Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-20 / 168. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) László — nem is három sze­repben, hiszen egyetlen em­ber három arcáról, hangjá­ról, vagy inkább háromféle maszkról beszélhetünk. Az alapötlet tetszett: temetésen, zavart és ostoba helyzetben bukkan fel az ember külön­böző, egymással feleselő „én”­­je. Kár, hogy a szövegben ez nagyon is közvetlenül megfo­galmazódik: a férfi úgy érzi, valamiféle „tudathasadása” van. S kár az is, hogy az alap­helyzetből semmi jó sem ke­rekedik ki: a feszélyezettség feloldódik, előbb unalmassá válik a hármas monológ, majd egy közhelyszerű fordulattal zárul a darab. A gyászoló gyülekezetben feltűnik egy szép asszony, merkedik vele, a férfi mégis­a kettesben eltűnnek, otthagyják a fül­ledt meleget, az álszent „kö­zönséget” — a gyászzene át­vált erős ritmusú, féketelen tánczenére. A három arc mind­végig váltogatva jelent meg; vitatkozott az emberben lakó három „én”, leintette egyik a másikat — dramaturgiailag sok ötletét kínálva. A válto­gatás kissé mechanikus volt, s hiányzott az összetartozás ér­zékeltetése, a feszültség mé­lyebb rétegeinek felvillantása. Nem kellett volna például olyan éles határt vonni a há­romféle „típus” között — hul­lámzás, átcsapás, több és mé­lyebb ellentmondás, kétely fe­szíthette volna a hangjátékot. A ben Zsebrádiószínház kereté­be mutatott „komédiát” Kopányi György írta, Bozó László rendezte, a dramaturg Maráz László volt. Levendel Júlia Tíz fizetés nélküli nap Egy fiatal bolgár mérnök kéri a címben jelzett tíz nap fizetés nél­küli szabadságot. A dolog szokat­lan, hiszen Iván még kezdő, csu­pán öt hónapja dolgozik a gyár­ban. Az igazgató azonban megad­ja neki, hiszen a mérnökhöz édesanyja jön látogatóba. Az már más kérdés, hogy Iván a legkeve­sebbet anyjával tud törődni a tíz nap alatt... A bolgár játékfilmet Violeta Lazarova rendezte, fősze­replők: Iván­a Mladen Mladenov (Újréti László), Jana­­ Flona Sztefanova (Vajai Erzsi), Ani­ta Margarita Csudinova (Pálos Zsu­zsa). Adás: kedd, július 24., 20.00 óra. A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE KOSSUTH RADIO 8.20: Lúdanyó meséi. Ivj Luno^ik mese: A tündérkert. 8.41: Opera­hármasok. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Gencsy Sári és Zladnai György nó­tákat énekel. 10.05: Édes anya­nyelvünk. 10.15: Zenekari muzsi­ka. 11.04: Srószobám. Weöres Sán­dor vallomása. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Melódiakoktél. 13.59: Magyar remekírók. Jókai: Egy magyar nábob. Rádiójáték — I. rész. 14.46: Wagner: Parsifal — az I. felvonás előjátéka. 15.00: Éneklő Ifjúság. 15.26: Csajkovszkij: b-moll zongo­raverseny. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Patachich Iván fúvós­műveiből. 16.14: Család és alkohol. Riport. 16.34: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.05: Fia­talok Stúdiója. 17.30: Teresa Ber­ganza énekel. 17.45: Hol járt, mit csinált? 18.00: Könnyűzenei Hír­adó. 18.30: A Szabó család. 19.25: Nagy siker volt! Az I Musici di Roma kamarazenekar hangverse­nye a Zeneakadémia nagytermé­ben. 20.50: Esti beszélgetés. 21.20: Nótacsokor. 22.20: Forró fejjel és hidegvérrel. Észak-írországi jegy­zetek. I. rész. 22.50: Mit ér a munka, ha magyar? (1973. I. fél­év.) Kerekasztal-beszélgetés. 23.10: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. 