Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-12 / 60. szám

4 LILLA Érdekes könyv jelent meg a Hazafias Népfront Komárom megyei Bizottságának és a me­gyei tanács művelődésügyi osztályának gondozásában. Szerzője dr. Ferenczy Miklós, dunaalmpási körzeti orvos, szen­vedélyes amatőr régész. Orvostörténeti kutatásaihoz gyűjtött anyagot, amikor a plé­bánia egyik 1844-es anyaköny­vében ráakadt Csokonai sze­relme, Vajda Júlia második házasságkötésének nyomára. A menyasszonyt így jegyezték be: „Vajda Julianna asszony­ság, néhai vitéz Csokonai Mi­hály Lillája." Ez az érdekes dokumentum és a faluban élő szájhagyo­mány indította arra, hogy be­hatóbban foglalkozzon Csoko­nai és Lilla emlékeivel. Végig­tanulmányozta az egész Csoko­­nai-irodalmat, „Lilla-ügy­ben" elutazott Debrecenbe, Csurgó­ra és az ország mindazon tájá­ra, ahol a költő valaha is meg­fordult, így sikerült hitelesen meg­rajzolnia a Csokonai szerelmi lírájában halhatatlanná ava­tott Vajda Júlia életét. A köny­vet számos fénykép illusztrál­ja. Filmszínészként a Dunába dobják SchirilláT UTÁNA: FUTÁS VARSÓBA Hat órára hirdették Schiril­­la Györgynek, szótávfutójának a Vasas bos­­­számolóját Vácon, élménybe­Egy órá­val korábban érkezett. Fele­annyi közönség sem jött ös­­­sze, mint az elmúlt hónap­ban, amikor nem érkezett meg. — Nagyon sajnálom, de nem kaptam meg a levelüket. Pe­dig aznap este szabad vol­tam — mentegetőzik. Mostanában sok helyre hív­ják — kis községekbe és nagy városokba — hogy meséljen útjáról... Emellett egy hé­ten többször is fellép a Mik­roszkóp Színpadon Komlós János műsorában, ő az egyik „mai" vendég. — Úgy hírlik, filmszerepet vállalt. — Igen, egy német film­gyártó cég Magyarországon forgat. A film, amelynek címe: „A bűn tornya”, a ti­zenötödik században játszó­dik. Főszereplője egy szép­séges ifjú várúrnő, aki ked­veseit egy éjszaka után le­­nyilazza és a folyóba dobatja. A filmnek március végéig el kell készülnie, s a Duna vize akkor még meglehetősen hi­deg. Hát így esett rám a vá­lasztás. Kiskunlacháza és Áporka között építették fel a tornyot, ahonnan beledob­nak a vízbe. — Legközelebbi terve? — A lengyel—magyar barát­ság jegyében szeretnél­ Var­sóba futni. Lányok a térről A baj délután, a levéllel kezdődött. Cica írt Balatonmáriáról. Nem tudta hol lakom, ezért a Kis­­sékhez címezte a borítékot. A postát a nagysága bontotta fel, aki nem tisztelte a levéltitok szentségét, különösen, ha a le­vél egy másodéves inasnak szólt. Elolvasta. Átnyújtotta. Ol­vasatlamul zsebre gyűrtem. Eszembe sem jutott: ez az első levél életemben, amit lány írt nekem. Láttam a nagysága ar­cán, e levélből még vihar lesz. (Elhatároztam, soha-soha többé nem mondom meg sen­kinek, hol dolgozom.) Cicával tulajdonképpen Gyuri barátom ismerkedett meg a téren. A tér a kőrengeteg szabadon hagyott része. Aszfaltkerítés­ben szabályosan meghatáro­zott számú csenevész fa, ki­égett fű, semmi a porpusztán. (Ilyen volt gyermekkoromban, sőt egy kicsit ma is ilyen.) A téren a legfontosabb a pad. A pad, amire le lehet ül­ni. Gyuri és mandolinja a té­rieknek értéket jelentett. A zeneszerszám ágybérrel elszö­kött lakójuk „hagyatéka”. Mint méheket az akácillat, úgy vonzotta magához az Al­­mássy tér népét a nyári est muzsikája. És odacsalta a lányokat. Gyuri nem szólt egy szót sem, csak játszott. Teca adott neki a fagylaltjából, Gizi mo­ziba hívta. Anci rátarti volt. Nem tud­ták, kihez tartozik. Most azon­ban Gyuri mandolinja befér­kőzött Anci magányába is. Sokszor ült Gyuri mellé, dú­dolta a refrént. A koncert után pedig mind többször se­gítette rongyburkába a hang­szert. Anci szerette a mando­lint, alig akart megválni tőle , hazakísértette magát vele. Anci