Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 2. szám
Olvasunk levele A MEGLEPETÉS: SZÉP TORTA — Ne vegyék rossz néven, hogy zavaróik. Egy kedves eseményről szeretnék írni. A Róna Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa vagyok. Szerényen élünk feleségemmel, életünket kis unokánk teszi még szebbé. Karácsonykor nagy meglepetésben volt részünk, mindhármunknak. — Unokámmal a fenyőt díszítettük éppen, amikor autó állt mag a ház előtt. Egy férfi szállt ki belőle, csomaggal a kezében. „Szelecsényi bácsit keresem" — mondta és kellemes ünnepeket kívánva átadta a Róna ajándékát, egy gyönyörű tortát. Komolyan meghatódtam, amikor mondta, hogy a vállalat gondolt ránk is, nyugdíjasokra. Jólesik tudni, érezni, hogy velünk is törődnek, hogy tartozunk valahová, hogy megbecsülnek akkor is, amikor már nem végzünk produktív munkát. — Csak ennyit akartam papírra vetni. Nem tudtam addig nyugodni, míg ezt az örömöt önökkel nem közöltem. Szelecsényi Lajos nyugdíjas PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1970. JANUÁR 3., SZOMBAT Sportfilmek a sportcsarnokban A CVSE és a Ceglédi Filmklub közös rendezésében minden szombat és vasárnap délután 4—6 óráig sportfilm vetítés lesz a ceglédi Sportcsarnokban. Az első előadást január 10-én tartják, valamint 11-én, vasárnap délelőtt 10— 12 óráig is. A műsorban a tokiói tíz aranyérem, a moszkvai ökölvívó EB. Szovjetunió atlétikái az USA- mérkőzés, a magyar labdarúgás tíz éve, az atlétikai világeredmények és a próbaolimpia bemutatására várják az érdeklődőket. Kiskism és kólepát NEM KÖNNYŰ A DOLGA A RÉGI JÁRMŰVEZETŐNEK A LEGKISEBB KÖZSÉGBE IS ELJUTNAK Az 1. AKÖV ceglédi üzemegységében dolgozó járművezetők és rakodómunkások megfeszített erővel igyekeznek eleget tenni kötelességüknek ezekben a napokban. A fő- és mellékútvonalakat takaró vastag hórétegen még a sok éves tapasztalattal, gyakorlattal rendelkező vezetőnek sem könnyű a közlekedés. — A várost és a járást átszelő főútvonalak egyelőre járhatók — mondotta az üzemegység vezetője —, azonban a mellékútvonalak szinte kivétel nélkül járhatatlanok. A legfontosabb feladat: az élelmiszer szállítás. A mellékútvonal mentén fekvő területekre is el kell juttatnunk az élelmiszert. Embereink eddig sikeresen megbirkóztak a hóval, a szállító kocsikról nem hiányozhat a lapát és a homok. Egyelőre — míg az idő ilyen lesz, tehergépkocsijaink kizárólag élelmiszer szállítással foglalkoznak. Régen nem volt már olyan tél, mint az idén: félméteres hótorlaszokon keresztül vágta át magát a kocsi a cukorrépa szállítmánnyal. December 29-én fejeztük be a cukorrépa szállítást, mintegy 330 vagonnal vittünk a Hatvani Cukorgyárnak. Amíg az idő nem javul, az építőipari megrendelésekkel sem tudunk foglalkozni. Minden erőnkkel az élelmiszer szállítást segítjük, hogy még a legkisebb községbe is időben eljusson a minden napra szükséges élelmiszer. KENYÉRFA Az Alföldi Étterem előtt a kerékpármegőrző fája piacos napokon kiadós gyümölcsöket terem. Mégpedig nem szentjánoskenyeret, hanem igazit. Fotó: Péterffy Párbeszéd — Nem láttad soha apádat? — Meg sem születtem, ő — Szeretsz? — Miért? Fáj? már elesett. Ha nem így lenne, megjött volna már. — Kit szeretnék? — Nem. Nem tudom. Ta-Nam láttam, de látom. Ha — Igazad van, Ián egy kicsit. Ha lövést tükörbe nézek, apám néz — És te? hallok, azt hiszem, ő jött vissza rám, hiszen én az ő — Kételkedsz. Olyan meg. Amikor hazajött, minfia vagyok. De látom másvagy, mint apád. Mig lőtt egyet a levegőbe. kor is__ — Apám? Huszonkét éve nem lőtt — — Mikor még? — Igen. Kételkedett és a így mondja anyám. — Ha szenvedőket látok, szemöldökét olyankor ősz— És mikor hallasz le-Ott van mellettük és meszehúzta, vést? solyog. Aztán ők is most— Ezt honnan tudod? — Amikor eszembe jut, lyognak. És felejtik, hogy — Láttam a fényképét, hogy háború is volt. Nincs faj... — Anyám megmutatta? mindig eszemben, hiszen — Olyan jó