Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-31 / 179. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYE BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1971. JÚLIUS 31., SZOMBAT ARAB CSÚCSTALÁLKOZÓ TRIPOLIBAN Zárt ajtók mögött • Egyetértés a távollevők nélkül ’ Líbia fővárosának, Tripolinak egyik luxusszállodájában, a Hotel Vardanban ültek össze pénteken tanácskozásra az arab csúcsértekezlet részvevői. Ismeretesek az előzmények: a csúcstanácskozás összehívását a líbiai vezető, Kadhafi kezdeményezte, amikor Jordánia királyi hadserege, felmondva a tavaly Kairóban megkötött fegyverszüneti egyezményt, újabb pusztító hadjáratba kezdett az országa területén levő palesztin gerillák ellen. Időközben az események felgyorsultak az arab világban, s drámai fordulópontok követték egymást. Még fel sem ocsúdott a világ a jordániai újabb polgárháború sokkjából, illetve a II. Hasszán marokkói király ellen elkövetett sikertelen puccsi kísérletből s következményeiből, máris a szudáni puccsra és ellenpuccsra, a karthúmi véres eseményekre kellett a figyelmet irányítani. Nyilván a még mindig tisztázatlan szudáni helyzet következménye, hogy Nimeri végül is nem jelent meg Tripoliban a csúcstalálkozón, s így azon — az ugyancsak jelenlevő Palesztina gerillavezér, Jasszer Arafat mellett — végül is öten vesznek részt. (Algéria már korábban nem fogadta el a meghívást, Libanon elnöke viszont — noha eleinte még fővárosát is felajánlotta a csúcstalálkozó színhelyéül — lemondta.) Az ötök: az arab hármas államszövetség, azaz Egyiptom, Líbia és Szíria vezetői, továbbá a két jemeni állam vezetői. A Mena közel-keleti hírügynökség közlése szerint az öt arab államfő megvitatta az arab világ jelenlegi helyzetének kérdéseit, s Anvar Szadat ismertette a jelenlegi egyiptomi felfogással éve lesz, akár (1971, a döntés háború, akár béke formájában) kapcsolatos megfontolásokat Kadhafi líbiai elnök felhívta az értekezlet figyelmét a jordániai helyzet súlyosságára, továbbá arra, hogy a palesztin gerillákat minden arab ál(Folytatás a 2. oldalon.) A tanyai iskolákért Többet, kevesebb túlórával Félévi gyorsmérleg a Ganz Árammérőben • Bizonyára elkészült már ez első félév mérlege. Kaphatnánk egy rövid összefoglalót a tervteljesítésről, a bérekről és a béren kívüli juttatásokról? Kürti István, a Ganz Műszerművek gödöllői Árammérőgyárának terv- és munkaügyi főosztályvezetője így válaszol : “ Az első félévi termelési tervünk 9,3 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában; ezt is túlteljesítettük 2 százalékkal. Jól sikerült az első félév a termelés ütemességét illetően is: hiánytalanul eleget tettünk mind a belföldi megrendelések, mind pedig az exportigényeknek. A bérfejlesztés tervezett szintje a munkásállománynál 3,2, az alkalmazottaknál 2,6 százalék volt. Ezt az első félévben végre is hajtottuk; az összes munkások 78, az alkalmazottak 45 százaléka részesült béremelésben, összhangban a Központi Bizottság tavaly februári határozatával, a munkáskategóriában a béremelések 50,6 — az alkalmazottak körében 54 százalékát a nők kapták. — Mennyit fordítottak béren kívüli juttatásokra? — Tizenkét százalékkal nagyobb összeget, mint 1970 első felében. Az e célra biztosított keretet jutalmazásokra, lakásépítkezésekre, étkezési hozzájárulásra, a gyermekintézmények fenntartására — és a túlórák díjazására költöttük. — Kényes kérdés következik: az utóbbi két évben sajnálatosan magas volt a túlórafelhasználás a gyárban. Mi a helyzet az idén? — Az a helyzet, hogy végre nem kényes kérdés a túlóra! Az első félévi túlórakeretet 40 százalékkal alacsonyabbra terveztük, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Örömmel mondhatom, nem léptük túl a tervezett szintet. — A tavalyi súlyos árvíz után több alkalommal rendeztek kommunista szombatot a gyárban, a károsultak megsegítésére. Az idén erre nem volt szükség? — Arra nem, hogy az árvízkárosultakon segítsünk, de kommunista szombatra igen. Mégpedig a tanyai iskolák villamosításának elősegítésére. Ebben az akcióban 850 dolgozónk vett részt, keresetüket — 71 ezer forintot — be is fizettük a fenti célra. ny. é. ÖSSZEFOG A LAKOSSÁG Egy esztendő: egymilliárd Tanácskozás a megyei népfrontbizottságon első szakaszáról a Pest megyei népfrontbizottságon. Az elnöklő megyei népfronttitkár, S. Hegedűs