Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-14 / 292. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) főnökét kérte meg az istentisz­telet megtartására. A két pap lóval a kolostorba hajt, de itt is mindenkinek akad vaj a fe­jén, s legjobbnak látják „le­etetni” az esperest. A nagy evé­sek, ivások sorra elhúzódnak, ebéd és vacsora csak az alvási idő összefolyik, szaggatja meg a lakomákat. A provinciá­lis légkör úgy elterpeszkedik, a darabban, hogy kigúnyolhatat­­lannak, áttörhetetlennek bizo­nyult. Az előadás módja is provinciális lett — csodálnám, ha valaki akár egyszer is el­mosolyodott volna a naturális játék hallatán, örökké vissza­térő esztétikai kérdés az, hogy miképpen lehet az ostobaságot megjeleníteni úgy, hogy a mű ne legyen ostoba, miképpen lehet a vidékiséget ábrázolni, hogy az alkotó — vagy alkotók — ne essenek a vidékiesség csapdájába. S hogy azért erre van bőségesen kitűnő példa, az megnyugtató és persze, út­mutató is. Slopp úrék meleg családi életét vagy az evésbe­­ivásba fulladó falusi egyház­atyák világát csak úgy lehet sikeresen bemutatni, ha mind­ezt az értelem valóban feldol­gozta. Levendel Júlia Volt egyszer egy öregember A szombatnak számító vasárnap este mutatja be a tv szovjet rendező sorozatosan Csuhraj kép­ernyőre kerülő műveinek ezt a darabját. Úgy kezdődik, mint mesél: volt egyszer egy öregem­­­ber meg egy öregasszony, boldo­gan éldegéltek kis házukban — de aztán fordul a „mese”: tűzvész pusztítja el a házat, s a két haj­léktalan öregnek valahol újra kel­lene kezdenie életét... — Fősze­replő: Ivan Marin és Vera Kuz­­nyecova. Adás: vasárnap, december 23. 21.50. Az árnyak délben tűnnek el A folytatásos szovjet film befe­jező részében lassan elrendeződik a falu élete. Usztyinnak menekül­nie kellene, de hirtelen másként dönt.. Mityka a városba költö­zik, Sztyoska egyedül marad, Za­varhoz pedig egy napon beállít a kis Misa édesanyja, hogy elvigye a gyerekét... Rendező: Kraszno­­polszkij és Uszkov. Adás: csütörtök, december 20. 20.00. w A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE msHmm vei. 21.51: Oliver. 22.30: Vivaldi: Juditha triumphans. 23.25: Kön­­­nyűzene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI RADIO 8.05: Régi angol és olasz muzsi­ka. 9.03: Leány­vásár. 9.53: Köny­vek, tájak, emberek. 10.00—11.45: A zene hullámhosszán. Kb. 10.30— 10.35: Babaszerviz. 11.45: Ismeret­­terjesztő előadás. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Ifjúsági könyves­polc. 13.14: Vörösmarty és a mu­zsika — H. rész. 14.00: Kettőtől ha­tig. .. Tánczenei koktél. 14.50: Ta­lálkozás a stúdióban. 16.09: Könnyűzenei Híradó. 16.36: Csúcs­­forgalom. 18.10: Utazás szovjet föl­dön. 18.40: Magyar táncokról. 19.00: Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante. 19.34: Országgyűlési követünk: Madách Imre. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Gyöngy Pál operett- és filmzenéiből. 21.10: Kémek, ügynökök, katonák. 21.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 22.30: Vörös Kálmán népi zenekara ját­szik. 23.15: Lakatos Dezső és Un­­gár István szakszofonozik. 23.25: Jolanta. 3. MŰSOR zi 18.10: A Montreaux-i Nemzetkö­Dzsesszfesztivál felvételeiből. 18.40: Szöllösy András: 10. con­certo 16 vonóshangszerre. 18.53: Külföldi tudósoké a szó. 19.08:­­ Machaut: Notre Dame-i mise.­­ 19.37: Kapcsoljuk a Zeneakadémia­­ nagytermét. Közben: kb. 20.10: A­ kísérlet. Kb. 21.15: Rádiószínház. I Kb. 22.11: Peter Nero zongorázik, s 23.30: Richard Tucker énekel. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Átlagszámítás. 9.00: t­a Énekeljünk egy­ütt! Hej, ha nyílik! tárna. 9.05: Környezetismeret ! (ált. isk. 4. oszt.). A­ szén bányá­­­­szata és felhasználása. 