0.10: Könnyűzene — hangszerszólók. PETŐFI RADIO 8.05: Poulenc kórusműveiből. 8.20: Wolf Péter szerzeményeiből. 9.03: Kocsár Miklós dalaiból. 9.12: Gésák. Részletek Jones—­Monkton operettjéből. 9.33: Beszélgessünk zenéről. 9.53: Könyvek, tájak, em­berek. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. 12.03: Pécsi Kiss Ágnes nép­dalokat énekel, Tarjáni Tóth Ida cimbalmozik. 12.20: Ernest Blanz énekel. 12.43: Törvénykönyv. Be­szélgetés a családjogi törvényről. 13.05: Kodály-művek. Kettőtől ha­tig ... A Petőfi rádió zenés dél­utánja. 14.00: Tánczenei koktél. 14.50: Üzenetek. 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Komády Gerzson énekel, zongorán kísér: Varasdy Emmi. 16.36: Csúcsforgalom. 18.10: Rádióegyetem. A bűn nyomában, n. rész: A hiszékenység vámsze­dői. 18.35: Találkoztam Tito Schi­­pával. Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00: Új könyvek. 19.03: Színes népi muzsika. 19.54: Jó estét, gye­rekek! 20.25: Rádiószínház. Maróti Lajos hangjátékaiból. Az utolsó utáni éjszaka. 21.40: Gondolatok filmekről. 21.55: Schubert: A szép molnárlány — dalciklus. 23.15: Tánczene éjfélig. 3. MŰSOR 18.10: A Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat új lemezeiből. 19.04: Ár­drágítás — áremelés nélkül. 19.14: Magnósok, figyelem! 19.59: Az Amadeus vonósnégyes játszik. 20.35: A dzsessz kedvelőinek. De­­seő Csaba együttese játszik. 20.53­: Századunk operái. Janacek: Jemír fa. Háromfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 16.18: Hírek. 16.30: Szovjetunió- Egyesült Államok női—férfi atlé­tikai verseny. Közvetítés Minszk­­ből (színes). 18.15: Reklámmű­sor. 18.20: Kellemes üdülést! Hely­színi közvetítés. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tíz fizetés­nélküli nap. Magyarul beszélő bol­gár film. 21.25: Az én csator­nám . .. Komlós János műsora. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR. 20.00: Régi hangversenyek nyomában. Kun Imre hangversenyrendező emlékeiből. 20.50: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.20: Dohányföld. Magyarul beszélő amerikai film. POZSONYI TV 16.00: Szovjetunió—USA atlétikai viadal. 19.00 és 21.10: Híradó. 19.30: Berlinben találkoznak. 20.15: A fe­kete gyertya fénye. NDK kaland­filmsorozat. 21.30: Kétezer év a közeljövő. DA KOSSUTH RADIO 8.20: Lúdanyó meséi. Harmadik mese: Hüvelyk Matyi. 8.40: Rádió­egyetem. A bűn nyomában. II. rész: A hiszékenység vámszedői. 9.05: Daljátékokból. 10.05: Mi és a nemzeti múlt. 10.26: Barokk mu­zsika. 11.00: Árdrágítás — áreme­lés nélkül. 11.10: Geraint Evans énekel, a Suisse Romande zene­kart Bryan Balkwill vezényli. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezeté­sével, Lugosi Tibor klarinétozik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő világ. 14.30: Nőkről a nőknek. Kiegyezés vagy megal­kuvás? 15.10: A zsámboki török kút. Lipták Gábor rádiójátéka. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Petőfi-kalendárium. 16.10: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 16.33: De­­csényi János: Shakespeare-mono­­lógok. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bach: I. brandenburgi ver­seny. 17.46: Mesterek és tanítvá­nyok. Bán János riportsorozata. II. rész. 18.01: Toldi estéje. I. rész. Arany János elbeszélő költemé­nyének rádióváltozata. 19.25: Új lemezeinkből. Solomon zongorá­zik. 20.15: Jónás Mátyás népi ze­nekara játszik, az OTP Bartók Béla kamarakórusa énekel, ve­zényel: Tóth Mihály. 