László, bevezetőjében felvázolta, hogy milyen nagy anyagi és erkölcsi erő a lakosság társadalmi munkája. Egy esztendő alatt hozzávetőleg egymilliárd forintra lehet becsülni azt tevékenységet, amit a lakosság saját háztájának építésére, szépítésére és a közösségi célokra fordít. Ha a társadalmi munka értékét számoljuk, az Pest megyében évente 200 millió forintra tehető. A települések további szépítésére és gazdagítására hirdették meg az idén is a községfejlesztési versenyt. Első szakaszáról sorban számoltak be a népfronttitkárok. Referátumaik lényegét a következőkben lehet összefoglalni: általában nem nehéz az embereket közös érdekű munkára kérni. Mégis igen nagy különbségek mutatkoznak az egyes települések között. Van, ahol jóformán nincs jelentősebb társadalmi akció, másutt viszont sok embert mozgat meg egyegy fontosabb terv éppen jó szervezés,vagy Gyöngének mutatkozik ma (Folytatás a 3. oldalon.) A városi és járási népfronttitkárok és a tanácsok tervosztályainak vezetői, előadói tanácskoztak ma illetve az idei községfejlesztési verseny TASZSZ-közlesmény Szudánról Az alábbiakban közöljük a TASZSZ közleményét: A szovjet vezető körök figyelemmel kísérik a Szudánban végbemenő eseményeket. Megteltek és megtesznek minden lehetségest, hogy megállítsák az ország haladó, nemzeti demokratikus erői, közöttük a Szudáni Kommunista Párt vezetői és tagjai elleni véres tömegterror tombolását. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, július 25- én felhívást intézett Nimeri tábornok szudáni államfőhöz annak érdekében, hogy a katonai bíróság elé állított szudáni közéleti személyiségek ellen ne hozzanak szigorú ítéleteket. Kifejezést adva súlyos aggodalmuknak a folytatódó terrorral kapcsolatban, a szovjet vezetők a Szovjetunió khartúmi nagykövete útján július 26-án nyilatkozatot intéztek Nimeri elnökhöz. Ebben a nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a Szovjetuniónak nincs szándéka beavatkozni Szudán belügyeibe, minthogy ez ellentmondana a szovjet külpolitika elveinek. Ezzel egyidejűleg a szovjet vezetők felhívták a figyelmet a szudáni hatóságok néhány olyan intézkedésére, amelyek csapást mérnek a Szovjetunió és a Szudáni Demokratikus Köztársaság jó kapcsolataira. Emlékeztettek arra, hogy barátságtalan lépések történtek a Szovjetunió Szudánban tartózkodó képviselőivel szemben, károkat okoztak a Khartúmban dolgozó szovjet állampolgárok vagyonában, fenyegették ezeket az embereket, erőszakos cselekményeket követtek el ellenük. A szovjet intézményekkel és állampolgárokkal szemben elkövetett ilyen jellegű provokációs kilengések aggodalommal töltik el a szovjet embereket, és ezzel kapcsolatban természetesen felmerül a kérdés, vajon hová akarnak jutni a Szudáni Demokratikus Köztársaság vezetői, szándékukban áll-e fenntartani a baráti kapcsolatokat országaink között, vagy azt óhajtják, hogy ezek a kapcsolatok megromoljanak, esetleg teljesen megszakadjanak. Ismeretes, hogy Szudánban, s az ország határain kívül vannak olyan erők, amelyek a felelősséget ezért vagy azért a belpolitikai fejleményért Szovjetunióra szeretnék hárítani. A szovjet vezetők úgy vélik, hogy ezeket az erőket ebbéli próbálkozásukban elkerülhetetlen kudarc várja. A Szovjetunió és a Szudáni Demokratikus Köztársaság közötti kapcsolatok fenntartásának és fejlesztésének feladata csak abban az esetben oldható meg sikeresen, ha erre mindkét fél törekedni fog: mind a Szovjetunió, mind pedig Szudán vezetői. Július 26-i nyilatkozatukban a szovjet vezetők a humanizmus elveiből kiindulva ismét kötelességüknek tartották nyomatékosan felszólítani Nimeri tábornokot: ne folyamodjék szélsőséges lépésekhez a július 19-i eseményekkel kapcsolatban bíróság elé állított személyek elítélésekor. A nyilatkozatban kifejezést kapott az a meggyőződés, hogy a kérdésnek ez a fajta megközelítése széles körű megértésre fog találni a népek, a haladó emberiség körében. A nyilatkozat hangoztatja, hogy a Szovjetunió és az egész (Folytatás a 2. oldalon.) Becséről Pestre Szigetbecsén, a soroksári Kertészeti Egyetem tangazdaságában befejeződött az aratás. A 83 holdnyi területről most összegyűjtik a szalmabálákat, s teherautóval Budapestre, az Állatforgalmi Vállalatnak szállítják. Fotó: Gárdos Az Apollo-15 útjának utolsó szakasza A holdkomp megkezdte a leszállást