9.30: Oly ' korban élünk... A tv politikai­­ tanfolyamának adása a honvédség részére. 9.5­5: Történelem (ált. isk. i 5. oszt.). A görögök vallása. 11.05:­­ Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Az­­ Északi-középhegység. A Mátra.­­ 11.25: Kip-kép (4.). Óvodások mű­sora. 13.35: Matematika (ism.). 14.30: Énekeljünk együtt! (ism.) 14.35: Környezetismeret (ism.).­­ 15.25: Történelem (ism.). 16.25:­­ Földrajz (ism.). 17.33: Hírek. 17.45: A Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­­dítási Front megalakulásának év­fordulója. 18.05: Ki minek meste­re? A számítástechnika ifjú alkal­mazói. V. rész. 19.05: sor. 19.10: Esti mese. Reklámmű- 19.30: Tv­­híradó. 2ü.00: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiatalok­nak. A szimfonikus zenekar ana­tómiája. 20.50: Szülőföldem, Oros­háza. Bemutatja: Darvas József. Dokumentumfilm (ism.). Kb. 21.25: Elindult szeptemberben. József szerzői estje (ism.). Darvas 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: Még egyszer! Ismét­lés a novemberi műsorokból. 20.60: Polgár András: A fűtő. Tv-gro­­teszk. 20.59: A Lánchíd históriája. Dokumentumfilm (színes). 21.25: Fele-fele. A magyar televízió és a szovjet televízió közös műsora (színes). POZSONYI TV 9.30: Dinamit. Tv-játék (ism.). — 16.35: Telesport. — 18.30: Zenés műsor. — 18.40: Népdalok. — 19.00 és 21.30: Híradó. — 20.05: Az ár­nyak délben tűnnek el. Sorozat. KOSSUTH RADIO 8.20: Hilde Zadek és Nicola Ros­­si-Lemeni énekel. 9.00: Miért szép? 9.21: 10.05: Könnyűzene négy városból. Ünnepek és hétköznapok. 10.34: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ger­gely Anna és Győri Szabó József nótákat énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Bach-mű­­vek. 14.44: Eduard Kolmanovszkij dalaiból. 15.10: A Lottu legendája. 15.42: Operettkettősök. 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.05: Diákta­risznya. 16.35: Ádám Jenő népdal­­feldolgozásaiból. 17.05: Külpoliti­kai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.35: Az ország­gyűlés napirendjén. 17.50: Szituá­ciók — megoldások. XVI. rész. 18.38: A Prágai Dixieland Együttes játszik. 19.25: A magyar rádió né­pi zenekara játszik. 20.04: Gondo­lat. 20.52: Negyedszázad emlékeze­tes budapesti hangversenyei. VI. rész. 22.20: Slágermúzeum. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: Fekete Pál operettdalokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Örökzöld dallamok. 9.03: Kórusmuzsika. 9.30: Mi van a va­rázsdobozban. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30— 10.35: Néhány szó zene közben. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: David Ojsztrah felvételeiből. 12.30: A 04. 05. 07 jelenti. 13.03: Goldmark: Falusi lakodalom — szimfónia. 14.00: Kettőtől hatig. Latzin Norbert táncdalaiból. 14.15: Orvosi tanácsok. 14.20: A Szovjet­unió honvédelmi minisztériumá­nak központi fúvószenekara ját­szik. 14.35: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa népdalo­kat énekel. 14.45: Édes anyanyel­vünk. 14.55: Verdi: Simone Bocca­­negra — az I. felv. fináléja. 15.15: Barkácsolók öt perce. 15.2«: Kön­­­nyűzene — hangszerszólóik. 15.33: Fritz Kreisler saját műveiből he­gedül. 15.45: Kállai Kiss Ernő kla­­rinétozik. 16.03: Szimfonikus tán­cok. 16.19: Az MRT énekkara éne­kel. 16.36: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. 16.54: ötórai tea. 18.05: Kül­politikai figyelő. 18.2­0—19.49: Fia­talok hullámhosszán. 10.49: Kis magyar néprajz. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Romantikus kó­rusművek. 20.49: A Rádió Dal­színháza. 22.07: 120 éves a Buda­pesti Filharmóniai Társaság. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Vivaldi: Juditha triumphans — oratórium. 