Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-28 / 73. szám

Kádár János Nyíregyházán és Fehérgyarmaton Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Szabolcs-Szatmár me­gyei látogatása során szerdán délelőtt a megyei pártbizott­ság székházában találkozott a megyei párt-végrehajtó bizott­­ság tagjaival. Dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első tit­kára köszöntötte és tájékoz­tatta Szabolcs-Szatmár megye helyzetéről, fejlődéséről, s a további fejlesztés terveiről. Kádár János válaszában meg­köszönte a szívélyes fogadta­tást, s visszaemlékezve koráb­bi látogatásaira, elismeréssel szólt a megye életének fejlő­déséről, és beszélt a további haladás főbb teendőiről. Ezután a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregy­ségébe látogatott. Dr. Horváth László, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója és Gergely Fe­renc, a nyíregyházi gyár igaz­gatója tájékoztatta Kádár Já­nost. A gyár jól példázza az iparosítás hatását az egykor elmaradott, szegény megye felemelkedésében, lakosainak boldogulásában. A tájékoztatókat üzem­láto­gatás követte. Megtekintették a kempingcikket és a kerékpár­köpenyt gyártó üzemet. Kádár János szívélyesen elbeszélge­tett a dolgozókkal, köztük Ve­res Máriával, a Kaffka Margit szocialista brigád vezetőjével és Mikulás Ferencnével, a nemrég alakult Váci Mihály brigád vezető fiável. A dolgo­zók nevében Virág Magdolna virágcsokrot nyújtott át a ked­ves vendégnek. Kádár János búcsúszavaiban köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért. Kifejezte örö­mét, hogy gyárba, ahol ellátogathatott a másokat szerzett,igen jó benyo­Elmondta, hogy az itt vég­zett munka nem ismeretlen számára, hiszen annak idején gyakran megfordult a régi Ruggyantaárugyárban, tisztá­ban van a szakma nehézségei­vel. A fejlődést mutatja, hogy az új nyíregyházi gyáregység­ben lényegesen megváltoztak a múlthoz képest a munkakö­rülmények. Az üzemlátogatás után Ká­dár János megtekintette Sós­tófürdőt, majd a Jósavárosi új lakótelepet, ahol 1970 óta 2200 korszerű lakás épült, és az V. ötéves tervben megépítendő további 1200 lakáshoz máris közművesített terület áll ren­delkezésre. Kádár János délután Nyír­egyházáról Fehérgyarmatra utazott. Útközben rövid időre megszakította útját az 1909- ben várossá nyilvánított Má­tészalkán. Fehérgyarmaton a Győzhe­tetlen Brigád Termelőszövet­kezetbe látogatott el a Köz­ponti Bizottság első titkára, akit a közös gazdaság pontjában Gulácsi Sándor, köz­járási pártbizottság első titká­­­ra és a tsz vezetői fogadtak. Dányádi László, a termelő­­szövetkezet elnöke tájékozta­tót adott­­ a 25 éves múltra visszatekintő közös gazdaság életéről, munkájáról. Szólt ar­ról, hogy a szövetkezet fejlő­dését megszakította az 1970-es árvíz, okozott amely tetemes károkat a közös gazdaságban is. Az árvízkárosultak támoga­tására megnyilvánult orszá­gos segítőkészség a fehérgyar­matiakat is hozzásegítette az élet újrakezdéséhez. Kerekes Lajos, a pártszerve­­zet titkára a termelőszövetke­zet pártéletéről tájékoztatta a Központi Bizottság első tit­kárát. Kádár­­ János köszönetet mondott a járás és a termelő­­szövetkezet vezetőinek a meg­hívásért. A találkozó után a Közpon­ti Bizottság első titkára meg­tekintette az 1970-es árvizet követő újjáépítő munka ered­ményeit. A Május 14. téren, amely mér nevében is a pusz­tító árvízen aratott győzelmet jelképezi, 192 lakásos, több szintes épülettömb emelkedik. Ennek egyik ledárata előtt Halklik József ÁFÉSZ-dolgozó