Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-16 / 294. szám
1963. DECEMBER 16, VASÄRNAP Kodály Zoltán Személyesen soha nem bepedig szeltem még a Mesterrel, nemegyszer ültünk egyazon színház-, vagy hangversenyteremben. Ilyenkor, amíg a csillárok be nem hunyták csillogó fényszemüket, hosszan elnéztem a tovatűnt évek ezüstjével koszorúzott, szinte a bifoliatoeli prófétára emlékeztető fejét, a mesék varázslóihoz hasonlatos magas homlokát, jóságos derűt sugárzó arcát, s valami különös, mágikus tűzben égő szemét —, de megszólítani soha nem mertem. Keveset értek a zenéhez, nem többet, mint általában az emberek; a zene engem gyönyörködtet, vagy megnyugtat, érzéseket fakaszt, vagy gondolatokat ébreszt bennem — mesterségbeli titkait azonban nem ismerem. Mint ahogy csak vázlataiban ismerem Kodály Zoltán élettörténetét. Halkan serpen a toll a fehér kéziratpapíron. Eddig egyenletesen rótta a sorokat, de most egyszerre megtorpan, nem engedelmeskedik tovább. Mi ez? — tűnődöm. A kéz megálljt mond az észnek? Vagy éppen fordítva történt? Egy kérdés tolakszik előre, előzve a megkezdett gondolatsort: hogyan merészelsz te írni a magyar zene legnagyobb élő mesteréről, amikor önmagadnak már bevallottad, hogy milyen kevéssé ismered". Igaz, igaz, bólintok a belső kérdezőnek, aztán mégsem teszem le a tollat. Azt vallom, a zeneszerzőt művekből ismerhetem meg legszemélyesebben, alkotásának ismételt, Egy-egy beleérző meghallgatása többet mond a Mesterről, mint a legrészletesebb életrajzi felsorolás. Hányszor hallgattam a Psalmus Hungaricus-t? A Háry Jánost? Hány népdal feldolgozását ismerem? Az élményeket nem számokban méri az ember. Az igaz, nagy élmények megmaradnak akkor is, ha csak egyszer élte át őket az ember. De beszél, vall a Mesterről kora, a több mint fél évszázaddal ezelőtt elindult útnak már a legelső állomása is. Századforduló. Osztrák— magyar monarchia. A polgárosodás virágkora. Látszólag minden nyugodt: politikában, közéletben, irodalomban. A zenében is. A városokban a bécsi keringő a sikk. Vidéken a cigányzenének, csárdás muzsikának hódolnak a az emberek. Nyugalom, megértés, elégedettség — a felszín ezt tükrözi. De valahol a mélyben már morajlik a föld. Egyelőre halkan, az avatatlan fülben még a keringő, a cigányzene harsog, de már vannak, akik új szavakat, új dalokat vélnek felfedezni a polgári világ kakofóniája mögött. 1905. Ady üstökösként robban be a közéletbe az „Új időknek új dalaival” és történik más is. Egy huszonhárom éves fiatalember elindul első népdal gyűjtő útjára. A neve:: Kodály Zoltán. A polgári világ értetlenül figyeli murikéját. Vannak, akik csak a fejüket csóválják, de akadnak még szép számmal olyanok is, akik nyíltan kimondják: s ugyan mit akar, mit különcködük? De Kodály Zoltánban — Bartók Bélával, legjobb barátjával együtt — már világos a cél: a magyar zene megi újlkodása csak és egyedül a népzene feltárása és a művészi zenében való feloldása révén válhat valósággá. Olvasom egyik tanulmányát. Ezt írja benne: „Azt mondják, dicsérve-ócsárolva: csinos kis dalok, a nép egy- 1 ügyű fiainak primitív érzéseit fejezik ki, primitív formában ... Nos, a magyar népzene ennél sokkal több. Először is nem „osztályművészet”. Ma ugyan már csak a földműves nép közt él, de köze van hozzá az egész magyarságnak ...! ! A népdal az egész magyarság lelkének tükre...” Ez a felismerés határozza meg Kodály Zoltán egész életművét. Az első utat újabbak követik. Bartók Bélával együtt bejárja az országnak szinte valamennyi táját, hogy megörökítse az eredeti népi dallamokat így válik a zenei felismerés szinte kézzelfogható, reális valósággá, s érleli meg a későbbi