20.49: Adott­ságok, lehetőségek. 21.19: Leme­zek közt válogatva. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Zenekari muzsika. 0.10: Új ház. Részletek Dunajevsz­­kij filmzenéjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Bartók műveiből. 12.35: Néhány perc tudomány. 12.40: Házunk tá­ja. A Falurádió műsora. 13.03: Pa­­taky Kálmán és Claudia Muzio énekel. Kettőtől hatig ... A Pető­fi rádió zenés délutánja. 15.15: Je­szenyin két verse. 15.20: Weinber­ger: Svanda, a dudás — polka és fúga. 15.33: Kedvelt régi melódiák. 16.39: Az én lakásom. Tompa Mi­hály versei. 16.44: A Soroksári Művelődési Ház fúvószenekara játszik. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Derűs­borús történetek nagy muzsiku­sokról. 18.50: Muzeális lemezeink­ből. Híres prímások muzsikálnak. 19.23: Egy asztal mellett...­­Foly­tatjuk a beszélgetést Nagyszéná­son. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Új könyvek. 20.33: A főszerepben: Maria Callas: Cherubini: Medea. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.30: Olvasnivaló. kiadványokról beszél Világirodalmi Géher Ist­ván. 23.15:­­Népdalok. 3. MŰSOR 18.05: Magyar zeneszerzők. 18.31: Külföldi tudósoké a szó. Küzde­lem az öngyilkosság ellen. 18.46: Mozart-lemezeinkből. 19.25: A Stú­dió 11 játszik. 19.55: Az MRT énekkarának operafelvételeiből. 20.28: Az osztrák rádió szimfoni­kus zenekarának hangversenye a bécsi stúdióban. 21.58: Stúdiószín­­ház. A titokzatos gyors. Emil Ko­­chs hangjátéka. TELEVÍZIÓ 9.30: Tragédia a telepen. Tévé­játék. (14 éven felülieknek.) (Ism.) 10.25: Aranykotta. Intervíziós át­vétel az NDK­ televízió műsorából. 17.13: Hírek. 17.20: Kuckó. 17.40: Japánban jártunk . . . Riportfilm a magyar női röplabda-válogatott útjáról. H. rész. 18.20: Reklámmű­sor. 18.25: Mindenki közlekedik... 18.55: Játék a betűkkel. 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gyilkosok a ködben. Ismeretlen XVI. századi angol szerző tragédiája két rész­ben. A Katona József Színház elő­adása, felvételről. (16 éven felü­lieknek!) 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Társadalmi előítéletek. V. (befeje­ző) rész: A nők. 20.35: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.) 21.05: millióknak. Intervíziós átvétel Zene a csehszlovák televízió műsorából. POZSONYI TV 16.15: Kaland a tengeren. 17.35: A birodalom démona. Bolgár tv-so­­rozat. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Férjvadászat. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIO 8.20: A Mitch Miller együttes felvételeiből. 8.34: A Rádió Opera­színpada. Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. 11.50: Hlou­­schek: Ünnepi zene. 12.20: Ki nyer ma? Játék­­ és muzsika tíz percben. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: A fiúk téli kalandozása. Finn kisregények. 14.25: Az elizon­­dói lány. Részletek Offenbach operettjéből. 15.10: Zengjen da­lunk! A magyar rádió énekkari híradója. 15.40: Haydn: D-dúr vo­nósnégyes. Op. 64. „Pacsirta.” 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. Tar, 4. 16.15: Két évad között. Riport. 16.35: De­bussy: Három noktürn. 17.05: Be­mutatjuk új kórusfelvételeinket. 17.26: Diétások gondjai. Riport. 17.51: Máthé Jolán és Marczis De­meter népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 18.18: A piros paripa. Onelio Jorge Cardoso el­beszélése rádióra alkalmazva. 