Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-05 / 233. szám

GÖDÖN IS Ügyfélszolgálati iroda Régi panasz mind a lakók, mind a tanácsi dolgozók ré­széről, hogy sok felesleges időt töltenek egymással — eredmény nélkül. Időbe telik, amíg teendő megmagyarázzák, mi a a különféle kérdé­sekben, milyen iratok, bizony­latok kellenek az érdemi el­intézéshez. Ezt a panaszt kívánja meg­szüntetni a gödi tanács vég­rehajtó bizottsága, amikor el­határozta, hogy ügyfélszolgá­lati irodát létesít a tanácshá­zán, a régi párthelyiségben. Az irodában három tisztvi­selő áll mindennap hivata­los időben az érdeklődők ren­delkezésére. A tisztviselők minden hozzájuk fordulót fel­világosítanak, útba igazítanak és a szükséges nyomtatvá­­n­yokkal ellátnak. Az iroda az év végén vagy jövő év elején kezdi meg mű­ködését. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1973. OKTÓBER 5., PÉNTEK Újra lendületben a Kisalagi Lendület Az ősz csalóka fénnyel szór­ja szét napsugarait, idézve ez­zel is a nemrég elmúlt nyarat. S lám, tán a napfény hatásá­ra, nyárias témáról folyik a szó Kisalagon. Henzel Lajos tanárt, a labdarúgócsapat ed­zőjét jókora gyermekcsoport veszi körül, s együtt idézik­ az emlékeket. — Az idei nyáron is bene­veztünk a Pajtás Labdarúgó Kupa küzdelmeire. Kisalagi Lendület néven indultunk, s igen imponáló mérkőzésso­­rozatot játszottunk: csapatunk ötvenháromszor lépett pályá­ra, ebből 49 ízben győzött, 3 alkalommal döntetlent ért el, s mindössze egyszer hagyta el vesztesként a pályát. 246:101 volt a gólarány, tehát mérkőzésenként majdnem 5 gólt rúgtak csatáraink. — Ilyen előzmények után került sor Pusztaszabolcson az országos területi Rajtunk kívül Szeged, döntőre. Pécs, Kalocsa, Pusztaszabolcs és Taksony csapatai vetélked­tek. Első mérkőzésünket a házigazda Pusztaszabolcs el­len játszottuk. Sajnos, a leg­első percben, az ellenfél kapu­sával való összecsapás során, a földön fekve maradt legjobb csatárunk, Szabó Sanyi. Ha­marosan szirénázó mentő vit­te lábtöréssel Dunaújváros­ba, a kórházba. Játékostársai teljesen döbbenten álltak. Si­került lelket vernem beléjük, s így ezzel a lelki teherrel is 3:1 arányban jobbnak a mieink­ bizonyultak . A második mérkőzésen, távollétem miatt, a pusztasza­bolcsi edző, Lipták Gyula irá­nyította a csapatot. Taksony ellen küzdöttünk, s a döntet­len már elég lett volna a dön­tőbe jutáshoz. Sajnos, az utol­só percben egy potya ízű gólt kaptunk, s ezzel 1:0 arányban vesztettünk. A sportszeretet­ből jelesre vizsgázó Lipták Gyula és a többi csapat jelen lévő vezetője is hiába nyilat­kozott úgy, hogy a legjobb já­tékot a mi­­ csapatunk produ­kálta, mi már csak a 3—4. he­lyért küzdhettünk. Ekkor is­mét Pusztaszabolcs csapata lett az ellenfelünk. Bár köz­ben még egy játékosunk, Ger­man István vált harcképte­lenné, 5:2 arányban győztünk, s ezzel a területi döntőn har­madik helyezést értünk el. — Csapatunk kapott egy kupát, minden játékos érme­ket és teljes garnitúra felsze­relést. Mi nyertük el a leg­jobb játékosnak járó különdí­­jat, egy szép serleget, s ugye, természetes, hogy a teljes