20.32: A Montreaux-i Nemzetközi Dzsesszfesztivál felvételeiből. 21.02: Hegyek alján. 22.20: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 9.20: Iskola-tv: Kémia (közép­­isk. 1. oszt.). A víz. 9.51: De..a. Tudományos híradó (Ism.). 10.15: M­­aigret felügyelo. Georges Sime­non bűnügyi regényének magya­rul beszélő angol tv-filmváltóba­n. „A másik világ” (ism.). 11.05: L­á­­gerparádé. lntervíziós átvétel a csehszlovák tv műsorából. 15.15: Irány az egyetem! Trigonometria — Ii. rész. 15.58: Izvesztyija Kupa. Csehszlovákia—Svédország jégko­rongmérkőzés. Közvetítés Moszk­vánál, felvételről. Az I. szünetben: Hírek. A II. szünetben: Reklám­­m­űsor. 18.03: Játék a betűkkel... 18.25: Az Országházból jelent­jük... 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szürke fény. Magyarul beszélő dán film. 21.45: Jogi esetek. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Izvesztyija Kupa. Szovjetunió—Finnország mérkőzés. Közvetítés Moszkvából, felvételről. 22.00: Szülővárosunk, Budapest. Dokumentumfilm. III. rész: Nemzedékek (ism.). (Szí­nes.) POZSONYI TV 18.20: 52 komikus. — 19.00 és 21.25: Híradó. — 20.00: Leonardo da Vinci élete. Életrajzfilm-soro­zat. KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Megmérettünk és nehéznek találtattunk. 9.25: A zenekari mu­zsika folytatása. 11.00: Mindenki Könyvtára. 11.30: Bellini operái­ból. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Me­lódiakoktél. 14.00: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.20: Haydn: D- dúr gordonkaverseny. 14.49: Az élő népdal. 15.10: A világgazdaság hírei. 15.15: Rádiószínház (1962). 16.50: Polkák. 17.05: új kórusfelvételeinket. Bemutatjuk 17.21: Me­lis György nótákat énekel. 17.38: Körmikrofon. 18.03: Örökzöld dal­lamok. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Holt lelkek. 20.16: Bizet: Carmen. Közben. 21.10: Az első csók. 21.17: Az operaközvetítés folytatása. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.32: Nóták. PETŐFI RADIO 8.05: Egy éj Velencében. 9.03: Verbunkosok, katonadalok. A 04. 05, 07 jelenti. 10.00—11.50: 9.30: A zene hullámhosszán. 11.50: Szem­forgatás nélkül. 12.00: Mendels­,­sohn: Szentivánéji álom. 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.03: Kamarazene. 14.00: Dobsa Sándor táncdalaiból. 14.35: Kersics Anka népdalokat énekel, Bige Jó­zsef furulyázik. 15.00: Balettzene. 15.33: Csak fiataloknak! 16.36: Ste­fan Askenaze Chopin-keringőket zongorázik. 16.50: Slágermúzeum. 18.10: Mindenki könyvtára. 18.40: Rádióhangversenyekről. 19.10: Ifj. Magyari Imre népi zenekara ját­szik. 19.39: Ismeretterjesztő elő­adás. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója. 21.09: A magyar rádió esztrádzenekara játszik. 21.45: A programozott útépítésről. 22.00: Kodály Zoltánról, visszanéző szemmel. 22.33: Kovács Kati és az Express együttes műsorából. 23.15: Musicalekből. 23.32: Az MRT szim­fonikus zenekara játszik. * 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Magyar zeneszerzők. 19.09: Holnap közve­títjük... 19.40: Tom Jones éne­kel. 20.13: Debussy és Sztravinsz­kij műveiből. 21.02: A Montreaux-i Nemzetközi Dzsesszfesztivál felvé­teleiből. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv: Énekeljünk együtt! Daloljunk! 9.05: Környe­zetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A kőolaj. 14.30: Énekeljünk együtt (ism.). 14.35: Környezetismeret (ism.). 17.18: Hírek. 17.25: Pillan­tás a sportvilágba . .. Filmössze­állítás. 17.45: Reklámműsor. 17.50: Téka. 18.20: Az Országházból je­lentjük... 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az árnyak délben tűnnek el. Magyarul beszélő szovjet tv­sorozat. VII. (befejező) rész: Za­har Bolsakov (színes). 