veled. A va— Igen, én nem éltem át. Nem szólóságot úgy fogod fel, ahogy — És a kételkedés? bad, hogy mindig előttünk van. Ez már filozófia? — Kitaláltam. Biztosan legyen a vér és a könny. — Igen, az. De veled még meg volt apádban is. A küzdelem, igen , minjobb. Szerelmed, a való— Lehet. Ne beszéljünk dennapi harc, de nem a ságerről. háború. Besze Imre < és holnap A Kossuth Művelődési Központban ma tánc, holnap: tánczenei koktél. A Szabadság Filmszínházban: ma és holnap: A 24.25-ös nem tért vissza című szovjet filmet, a Kossuth-moziban vasárnap az Anna Karenina című filmet vetítik. Csúszós járdák „Futó“ forintok Erős széllel, sűrű hóeséssel vett búcsút az év tőlünk, aminek az lett az eredménye, hogy ismét vastag hótakaró borítja az utcákat. A járdák takarítása a háztulajdonosok, lakók feladata, hogy az utcai gyalogos forgalmat megkönnyítsék és elhárítsák a baleset veszélyét. Azok, akik nem tesznek eleget ennek a követelménynek, pénzbüntetéssel büntethetők. Enyhítő körülmény nem volt Egy évtizedig bántalmazta családját KÖTELEZŐ KÉNYSZERKÚRA Ifjúság elleni bűntett és garázdaság miatt került bíróság elé a negyvenhárom éves Abonyi Mihály, aki négy gyermek apja. Abonyi családjával durván bánik, iszákos, ha pedig részeg. Olyan gorombáskodik otthon. is előfordult, hogy megkötözte a feleségét, és úgy verte, máskor a beteg, ágyban fekvő asszonyt fojtogatta, és csak a szomszédok közbelépésére sikerült lecsillapítani. Egy hasonló alkalommal tizenhét éves fia anyja védelmére kelt, de apja rátámadt. Az ájult gyermeket ugyancsak a szomszédok tépték ki karmaiból. Ez az elvetemült ember egy tavaszi napon albertirsai rokonával kezdett inni. A felesége ment, és kisebbik fia moziba Amikor visszatértek, Abonyi szemrehányást tett az asszonynak: miért megy olyankor moziba, amikor vendégük van. Közben két másik vendég is érkezett, és a házigazda azokba is belekötött. Erre az újonnan érkezők elmentek. A feleség és tizennégy éves lánya kísérte ki a távozókat. Abonyi utánuk szólt: siessenek vissza. Mivel az asszony — férje szerint — nem ment be nyomban, ököllel arcul ütötte. Keze nyomán tenyérnyi vérömleny keletkezett. A kislány anyja védelmére akart kelni, de apja a földre teperte. A két bántalmazottat csak az utcáról belépők tudták kiszabadítani. Végül a dühöngő ember felesége combjához vágott egy vödröt és káromkodva kiabálta: hozom a kést és megöllek benneteket! A garázda a bíróságon beismerte, hogy részegen könnyen tettlegességre vetemedik családjával szemben. Azzal védekezett, hogy felesége nem tartja őt kellőképpen tiszteletben, nem engedelmeskedik neki. Iszákosságát azzal „magyarázta”, hogy mint raktári munkásnak, az italozás munkájához tartozik. A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülménynek vette, hogy Abonyi már több mint egy évtizede bánik durva módon családjával. Enyhítő körülmény nem volt. Abonyi Mihályt — nem jogerősen — egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a bíróság. Arra is kötelezte, hogy a börtönidő alatt alkoholelvonó kényszerkezelésnek vesse alá magát. A Nívó Ruházati Ktsz FELVÉTELRE KERES bérelszámoló és társadalombiztosítási ügyintéző munkakörbe több éves gyakorlattal rendelkező dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet irodájában. Cegléd Vili., Víz u. 2. Telefon: 686. Teli a város kamrája Háromféle burgonya Holland hagyma A sok havat, hirtelen beköszöntött erős fagyot nemcsak a köztisztasági és szállító vállalatok üdvözölték az aggodalommal Gond ráncolta MÉK vállalat vezetőinek a homlokát is emiatt. Több, mint 240 vagonnyi árujukat fedett raktár helyett a szabadban tudták csak elhelyezni, természetesen megfelelő, úgynevezett szabadtároló helyeken. Ha néhány centiméternyivel magasabb a hótakaró, akkor bizony gondot okozott volna, hogy is bontsák ki, hogy készítsék elő szállításhoz „földbe ágyazott" árujukat. — Igyekeztünk a raktárépület minden négyzetméterét