csa­pat Dunaújvárosba utazott, a kórházba, ahol Szabó Sanyi frissen begipszelt lába mellé került a legjobb játékosnak járó serleg, az érem, és kissé groteszk hatást váltott ki begipszelt beteg láb mellett a a vadonatúj felszerelés, a kórházi ágyon. — Hogy miért elevenítjük fel mindezt? Mert itt az ősz, s indul a Pest megyei általános iskolák labdarúgótornája, melyre 42 csapat nevezett megyéből. Mi is ott vagyunk a a mezőnyben. Tavaly az úttörő­olimpián a járásban helyet szereztünk, a második kupa területi döntőjén Pajtás har­madikak lettünk. Ezek az eredmények köteleznek. Bár legjobb játékosaink kiöreged­tek, a helyükre lépők lelke­sedéssel igyekeznek majd he­lyüket megállni — mondta Henzel Lajos tanár-edző, majd élesen harsant sípja, s a kö­rülötte álló gyerkőcök indián diadalüvöltéssel rohantak a pálya közepén lévő labdaku­pac felé. Újra lendületbe akar jönni a Kisalagi Lendület. (—k —e) FÓTI PÁRBESZÉD megvitatták a családi életre nevelés kérdéseit Immár ötödik alkalommal rendezi meg a fóti Fáy—Vö­rösmarty Társaság nagy sike­rű rendezvényét, a fóti pár­beszédet. Ezúttal is mintegy százan töltötték meg a termet, ahol pedagógusok, pszicholó­gusok, szociológusok, írók, egészségügyi dolgozók, szülői munkaközösségek vezetői, párt- és mozgalmi funkcioná­riusok gyűltek össze, a járás minden községét képviselve, hogy társadalmunk egyik igen aktuális kérdéséről, a családi életre nevelés helyzetéről és problémáiról tanácskozzanak. A párt, a népfront, a KISZ, a tanács megyei, járási és nagyközségi kép­viselői is jelezték jelenlé­tükkel a téma és a ta­nácskozás jelentőségét. Részt vett és felszólalt Ortu­­tay Zsuzsa, a Magyar Vörös­­kereszt főtitkárhelyettese is. Dr. Székely Lajos, a fóti Fáy—Vörösmarty Társaság el­nökhelyettese nyitotta meg a tanácskozást, majd dr. Bágyo­­ni Attila, a Pest megyei Ta­nács egészségügyi osztálya egészségnevelési csoportjának vezetője tartott a témáról vi­taindító előadást. S hogy ismét valóban sok gondot okozó kérdést tűztek immár országos hírű párbe­szédük napirendjére a fótiak, bizonyítja, hogy az ott levők közül huszonhatan­­ kértek szót, s azért csak ennyien, mert több hozzászólásra már idő hiányában nem kerülhe­tett sor. A részvevők egyöntetűen vallották, hogy a szülői gondoskodásnak már a gyermek megszületése előtt meg kell kezdődnie. Marosán György írja Tüzes kemence című könyvében: „Az emberke megszületik, de eh­hez a sorsdöntő tényhez neki semmi köze sincs. Akarata nem érvényesülhet, döntéséről szó sem lehet. Minden ember közös sorsa: mások akaratá­ból megszületni. Az embert életre hívják, lesz, és­­ elin­dul útján...” A gyermek azonban a biológiai öröklésen kívül örökli a család légkörét, hagyományait, nevelési mód­szereit is. A családi nevelés pedig csak úgy válhat ered­ményesebbé, ha minden szülő azt tűzi ki céljául: utódai le­gyenek­ értékesebb és boldo­gabb emberek! S ha ezért tesz is! A családi élet közös él­ményei, rendezett min­dennapjai, felejthetetlen ünnepei erősíthetik tovább a vérségi kapcsolatot az összetartozás érzésével. A család az első közösség, mellyel a gyermek