szívből jövő szavakkal mon­dott köszönetet a párt és a kormány gyors segítségéért. Meghívta Kádár Jánost, te­kintse meg lakását. Az első titkár örömmel tett eleget a szíves meghívásnak. Kádár János ezután a Kos­suth téren megtekintette az árvízi emlékművet, Szomor László szobrászművész mun­káját, majd végigsétált a köz­ség főterén. Több száz főnyi lelkes tömeg kísérte útján és amikor köszönetet mondott a kedves megnyilvánulásért, sűrűn hangzott „Viszontlátás­ra, Kádár elv­társ!” Kádár János az esti órák­ban visszautazott Nyíregyhá­zára. Kádár János a Taurus Gumigyár nyíregyházi üzemegységében. Négy ülésszak: 6 Tanácskozás az országgyűlés tavalyi munkájára Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének ve­zetésével szerdán a Parla­mentben értekezletet tartottak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak és kép­viselőcsoportjainak vezetői. A tanácskozáson részt vett Var­ga Gáborné és Péter János, az országgyűlés alelnöke. Apró Antal a tavalyi mun­kát értékelve­­ hangsúlyozta: az országgyűlés 1973-ban leg­felsőbb államhatalmi, népkép­viseleti feladatkörében fontos törvényeket alkotott, érvénye­sítette ellenőrző funkcióját és jól munkálkodott a X. párt­­kongresszus céljainak valóra váltásán. Az országgyűlés 1973-ban négy ülésszakot tartott, s hat törvényt alkotott. Jóváhagyta az 1972. évi zárszámadást és az 1974-es költségvetést, tör­vényt fogadott el a büntető eljárásról, megalkotta a Mi­nisztertanács tagjai és az ál­lamtitkárok jogállásáról, va­lamint a minisztériumok fel­sorolásáról szóló törvényeket, s tavaly született meg az új, korszerű statisztikai törvény is. Az országgyűlés megfelelően érvényesítette ellenőrző jog­körét. A márciusi ülésszakon például — az alkotmány elő­írásainak megfelelően — a Minisztertanács elnöke szá­molt be a kormány munkájá­ról. Gyakori témái voltak 1973-ban az országgyűlésnek külpolitikai kérdések is, s az ülésszakokon tizennyolc kép­viselő élt interpellációs jogá­val, kért választ közérdekű kérdésekben az illetékesektől. A nyolc ülésnapon 115 képvi­selő szólalt fel. Hetvenkét közérdekű napi­rend szerepelt az állandó bi­zottságok ülésein. Az országgyűlés elnöke vé­gezetül ismertette a parlament idei­ munkaprogramját — ezen belül is részletesen szólt a soron következő tavaszi ülésszak tennivalóiról —, majd dr. Korom Mihály igaz­ságügy-miniszter ismertette a családjogi törvény módosítá­sáról szóló törvényjavaslat főbb vonásait. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora, szerdán délután látogatást tett a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetemen. Dr. Hans Reichelt, az NDK miniszterelnök-helyettese, kör­nyezetvédelmi és vízgazdálko­dási miniszter és kísérete Bon­­dor József építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter tár­saságában , szerdán Hajdú- Bihar megyében tett látoga­tást. Dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter szerdán fogadta az Inter­­szputnyik Nemzetközi Űr­­távközlési Szervezet tanácsá­nak budapesti ülésén részt vevő tagországok küldöttsé­geinek vezetőit. Karakas László munkaügyi miniszter, munkaügyi kül­döttség élén, Wincenty Ka­­walecnek, a Lengyel Népköz­társaság munka-, bér- és szociálisügyi miniszterének meghívására szerdán Len­gyelországba utazott. , PEST MEGYEI VIIM PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XVIII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM AD A 80 FILLÉR 1974. