Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-14 / 163. szám

TIZENKETTEDSZER 333 spartakiádos k­unahusain a nivfft­ei döntőn. Tizenkettedszer gyűlnek össze a járások legjobbjai, tizen­kettedszer avatnak győzteseket a megyei spartakiáddöntőn. A falusi dolgozók hagyományos nyári, majd téli-nyári versenyso­rozata kezdettől napjainkig nagy sikert aratott. Az első kiírás óta egyre növekedett a részvevők száma, egyre emelkedett a színvonal. A további színvonalemelkedést szolgálta a XII. spartakiád újítása, amely többek között engedélyezte a szak­szervezeti sportkörök tagjainak indulását, valamint diákok részvételét is, abban az esetben, ha nem az iskolájuk szék­helyén laknak. A spartakiád megyénkben is egyre népszerűbbé vált, s nemcsak a sok induló, hanem országos győzelmek is fémjelez­ték eredményeinket. Ezt bizonyítja, hogy megyénk elnyerte a KISZ KB vándorzászlaját, hiszen többször végzett az élen az összesített pontversenyben. Több olyan sportoló is feltűnt a küzdelem-sorozaton, akik országos válogatottként szereztek babérokat. E gondolatok jegyében köszöntjük a XII spartakiád megyei döntőjét, jó sportot, jó eredményeket s egyben azt kívánva, a versenyzőknek, hogy további szorgalmas munkával törekedje­nek a még jobb teljesítmények elérésére. Mint ismeretes, ma öt sport­ágban küzdenek a járási leg­jobbak, az elsőségért a Duna­keszi Vasutas sporttelepen. A tekézők már múlt vasárnap el­döntötték a megyei spartakiád­­győztes címet, a nagypályás labdarúgók — ezt a sportágat kísérletképp vezette megyénk­ben az MTST — a hó végére jutnak el a megyei döntőig. Kézilabdában és röplabdá­ban a járási legjobbak körzeti viadalokon döntötték el az elsőséget, s ma a három cso­port legjobb férfi-, női kézi- és röplabdacsapata küzd az el­sőségért. Ennek kivívása azt is jelenti, hogy részt vehetnek az országos sportnapok keretében a Népstadionban sorra kerülő országos spartakiáddöntőn. Az utóbbi években leszűkítet­ték az országos döntő műsorát, s a két labdajátékon kívül még atlétikában küzdenek legmagasabb szinten. Az atlé­tákat is hasonló vágy fűti, a győzelem révén bekerülni az ország legjobb spartakiádosai közé.★ Nem érdektelen visszapillan­tani az elmúlt évben sorra ke­rült viadalra. Akkor egy hét­tel később, július 22-én tartot­ták a járási legjobbak viada­lát, s akkor a következő győz­teseket avatták azokban a szá­mokban, amelyek ma sorra kerülnek. ATLÉTIKA. Férfiak, 100 m: Gáspár (Gödöllő) 11,5, 400 m: Kasza (Gödöllő) 53,6, 1500 m: Rumi (Monor) 4:37,2. Spar­takiád váltó: Gödöllői járás 3:37,5. Magas: Magyar (Aszód) 165, távol: Madarász (Gödöllő) 6,25. Súly: Hang (Monor) 12,14, gránáthajítás: Borszéki (Szob) 73,64. Nők: 100 m: Römer (Gödöllő) 13,9, 400 m: Szabó (Gödöllő) 68,8. Spartakiád váltó: Gödöl­lői járás: 2:41. Magas: Tóth (Monor) 135, távol: Pöthe (Gö­döllő) 451. Súly: Gyurcsik (Gö­döllő) 10,71, gránáthajítás: Gyurcsik (Gödöllő) 50,35. KÉZILABDA. Férfiak: Aszó­di járás. Nők: Ceglédi járás. KERÉKPÁR. Férfiak: Antal (Dabas). Csapatban: Dabasi járás. Nők: Schuck (Szentend­re). Csapatban: Szentendrei já­rás. RÖPLABDA, Férfiak: Budai járás. Nők: Budai járás. TORNA. Férfiak: Angyal (Aszód). Csapatban: Aszódi já­rás. Nők: Rácz (Cegléd). Csa­patban: Ceglédi járás. Megyénk