élete so­rán találkozik, s első példa­képei a szülők, a családtagok. A legfontosabb az, hogy gyermekkel okosan, bensősé­­­gesen, rendszeresen foglalkoz­zanak a szülők, hiszen a kis­gyermek lelke olyan, mint egy tiszta lap, s igen fontos, hogy mi kerül­t— szinte kitörölhe­tetlenül — erre a lapra, hi­szen a gyermek felnőve, több­nyire azt a családi modellt igyekszik saját részére megte­remteni, amit szüleitől látott, tanult. Sok szó esett a tanácsko­záson a családi nevelés nehézségeiről, a szülők elfoglaltságáról, a dolgozó anyák túlterheltségéről, a család együtt eltöltött ide­jének aggasztóan csekély voltáról, a sokgyermekes családok ne­hézségeiről s más hasonlóan jelentős kérdésekről. Sokan foglalkoztak azzal­­ a problé­mával is, hogy kié‘legyen fő feladat a családi életre ne­­­velésben. Az iskoláé? A csa­ládé? Nem kis kérdések ezek, hi­­szen igen jelentős a szülők mai nemzedékének feladata: gyermekeiket úgy kell nevel­niük, hogy azokban minél több örömöt lelhessenek, hogy a ma gyermekei, felnőtté vál­va, hazájukért, családjukért egyaránt sokat tegyenek, mun­kájuk és nevelésük eredmé­nyesebb legyen a mai szülők nemzedékénél. S mi a legfontosabb? Az, hogy legyen példakép a család: a jövő generáció s így az ország jövőjének is egyik legfontosabb nevelő-for­máló közössége! A párbeszéd részvevői a hi­vatalos zárszó után még so­káig folytatták kis csoportok­ban a párbeszédet. E témát nem lehet és nem is szabad korlátok közé szorítani. Az V. fóti párbeszédnek a témával kapcsolatos ajánlá­sait lapunkban is közöjük majd. (­ ki —) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK AUTÓ MŰSZAKI BOLT Vác, Széchenyi u. 33. Tel.: 11 —735. Felszerelési cikkek, fékbetétek, fékalkatrészek, csapágyak, szimeringek, gömbcsuklók, szelepek, hengerfejtömítések fagyállófolyadék stb. Vác, Hárnál­ Kató Alt. iskola takarítónőt ke­res. Elcserélném három­szobás, Bpest VII. kér lakásomat, váci 4 szo­bás, magánlakással. „Magántulajdon” jel­igére a Váci Hirdetőbe. Gépírást vállalok 5 órától. Vác, Földvári tér C­2. III. em. 23. Középiskolások korre­petálását vállalom né­met nyelvből. Delacas­­se, Vác, Törökhegyi , út 10/b. földszint 2. I Telefon: 11—089.­­ Felvételt hirdetünk szakképzett óvónői munkakör betöltésére, jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Váci Kö­töttárugyár, Vác, Sál­iéi Imre utca F—10. CU-s Trabant Limousi­ne első kézből eladó Kisnémedi, Petőfi u. 19. Bartus. Vácon egy vagy más­félszobás öröklakást, készpénz, plusz OTP átvállalással vennék. Érdeklődni: este. Tel.: 10 — 048. Váci képek Szobon Október 14-ig tekinthető meg Szobon, a művelődési központ előcsarnokában a váci Madá­ch Imre Művelődési Központ képzőművészeti szak­körének kiállítása. A tárlatot délelőtt kilenc és este nyolc óra között tekinthetik meg az érdeklődők. Meghívó kérdőívvel A Híradástechnikában rendezik a műszaki könyvnapok ünnepélyes megnyitóját Alkalmi kiállítás, előadások Néhány évvel ezelőtt a tu­dományos és technikai isme­reteket közlő szakkönyvek­nek több mint a kétharmada a budapesti szakboltok révén jutott el az érdeklődő