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK Losonczi Pál Baranya megyében Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, kedden, az esti órákban Baranya megyébe érkezett. Pécsett, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának székhá­zában dr. Nagy József, a me­gyei pártbizottság első titká­ra, Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke és Bocz József, a megyei pártbizottság titkára fogadta a vendéget. Losonczi Pál szerdán esz­mecserét folytatott Baranya és Pécs párt- és állami veze­tőivel, majd felkereste a vá­ros legfiatalabb felsőoktatási intézményét, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolát. Délután a helyi vezetőkkel Szigetvárra látogatott. A gyár tövében Százhalombatta-Óváros határában majombarackfa­ Is virágba borult a Gárdos Katalán felvétele Ma fejeződnek be a szovjet-amerikai tárgyalások Kissinger Moszkvából Londonba utazik Újabb megbeszélést tartott szerda este Moszkvában Leo­­nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, Gromiko külügyminisz­ter és Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügymi­nisztere, Nixon elnök nemzet­­biztonsági főtanácsadója. Kissinger vasárnap este ér­kezett a szovjet fővárosba, és az eddig közzétett hivatalos jelentések szerint az ameri­kai—szovjet kapcsolatok átte­kintésén kívül több fontos nemzetközi kérdésről tárgyalt a szovjet vezetőkkel. Leonyid Brezsnyevel és Andrej Gro­­mikóval tartott hétfői és ked­di eszmecseréi alkalmával megvitatta az európai bizton­sági konferenciával kapcsola­tos időszerű kérdéseket, vala­mint a többi európai témát, beleértve a haderő-csökkenté­si tárgyalások helyzetét is. Brezsnyev, Gromiko és Kis­singer eddigi, mintegy húsz óra tiszta tárgyalási időt tar­talmazó megbeszélésein szóba került a stratégiai fegyver­korlátozási tárgyalások hely­zete és kilátásainak kérdése, valamint a közel-keleti hely­zet. Az amerikai külügyminisz­ter szerdán fogadáson látta vendégül Andrej Gromikót. Ebből az alkalomból pohárkö­szöntők hangzottak el. Moszkvában úgy tudják, hogy a most folyó szovjet— amerikai tárgyalások csütör­tök délelőtt fejeződnek be. Kissinger csütörtökön donba utazik, s Wilson Low­mi­niszterelnök fogadja. A moszk­vai tárgyalások eredményeiről előreláthatólag közleményt ad­nak ki. A forradalmi ifjúsági napok [egyéb:n Vasárnap nagygyűlés Ssasiegen Ünnepi beszédet mond Pul­us Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ,,. . . Történelmünk legszebb éveit forradalmaink vezéreinek és névtelen hőseinek is kö­szönthetjük. örökségünk í­zt követeli tőlünk, mai fiatalok­tól, hogy hitünkhöz, lendüle­­­­tünkhöz méltóan emlékezzünk rájuk, ünnepeljük őket, s to­vábbmenjünk az általuk meg­kezdett úton­­ . A KISZ Pest megyei Bi­zottsága felhívásából március 31-i isaszegi nagy­a­gyűlésre. A KISZ Pest megyei Bi­zottságának kezdeményezésére — mint lapunkból is ismere­tes — megyénkben minden alapszervezet vitát rendezett a ma forradalmiságáról. A viták március 20-án befejeződtek, ám a végső összegzés egyben a forradalmi ifjúsági napok megyei eseménysorozatának kiemelkedő programja a va­sárnapi isaszegi nagygyűlés lesz, a KISZ Pest megyei Bi­zottságának rendezésében. A csata színhelyére mintegy 15 ezer fiatalt várnak, hogy tisz­telettel adózva a 125 év előtti, 1849. április 6-i isaszegi csata hősei emlékének, egyben hitet tegyenek forradalmi öröksé­günk mellett, a szocialista ha­­zafiság és az internacionaliz­mus melletti elkötelezettsé­günkről. Délelőtt 11 órakor kezdődik a nagygyűlés. A résztvevők azonban más­­fél tíztől négy irányból vonulnak az egykori