évek örökéletű gyümölcseit, a magyar zene legszebb, legtisztább csillogó gyöngyszemeit. Sok ezer régi dallamot őriznek az egykori kották és hangfelvételek — bő, szinte elapadhatatlan forrást biztosítva kodályi életműhöz. Élmények, a zenei gondolatok — az életből ellesve, talán ez a legtalálóbcle megfogalmazása ezeknek a népdalgyűjtő utaknak. S ezek a népdalok, s az ezekből a motívumokból született művek azóta nemcsak valamennyi magyar hangversenyszínpadon csendültek fel, de bejárták szinte az egész világot, hirdetve, hogy a Mester, Kodály Zoltán, olyan zeneköltészetet alkotott, amely nemcsak a magyar és a népi, de egyben a világ zenekultúrájának is legnemesebb hagyományait folytatja, s ezért egyetemes. Az idáig vezető, nemesen egyszerű életút még nem ért véget, csak egy újabb állomásához érkezett. A mai nap az ünnepé. Nyolcvan esztendővel ezelőtt, ezen a napon született a magyar zeneművészet egyik legnagyobb alakja. Nyolc évtized, amelyből hatvan év az alkotásé, így válik csak érthetővé az eddigi óriás életmű, amely nemzeti kincseink legnemesebbjei közé tartozik. Köszönet érte. Prukner Pál / «VST HF.C.YEI ü /fírlesn A téli szünetI . Három és fél hónapi tanulás után, december vége felé, s elérkezik a várva várt téli szünet. Ez minden diákot megörvendeztet. Legyünk őszinték és valljuk be, hogy az alapos munka erre az időre , egy kissé már kifárasztotta a diákot és a tanárt egyaránt. Nem véletlen, hogy az iskolai munkát időszakonként megszakítják a kisebb-nagyobb szünetek. Ez tervszerű ,és az indokolja, hogy a szervezetnek szüksége van némi kikapcsolódásra, a megszokott munka valamelyes fellazítására. Tapasztalati tény, hogy e fellazítások után, a felfrissült diák és tanár megújult erővel végzi további iskolai munkáját. E tervszerűen beiktatott iskolás szünet lényegét azonban helyesen kell értelmezni. Vajon érdemes-e erre a szünetre az a diák is, aki nem fáradt fel, aki a szünetig nem kellő buzgalommal végezte a feladatát? Akadnak bizony olyan tanulók, akik az elmúlt három és fél hónap alatt nem tanultak elég szorgalmasan, s vagy csak „félgőzzel” álltak helyt önmagukért. Nos, ezek ne’ részesüljenek a szünet áldásaiban? De igen, csakhogy : éppen ők arra használják fel az okos pihenés eme időszakát, hogy pótolják, amit elmulasztottak. Érdekes tapasztalatokkal szolgálnak ezek a téli szünetek. Sajnos, akadnak olyan tanulók, akik a szünet idején visszaesnek. Amikor ismét megjelennek, az iskolában, kiderül, hogy az addig tanult anyag nagy részét elfeledték , és az iskola megszokott rendjét tehernek találják. Úgy látszik, egészen más tanuló jött vissza, mint amilyen távozott. Ugyan miért? Az ok világos: az ilyen tanuló nem helyesen használta fel a szünetet. Magyarán : szólva, egészen hátat fordított valamennyi iskolai problémának. Nem fellazította az eddigi szilárd munkamenetet, hanem alapvetően felhagyott vele. Ez pedig helytelen. Azoknak a diákoknak, akiknek volt na mit „behozni”, a szünet azt jelenthetné, hogy könnyedén , mégis eredményesen kiiktathatnák lemaradásukat. Dí , amint a példák bizonyítják ,rendszerint ezek a diákok panaszlkodnak odahaza a fáradtóságról. Elhitetik a szüleikkel ,hogy „abszolút” pihenésre var szükségük. Némelyik szülő ezt az „érvet’ el is fogadja. Tudomásul veszi, hogy a gyerek egyáltalán a kezébe se veszi a könyvet, hogy délelőtt 11-ig az ágyban marad, lustálkodik . Más esetben a gyerek az ebéd Ó időig „elsétálgat” valahol . Ebéd után pedig a baráti találkozások következnek: a jégi pálya, a mozi, esetleg a „ház, 4 buli” keretében megszervezett tánc — késő estig. Némelyik szülő ezeket az extra programokat még azzal is gazdagítja, hogy