nem volt egyedül. Ci­ca volt mellette. Anci szép volt. Cica csúnya. Cica az Ancihoz tapadt fér­fimorzsákat csipegette. Ilyen morzsa voltam én. Nem tetszett nekem Cica, mégis vele kellett lennem, mert le nem Gyuri nyakáról. ment Anci és­­ én nem hagyhattam cserben baráto­mat. Gyuri, meg a párja már csókolóztak. Anci természete­sen elmondta az eseményt ba­rátnőjének. Ezentúl nekem is kellett csókolózni. Megmarkol­tam Cicát, mint egy liszteszsá­kot, magamhoz rántottam és összenyálaztam­ kegyetlenül. Ő meg lehunyta a szemét, hoz­zám préselte magát és szuszo­gott. Mint feleléstől félő, nem ké­szült diákot óra végén a csen­getés, úgy mentett meg en­gem . Cicát beutalták két hétre tanoncüdülésre. Vállaltam, ci­pelem a pályaudvarra a cso­magját — csak menjen és vi­gye magát, vigye rám tukmált, szörnyű szerelmét. Cica nem vette észre visel­kedésem. Mandolin­ okozta boldogsága legszebb mosolyá­val biztatott az induló vagon lépcsőjéről: — Írok neked! És írt Ezt fogta el a nagysá­gos asszony. A nagysága nem pofozott — prédikált. Beszéde jobban bántott, mélyebben zúzott, mint a mester bütykös ökle. — Már múlt vasárnap lát­tunk téged Kiss úrral a Kör­úton — kezdte csöndes egy­kedvűséggel. — Egy lánnyal voltál. De milyen lánnyal! Csámpás volt — mutatta szé­les gesztussal. — Rút, ocs­­mány.. — Ilyen lehettél te ötven évvel ezelőtt — gondoltam. Bántott, hogy — először, mióta ismerem — az öregasszonynak volt igaza. — Minek neked nő? — taj­­tékozta Kissné. — Honnan te­lik ilyesmire? A nőkhöz pénz kell. Kissné bölcsessége fejbecsa­pott. Tényleg — döbbentem rá — Cica mindig sétálni akart. Talán azért is volt szá­momra az ingyen portéka ér­téktelen. — És te honnan veszed a pénzt? — folytatta a nagysá­ga. — Honnan van neked... — szégyentelenül kimondta, mire. Csöndesen kezdte, most már ordított: — Lopod! Aki­nek nője van, az lop! Te is! Valaki belépett az ajtón ... ... Este a téren leültünk a megszokott padra. Gyuri ba­rátom játszani kezdett. Már a második számnál tartott, de még mindig csak én voltam mellette. Pedig nem játszott rosszabbul, mint más­kor. Új nótára pendített, ez sem vonzott hozzá senkit , még Ancit sem. Gyuri maka­csul, összeszorított szájjal ze­nélt. Rezdült a húr, csendült a muzsika, szólt a mandolin. Meghallhatta mindenki, aki akarta. De nem akarták. Az Almássy térnek új szenzációja akadt. Szilágyi Jancsit állták körül, Keresztrejtvényverse­nyen tangóharmonikát nyert. Billentyűs, vörösrézzel kivert gyönyörű hangszert. Valódi Hohnert. Odagyűlt csodájára Teca, Gizi, Jancsi mellett Anci ült. László Miklós Közvéleménykutatás a kötöttárukról Combig érő pulóver a rendkívül élénk színű ru­hák, ahol a kék a zölddel pirossal és sárgával szerencsé­­­sen megtalálta egymást. A legfinomabbak azok a termékek, amelyeknek kö­tésmintája laza, szinte habszerű. A tegnapi bemutatón kifogá­solták, hogy ezekből viszony­lag kevés van. Szóba került az is, hogy nem sokkal olcsób­bak a nagyüzemben előállí­tott kötöttáru holmik, mint amilyeneket például a fővárosi Divatáru Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben látunk, kézimunkaként. Egyik legjelentősebb szál­lítójuk éppen a Pest me­gyei Vegyi és Kézműipa­ri Vállalat. Az ellenvetés az volt, hogy az esetek többségében színtiszta műszálas anyagról van szó, ezekből nem kapni a piacon.