sportolói Pécsett az országos döntőn is ki­tettek magukért, elsősorban az at­léták. Az üllői Hang György súlylelkész­en, a gödöllői Gás­pár László 100 méteren, az aszódi Szirtesi Aba Zsolt, s a gödöllői Gyurcsik Zsuzsa pe­dig gránáthajításban szerzett­­ aranyérmet. Ezenkívül még három második helyet is sze­reztek az atléták. A múlt felelevenítése után nézzük csak ismét a mai döntőt, amelynek előkészíté­sén a megyei, s a helyi ren­dező bizottság igen sokat fá­radozott. A XII. falusi spartakiád Pest megyei döntőjének el­nöksége: Szabó Sándor, a me­gyei tanács vb-elnökhelyette­­se; Petrol József, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa; Arató András, a megyei KSZ-bizottság titkára; Biró Gyuláné, az MTST mun­katársa; Barna József, a PTST elnöke; Sipos Ferenc és Kra­­usz György, a PTST elnökhe­lyettesei; Salga Lajos és Bán­­hidy Károly, a PTST főelő­adói. A spartakiád forgatóköny­ve ismerteti a megyei rende­ző bizottság és a versenybí­róságok elnökeinek névsorát is, valamint, közli azt, kik ve­hetnek részt a viadalon. E szerint kézilabda és röplabda kivételével, a járási döntők versenyszámainak első két helyezettje indulhat. A versenyzőknek 9 óráig kell jelentkezniök a Dunake­szi Vasutas sporttelepen, a versenyirodában. Azok, akik a fővároson keresztül utaz­nak, a Nyugati pályaudvar­ról reggel 7.48-kor induló szerelvénnyel juthatnak el Dunakeszire. A megnyitó ünnepség, a ha­gyományokhoz hűen, most is igen színpompásnak ígérke­zik. A járások csapatvezetőik­kel együtt 9.30-kor a lelátó vasút felőli oldalán gyülekez­nek, majd 9.35-kor a Sport­induló hangjai mellett vonul­nak fel, külön-külön táblák alatt. A felvonulást Magyar László, a rendező bizottság tagja vezeti. Ő tesz jelentést a Himnusz elhangzása után Barna József PTST-elnöknek, aki a megyei döntőt megnyit­­ja. A záróünnepségre 16.30-kor vonulnak fel a sportolók. Hogy közben mi történik, azt majd az esemény 383 rész­vevője dönti el. Az atlétika, a dobószámok kivételével, a lab­­darúgó játékteret övező futó­pályán, illetve az ugróhelyen zajlik. A dobók a sporttelep mellett levő edzőpályán vetél­­­kednek. A kézilabdázók egy, röplabdázók két pályán küzdenek, körmérkőzéses rendszerben, az atlétákhoz hasonlóan, 10 órai kezdettel. A tornászok 11-kor a labda­rúgó játéktéren, mutatják be tudásukat. A kerékpárosok 10.30-kor a Budapest—Vác or­szágúton versenyeznek, a fér­fiak 40, a nők 20 kilométeres távon. R. L. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, vill., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 143—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­­rovat: 140—H9 — Spori rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—250 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Befizetési díj 1 hónapra 11 forint CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Egész ház mellékhe­lyiségekkel lebontásra eladó. Értekezni Koz­ma-dűlő 366 alatt, Sá­rik Pálnál,____________ Eladó X., Bajza utca 417. azonnal beköltöz­hető ház, 52 ezer Ft. Körte utca 1. szám alatti házhely és 170 n-öl lóhere kaszálásra .eladó. Értekezni Pető­­& Utca 14. szám. Azonnal beköltözhető ház eladó, kedvezmé­nyes fizetéssel. Kőris­fa utca 3. Érdeklődni lehet: Alkotmány ut­ca h ______________ 