21.05: Kí­­vülrekedtek. Riportfilm. 21.40: Ze­nei Figyelő. A­rt zenei újságja. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR. 20.00: Utirajzfilm Ja­pánról. Csehszlovák rövidfilmsoro­­zat. HI. rész. 20.25: Kalendárium (ism.). 20.45: Tv-híradó — 1. ki­adás (ism.). 21.15: Rendezte: Mi­­hályfi Imre. A gyáva. Tv-film. (16 éven felülieknek! — Ism.­ POZSONYI TV 10.10: Jövedelmező állás. Oszt­­rovszkij színművének tv-változata. — 19.00 és 21.25: Híradó. — 20.00: Jövedelmező állás (ism.). — 21.50: Moszkvai korcsolyák. 2. műsor 19.30: Nyaralóban. Filmnovella. — 20.00: Falusi vásár. Benda víg­operája. A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE3 KOSSUTH RADIO 8.20: Kamarazene. 9.00: Móricz Zsigmond Szombathelyen. 9.20: Részletek Fényes Szabolcs operett- és filmzenéiből. 10.05: Édes anya­nyelvünk. 10.10: Zenekari muzsi­ka. 11.00: Őslények kutatója. 11.10: Herbert von Karajan operafelvé­­teleket vezényel. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma — Kör­menden? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Az ország­­gyűlés napirendjén. 14.00: Tu­dod-e? 14.23: A magyar pedagógia évszázadai. II. rész. 15.10: Magya­rán szólva. 15.25: Kóruspódium Kaposvárott. 16.03: Világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Székely Mihály énekel. 17.40: Mikrofórum. 18.00: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. 18.13: Hallgassuk együtt. 19.30: Kaleidoszkóp. 22.20: Fél óra sanzon. 22.50: Meditáció. 23.00: Edwin Fischer felvételeiből. 0.10: Szicíliai tarantella. PETŐFI RADIO 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. lü.Qü—12.0­0: A zene hul­lámhosszán. 12.01­: Az élő népdal. 12.10: Kuszalka. 12.45: Csomagok. 13.03: Szimfonikus zene. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpoliti­kai figyelő (ism.). 18.20: Falusi es­ték. 19.10: Kotlári Olga virágéne­keket énekel, Sára Ferenc furu­lyázik. 19.29: Láttuk, hallottuk. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Új könyvek (ism.). 20.48: Katedra. 21.03: Vivaldi: Juditha triumphans — oratórium. 23.15: Népdalok, nép­táncok. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: A nürn­bergi mesterdalnokok. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv: Orosz nyelv (ált. isik. 5. oszt.). A Zsiráf és a Zsi­guli. 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Észak-Európa tájai. 9.55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). János vitéz. I. rész. 12.10: Német nyelv (középisk. I—II—III— IV. oszt.). A téeszelnököt keres­sük. 13.35: Orosz nyelv (ism.). 14.30: Földrajz (ism.). 15.25: Ma­gyar irodalom (ism.). 17.08: Hírek. 17.15: Nő — három szerepben... „Étkezési rossz szokások.” 17.25: Látta-e már Budapestet nappal? I. rész. 18.09: Öt perc meteoroló­gia... 18.05: Dúdoló. Mozart: Egy kis éji zene. II. tétel. 18.35: Vál­lalati gazdálkodás. A hatékonyság kérdései. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kuba — köze­lebbről. Oriente tartomány. Doku­­mentumfilm (színes): 20.50: Iz­vesztyija Kupa. Szovjetunió— Csehszlovákia jégkorongmérkő­zés. Közvetítés Moszkvából, felvé­telről. A szünetben: Kb. 22.00: Tv­­híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: A Körszínház mutatta be... Milton: Elveszett paradicsom. Drámai két részben, felvételről, költemény (16 éven felülieknek!) Az előadás előtt: Kazimir Károly jegyzete. POZSONYI TV 9.30: Hely a földön. Tv-játék. — 10.40: Vidám műsor. — 17.25: Szov­jetunió—Csehszlovákia. Izvesztyi­ja Kupa jégkorongmérk. — 20.00: Híradó. — 20.45: Hely a földön. Tv-játék. — 21.55: Zenés műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Népdalok. 9.30: Harangozó Teréz énekel, a Fáy együttes ját­szik. 10.05: A szociális,a költészet nagyjai. 