kihasználni, épp azért, mert gondoltunk az időjárás kellemetlen meglepetéseire — mondta a MÉK ceglédi telepének vezetője. — Sajnos, nem mondhatjuk így sem, hogy a város téli ellátására napra készen több, tágasabb állunk. Ahhoz raktárépület kellene. Persze, nem jönnénk zavarba akkor sem, ha a szabadban tárolt áruhoz napokig nem lehetne eljutni. magyar fazékban — Telve tehát a város Team* rája? — Igen. Zöldségféléből elegendőt vásároltunk fel. Burgonyából — rózsából, gülbabából és fehérből — közel 280 vagonnyi van raktáron. Fokhagymából eddig eleget szállítottunk a boltokba. Még húsz mázsányit tudunk szétosztani, és ha ez sem lenne elég, van lehetőségünk utánpótlás beszerzésére. Egyedül vöröshagymából szorultunk importra, a megrendelt mennyiség folyamatosan érkezik Hollandiából. (CS.) A KEZDŐDIK A NÉPSZÁMLÁLÁS Megkezdődött a népszámlálás a ceglédi járásban is. Az adatgyűjtők, akik elsősorban pedagógusok, házról házra járnak, úgy végzik az összeírást. Ahol nem találják otthon a családot vagy a család valamelyik, adatokat szolgáltató tagját, értesítést hagynak, és hamarosan ismét jelentkeznek. Birkózóink Jugoszláviában Győzelem és vereség A sportcsarnok avatásán Cegléden vendégszerepelt Zentai VSE birkózó szakosztálya. Nemrég Jugoszláviába utazott a CVSE, Nagykőrös vegyescsapat, hogy megvívják visszavágó mérkőzésüket ellenfelükkel. Zentai VSE—Ceglédi VSE, Nagykőrös vegyes 15:5. 300—400 néző előtt, igen kicsi, levegőtlen és hideg teremben mérkőztek a párok. A nagykőrösiek közül Sárosi az est legszebb találkozóján tussal nyert, míg Susán, Rankó, Szabó, Csábi, Tóth-Szalkai vereséget szenvedett. Ceglédet négy sportoló képviselte: 48 kg-ban: Sápi (CVSE)— Mészáros (Zenta) döntetlen. Sápi győzelmet érdemelt volna, bírói tévedés fosztotta meg attól. 62 kg-ban: Hetényi—Vukov. Pontozással győz: Vukov. A jugoszláv válogatott ellen Hetényinek nem sok esélye volt. 100 kg-ban: Szűcs—Nisakevic. Szűcs már három ponttal vezetett, amikor az ellenfél kétes körülmények között kétvállra fektette. Még a jugoszláv közönségnek sem tetszett az ítélet, sokáig tüntettek ellene. Nehézsúlyban: Reznák—Semerédi. Igazságos döntetlen, a fiatal válogatott Semerédi ügyesen ellenállt. A második találkozó Nagykanizsán volt, a magyarok összeállításában annyi változás történt, hogy Reznák helyett a nagykőrösi Dányi birkózott. A helyi együttest zentai erősítette. A két találtkozó közötti időszakban a versenyzők kipihenték magukat és ez meg is látszott az eredményen : CVSE, Nagykőrös vegyes, Nagykanizsa—Zenta vegyes 12:8. Sápi, Sasán, Sárosi, Szűcs tussal, Rankó és Csábi pontozással győzött, Hetéinyi, Szabó, Tóth-Szalkai és Dányi vereséget szenvedett. (reán) A szolnoki rádió műsora JANITA8I ! Hétfő: Alföldi krónika. A Szarvasi Óvónőképző énekkara énekel. Ilyen is van? Tangó ritmusban. Zenés autóstop. Kedd: Alföldi krónika. Tradíciók. Mirelle Mathieu énekel. Úttörőhíradó. Zenés ki mit kér. Szerda: Alföldi krónika. Sérelmezem. Operettrészletek. Megrendelték? Beatfórum. Csütörtök: Alföldi krónika. Periszkóp. Szondázás. Pár perc dzsessz Kuruc nóták. TOL 11-IG Sporthíradó. Tánczene. Hirdető. Péntek: Alföldi Opera kedvelőknek. krónika. Hóesésben a nyárról. Nótacsokor. Szervezni tudni kell. lasz együttes műsorából.Az AtSzombat: Hét végi kaleidoszkóp. A hobbym a mesterségem. Filmdalok. Szombat esti jegyzet. Zenés ki mit kér. Vasárnap: Vasárnapi magazin. Stúdiónódium. Kötelező műveltség. Kulturális krónika. Az adások mindennap 18 órától a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Rendkívüli árkedvezmény * a ceglédi lakosságnak! JANUÁR 1-TŐL FEBRUÁR 15 -IG KULIGÁN vegytisztítása 23 Ft helyett 10 Ft KARDIGÁN ÉS PULÓVER vegytisztítása 18 Ft helyett 10 Ft SIMA SZOKNYA vegytisztítása 15 Ft helyett 10 Ft Pléd — takaró vegytisztítása 59%-os kedvezménnyel. Szállítási határidő: 12 nap. Pest megyei cs««»magoló Vállalná Cegléd, Piac téri felvevőhelye.