Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-07 / 80. szám
Szob nyer is a településfejlesztési versenyt Felszabadulásunk 30. évfordulójáról Vác és a járás üzemeiben, községeiben egyaránt megemlékeztek. Szob nagyközség lakossága fokozott érdeklődéssel kísérte figyelemmel az ünnepségek előkészületeit, hiszen tudta, hogy a Pest megyei településfejlesztési versenyben nagyközségek közül első helyezést ért el. Egy lakosra 950 forint társadalmi munka jutott. Kora délelőtt, a nagyközségi párt- és KISZ-bizottság a szovjet hősök emlékművénél és a temetőben, a Szob község felszabadításakor elesett szovjet katonák sírjánál tartott koszorúzási ünnepséget. A felszabadulási ünnepség színhelye a művelődési ház volt. Heil Imréné, a nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte az ünnepség résztvevőit, közöttük Bánfalvi Jenőnét, a járási pártbizottság titkárát, Krima Jánost, a járási hivatal elnökét, Arany Istvánt, a megyei tanács nyugalmazott vb-titkárát, a Hazafias Népfront megyei elnökségének tagját és az ideiglenesen hazánkban sázó szovjet hadsereg államiképviselőjét. Krima János mondott ünnepi beszédet. Hazánk harmincéves fejlődése, a XI. kongresszus útmutató szerepe mellett beszélt a járás fejlődéséről is. Különösen fontos — mondta —, hogy az emberek önkéntesen is sokat tesznek környezetük szépítéséért. Ezt bizonyítja Szobon az évek óta egyre nagyobb társadalmi aktivitás, melyet megyei tanács és a Hazafias a Népfront 350 ezer forinttal díjazott Arany István adta át a kitüntető okleveleit, s kívánt a község lakóinak további eredményes munkát. A szobiak azonban még ezen a napon bizonyították, hogy nemcsak a díjért tették, amit tettek. Délután Grósz Sándor vbtitkár nyitotta meg Szob társközségében, Ipolydamásdon a társadalmi munkaban elkészült sok százezer forint értékű ifjúsági klubot. Telefonra vár 1680 igénylő A távközlési üzem dolgozói munkaversenyben igyekeznek felzárkózni az igényekhez Az Észak-Pest megyei Távközlési Üzem termelési tanácskozásán Szabó Géza üzemvezető elmondta, hogy a Marx téri távközlési üzem dolgozói az igazgatóság által megadott tavalyi kétmillió 100 ezer forintos tervet 162,5 százalékra, hárommillió 412 ezer 500 forintra teljesítették. Dolgozóik közel ötvenezer órát használtak fel zavarelhárításra és egyéb fenntartási tevékenységre. Az engedélyezettnél alacsonyabb átlagidő alatt hárították el a zavaraikat. Szabó Géza elmondta, hogy tavaly 362 távbeszélő-állomást kapcsoltak be a távbeszélő-forgalomba. Ezenkívül üzembe helyeztek számos mellékállomást és különféle alközponti kapcsolókat. Az Észak-Pest megyei Távközlési üzem pártkongresszus dolgozói a XI. tiszteletére, valamint az 1974. évi feladatok sikeres teljesítése céljából csatlakoztak a munkaverseny-mozgalomhoz. Nyolc brigád versenyzett a szocialista cím elnyeréséért; öt kollektíva teljesítette a vállalásait. A 162,5 százalékos tervteljesítés a jó munka jelzője, ugyanakkor nem tudnak lépést tartani az igények kielégítésével. Jelenleg is 1680 igénylő vár telefonra s körülbelül ugyanennyi az igény állomásváltozásra is. Ugyanakkor nagy a létszámhiány, köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetet kedves rokonainknak, jó barátainknak, a lakótársaknak, a Magyar Hajó- és Darugyár, a Bélés- és Kötszövőgyár dolgozóinak, brigádtagoknak és mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapám temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek és mély gyászunkban osztoztak, üzv. Kovács Györgyné és családja, amelyet távolabbi községekben történő toborzással (Püspökhatvan, Galgagyörk, Kisnémedi), másrészt iskoláikat befejező tanulók hálózatszerelővé, műszerésszé való átképzésével próbálnak áthidalni. Az igénylők közül ki türelmesebb, ki türelmetlenebb. De például az új váci tejüzemben 800—1000 munkaóra szükséges a telefonhálózat beszerelésére, ami meghaladja egy brigád havi órakapacitását. Végül a termelési tanácskozás résztvevői — a pártés a szakszervezet előterjesztésével egyetértésben — kiváló dolgozó kitüntetésre javasolták Eszes Lászlóné műszerészt, zetmestert Szuhánszki Pál körés Berkesi István gazdászt. P. R. Köszönetnyilvánítást mondunk rokonainknak, köszönetet ismerőseinknek, barátainknak, munkatársaknak és a pártszervezetnek, akik szeretett férjem, illetve édesapánk elhunyta alkalmából gyászunkban osztoztak, sírjára koszorút és virágot helyeztek, özv. Bélák Mihályné és családja. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7-es számú gyára felvesz férfiakat és nőket betanított — esztergályos — marós — palástköszörűs és — gépszerelő munkára Megfelelő gyakorlati idő ledolgozása után szakmunkás-vizsgát tehetnek. jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán: Vác, Csikós József utca 18. Jogi tanácsadás Dunakeszin Április 9-én, szerdán délután 3 és 4 óra között ingyenes jogi tanácsadás lesz Dunakeszin, a nagyközségi tanács épületében. A Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi kirendeltségének tagja fogadja a tanácsot kérőket A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN KIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1975. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ Klub a HAGY-ban Gazdag program, szép tervek A Híradástechnikai Anyagok Gyárának Váci Mihály ifjúsági klubja 1974. március 15-én alakult. A múlt év októbere óta a gyár tmk-részlegének esztergályosa, József vezeti a klubot.Tímár — Hétfőn, szerdán és szombaton vannak a klubnapok, délután öttől tíz óráig. Hétfő és szerda a napja, szombaton rendezvények szabadfoglalkozás van. — Az elmúlt évben milyen rendezvények voltak? — Októberben kezdődött egy nyolc részből álló TIT-sorozat „Milyenek vagyunk mi, fiatalok? címmel. Ezen belül politikai, pszichológiai, jogi és művelődéspolitikai hangzanak el minden előadások hónap második hétfőjén. Volt néhányszor diafilmes útiélménybeszámoló, például Olaszországról, Franciaországról. Sikerült jó kapcsolatot kialakítani a Fővárosi Művelődési Házzal. Az ő szervezésükben lépett fel nálunk a többi között Dinnyés József, Boros Lajos, a Muszti—Dobay kettős Karsai János pantomimművész, Papp László vezető edző élménybeszámolót tartott. Meghívtuk a dunakeszi Radnóti Miklós irodalmi színpadot. Az idén nyolcfordulós felszabadulási vetélkedőt szerveztünk. — A további tervek? — A nyáron sor kerül a klub felújítására és korszerűsítésére. Ezt a munkát a KISZ- fiatalokkal közösen fogjuk elvégezni. A klub jelenleg társalgóból, játékszobából, tánchelyiségből, büféből és ruhatárból áll. Ezt bővítjük tekepályával, és kialakítunk vendégszobát. Létrehozunk magnósklubot. Író—olvasó találkozókat, kirándulásokat és színházlátogatásokat is tartunk. Klubtagságunk jelenleg nyolcvanszemélyes. (Fényi) Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, kedden dr. Benik Gyula, szerdán dr. Gergely József, csütörtökön dr. Kovács Pál, pénteken dr. Bea János, szombaton és vasárnap dr. Gosztonyi Jenő tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácottt a Köztársaság útja 30. szám központi rendelőben. A alatti 11— 199-es telefonszámon is felhívhatók. A beosztás hét közben megváltozhat. Tragikus csónakázás A váci Duna-szakasz ismét halálos áldozatot követelt. Csónakba ült fiatalok egy csoportja, hogy eddzen a tavaszi túrára. Az egyik veszélyes szakasznál a csónak felborult. Mindenki a vízbe esett, de megkapaszkodtak a vízi járműben, amíg a segítség megérkezett. A 18 éves Láng László Dániel öntödei tanuló azonban elmerült, s többé nem került a felszínre. ,ZSIGULI, MOSZKVICS, SKODA, TRABANT A ZAPOROZSEC, VOLGA, POLSKI FIAT. WARTBURG TÍPUSÚ GÉPKOCSIK HATÓSÁGI MŰSZAKI VIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÍTÉSE, VIZSGÁZTATÁSA III. SZ. AUTÓJAVÍTÓ Vállalat VÁCI KARBANTARTÓ ÁLLOMÁS Képek szovjet vendégeinkről A HAGY-ban tett látogatás alkalmával beírták nevüket a Kolontár szocialista brigád naplójába. Az eredeti programban nem szerepelt a város érintése. A váratlanul jött vendégeket a 66 éves Szádóczki Imréné az utcán egy kancsó borral köszöntötte. Szombat délután a szentendrei múzeumokkal ismerkedtek szovjet vendégeink. (Rózsavölgyi Károly képriportja) Labdarúgás A járási I. osztály után.A járási I. osztály labdarúgó-bajnokság állása a 3. forduló Felnőtt: 1. Gödi TK 16 141 1 50: 7 29 2. Fóti SE 16 123 1 30: 7 27 3. Dunakeszi SE 16 111 4 32:22 23 4. Vácrátót 168 4 4 29:26 20 5. Püspökhatvan 168 — 8 21:25 16 6. Váchartyán 167 2 7 28:34 16 7. Nagymaros 166 3 7 22:24 15 8. Váci Híradás II. 165 4 7 31:27 14 9. Váci Vasutas 164 5 7 24:25 13 10. Sződliget (x) 165 3 8 28:35 11 11.Vácduka 165 1 10 19:30 11 12. Ipolydamásd 165 — 11 27:43 10 13. Szokolya 164 1 11 21:439 14. Szob (x) 2 büntetőpont 16 levonva2 4 10 15:298 Ifjúsági: 1. Váci Vasutas 16 131 2 88: 20 27 2. Fóti SE 16 105 1 75: 16 25 3. Dunakeszi SE 16 113 2 54: 32 25 4. Gödi TK 16 103 3 69: 16 23 5. Váci Híradás II. 16 101 5 63: 30 21 6. Szob 166 3 7 47: 54 15 7. Nagymaros 167 — 9 55: 36 14 8. Sződliget 166 2 8 45: 49 14 9. Püspökhatvan 165 3 8 45: 49 13 10. Szokolya (x) 166 3 7 40: 57 13 11. Vácrátót 165 2 9 45: 36 12 12. Ipolydamásd 165 1 10 38: 95 11 13. Vácduka 162 2 12 21: 906 14. Váchartyán 16 (x) 2 büntetőpont levonva1 114 11:1143