vásár­lóközönséghez, a váci köny­vesbolt alig forgalmazott mű­szaki könyvet. A különbség az utóbbi idő­ben jelentősen csökkent: a vi­déki könyvterjesztő hálózat, a Művelt Nép forgalma elérte könyvesboltok a fővárosi szakkönyvforgalmat. Megváltozott a helyzet a Dunakanyar ipari városában, Vácott is. A Széchenyi utcai Zalka Máté Könyvesboltban mérnökök, technikusok és szakmunkások keresik — s ma már meg is találják — a mű­szaki irodalom köteteit. így vetődött fel a gondolat, hogy az idei műszaki könyv­napokat ünnepélyes megnyi­tóval vezetik be. Erre október 12-én, este fél hat órakor ke­rül majd sor, a váci Híradás­­technikai Anyagok Gyárának Zrínyi utcai kultúrtermében. A meghívókhoz a rendezőség kérdőívet mellékel, melynek segítségével a megnyitó kö­zönsége előre eljuttathatja kérdéseit, melyekre a vita so­rán válaszolnak. Zsolt Sándor, a Műszaki Könyvkiadó igazgatója mond­ja a megnyitóbeszédet, adást tart Balázs Sándor, Elő­a KGM Tájékoztatási­nak főosztályvezetője. Irodája­Filmet vetítenek, majd válaszolnak az említett módon feltett kérdé­sekre. A HAGY dísztermének előcsarnokában alkalmi kiállí­tást rendeznek, a könyvesbolt lehetővé teszi a helyszíni vá­sárlást. Az Izzó is bejelentette, hogy október 18-án kiállítást és könyvvásárt rendez a műsza­ki könyvnapok idején. A Forte-gyárban 22-én, 23-án és 25-én több szakmai előadás hangzik el. Néhány városi és járási üzemben bemutatják az idei műszaki könyvnapok 44 újdonságát. (papp) ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Fekszi József és Markovits Márta: Zsuzsánna, Mellár Mihály és Vizencz Györgyi: Aliz, Ulghelyi László és Burján Györgyike: János, Erdélyi Vince és Székely Mag­dolna: Tamás, Falat József és Blaskó Rozália: József, Szabó Vilmos és Molnár Anna: Szil­via, Tajti Joachim és Nagy Magdolna: Tamás, Fogarasi Antal és Kiss Zsuzsanna: Zsolt, Murguly Gyula és Ben­­csik Borbála: Erika, Kardos Pál és Simon Erzsébet: Pál, Kovács Mihály és Andrásik Katalin: Barna, Mátraházi Ferenc és Bucsányi Erzsé­bet: Erzsébet, Szakadáti György és Viszt Verona­ Zol­tán, Rrácz László és Surányi Margit: László nevű gyerme­ke. Házasságot kötött: Ferenc Varga Margittal, Deák Noé Gábor Hohner Ilonával, Ko­vács Gyula Csiszár Anikó­val, Bonifert János Miskei Zsuzsannával, Németh István Dragony Kornéliával, Simon Lajos Holupcsik Piroskával, Lánci György Hanzlik Ágnes­sel. Vácott hunyt el: Vitencz István (Vác, Köztársaság út 15.), Molnár Viktorné szül. Desewffy Virginia (Vác, Mol­nár u. 6.), Kapecz Pálné szül. Szűcs Anna (Kisnémedi), Kiss Teréz (Vác, Felszabadulás u. 12.), Veres János (Nézsa), Weisz Antal (Vác, Balassa­gyarmati u. 66.), Molnár Já­­nosné szül. Csernák Julianna (Püspökszilágy), Kapuszta Já­­nosné szül. Krecsmarik Irén (Vác, Damjanich u. 61.). A tárgyalóteremből Magával vitt 12000 forintot Gyuris Kálmánná sződi la­kos megözvegyült. Irt Gyulá­ra Salamon Ilona nevű isme­rősének, és hívta, jöjjön, ápol­ja és gondozza őt. Salamon Ilona a sződi lakásba költö­zött, s 16 hónapon át gondoz­ta az özvegyasszonyt. Időközben Gyurisné meg­halt. A gondozó a lakásban talált 17 000 