3000 db vályog, hasz­nált ajtók, ablak el­adó, Hattyú utca 20. Eladó V. ker., Fátyol utca 4. számú ház be­költözhető és" boros­­hordók" Nyugdíjas, értelmiségi házaspár egy szoba, konyha, kamrából álló független lakást keres Cegléden, vagy a kör­nyékén levő közsé­gekben, megegyezés szerint. Válasz „Csen­des lakók” jeligére a Ceglédi Nyomdába. Férfi- és­ női kerékpár eladó. Cegléd, Árpád utca 10. szám, AKIK BUDÁRÓL JÖNNEK A kézilabdázóknál és röplabdázóknál a megyei spartakiád döntőn a három területi győztes vesz részt. Ezek a csapatok a harmadik helynél lejjebb már nem végezhetnek. Képünkön a budai járás rendezésében sorra került területi viadal három győztes csapatát mutatja be, akik mindhárman ott lesznek ma A ráckevei járást képviselő szigetújfalui röplabdacsapat tagjai: Karika Mária, Nagy Júlia, Nagy Eszter, Pintér Mag­dolna, Ercsei Éva, Tompos Sándorné, Sváb Irén. Edzőjük: Lendvay Imre WSmmSÍSmmSSm A gödöllői férfi röplabdacsapat nagy vetélytársat előzött meg, az érdieket. Az érdiek azonban mégis ott lesznek a hármas mezőnyben. Abony ugyanis lemondta a részvételt, s helyükre a rendező bizottság a területi másodikat, Érdet osztotta be, amely már országos elsőséget is szerzett. A gö­döllői röplabdázók: Papp Ferenc, Tóth Géza, Scheiber György, Körösfői László, Puxier József, Gáspár András, Körösfői András, Dóczi István, Patka József, Reményik Imre, Zsigri István é . A nagykovácsi kézilabdacsapat: Szabó Erzsébet, Szabó Éva, Molnár Ilona, Soltész Ilona, Karpus Anna, Nagy Róza, Bakó Edit. Edző: Barócs László «­Koppány György felvj Szakszervezeti bajnokságból — a területi bajnokságba Pontszerzés itt — ott­ hosoknak A Csepel Autó­gyárban kilenc csapat részvéte­lével folynak labdarúgó üzemi a bajnokság küz­delmei. A játé­­igazolásul a Ki­lián testnevelési mozgalom könyvecskéje szolgál. A torna július 26-án fejeződik be, ez­után pedig a tervek szerint a KISZ labdarúgó-bajnokságát bonyolítják le, amelyen tavaly 8 együttes vett részt. A gyári dolgozók részére úgynevezett összevont bajnok­ság is alkalmat ad a pontszer­zésre. Ennek műsorán kispá­lyás labdarúgás, kézilabda és röplabda szerepel. Itt is a Ki­­lián-könyv az igazolás, ezeket a mérkőzéseket a gyár szom­szédságában levo­nyolítják le, míg a pályán bo­nagypá­lyás üzemi bajnokság színhe­lye Dunaharaszti. Az említett sportágakon kívül gyalogtúra és úszás is alkalmat ad a kö­vetelmények teljesítésére. Tavaly 344-en jelentkeztek a mozgalomra, 150-en szereztek jelvényt, az idei 187 jelentkező közül pedig 54-en tettek ele­get a nyertnek.különböző követelmé­A Csepel Autó férfi kézilab­dacsapata több éven át meg­nyerte a vasasszakszervezet bajnokságát. Ez a gárda „elő­relépett"­, tavasztól kezdve területi bajnokság küzdelmei­­­ben vesz részt. Jokán Péter az együttes legidősebb játéko­sa, Tornyosi Imre, aki annak idején szervezte a csapatot, s maga is játszott, most már a sportügyek intézéséből vállal részt. A Csepel Autó kilenc szak­osztálya között csupán egy női van, a röplabda. A női dolgozók „gyengébbek"-nek bizonyulnak a Kilián-terzne­­lési mozgalomban is. A húsz jelentkező közül — ebből idén tizennégyen kapcsolódtak be — öten szereztek jelvényt. Ez a szám is mutatja, hol van javítanivaló. Egyébként a 208-as számú