­­ Százkilencven forintos volt a legolcsóbb, nyolcszázhatvan forint körül a legdrágább ter­mék. Általában 3—400 fo­rintért jól sikerült és prakti­kus terméket választhat a vá­sárló. Újdonság és előrelátha­tóan nagy sikere lesz a hosszú, combig érő férfipulóver. A gyár termékeihez a fonalak jelentős részét a Kistarcsai Fésüsfonó állítja elő. A vevő kérését és véleményét kérdő­íveken gyűjtik össze. Természetesen ezúttal is a nőknek szólt a bemutató. A Budapesti Finomkötöttárugyár vonultatta fel termékeit a Di­vatcsarnok Lotz-termében. Csinosak és mutatósak voltak Sikeresen kezdte az évet a magyar Hajó- és Darugyár. A téli hideg napokon sem voltak anyagellátási zavarok, a fagy egyetlen nap ki­esést sem okozott. Az első félévben több hajó és úszódaru keresztelésére és átadására kerül­het így sor. A képen látható hajó az Osz­musszal szovjet meg­rendelésre készült. GYORSFÉNYKÉP Az elidegenedett Körösi fiatal fickó, mégis olyan, mint egy rokkant ha­­dastyán. Közönyösen mászkál a világban, nem örül semmi­nek és nem is bánkódik sem­min. — Beteg vagy? — kérdez­tem tőle részvéttel. — Nem... Csak takarékon égetem magam ... Minek az a nagy láng? — Ez nem jó a te korod­ban! ... — Miért? Te hol élsz? Te talán nem jársz moziba? Hol jártál te, amikor dezilluzio­­náltak? — Mit csináltak? — Dezilluzionáltak öre­gem ... Ez egy új divat, mely lehántja mindenről az illúzió­kat. Hát nálam a kora olyan tökéletesen sikerült, hogy ne­kem már egyáltalán nincsenek illúzióim... — Ez még nem oka, hogy olyan legyél, mint egy hideg­vízi hal. A lelkesedés nem illúzió... — Az nem! De ahhoz kell valami, vagy valaki, akiért, vagy amiért lelkesedj. Egy hős, egy eszme ... — Azt csak találsz? — Hát nézd öregem, én kis­ember vagyok, bevallom, eleinte lelkesedtem néhány táncdalénekesért. Aztán olvas­tam a cikkekben, hogy ezek tulajdonképpen jámbor töltő­tollkészítők, egyetemisták, a akik nemsokára visszamennek munka- illetve az iskola­padba. Aztán lelkesedtem tör­ténelmi nagyságokért. Elmen­tem a moziba, ahol kiderült: ezek sem különbek, mint én. Gyávák és rosszak, csak ép­pen olyan helyzetbe kerültek, amiben muszáj volt lenni... És az eszme? hősnek Azt sem tudták, mi az! Az összes bennem levő hőst deheroizál­­ták... — Azért még találhatsz ele­get... — Nem találok. Mert egy­részt, mi a biztosíték, hogy nem járok velük úgy, mint az előzőekkel. Másrészt már an­­­nyira belejöttem a dologba, hogy házilag is tudok deheroi­­zálni. Ha akarod, próbáljuk ki. Mondj egy hőst és én de­­heroizálom... — Ne próbáljuk ki — intet­tem —, inkább keress magad­nak valamit, amiért lelkesed­hetsz. — öregem, engem sikerült elidegeníteni. Egy ideig még nagyon feldobott a­­ szerelem. Imádtam egy kislányt és ezt meg is mondtam neki. Egy szép nyári estén a Szigeten, a vízesésnél.­.. — Szép lehetett.­. . — Én is azt hittem. De a lány azt felelte, hogy a kor­szerűtlen szövegem csípi a szemét. Buta, romantikus, szentimentális pasas va­gyok ... Manapság már nem ez a divat. Oda kell menni a lányhoz és valami ilyesmit szövegelni neki: „Jó vagy ná­lam anya, ha akarod, egy ideig együtt húzhatunk". Ezt is lehetőleg egy villamospero­non, vagy valami abszolút de­­romantikus környezetben. — Akkor hát lelkesedj a munkádért? — Te veréb! A munka már régen nem becsület és dicső­ség dolga, hanem olyan kény­szerű tevékenység, amiért pénz jár. Ha jól­ melózol, sok pénz... — Lelkesedj akkor a pén­zért! — Burzsoá- csökevény! Ettől is el vagyok idegenítve! — Sport? — Bunda az egész! — Mondd, hogy bírod ezt ki? — kérdeztem részlettel. — Bevallom, egyre nehe­zebben. Sokal könnyebb vala­miben hinni, mint semmiben. Nagyobb energiát követel, hogy közönyös maradj, mint­hogy valamiért lelkesedj. De azt mégsem vállalhatom, hogy korszerűtlennek tartsanak, rám süssék, hogy szentimentá­lis, romantikus, naiv, lelkes örömködő vagyok. Az ember­nek törődnie kell a jövőjével is... — Mióta csinálod ezt? — Gimnazista korom óta. De nem baj. Hamarosan el­múlik a fiatalság szkeptikus, cinikus, mindenről lemondó, kiábrándult korszaka. Nemso­kára öreg ember