, zászlókra­ varrt keservek szertelen ragyogása fennen, rikítva lengett. A sulykot elvetettük. Járatlan lángolás vitt kétes tűzvészbe — mintha gyerek gyufával játszik s csak későn rémül arra, hogy szénaboglya, magtár égése már a játék — amit nem is akart már.) S rátok csodálkozunk most, törvény­tevő idősek, a dupla-élű harcban ti vagytok most erős­ek, megszégyenít erőtök, apáink-korú küzdők, mert friss példát ti adtok, köteles-követendőt: hogy bánjunk a korával, mi égjen, mi ne égjen, pernyévé mit alázzunk a tisztulás tüzében, okos mértékletesség, felelős lángolások egy-esélyére végzik kétségtelen csatátok, a biztonság letisztít, igazmondásra sarkall, ti új zászlót mutattok: díszest, bölcs indulattal. Megpörkölt ifjúságunk méltó lesz majd utódnak? Zászlóink majd nekünk is ily biztosan lobognak? Hiszem: tört-lobogásunk ti­szítástokra gyullad, és lesz erőnk lemérni a kölyök-suta múltat, hiszem: csikó-hitünket nem fogja szekerébe többé hazug hiteknek ravasz kocsislegénye, s utánatok­ tanulva tisztán lépünk elétek, ha már végcélba­ érni minket rendelt az élet. Részlet a „Jövő vallatása” című ciklusból. ŐSZ (Dr. Debreczi Béla felvétele) KVA\\\V\\\k\\\\\\\\\\\\\\^^^ Szilágyi Domokos: Kazánkovács Irigyellek kazánkovács." ezt a vaskos nyugalmat, amelyre a panasz, a vád, a bosszú sunyítva hallgat; ezt az üstdob-m­ellet, ezt a boa-pár bicepszet, súlyos szerénységedet, mellyel holnapjaidat dicsekszed; a feketén izzó szem-parazst, mely gy­ilkos lángra lobban arra, aki zavarni akar munkádban: a forradalomban. És szeretném kazánkovács, Jut meglelné dalomban ritmusát a kalapács, s ha te vezetnéd a tollam. EGY DOBOZ GYUFA AZ PMPCD nem is leszáll, ha­­nem szinte le­fordul a motorról. Hideg van, elgémberedik raj­ta, míg a harminc kilomé­tert lefutja. Leállította a mo­tort, homlokára tolta a szem­üveget, s gémberedett kezéről lehúzva a kesztyűt, cigarettá­ért kotorászott a zsebében. Egyetlen szál árválkodott a skatulyában, az is elreccsent az engedetlenkedő ujjak­ kö­zött. Mérgesen hajította fél­re a hasznavehetetlen dobozt, s benyitott az üzletbe, hogy végre jó mélyet szippanthas­son. Vagy hatan is álltak a pult előtt, a két kiszolgáló gyors mozdulatokkal szedett le ezt­­azt a polcokról, s amikor kö­szönt, csak a pénztárosnő bó­lintott vissza, a másik kettő nem­­ soík ügyet vetett rá. Odaállít az asszonyok háta mögé, de amikor látta, hogy azok nyolcfélét is vesznek, odaszólt a hátuk mögül: — Csak egy doboz gyufa kellene... A KISZOLGÁLÓ letette a kezében­ tartott zacskót, s ránézett. 2 Nem ismerte. Pedig járt­­ már ebben a boltban, nem­­ is egyszer, de itt még soha­­ nem látta. De szép. Annyira elmerült a nézésébe, hogy egé­szen elfelejtkezett a gyufáról, s csak amikor a lány rászólt, akkor riadt fel. — Igen ... én kértem . Kifizette a pénztárnál a har­minc fillért, de közben a nya­kát csavargatta, hogy odalás­son a pulthoz. De szép! Annyi­ra belefelejtkezett a gondolat­ba, hogy a gyufát zsebrevág­­ta, s csak amikor betette boltajtót, riadt fel, s gyújtott­a rá a hőn áhított cigarettára. De szép lány! Hátha nem is lány. Asszony már. Na és ha asszony. Hi­szen mi köze lehet hozzá? Nem mehet oda hozzá, s nem mondhatja, de tetszik nekem! De szép maga! A Búzakalász elnökhelyette­se köszönt rá: — Jó reggelt! Látom, a já­rás már képviselteti magát a vezetőségi ülésen ... vagy nem oda jött? — De, de magukhoz jöttem... — Rosszkedvű. — Nem, nem — tiltakozott riadtan — csak a motor... hideg van már... — Hideg, az biztos. De tő­lünk már lehet. Minden a helyén van ... Beszélt, beszélt mellette az ember, s bármennyire is érde­kelte, amit mondott, most nem tudott rá figyelni Egyre a lányon járt az esze, s szidta magát, nem nézte a kezét, van­­e rajta karikagyűrű? És ha nincs, s mégis asszony? Csak akkor zökkent ki a gondolat­ból, amikor Balogh a pártbi­zottságot említette. De hiszen mit mondott? Ő csak bólintott rá, nem tudja­ mire? Res­tell­te megkérdezni, de most már ráfigyelt. Azaz, csak egy pillanatig. Akkor jutott eszébe, hogy a motor... ott­hagyta. Mi van velem, s most már érezte, elönti méreg. Bocsánatot kért, sza­a­­ ladt vissza, berúgta a motort, mire odapöfögött a kapu­hoz, addigra Balogh is oda­ért. Együtt igyekeztek befelé, jólesett a szobák melege. Végre levethette a kényelmet­len bőrkabátot Lekezelt az emberekkel, az elnök még hátba is verte, mondván: — Hadd keringjen a véred, megfagytál a motoron, nehogy még minket szidj, miattunk lettél beteg... EGYÜTT VOLTAK, -------------------------- hették az ülést, odébb húzódott, ki, az asztal sarkához, ma­ga elé tette a blokkját, a tollat, s amikor rágyújtott, a gyufaskatulyát is. Először csak úgy, az asztal­ra, de azután elkezdett vele játszani. Élére állította, majd kihúzkodott belőle négy szá­lat, s szekrénylábakként fel­állította. Közben a lány járt az eszében. Vékony rést ha­gyott csak a szemén, de lé­nyegében lehányta, s rögtön a lány arca jelent meg előtte. De ugyanakkor már korholta is magát. Bolond. Harminc esztendős korodra így meg­szédülni. Hirtelen az jutott eszébe, mi történne, ha be­menne Gábor elvtárshoz, a titkárhoz, s azt mondaná: Gá­bor elvtárs, Juhász Géza, a

Next