10.53: Arturo Toscanini az NB&J szimfonikus zenekarát ve­zényli. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Fekete Mária és Palcsó Sándor nótákat énekel, Burka Sándor tárogatón játszik. 13.50: Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.05: Édes anyanyel­vünk. 14.10: Kóruspódium Kapos­várott. 14.21: Knock out! 14.40: Ci­­roka-maróka. 15.10: Látogatás a Zala községi Zichy-múzeumban. 15.29: Vladimir Horowitz zongorá­zik. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Cigány dalok, csárdások. 16.30: Verdi-áriák. 17.20: Filmzene. 17.23: Van új a Nap alatt. 17.44: A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye. 19.25: A zene nem ismer határokat. 21.18: Színes né­pi muzsika. 22.25: Richard Strauss: Elektra — —zárójelenet. 23.01: Legkedvesebb verseim. 23.21: Gé­sán. 0.10: Julian Brean Lanton ját­szik. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.0ó—12.60: A ze­ne hullámhosszán. 12.00: Német népdalok és néptáncok. 12.17:­­ Bach és Händel műveiből. 13.03: j Manón. 14.00—18.09: Kettőtől ha­tig .. . Közben: 14.10—14.20: I Könyvről — könyvért. 18.05: Kül­politikai figyelő (ism.). 18.20: 6:3. — Kompozíció kilenc gólra és ti­zennégy szögletrúgásra. 13.05: Közkívánatra! 19.54: Jó estét, gye­rekek! 20.28: Rádiószínház. 21.25: Hanglemezgyűjtőknek. 22.25: Könnyűzenei stúdiónk felvételei­ből. 23.15: Francia muzsika. 3. MŰSOR 18.05: A Golden Gate együttes spirituálékat énekel. 18.25: Dalok. 18.42: Zsebrádiószínház. 19.02: Mo­zart operáiból. 20.03: Romantikus zene. 21.35: Századunk zenéjéből. TELEVÍZIÓ 9.30: Szünidei matiné. 11.05: A rajzfilmek kedvelőinek (színes). 17.18: Kitek. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Kip-kop. (4.) Óvodások mű­sora (ism.). 18.05: Háború Rama­­dánkor. Riportfilm­. 18.35: Szó-mi­­szó ... Zenei szótár. 19. A dirigá­lás (színes). 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tükrös. Népművészeti film­sorozat. VII. Vésett ládák (színes). 20.10: Színészmúzeum. Gózon Gyula. 21.10: Téli könyvvásár — 1973. 22.20: Tv-híradó — 2. ki­adás. POZSONYI TV 10.15: A világ mosolya. — 14.30: Férfi kosárlabdadöntő. — 15.G0: Karel Vadauf zenekara játszik. — 18.45: A szövetségi bűnügyi köz­pont nyomoz. — 19.00 és 21.05: Híradó. — 20.00: Leonardo da Vinci élete. 2. rész. — 22.15: A jövő nyá­ron Locanóban. Tv-játék. 2. műsor 19.30: Zenés műsor. — 20.00: A boszorkány visszatér. Tv-játék. KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.44: Lendvai Csócsi József népi zene­kara játszik. 9.04: Találkozásaim. 10.05: Cim­boraverseny. 11.05: Ba­rokk zene. 12.20: Zenei anyanyel­vünk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiákoktól. 13.50: Ki mi­re érzékeny? 14.00: Fúvósátiratok. 14.14: Ha vízigót diplomata lennék. 14.25: Új Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiata­loknak! 16.00: 168 óra. 17.30: Re­nata Tebaldi énekel. 18.10: „Mé­­regből s mézből összeszűrve.” 19.25: Eduard van Beinum az amszterdami Concertgebouw zene­karát vezényli. 20.25: Holt lelkek. 21.03: Mikrofonközelben — Perry Como. 21.34: A Belügyminiszté­rium Duna népi zenekara Művészegyüttesének játszik. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Örökzöld dzsesszmelódiák. 0.10: Melódiakok­tél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa énekel. 8.20: Szimfonikus zene. 9.03: Népzenei Magazin. 9.43: A volán mögött. 10.00—12.00: Szombat délelőtt — vasárnap. 12.00: Világhírű előadó­­művészek Haydn-f­elvételeiből. 12.45: Tájnevek a múzeumban. 13.03: Wagner: Siegfried — záró­jelenet. 13.35: „Jelképek erdején át.” 14.00: Mesterségünk címere. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Ravel: Gáspár de la Nuit. 15.27: Szerkesztőségi be­szélgetés a Falurádióban. 