Az Apollo-15 amerikai űrhajó utasait pénteken lélben, a tervezettnél valamivel korábban ébresztette a földi irányító központ. Ennek oka az volt, hogy az űrhajósok pihenésére kijelölt ideje alatt 1,7 kilométernél esett az űrhajó pályájának szintje. Az Apollo—15 túl közel került a hold felszínéhez, a pályamódosítást kellett végrehajtani ahhoz, hogy a holdkomp éjjelre tervezett leszállásához legmegfelelőbb elérjék a magasságot A pályamódosítás érdekében 18—1v másodpercre begyújtották az űrhajó hajtómű rendszerét. A manőver nyomán az Apollo–35 Hold körüli pályájának paraméterei a következőképpen alakultak: az űrhajó elliptikus pályájának a Holdhoz viszonyítva, legközelebbi pontja 17,7, legtávolabbi pontja pedig 108 kilométernyire volt a földünket kísérő égitest felszínétől. Ezt követően az Apollo—15 két asztronautája — Scott és Irwin — pénteken délután, közép-európai idő szerint 16.24 órakor, az anyahajót a holdkomppal összekötő alagúton keresztül átmászott a „falcon” (Sólyom) holdkompba. Amikor az Apollo—15 is(Folytatás a 2. oldalon.) Learattak 101000 holdról 3 Mit íg a kapásuk*? Megyeszerte gyors ütemben folyik a gabona betakarítása. Eddig százegyezer katasztrális holdról vágták le a kalászt, a gabonafelvásárló vállalathoz pedig már hét és fél ezer vagon szemet szállítottak az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek. Háromezer-ötszáz vagon gabonát közvetlenül kombájnoktól vittek a rakatárakba. Tavaly ugyanebben az időben még csak 500 vagon új búza volt a magtárakban, s ennek felét vették át. Igaz, idén segített az időjárás is, mivel korábban érett az „élet”, de a termelőszövetkezetek léte is megváltozott; szemleminél előbb át szeretnék adni a termést. Ennek egyik oka, hogy hamarosan a kapásnövények is betakaríthatók, erőgépeiket itt kell hasznosítaniuk. A megyében közel 150 ezer holdon termesztenek kukoricát nagyüzemben és háztájikon. A fontos takarmánynövény kezdeti fejlődése megfelelő volt. A közelmúltban lehullott csapadék kedvezően segítette a szemképződést. A tőállomány is megfelelő. Az ápolási munkákkal időben végeztek a gazdaságok, a terméskilátások biztatóak, várhatóan több lesz a hozama a tavalyinál. A nagyüzemi kukoricás felét — 36 ezer holdat — vegyszerrel gyomtalanították, így a többi terület megmunkálásához jutott elegendő kézi munkaerő. Most már csak a középkései, kései érésű kukoricásban okozhat kárt az esetleges korai fagy. A megye kukoricatermő területének százalékán ugyanis ilyen faj35 fákat ültettek. S ha október elején nulla fok alá süllyed a hőmérséklet, a fagy kényszerérést okozhat. A növényvédelemnek köszönhető, hogy a tizenegyezer hold területen megjelenő golyvásüsző fertőzést idejében megszüntették, s ezerhatszáz holdon a kukoricamoly ellen is hatásosan védekeztek. A kukorica a tavaszi jeget kiheverte, a termésben nem okoz kárt. A burgonyavetések azonban (Folytatás a 8. oldalon.) BUKAREST A KGST-vb• • Brese Július 29-én Bukarestben ülést tartott a KGST végrehajtó bizottsága. Az ülésen Mihail Leszecsko szovjet miniszterelnök-helyettes elnökölt A végrehajtó bizottság határozatot fogadott el a KGST most véget ért 25. ülésszaka rendelkezéseinek megvalósításával kapcsolatos munkálatok szervezéséről és jóváhagyta a végrehajtó bizottság 1971 második félévi munkatervét. KÖZÉLET A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián idén végzett hallgatóknak péntek délután ünnepélyes külsőségek között adták át a diplomákat. A tanintézet dísztermében rendezett ünnepségen megjelent Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter,, I. V. Tatarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, valamint B. P.Ivanov vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnoka. H. Helveg Petersen dán kulturális- és levezerelésügyi miniszter, aki Ilku Pál művelődésügyi miniszter meghívására 4 napos hivatalos látogatást tett hazánkban, pénteken délben felesége társaságában hazautazott. Dr. Richard Aman, a Svájci Államszövetség budapesti nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából péntek este fogadást adott a városligeti Gundel Étteremben. A fogadáson megjelent dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Baczoni Jenő, a külkereskedelmi miniszter első helyettese, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Endre, a KKI elnöke.dr. Rosta