a szükséges mértéken felül ellátja zsebpénzzel a téli szünetet élvező gyermekét. Csoda-e, ha az üdülésre szánt téli szünet végén a tanuló szörnyen elfárad, és megváltozottan tér vissza az iskola padjaiba? A téli szünetnek azonban egyáltalán nem ez a célja. A cél: pihenve szórakozni, szórakozva megtartani a kapcsolatot az iskolával. Azt kell jól megérteni, hogy más dolog lazítani a tempón és más dolog a meddő lustálkodás, amely jobban fáraszt, mint az okosan megszervezett pihenés. Más dolog reggelenként egy órácskával tovább aludni — különösen, ha előző nap színházban volt a család —, és más dolog délig az ágyban heverészni. Más dolog pihenni, és más dolog minden könyvet a sarokba hajítani, semmi komoly kérdéssel nem foglalkozni. Jó színdarabok, jó filmek, jó tv-produkciók megtekintése pihenés. Üdítő szórakozás egyegy pompás irodalmi mű élvezete is. Nem tilos, sőt, kívánatos a jégpálya, egy-egy kirándulás fél napra, némi tánc is. De azért a munkától teljes mértékben elszakadni nem szabad. Az okos pihenés — okos időbeosztás. Jusson valamicske idő a kötelező olvasmányok elvégzésére, a tartalmi kivonatolásokra és szórakozásképpen az addig tanult anyag könnyed, de figyelmes ismétlésére. Az okos pihenés tiszta örömei közé tartozik a múzeumlátogatás, kiállítások, tárlatok megtekintései' Az sem árt, ha a téli szünet idején a tanuló segít az otthoni munkában. A családi közösség érdekében végzett bármiféle munka nem fáraszt, sőt, üdít. És egyúttal a jellemet is alakítja. A folyamatos munka, a folyamatos tanulás egyáltalán nem ellenkezik a téli szünet céljára. Csak éppen az ütem más ... Antonella Luardi, az ismert ír olasz filmszínészül új szerepében. V BÉCSI NAPLÓ Mióta utoljára voltam Bécsiben, az osztrák főváros lényegileg nem sokat változott. I Ferenc József szobra • ma is büszkén néz le talapzatáról és a Burigban a kiváncsiak szabadon láthatják a császár, a császárné és IV. Károly valóban fejedelmi lakosztályait. És a leggyakrabban hallható német szó ma is az, hogy:í i Geld. A Budapestről jött utas a legotthonosabban érzi magát fyn Landstrassén és a Máriahilferstrassén. Ez a hét hosszú út Í a mi Rákóczi utunknak felel meg. Kisvárosiak és falusiak hullámzó tömege bámulja a fényes kirakatokat, az ékszer- az üzleteik briliánsait, aranyait, a melyek között feltűnnek a szabadon vásárolható aranyas pénzek, dukátok, Napóleon$ aranyak. Nincs korlátozva az I^ í aranyborjú imádata. A könyvkereskedések kirakataiban képviselve van az gégész Nyugat irodalmi terméssé. Ám a Szovjetunió és a népi demokráciák íróinak műveibe nem ragyog be a nap az üvegtáblán. A könyvek drágábbak, mint nálunk. Az újságok közül a bulvárlapoknak van a legtöbb olvasójuk. Homlokukon a mi régi körúti lapjainkra emlékeztető, kiáltó címek gyilkosságokról, betörésekről, rablásokról, szenzációs fíú bűnügyi tárgyalásokról. A bécsi opera épülete jóval hatalmasabb a budapestinél. A szerény előcsarnokért bőven kárpótol a nézőtér ötemeletnyi magassága és a grandiózus folyosók káprázatossága. Ajánlatos valamelyik színházjegyirodával barátságot kötni, hogy jegyhez jusson az ember a meghallgatni kívánt előadásra.