16.05: A vasárnap sportja. 16.50: Kíváncsiak Klubja. 17.40: Régi magyar dalok és táncok. 18.10: Új lemezeinkből. 19.12: Legénybúcsú. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: Új könyvek. 20.13: Nóták. 20.47: Közvetítés a szegedi Nemzeti Színházból. Puccini: Triptichon. 3. MŰSOR 12.35: Barlay Zsuzsa és Udvardy Tibor énekel. 13.03: Pierre Four­nier gordonkázik, zongorán közre­működik: Friedrich Gyula és Jean Fonda. 13.51: A becsületes megta­láló. 14.11: Mozart-művek. 15.50: Arany és kék szavakkal. 15.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 16.50: Ötórai tea. 18.10: Lammermoori Lucia. 19.00: Legenda születik. 20.29: Művészlemezek. 21.37: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. TELEVÍZIÓ 9.00: Téka (ism.). 9.30: Érdek és érdekeltség. A televízió politikai vitaestsorozata. II. rész: Érdek és óhaj (ism.). 10.10: Az árnyak dél­ben tűnnek el. Magyarul beszélő szovjet tv-filmsorozat. VI. rész: A nehéz tél (ism. — színes). 11.20: Nő — három szerepben. „Étkezési rossz szokások” (ism.). 11.30: Pil­lantás a sportvilágba ... Filmös­­­szeállítás (ism.). 11.50: Játék a be­tűkkel (ism.). 15.03: Állatok, nö­vények — közelről. Ismeretter­jesztő filmsorozat. VII. rész: Baktériumok. 15.25: Korok, ver­sek (HL). Vörösmarty: A meren­­gőhöz (Ism.). 16.15: Öveges pro­fesszor legkedvesebb kísérletei. 9. A szikrázó szék (Ism.). 16.45: Hí­rek. 16.50: Lovasturmix. Filmöss­­­szeállítás prágai és pardubidei verseny­ek­ről. 17.20: Képes Króni­­­ka. A képzőművészeti osztály ma­gazinja. 18.00: Reklámműsor. 18.10: Műsorainkat ajánljuk! 18.31: Belépés csak tévénézőknek... m. ker. Szőlő u. 92—94-be. 19.15:a­­ Cicavízió (színes). 19.30: Tv-h­ír­­adó. 20.Oü: A fekete ló. Osztrák zenés filmvígjáték. 21.35: Tükrözi. Népművészeti filmsorozat. Vik­i rész: Debreceni mézes (színes)* 21.45: Hírek. 21.50: Éjszakai elő­adás: Volt egyszer egy öregem­ber. Magyarul beszélő szovjet film. (Csuhraj-sorozat.) Grigorij Csuhraj bevezetője.Előtte: POZSONYI TV 9.10: Az árnyak délben tűnnek el. Szovjet tv-filmsorozat. 10.45: Csajkovszkij: b-moll zongoraver­seny. 17.05: Gróf Monte Cristo. Francia filmsorozat. — 19.00 és 21.30: Híradó. — 22.25: Vacatok ta­nácsos úr karácsonyestje. Tévé­film. — 23.00: Gina Lollobrigida énekel. 2. műsor 19.25: Gounod: Faust. Opera­­tévé változat. — 21.20: Moszkvai korcsolyák. — 22.00: Térzene, A DNFF évfordulóján A Dél-vietnami Nemzeti Felsza­­badítási Front sok százezer névte­len hősének, elszánt és akadályokat nem ismerő harcuknak, a szocialis­ta országok, elsősorban a Szovjet­unió támogatásának és az összes baloldali és haladó erők szolidari­tásának eredményeként 1973. janu­ár 28-án létrejött a tűzszünet Dél- Vietnamban. A harc tovább fo­lyik, az amerikai támogatással, barbár módszereket alkalmazó saigoni reakciós erők ellen, annak érdekében, hogy végre igazi béke legyen Vietnamban, a nemzeti megbékélés szellemében. Adás: december 18., kedd, 17.45. Szürke fény A nagy dán író, Martin Ander­­sen-Nexe (1869—1954) világhírű re­gényéből készült a kiemelkedően jól sikerült dán film, amelyet 1946-ban rendezett Bjarne Hennin- Jensen. A nemzetközi munkás­irodalom kiváló mestere a kapita­lizmus lélekölő, sivár, embertelen légkörét ábrázolja ebben a művé­ben is; benne a munkásságnak nemcsak nehéz helyzetét, hanem harcait is. Adás: szerda, december 19. 20.00. Színészmúzeu­m Egy népszerű, művészileg és emberileg kiváló, rokonszenves színészházaspárra, Berky Lilire és­­ Gózon Gyulára emlékezik a soro­zat új összeállítása. Pályatársaik, idősebbek és fiatalok idézik fel nemes alakjukat, életük szép epi­zódjait, s számos filmrészlet mű­vészetük egy-egy vonását. Ren­dező: Csenterics Ágnes. Adás: szombat, december 2*. 20.10.

Next