csatatérre. Itt meghallgatják Pallai Árpádnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárá­nak ünnepi beszédét A nagygyűlés után polbeat műsort rendeznek, közös ének­lést szerveznek, majd délután 1 órától négy helyszínen gaz­dag kulturális és sportműsor szórakoztatja a fiatalokat. Fel­lép többek között a kakucsi Röpülj, páva kör, a ceglédi irodalmi színpad, a Tápió­­mente együttes, a nagykőrösi énekkar. Kozmosz—63­7 A Szovjetunióban ked­den felbocsátották a Koz­mosz—637 jelzésű műholdat. KÖZGÉP-munkaszervezés Külön munkacsoport — fiatalokból Értékelemző kísérletek Néhány éve van napirenden az üzem- és munkaszervezés. Pest megyében a Közúti Gép­ellátó Vállalat egyike az út­törőknek. Erről szól, Lénárt Zoltán, a KÖZGÉP szervezési osztályának vezetője. — Szervezési kapacitásun­kat most teljesen leköti ez a feladat. Eddig ugyanis nem foglalkozhatunk helyi munka­­szervezéssel, amíg tehát nem egységesítettük­­ elképzelésein­ket, nem is teremthettük meg az ésszerűsítés kínálkozó és követelően jelentkező lehető­ségeit. A ceglédi gyáregység — mely korábban önálló volt s 1970. június 1-én olvadt be a vállalatba —, de más üze­mek is csatlakoztak hozzánk. A volt, legnagyobb feladat az jelen hogy a korábban fél­önállóan működő gyárakat a továbbiakban hogyan fogjuk össze. Három éven keresztül folytak a megfigyelések, kísérletek, s végül ezek eredményeként ta­valy decemberben a vállalat­­vezetés elfogadta a belső me­chanizmus megváltoztatásáról i­s szóló elképzelést. — Mi vonatkozik eb­ből­­ konkrétan a ceglédi gyáregy­­­ségre? — A termelési profil sze­rint három gyáregységet hoz­tunk létre, ezek közül a ceg­lédi a II-es. Ott nagy tételben­­ készülnek a Volvo rakodógé­­­­pek tartozékai, a Reiser-ka­­j­zánok, a gépkocsira szerelhe­tő betonkeverőkhöz Vogele 1 dobok meg Linhoff masztiká­­torok. Ebből könnyű kitalál­­ni, hogy a ceglédi gyáregység fő feladatként továbbra is a gépgyártást kapta. Viszont új vonás, hogy ott fokoza­tosan megszüntetjük a gépjavítást, s ezzel párhuzamosan fölfej­lesztjük a II-es gyáregység gépgyártási lehetőségeit. Ez, persze, nem megy egyik nap­ról a másikra, távlati ter­vünk körülbelül az ötödik öt­éves tervben realizálódik. — Meghallgatásra talál-e az ötleteket, elképzeléseket gyűj­tögető munkásember? — A KISZ-szel közösen lét­rehoztunk egy munkaszerve­zési csoportot, a társaságnak érdeklődő szakmunkások, fia­tal műszakiak a tagjai. Most a Mérnöktovábbképző Intézet hathónapos tanfolyamára jár­nak valamennyien. Ha kike­rülnek az iskolából, a szerve­zési osztály irányításával tár­sadalmi munkában konkrét munkaszervezési feladatokat fognak megoldani, természete­sen munkájuk során felhasz­nálva saját ötleteiket is. őszig Cegléden is szeret­nénk ilyen csoportot szer­vezni, hogy a szeptemberi tanfo­lyamkezdésre már együtt le­gyenek. — Milyen további feladato­kat kívánnak még megoldani az idén? — Ebben az évben indulunk az úgynevezett értékelemzés­sel, ami szintén része a mun­kaszervezésnek. Ceglédről ér­kező gyártmányokon kíván­juk az első értékelemző kísér­letet végrehajtani, ami nem más, mint egy költségcsök­kentési, racionalizálási eljá­rás. Újat jelent az eddigi gya­korlathoz képest, hogy nem­csak gazdasági-műszaki té­nyezőket vizsgálunk majd, ha­nem pszichológiai hatásokat is. A kísérletezők előbb mű­szaki-gazdasági kettős szemlé­lettel vizsgálják a folyamato­kat, majd ezektől elvonatkoz­tatva azt kezdik boncolgatni, hogy milyen funkciót kell el­látnia a vizsgált munkadarab­nak. F. Gy.

Next