18.48: Miért igen, miért nem? Ze­néről — tíz percben. 19.25: Kriti­kusok fóruma. Az olvasás dicsé­rete. 19.35: Verdi: Requiem. 20.57: Modern boszorkányok Prágában. Összeállítás az első nemzetközi pszichotronikai konferencia anya­gából. 21.27: Marica grófnő. Rész­letek Kálmán Imre—Harsányi Zsolt operettjéből. 22.20: Forró fejjel és hidegvérrel. Észak-írországi jegy­zetek. in. rész. 2.30: Artur End­­rére énekel. 22.50: Meditáció — tu­dásunk egyik fő forrásáról, a könyvről. 23.00: Tánczene. 23.30: Közvetítés az Erzsébet Szálló „Já­­nos”-pincéjéből. Ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik, Balázs Er­zsébet énekel. 0.10: Wanda Lan­dowska Domenico Scarlatti-szoná­­tákat csembalózik. PETŐFI RÁDIO 8.05: Artur Rubinstein Chopin­­felvételeiből. 8.40: Somogyi lány­ból — varsói asszony. Riport. 9.03: Nótacsokor. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Könnyűzenei Híradó. 12.33: A Magyar Rádió és Televízió­­ gyermekkórusa magyar szerzőit műveiből énekel. 12.43: Győri stúdiónk jelentkezik. Nyu­gat-dunántúli hétköznapok. 13.03: Szimfonikus zene. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig. 15.33—16.18: Csak fiataloknak! Tánczene. 18.10: „Tudtam, hogy milyen úton hala­dok.” Gondolatok az orosz forra­dalmárok életéből. 18.30: Kacsóh Pongrácz nyomában. 19.00: Új könyvek. 19.03: Könnyűzene Pá­rizsból. 19.44: Mit tudunk a vil­lámlásról? Riport. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Emlékezés egy nyári éjszakára. Zoltán Péter rá­diójátéka. 21.43: Virág Endre Bach­­orgonaestje a Zeneakadémia nagy­termében. 22.29: Népdalok, nép­táncok. 23.15: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. 3. MŰSOR 18.10: Közvetítés a József Attila Színházból. Egy fiú meg egy lány. Mihail Roscsin színműve. 19.57: Szűcs Lóránt zongorázik, a ba­­den-badeni rádió fúvósötöse ját­szik. 20.20: A dzsessz kedvelőinek. Kovács Andor együttese játszik. 20.33: Rettegett Iván. Részletek Bizet operájából. 21.20: Világsiá- A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE3 CSÜTÖRTÖK gerek zenekari feldolgozásban. 21.40: Claudio Abbado vezényel. TELEVÍZIÓ 17.18: Hírek. 17.25: Tízen Túliak Társasága. 18.20: A Monitor. Le­értékelés, felértékelés, lebegtetés. Az ismétlődő valutaválságok. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Arsene Lu­pin. Magyarul beszélő francia bűn­ügyi filmsorozat. Victor, a köl­csönkért nyomozó. 20.55: Verdi: Falstaff. Opera-keresztmetszet. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONYI TV 9.05: Zangar fegyvere. Amerikai film. 19.00: Híradó. 20.00: Kubai ritmusok. 21.40: A család. Szovjet film.Kocsubinszkij 2. műsor 19.30: Menni fog, mint a karika­­csapás. Tv-játék. KOSSUTH RADIO 8.20: Lúdanyó meséi. Negyedik mese: A pagoda. 8.40: Kedvelt ré­gi melódiák. 9.26: Tizenkét szék. Ilf és Petrov regénye rádióra al­kalmazva. XII. (befejező) rész. 10.05: Édes anyanyelvünk. 10.10: Mi és a nemzeti múlt. 10.30: Mo­­zart-kettősök. 10.49: A torziós inga nyomában. Emlékezés Eötvös Lo­­rándra. 11.00: Liszt-művek. 11.49: Kritikusok fóruma. Az olvasás di­csérete. 12.20: Ki nyer ma, Viseg­­rádon? Játék és muzsika tíz perc­ben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifjúsági könyvespolc. „Mi van a varázsdobozban?” 13.30: Albert István népi zenekara játszik. 13.59: Magyar remekírók. Jókai: Egy magyar nábob. Rádiójáték, II. rész. 15.10: Kóruspódium. 