★ Zsúfolt házak mellett játszik a Raimund Színház is, melynek a magyar származású Rökk Marika az üdvöskéje. Mostanában Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjében aratja sikereit. Artista és táncos komikus egyszemélyben, fáradhatatlan a táncban, s ritka humorával állandó, kacagásban tartja a nevetni szerető bécsieket. A napokban a polgármester azt ajánlotta neki, hogy mivel már csak félig magyar és félig már osztrák, a Marika keresztnevet cserélje fel a Mitzi keresztnévvel, Marika gondolkodási időt kért. Valószínűleg addig fog gondolkodni, amíg otthagyja a színpadot. ■k A miénkénél jóval keskenyebb villamoskocsik telve vannak utasokkal, annak dacára, hogy egy átszállójegy ára három schilling, ami körülbelül öt forintnak felel meg. Az autóbusz már büszkébb közlekedési eszköz, csak esti nyolc óráig jár, s vasárnap egyáltalán nem közlekedik. ★ Rengeteg az autó. Számukra nincs is elég garázs, úgy hogy az utcákon parkolnak. A belvárosiban és környékén alig van utca, amelyben végig, a járda mindkét szélén, ne éjszakáznának márkásabbnál márkásabb magánautók. Színházak, mozik, hotelek előtt probléma, hogy egy késve érkező autó hogyan tudjon helyet szorítani magának. ★ Bécs magyar szemmel a drágaság városa. Jobb hely a mozikban 40—50 schilling, vagyis 64—80 forint. Egy páholyülés az operáiban 140 schilling, vagyis 220 forint. És zsúfoltak a színházak, a mozik. Sok a külföldi és az olyan belföldi is, aki könnyedén vásárolja a húscsarnokban a borjúhúst, amelyből egy kilónak 100 forint az ára.★ Hangulatos az őszi Stadtpark, a város közepén. Schubert, Mozart, Bruckner és Johann Strauss, valamint a festő, Makart, márványszobrai ékesítik. Reggelenként mindig találkoztam benne egy-egy öreg nénivel, aki a galambokat és a közéjük tolakodott hollókat etette. A hollók mintha Edgar Poe Hollójának kísérteties, szavát károgták volna a nénik felé: „Sohasem”. A Bécsiből budapestivé úgy lehet válni, hogy az ember átszámítja magát schillingből forintra és örömmel itthon marad a forint mellett. Falu Tamás KIÁLLÍTÁS ELŐTT SZÁNTHÓ IMRE Em hét múlva nyitja meg kapuit Szentendrén a Pest megyei képzőművészek IX. tárlata. A kiállításon ezúttal is találkozunk majd a tehetséges, fiatal szentendrei festőművész, Szánthó Imre alkotásaival. — Úgy érzem — kezdi a beszélgetést —, eredményes volt ez az esztendő számomra. Munkahelyem, az óbudai Goldberger Gyárban textiltervezőként dolgozom, ami heti egy textilterv elkészítését jelenti. De ezen túl is sok új, érdekes, modern textiltervet készítettem az idén. A nyáron ezenkívül két új dologgal is kísérleteztem. Néhány kerámia tálat festettem és égettem, de nagyon foglalkoztatott a linómetszetek technikája is. Nagyon megkopott a fekete-fehér színek drámaisága, a linómetszetek kompozíciós zártsága, tömörsége. Ebből a kísérletsorozatból született Boromissza-emlékkiállítás a plakátja is. Mint a megyei képzőművészeti stúdió tagja, rendszeresen részt vesz a kéthetenkénti foglalkozásokon, ahol a felvetődő művészeti kérdések tisztázása mellett elsősorban aktrajzolással bővítik a stúdió tagjai rajzkészségüket, már megszerzett ismereteiket. A rajzkészség a képzőművészet ábc-je. A rajztudás nélküli festészet, szobrászat olyan, mint a tenger víz nélkül — vallja, s közben mutatja a legújabb rajzokat, linómetszeteket. Természetesen a kísérletezés és a textiltervezés mellett Szánthó Imre készült a IX. tárlatra is. — Négy képet küldtem be a zsűrinek, mondja és sorolja is: — Gyárudvar — tempera, Üzemi klubban — tus, Üdülők — tempera, Hajók a kikötőben — akvarell. Hogy a beküldött képekből hányat fogad el a zsűri, nem tudom, egy biztos, nagyon készültem az idei kiállításra, s egyben a megyei tanács által meghirdetett pályázatra is, már csak azért is, hiszen a kiállítást ezúttal szűkebb pátriámban, Szentendrén rendezik. (Modellek — linómetszet) Szánthó Imrének sok jeles alkotását láttuk már. Így biztosak vagyunk benne, hogy a fiatal művész legújabb műveivel is találkozhatunk majd az egy hét múlva megnyíló kiállításon, amely minden bizonnyal nemcsak neki, de valamennyi megyei képzőművészünk számára jelentős állomás lesz további munkájukat illetően.