leszek. Ak­kor majd kilelkesedem, kiro­­mantikázom magam. Tudod, egy öregnek sok mindent el­néznek ... ősz Ferenc íyes. március 12., redo MIRE KÉSZÜL A VÁCI SZAKMAKÖZI BIZOTTSÁG? Az érdekvédelem új területei: árellenőrzés, lakásügy, szabad idő A szakszervezetek érdekvé­delmi munkája egyre jobban kiterjed az emberek életének csaknem valamennyi területé­re. Az érdekvédelem ugyanis — különösen az új mechaniz­musban — nem csupán a munkaadói és munkavállalói kapcsolatokra korlátozódik, hanem segítségére siet az em­bereknek számtalan más, napi gondjuk megoldásában is. En­nek megfelelően a Vác városi szakmaközi bizottság m­unkája is sok új feladattal bővült. Erről beszélgettünk Várnai Károllyal, a bizottság titkárá­val. — Szakmaközi bizottságunk elsődleges feladata a területi mozgalmi munka szervezése, irányítása — mondja Várnai Károly. Ezen túlm­­enően azonban mindjobban bekap­­­solódunk a lakosság áruellá­tásának ellenőrzésébe. — Köztudomású, hogy a megye egyik legdrágább piaca Vácon van. Mi erről a véle­ménye önnek? — A városi tanács kereske­delmi osztályával együtt már két évvel ezelőtt is vizsgáltuk a váci piac problémáit. Az árak alakulása függvénye az áruellátásnak. A lengyeltóti termelőszövetkezet megjelené­se sokat segített az áruellátá­son. Véleményünk az, hogy konkurrenciát kell teremteni a piacon, ezért az a helyes, ha az állami és a szövetkezeti standok mellett mind több kiskereske­dő és őstermelő árusít­ott, s az így kialakuló verseny ked­vező hatással lesz nemcsak a bőséges, egyre jobb minőségi áruellátásra, alakulására is,hanem az árak — A lakáselosztásba hogyan kapcsolódik be a szakmaközi bizottság? — Tárgyalások folynak, a végleges megoldás azonban még nem alakult ki — min­­­denesetre a jövőben a szak­szervezetek részt vesznek mind a lakáskérdés megoldá­sában, mind a lakások elosztá­sában. — Milyen más érdekvédelmi problémák foglalkoztatják még a szakmaközi bizottságot? — A sok közül most egyik legfontosabb feladatunk a balesetek elleni védekezés. Elég gyakoriak még az üze­mi balesetek, ezért idén több helyszíni ellenőrzést tartunk annak érdekében, hogy a kü­lönböző munkahelyeken be­tartják-e a balesetvédelmi szabályokat, ellátják-e az em­bereket védőruhával, s a gé­peket megfelelő védőberende­­zéssel Ellenőrzéseink segítő, tanácsadó jellegűek, de ahol szükség van rá, munkásvédel­mi ellenőrünk a büntetés al­kalmazásától sem riad vissza. — A nyugdíjasok alkalmazása körül is vannak szabálytalan­ságok. Vácon is több üzem és intézmény foglalkoztat nyug­díjasokat, havi ötszáz forin­tért, de nem egy helyen napi nyolc órát is dolgoznak, s ez nem engedhető meg. — Akad-e érdekvédelmi teendő művelődési vonatko­zásban? — A művelődési lehetősé­gek megteremtése is kapcsoló­dik az érdekvédelemhez. Ezért hoztuk létre a zenekedvelők klubját, az irodalmi kört és az építők művelődési otthoná­val közösen a színház- és mű­vészbarátok klubját. Kedvel­tek és látogatottak ismeretter­jesztő előadásaink is. Tudjuk azonban, hogy nem elegendő a keretek megteremtése, a művelődéshez szabad idő is kell. E tekintetben vannak problé­mák. Az emberek sok esetben kénytelenek egy-egy napot ki­venni szabadságukból azért, hogy sort álljanak a TÜZÉP- nél, elintézhessék hivatalos ügyeiket. különböző egész sorát lehetne­k példák említeni, mennyi időt vesztenek el a dolgozók a művelődésre szol­gáló szabad időből. A hivata­lok, sőt a művelődési intézmé­nyek nyitvatartási ideje is csaknem teljesen egybeesik a munkaidővel, s ez eleve elzár­ja őket a művelődési lehető­ségektől. Keressük a megol­dást és megfelelő helyen elő is terjesztjük javaslatainkat — fejezte be tájékoztatását a szakmaközi bizottság titkára. K. I.

Next