15.20: Franck: d-moll szimfónia. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Val­lomás a műfordításról. Thomas Tranströmer svéd költővel beszél­get Marsall László. 16.25: Népdal­csokor. 17.20: Bartók Béla saját műveiből zongorázik. 17.40: Lát­tuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 18.00: VIT-gálaműsor. 19.30: Magnósok, figyelem! 20.30: Arak — 1975 után. Beszélgetés dr. Csikós Nagy Béla államtitkárral. II. rész. 20.43: A főszerepben: Maria Callas. Donizetti: Lammer­moori Lucia. Háromfelvonásos opera. 22.15: Forró fejjel és hideg­vérrel. Észak-írországi jegyzetek. IV. rész. 22.25: Az operaközvetítés folytatása. 23.08: A fényévek. Italo Calvino elbeszélése. 23.40: Kön­­­nyűzene Gyulai Gaál János szer­zeményeiből. 0.10: Egyveleg Áb­­rahám Pál operettjeiből. PETŐFI RÁDIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Zenés műsor üdü­lőknek. 12.03: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Bihari Tóth Zsu­zsa népdalokat énekel. 12.25: Ope­­raintermezzók. 12.45: Barátaim emlékezete. Tompa Mihály versei. 13.03: Mozart: Esz-dúr divertimen­to. K. 563. 14.00: Kettőtől hatig . . . 17.00: Ötórai tea. 18.05: Külpoliti­kai figyelő. 18.20: Nemzetiségeink zenéjéből. A Havasi Krisztina— Thomann Zsuzsa kettős német népdalokat énekel. 48.33: A mű­­velődéspol. rovat műsora. 18.48: Régi olasz kórusmuzsika. 19.01: Rádiószínház. Maróti Lajos hang­játékaiból. Sínek. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Új könyvek. 20.28: Melanie hangversenye a New York-i Carnegie Hallban. 21.20: Levelek a világirodalomból. Stendhal levelei. 21.35: Verbunko­sok, nóták. 22.20: Soproni korong. Barabits Elemér erdőmérnökkel beszélget Egyed László. 22.35: Részletek Fényes Szabolcs ope­rettjeiből. 23.15: Szimfonikus zene. 3. MŰSOR 18.05: Hangelvételek felsőfokon. Verdi: Requiem. 19.42: Holnap köz­vetítjük ... Wagner: A Nibelung gyűrűje c. zenedráma-sorozat a Bayreuthi Ünnepi Játékokról. 20.12: A dzsessz kedvelőinek, Ga­ray Attila triója játszik. 20.33: Sza­bó Csilla zongoraestje a Zene­­akadémia nagytermében. 21.39: Tánczene Lengyelországból. 22.05: Krúdy Gyula és a zene. TELEVÍZIÓ 17.28: Hírek. 17.35: 15 perc tánc­zene. 17.50: Tv-mintabolt. 18.20: Reklámműsor. 18.25: Pillantás a sportvilágba ... Filmösszeállítás. 18.45: Öt perc meteorológia... 18.50: Műsorainkat ajánljuk! 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Salamon Pál: Állomás. Tévéjáték. 21.25: Jo­gi esetek. 22.05: Rólad van szó! 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR. 20.00: A Jelenkor. Irodalmi és művészeti folyóirat Pécsett. 20.45: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 21.15: Reklám­műsor. 21.20: Észak törvénye. Ma­gyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek!) POZSONYI TV 18.00: Volt­ egyszer egy zenekar. 19.00: Híradó. 19.JH­: Túlélik-e a 2000-ret? 20.00: Estétől reggelig. Fiatalok életéből. 22.05: A szöke­vény. Amerikai tv-sorozat. KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Lúdanyó meséi, ötödik mese: A tündérlány és a szörny. 9.00: Ze­nekari muzsika. 10.05: Rádiószín­ház. Maróti Lajos hangjátékaiból. Vénasszonyok nyara. U.03: Macbeth. Részletek Verdi operájá­ból. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 30. rész. 12.30: Közvetítés a kajak­kenu VB-ről, Tamperéből. 12.40: Magyarán szólva ... (Budapest—Nyíregyháza). Szópárbaj 12.55: Melódiakoktél. 