Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-08 / 83. szám

PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XII. ÉVFOLYAM, 83. SZÁM ÍRA 70 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1968. ÁPRILIS T., KEDD A II. országos diákparlament Tavaly rendezték meg először parlament az országos diák­tanácskozásait. A küldöttek két napig ta­nácskoztak Budapesten. Az idén három napig tanács­kozik majd a II. országos diákparlament. Április 9- től, 11-ig, keddtől csütör­tökig ülésezik az a három­száz gimnazista, szakközép­­iskolás, szakmunkástanuló, akik társaik bizalmából, a KISZ­ szervezésével és kezdeményezésére megvi­tatják a tanuló ifjúsá­ó gondjait. Ahogy demokratikus fó­rumhoz illik, széles körű előkészítés előzte meg az országos tanácskozás össze­hívását. Az ország szinte valamennyi középiskolájá­ban megrendezték az isko­lai parlamentet, aztán a megyei, budapesti diákpar­lamenteket. Ezek után ült össze az előkészítő bizott­ság, hogy elkészítse a refe­rátumot. Előadó Nagy Má­ria, a kecskeméti Bolyai gimnázium diákja, monda­nivalója az egész diákság véleményét tükrözi. A megyei diákparlamen­tek vitáját értékelve el­mondhatjuk: meglepő és örvendetes, mennyire igé­nyesek a diákok önmaguk­kal szemben. Ez az igé­nye: jó nehéz feladat elé állítja a tanárokat, peda­gógusokat, a közoktatás, szakmunkásképzés vezetőit, hiszen a feltételeket a jobb tanuláshoz nem utolsósor­ban nekik kell biztosíta­niuk. A megyei parlamen­teken megjelentek a helyi vezetők. Sokszor bizony fo­gas kérdésekre kellett fe­lelniük. S amikor az or­szágos diákparlament meg­hívta a különböző szervek vezetőit, azok is vállalkoz­tak rá, hogy szembenézze­nek a fiatalok interpellá­­ciós kérdéseivel. Lugosi Je­nő művelődésügyi minisz­terhelyettes, Nagy Imre munkaügyi miniszterhe­lyettes, Oláh István vezér­őrnagy, honvédelmi minisz­terhelyettes, Bíró Mihály, az MTI elnökhelyettese, a SZOT képviseletében pedig Baranyai Tibor osztályve­zető válaszol­terpellációkra,majd az mn­gol a probléma a közok­tatásban és a szakmunkás­­képzésben? Ezt elsősorban maguk a tanulók érzik. Az eddigiek során nem kevés bíráló szó hangzott el. Kü­lönösen az öt plusz egyes oktatási rendszer eredmé­nyességét vitatták a diá­kok. Aztán a szakmunkás­­tanulók szóvá tették, hogy a technikai fejlődéssel nem tart lépést a szakmunkás­kiképzés. Néhány megyé­ben a bejáró tanulók nehéz viszonyait, a kollégiumi fé­rőhelyek hiányát emleget­ték. A tanári-diák viszony — a tavalyihoz hasonlóan — az idén is izgalmas, mert korántsem lezárt téma. Azt szokták mondani, hogy a diák kötelessége a tanulás, más gondja nincs. Nos, a mai fiatalság való­ban arra törekszik, hogy igyekezzen mindent elsajá­títani, amit lehet. S való­ban gondjának tartja, hogy ehhez mindent kiharcoljon a maga számára. Ez a fele­lősségtudat a biztosítéka annak, hogy a II. országos diákparlament munkája eredményes lesz, s hozzá­járul a tanárok és diákok közös célja, a jobb közok­tatás és szakmunkásképzés megvalósításához. P. I. Lima 14. A Szovjetunióban vasárnap a Hold irányába kozmikus ra­kétát lőttek fel, fedélzetén Luna 14. önműködő állomás­a­val. A Luna 14. repülésének alapvető célja további tudomá­nyos kutatások végzése a Hold körüli térségben. A rakétát moszkvai idő sze­rint 13.09 órakor (magyar idő szerint 11.09 órakor) lőtték fel. Az űrállomással állandó összeköttetést tartanak fenn. A telemetrikus adatok szerint a Luna 14-en elhelyezett ké­szülék szabályszerűen műkö­dik. Tito Tokióban Tito jugoszláv államfő hét­főn nyolcnapos hivatalos lá­togatásra Tokióba érkezett. Ez az első eset, hogy egy szocia­lista ország államfője Japánba látogatott. A tokiói repülőté­ren a jugoszláv vendéget Hiro­­hito császár, a császári család tagjai, Szato miniszterelnök és a japán kabinet több tagja fo­gadta. Glóbuszok a horizonton­ Nőnek, emelkednek, egymás után, min­t a gombák az esőt követően, pedig hosszú ideig — ha most né­hány helyen csöpörög is egy kicsit — éppen ez volt az, ami hiányzott: kiszáradt a föld. Annál na­gyobb biztonságot, s természetesen ivóvizet szolgáltat a falusi víztornyok sokasága. Nemrég Foton is magasba emeltek egyet Fotó: Szigetfű Megalakult az új csehszlovák kormány Hétfőn a Csehszlovák