MTH intézet területén társa­dalmi munkában röplabdapá­lya készül, a fekete salakot már leterítették, a létesítményt ősszel akarják felavatni. A Kilián testnevelési moz­galom pontjainak szerzésére igen alkalmas az összetett honvédelmi verseny. Az MHS- alapszervezetekben dődtek a viadalok, a megyez­járási döntők szeptember tében zárulnak, s a járások­ i­s csőben maradt, az 1. forduló­nak szeptember 10-ig kell el­ j Magy juttatni az MHS-hez jelenthe­­t séget zésüket, kiket neveznek az összetett honvédelmi verseny szeptember 22-én sorra kerülő megyei döntőjére. A közeljövő eseményeihez tartozik, hogy július 20-án nagyszabású összetett helmi versenyt tartanak honvé­Mo­­noron.­ ­ae A szeptemberben kezdődő asz­talitenisz Európa Kupa küzdel­mekre a MOATSZ elküldte a ne­vezéseket. A férfiak mezőnyében a kupavédő Vasútépítő Lokomo­­tívon kívül szerepel még a Bp. V. Meteor és a nőknél — amen­­­nyiben ezt a tornát is megrende­zik — ugyancsak a Bp. V. Me­teor képviseli a magyar színeket. V­ÍZILABDA OB I Miután pénteken az FTC T­e* győzte az U. Dózsa együttesét, a Csepel Autó győzött az Izzó el­len, a Szolnok 6:2 arányban dia­dalmaskodott az egriek felett, a ragyogó formába lendült Honvéd 3:2-re verte a BVSC-t és nagy meglepetésre, a Vasas győzni tu­dott a Bp. Spartacus ellenében: a bajnoki táblázaton nem változott a sorrend (1. FTC 27 pont, 2. Szol­nok 23. 3. V. Dózsa 20. 4. BVSC 18. 5. Bp. Honvéd 17. 6 Csepel Autó 16. 7. Eger 14. 8. Bp. Spar­­tacus­ 12. 9. Vasas 10. 10. Izzó 3 pont). Az érdeklődés azonban a történtek után fokozódott a szom­a­bat esti két mérkőzés iránt, amely margitszigeti Sportuszodában került lebonyolításra. A bajnoki cím sorsa, s a végső helyezések szempont­jából döntő jelentőségű­­ volt a Csepel Autó—Újpesti Dó­zsa és az FTC—Bp. Spartacus találkozó. A Csepel Autó előtt felcsillant a remény, hogy ha győznek — újonc létükre, szeren­csés esetben — még a negyedik helyet is megszerezhetik az ez évi bajnokságban. Az FTC-nek pedig egy pont megszerzése már a bajnokságot jelenthette Először a Csepel Autó szállt vízbe, a következő összeállítás­ban, az Újpesti Dózsa ellen. Bar­­talis játékvezető sípszavára: Hohl — Krainer. Rusorán I. — Gallov — Szalai. Rusorán II.. Gera. U. Dózsa—Csepel Autó 4:2 (1:0­ . 0:1. 3:0. 0:1). A Rusorán testvérek lövéseit nem kisérte szerencse, míg harmadik játékrészben a Dózsá­n nak minden sikerült. G Rusorán II.. Rusorán I. Jó3 Rusorán I.. Kraj­er. Ezután az FTC 6rö (1:1. 3:1. 1:1, 1:2) arányban győzött a Bp. Spar­tacus ellen, s ezzel újból a bajnoki címet­ megszerezte íalacs) Halléban pénteken este folytat­ták a sakkvilágbajnoki zónaver­seny küzdelmeit. A 10. forduló­ban Portisch Lajos legyőzte a svéd Johanssont. A listavezető Larsen is újabb pontot szerzett, így változatlanul a dán nemzet­közi nagymester áll az élen, Por­tisch előtt. A kaliforniai Los Altosban az amerikai Jackie Ferguson 2:30.9 perccel ú­j világcsúcsot ért el a 200 méteres női hátúszásban. A régi világrekordot a japán S. Ta­naka tartotta 2:31.6 perccel. A jugoszláviai Budván pénteken folytatták a főiskolai sakkcsapat olimpiai küzdelmeit. A tizes dön­tő második fordulójában az öt játszma közül csak egy fejeződött­­ be Bulgária 2:1-re vezet a ma­első he- gyár együttes ellen, egy játszma Magyarország 2.5:1.5 arányú vere­­szenvedett Csehszlovákia csapatától. A vízilabda-bajnokság befejezé­se után, a jövő héten a váloga­tott csapat nyugat-európai túrá­ra utazik. Az együttes hét mér­kőzést játszik, előbb Hollandiá­ban, majd az NSZK-ban. A prog­ram szerint, a holland és nyu­gatnémet válogatottal nem hiva­talos mérkőzésre kerül sor, a to­vábbi ellenfelek pedig vezető klubcsapatok. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (FTST) Párizsban tartotta meg évi kongresszusát. 52 szövetség 80 küldötte vett részt a megbeszélé­seken. A kongresszus Algériát, Afganisztánt és Kambodzsát föl­vette tagjai közé. Jamaica, Dél- Vietnam és Malaysia szavazati jogot kapott. Szudán és az NDK felvételi kérelmét a jövő évi kongresszus napirendjére vették fel. Beköltözhető egy szo­ba, konyha, mellékhe­­lyiséges ház 70 ezerért eladó. Vecsés, Tompa u. 18. Gödöllőn nagyméretű családi ház, nagy kerttel, azonnal be­költözhetően eladó, fi­zetési könnyítéssel. Szonda Zsigmond, Gödöllő, Légszesz ut­ca.______________ ______ Egy db TBP 6-os számú típusú átemelő vízszivattyú eladó. Ugyanott 34x7 külső- és belsőgumi. Nagy­­kőrös, Szolnoki út 35. Jó állapotban levő Trabant gépkocsimat Limousin­­eladom, vagy Wartburggal ráfizetéssel elcseré­lem. Monor, Móricz Zs. u. 47.____________ A Budapesti Helyi Ér­dekű Vasút felvételre keres felépítményes munkásokat, valamint vonatfékezőket. A vál­lalat a dolgozó és csa­ládtagjai részére MÁV- ra, HÉV-re, utazási jegyet FVV-re bizto­sít. A felépítménye­seknek munkaruhát, a vonatfékezőknek a vizsga letétele után, egyenruhát biztosít. Jelentkezni lehet: Bu­dapest VH., Kertész u. 10. II. em. 252. ajtó. Gépkocsihoz belső­külső védőhuzatot hat napon belül készítünk, hozott és saját anyag­ból. Pest megyei Ve­gyi és Kézműipari Vállalat, Budapest, IX. Tompa u. 30. sz. (Pá­va ui. sarok) Telefon: 138—805. Kétszobás, összkom­fortos ház, parkírozott kerttel, igényesnek eladó. Orvosi rendelő­nek is alkalmas. Sződ­­liget, Tinódi u. 20. Divatjamúlt zakóját modern vonalúra alakítjuk rövid ha­táridővel Ceglédi Vállalat, Ruhaipar) Nagykő­rös, Kossuth Lajos utca 13. BM Szentendrei Ce­mentár­uipari Válla­lat azonnali felvé­telre keres férfi segéd­munkásokat és szállítómunká­sokat. Modern munkásszállás van.­ Szentendre, Dózsa György út 34. sz. Víz-, gázszerelő szak­munkást, betanított munkást és segéd­munkásokat, valamint ipari tanulót felvesz, illetve szerződtet Bá­dogos- és Szerelőipari Ktsz, Budapest, V., Arany János u. 18. Telefon: 112—406; 310 *—723. Ceglédi Gépállomás keres egy fő segéd­raktárost három fő Diesel motorszerelőt. Útiköltséget felvétel esetén fizetünk. Az Orvostovább­képző Intézet Ápolónőképző Iskolája Bp., IV., Erkel F. U. 26.) felvételt hirdet 1963 szeptemberé­ben induló 2 (ket­tő) éves, bentlaká­sos évfolyamára. Az iskola általá­nos betegápolónői szakképesítést nyújt. J­elentkezhetnek mindazok az érett­ségizett lányok, akik az egészség­­ügyi pályához ked­vet éreznek. Kérvények az is­kola címére nyúj­tandók be 1963. augusztus kérvényhez 1-ig. A mellé­kelendő iratok: érettségi bizonyít­vány, orvosi bizo­nyítvány, születési anyakönyvi kivo­nat, önéletrajz, ■ kimutatás a szülők keresetéről, 2 (ket­tő) db fénykép.

Next