forint megtaka­rított pénzből ötezret kifize­tett a temetésre, a többit s egy kézimunkagépet magával vitte Gyulára. Később bántotta a lelkiis­meret, levelet írt a sződi ta­nácselnöknek: nem volt vég­rendelet, nem kötöttek eltar­tási szerződést, így a hagya­ték öröklése nem volt egy­értelmű. Próbálta azzal szépí­teni az ügyet, hogy a pénzt „ő spórolta össze”, de a ta­nács kérésére megindult a vizsgálat. Bíróság elé került az ügy. Az enyhítő körülményeket fi­gyelembe véve, a büntetőta­nács házközösségben elköve­tett lopás miatt nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte Sa­lamon Ilonát, de a büntetés végrehajtását három év pró­baidőre felfüggesztette. (P.) * Jó könyvet a gyermekeknek AZ ELSŐ FEL­AJÁNLÁS A Hazafias Népfront Pest megyei kulturális bizottsága legutóbbi ülésén felhívást fo­gadott el: „Az iskolai könyvtárak fej­lesztése, bővítése, könyvállo­mányának fejlesztése, gyara­pítása elsősorban központi, ál­lami erőből történik, így az általunk most meghirdetésre kerülő JÓ KÖNYVET A GYERMEKEKNEK társadalmi akciónak nem az a legfonto­sabb célja, hogy minél na­gyobb összeget gyűjtsunk ös­­­sze. Nem az hogy ismételten a feladatunk, a termelő egységek — üzemek, termelő­­szövetkezetek, vállalatok stb — gazdasági vezetőit kérjük fel a segítésre. A JÓ KÖNYVET A GYER­MEKEKNEK akció célja, hogy a társadalom figyelmét fel­hívja az iskolai könyvtárak fontosságára Szervezzünk tár­sadalmi összefogást! A községi népfrontbizottsá­gok szervezzenek olyan kul­turális rendezvényeket, ame­lyek bevételét a mozgalom csekkszámlájára A já­rási és városi fizessék be. népfront­bizottságok — többek között — a különböző tanácskozá­sok, bizottsági ülések részt­vevőit is hívják fel a mozga­lom segítésére. Ismét hang­súlyozzuk: nem (adomány) nagysága, az összeg hanem a minél szélesebb körű társa­dalmi összefogás, megmozdu­lás a fontos. Cselekedjünk a holnap művelt gyermekeink, a jövő érdekében!nemzedéke. A felajánlott segítség a 235-90 172-5507 szám alatt postai utalványon adható fel vagy borítékba helyezett könyvutalvány formájában juttatható el a Hazafias Nép­front Pest megyei bizottsága címére: Budapest, 1054. Steindl Imre u. 12. Kérjük, hogy az utalványt tartalmazó borítékra vagy pénzes utalvány hátsó olda­lára mindig írják rá: „Jó könyvet a (Pest megye)”.gyermekeknek! ★ Eddig tart a Hazafias Nép­front megyei kulturális bi­zottságának felhívása. A bi­zottsági ülés harminc résztve­vője első felajánlásként 600 forintot, megközelítőleg 30 if­júsági könyv árát fizette be a mozgalom csekkszámlájára. _ N. í A váci mozik műsora MADÁCH 5—7: A­ fogoly ítéletre vár (olasz) Az utolsó mozielőadás — 8—10: (ame­rikai). — Szombat éjszakai előadás: Murphy háborúja (angol). — Vasárnapi matiné: A varázsló és A mindentlátó lány. ÉPÍTŐK 5-én: Zabriskie Point (amerikai), — 6—7: Jöj­jön el egy kávéra hozzánk! (olasz), — 8-án: Vadállatok a fedélzeten (szovjet). véd vállalat pályázatot hirdet jogtanácsosi állásra Korhatár: 50 év. Az ajánlatokat önéletrajzzal, „Vác környéki lakos" jeligére, a váci hirdetőbe (Vác, pf. 46.) kérjük küldeni.

Next