14.02: A nagy igye­kezet. Dezséry László írása. 14.12: Kóruspódium. 14.25: Új Zenei Új­­ság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.30: Toldi estéje. II. rész. Arany János elbeszélő költemé­nyének rádióváltozata. 18.16: Drezdai Állami Szimfonikus Zene­­­kar hangversenye. 19.30: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik, Boross Lajos és Kozák Gábor József vezetésével, Boross Jolán és Baksay Árpád énekel. 20.12: Ma este utazunk! Útirány: Skócia. 21.12: Széll György orosz szerzők műveit vezényli. 22.20: Berlinből jelentjük . . . Riportok, hangképek, tudósítások a X­­VIT- ről. 22.45: A beat kedvelőinek. A Wizzard együttes felvételeiből. 23.30: Kurt Böhme és Inge Borkh énekel. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIO 8.05: Angqt asszony lánya. Rész­letek Lecocq operettjéből. 9.03: Nótaesi. Gergely Anna, Jákó Ve­ra és Mozsár Imre énekel, Kecs­kés Sándor klarinétozik. 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Olasz muzsika. 12.50: „Jelképek erdején át...” 13.03: Lemezmú­zeum. George Enescu hegedül, Dinu Lipatti zongorázik. 13.28: Puccini-áriák. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 14.53: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvosi taná­csok. Az érgörcsről. 15.05: Haydn: g-moll szimfónia. No. 83. „A tyúk.” 15.27: Szerkesztőségi beszél­getés a Falurádióban. 16.05: Köz­vetítés a kajak-kenu VB-ről, Tam­peréből. 17.10: A hét műsorából. 17.10: Lemezek közt válogatva. 17.50: Az élő népdal. Tar. 4. 18.10: Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Tamperéből. 18.20: Kalandozás. Bencze Ilona, Maros Gábor és Czigány György beszélgetése — sok muzsikával. 19.10: Liszt- és Bartók-művek — magyar előadók tolmácsolásában. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: öt perc sport. 20.15: Új könyvek. 20.18: Járóka Sándor népi zenekara játszik, Ma­darász Katalin és Gaál Gabriella cigánydalokat énekel. 20.41: Lát­tuk, hallottuk a kiállítótermekben. 20.56: A Rádió Dalszínháza. A szépség nem minden. 22.30: Rit­mus és melódia. 3. MŰSOR 12.23: Barlay Zsuzsa és Kovács Péter énekel. 13.00: Zenekari mu­zsika. 14.21: Klasszikusok magnó­szalagon. Golgota. Alekszej Tolsz­toj regényének rádióváltozata. II. rész. 15.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Délutáni hangverseny. 16.45: ötórai tea. 17.55: Kapcsol­juk a bayreuthi Festspielhaust. Wagner: A Nibelung gyűrűje. 1. A Rajna kincse. Egyfelvonásos zenedráma. Kb. 20.25: A dzsessz kedvelőinek. Mike Westbrock ze­nekara játszik. 20.47: Kamarazene. 21.12: Egy ember élete. Epizódok Kassák Lajos regényéből. IV. rész. 21.54: Magyarországon elő­ször. Boulez: Rétegről rétegre — bemutató. TELEVÍZIÓ 9.30: Mindenki közlekedik .. . (Ism.)­ 10.00: Maigret felügyelő... Georges Simenon bűnügyi regé­nyének magyarul beszélő tévé­filmváltozata. „A vonakodó tanú.” (Ism.) 10.55: Pillantás a sportvi­lágba... (Ism.) 11.15: Japánban jártunk. Riportfilm a magyar női röplabda-válogatott útjáról. II. rész (ism.). 13.53: Kajak-kenu VB. Közvetítés Tamperéből. 14.50: Hí­rek. 14.55: X.­VII. Közvetítés Ber­linből, a megnyitóünnepségről. Közben: Kajak-kenu VB. Közvetí­tés Tamperéből. 19.15: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az én kis feleségem. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték. 21.45: Sergio Mendez és a Brazil ’66. Zenés szórakoztató film (színes). 