Nem­zeti Front ülésén Alexander Dubcek, a CSKP KB első tit­kára javasolta, hogy fogadják el Antonin Novotny lemondá­sát a nemzeti front elnöki tisz­téről, egyúttal javasolta, hogy­ a nemzeti front új elnökévé dr. Frantisek Kriegelt, a CSKP KB elnökségének tag­ját, nemzetgyűlési képviselőt válasszák meg. A nemzeti front központi bizottsága Frantisek Kriegelt egyhangú­lag megválasztotta a Csehszlo­vák Nemzeti Front központi bizottsága elnökének. Ludvik Svoboda a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nöke hétfőn a déli órákban fo­gadta Oldrich Cerniket, aki az új kormány összeállításával kapcsolatos tárgyalásokat ve­zette. Oldrich Cernik előter­jesztette a nemzeti front köz­ponti bizottsága által megtár­gyalt és elfogadott kormány­­listát. A kora délutáni órákban Ludvik Svoboda fogadta a le­lépő kormány tagjait, akik Jozef Lenárt miniszterelnök vezetésével jelentek meg köztársasági elnöknél. Svoboda a köszönetét fejezte ki a kor­mány tagjainak munkájukért. Ludvik Svoboda köztársasá­gi elnök hétfőn kinevezte a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormányát. Miniszterelnök: Oldrich Cer­nik. Miniszterelnök-helyette­sek: dr. Peter Colotka, Franti­­sek fiamouz, dr. Gustav Hu­sák, prof. Ota Sik, dr. Lubomir Strougal. A főbb tárcák miniszterei: Josef Boruvka földművelési és élelmezésügyi, Martin altábornagy honvédelmi, Dzur Mi­roslav Galuska művelődés- és tájékoztatásügyi, dr. Jiri Há­jei­ külügy-, Josef Krejci ne­hézipari, dr. Bohuslav Kucera igazságügy-, Josef Pavel bel­­ügy-, Bohumil Sucharda pénz­ügy- és dr. Vladislav Vicek egészségügyi miniszter. Vasárnap látták Magyarország 1968. évi országos gyorsíróbajnokságát vasárnap a Pest megyei Tanács dísztermében tartották az első magyar beszédgyorsíró verseny megrendezésének 125. évfordulója jegyében, s a hajdani verseny helyszínén. A bajnokságot Fenyvesi Mária, az MTI munkatársa sze­rezte meg Vasárnap rendezte meg a hagyományos felszabadulási emléktúrát Vöröskőn, a Budapesti Természetbarát Szö­vetség. Az emlékműnél Oláh István vezérőrnagy, honvé­delmi miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet, majd a tízezernyi részvevő képviselői megkoszorúzták az em­lékművet. A képen, Brechner Lénárd, aki 1924 óta rend­szeresen túrázik MOSZKVA Koszigin hazaérkezett Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke vasárnap Teheránból visszaérkezett Moszkvába. Ko­szigin az iráni kormány elnö­kének meghívására hivatalos látogatáson tartózkodott Te­heránban. Teheránban vasár­nap este szovjet—iráni közös közleményt adtak ki Koszigin szovjet miniszterelnök április 2—7-ig Iránban tett hivatalos látogatásáról. LONDON Légi katasztrófa a búcsút integető rokonok szeme láttára Hétfőn délután, 3 perccel a felszállás után, a londoni re­pülőtér kifutópályájára zuhant a BOAC angol légiforgalmi társaság Ausztráliába és Új- Zélandba tartó menetrendsze­rű Boeing—707-es utasszállító gépe. A pilóta két perccel a fel­szállás után vész­jeleket adott le, mert tűz ütött ki a gép bal oldali szárnyán. A gép pa­rancsnoka engedélyt kapott a kényszerleszállásra. Még sike­rült visszafordulnia, de a gép a leszállás pillanatában már lángolt, bal oldali szárnya le­vált. A hatalmas repülőgép a légi kikötő Pueens nevű épü­lete előtt, a búcsút integető rokonok szeme láttára zuhant a földre, felrobbant és elégett. 131 utasának sorsa egyelőre ismeretlen. DARWIN Négyes ikrek Az Ausztrália északi részé­ben fekvő Darwinban egy bennszülött asszony négyes ik­reknek adott életet. A 34 éves asszonynak már volt két gye­reke. Az újszülött kislányok egészségesek. ARANYHAL - BORÍTÉKBAN Tom Ravens­­dale londoni zoo­lógus bejelentette, hogy kitalált egy vegyszert, amely­nek segítségével víz nélkül lehet halat szállítani. A tudós éven át napi két 20 órát dolgozott, amíg sikerült ki­kísérleteznie egy „Propoxát—7464” nevű vegyszert, amely injekció formájában alkal­mazva lehetővé teszi, hogy a ha­lak 4S órán át a normálisan szük­séges nedvesség­mennyiség 10 szá­zalékával beér­jék. hallal Egy arany­bizonyítot­­ta szerének haté­konyságát: levél­­borítékba tette és postán elküldte egy barátjának.' ve, Akváriumba té­az aranyhal ugyanolyan vir­gonc lett, mint azelőtt volt...

Next