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás.­­ POZSONYI TV 10.25: A fekete gyertya fénye. NDK filmsorozat (ism.). 18.45: A szövetségi bűnügyi központ nyo­moz. 19.00 és 21.15: Híradó. 20.00: Mi, elveszett lányok. Cseh film. 21.30: Még vannak rabszolgák. Dók.-film. 2. műsor 13.55: Sportdélután. 20.00: A X­­VIT-ről. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIO 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Fa­luról — mindenkinek. 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: Bojtor Imre nó­tákat énekel. 8.40: Hányszor mond­jam? Komlós János műsora. In. 10.03: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa romantikus műveket énekel. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvünk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. Vö­rös Sári és Győri Szabó József énekel, Bicskei Géza cimbalmozik, Jáger Balázs János gordonkázik. 12.58: Tisztelet az embernek. Csák Gyula írása. 13.08: Bemutatjuk új Melódia-lemezeinket. Közben: 13.45: Pillantás a nagyvilágba. 14.05: A Bemutatjuk új Melódia­lemezeinket c. műsor folytatása. 14.49: ötven évvel Petőfi előtt­ , Hegedűs Géza előadása. XIX. rész.­­ 15.08: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Lázadás a Cső utcá­ban. Novobáczky Sándor rádiójá­téka. 15.58: Egy amerikai Párizs­ban jéből. Részletek Gershwin filmzene­16.07: Petőfi-kalendárium. 16.12: Kedves lemezeim. A mikro­fon előtt: Orosz Adél. 17.05: Fa­luról falunak, muzsikával. Lírai önarckép. Tóth Eszter 17.47: ver­sei. 18.02: Fél óra sanzon. 18.32: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 19­58: „Kiáltunk­­ emberebb világot.” A szocialista Gyilkosok a ködben A Katona József Színházban ját­szott darabot ismeretlen angol szerző írta a XVI. században. Tho­mas Arden földbirtokos szeretné vagyonát gyarapítani, és csinos feleségét egyedül birtokolni. Alice, a felesége viszont mást akar: sze­relmi mohóságában szeretőt tart, őt akarja férjének. Mosbie, a sze­rető azonban nemcsak az asszonyt akarja, hanem vele együtt a pénzt és a hatalmat is. Ezért mindenre kapható bérgyilkosokat fogadnak, s ezzel megindul a pokoli körfor­gás ... Az előadást Babarczy Lász­ló rendezte, főszereplők: Kállai Ferenc, Ronyecz Mária, Blaskó Péter, Iglódi István, Horváth Jó­zsef, Szirtes Ádám és Pathó Ist­ván. Adás: szerda, július 25., 20.00 órakor. Mindenki közlekedik A közlekedési műsor egy nyílt tárgyalás kapcsán bemutatja, hogy a baleseteknél sokszor a gyalogos a hibás, továbbá szól arról, lyen hatása van a baracknak mi­nz autóvezetéshez. Végigvezet a Sim­sontól a Balkánig és sok más ér­dekes témát is a közlekedők elé tár. A műsor vendége: Szuhay Balázs. Riporter: Petress István, rendező: Konrád József. Adás: szerda, július 25., 18.25 óra. Falstaff A Shakespeare darabjából írt Verdi-operát 1893-ban mutatták be a milánói Scalában.­­A „kedves lé­hűtő” Falstaff lovag úgy akar pénzzavarán segíteni, hogy két gazdag szépasszonynak küld azo­nos szövegű szerelmes levelet. A két asszony alaposan megtréfálja a hájas lovagot, aki a ravasz nők jóvoltából több ízben is pórul jár... Az operából most kereszt­metszetet látunk: a szegedi Nem­zeti Színház előadásának részleteit keretjáték köti össze. Rendező: Horváth Zoltán, az opera fősze­replői: Gregor József, Gyimesi Kálmán, Réti Csaba, Karikó Teréz, Berdál Valéria ér. Lengyel Ildikó. Adás: csütörtök, július 26., 20.55 órakor.

Next