Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-08 / 56. szám
■ 4 %Mdao Kodály Zoltán emlékére Életének krónikája és a Psalmus Hungaricus Egy évtizede, hogy március 6-án Budapesten, a Kútvölgyi úti Állami Kórházban, reggeli 5 óra 45 perckor szívroham vetett véget a Mester, a 20 századi magyar zenekultúra kimagasló alakja életének. Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt a Tanár úr, a korszakot teremtett, küldetést vállalt zeneköltő, tudós, művelődéspolitikus és nevelő: Kodály Zoltán. Alig néhány nappal előbb még, február 26-án részt vett egy volt tanítványának, az akkor nemrég elhunyt Tardos Bélának emlékére rendezett hangversenyen a Zeneakadémián. A szünetben ezt mondta az özvegynek: „Nincs ez így rendjén. A tanítványaim előbb mennek el, mint én. Olyan ez, mintha a szülőm kellene eltemetnie gyermekeit. Engem ki búcsúztat majd?” A kérdésre, sajnos, egy hónapon belül az élet adta meg a feleletet: ravatalához a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában tízezrek járultak, s koporsóját a Farkasréti temetőben az egész ország, az egész zenei világ részvéte kísérte végső nyugvóhelyére. Pályája mindennapjai Élete utolsó napjainak , sorsszerű epizódjait munkásságának kiváló ismerője, Eősze László írta meg abban az új kötetben, melyet most jelentetett meg a Zeneműkiadó Kodály Zoltán halálának 10. évfordulójára. A Napról napra sorozat — mely nagy muzsikusok életének krónikáját adja közre — ez újabb, 13. köteteként kapjuk kézhez Kodály Zoltán életének krónikáját az eddigi kedvelt és igen hasznos, praktikus formában. Születésétől haláláig szinte minden napját, hetét nyomon követhetjük, az események tárgyilagosságával haladunk előre az életúton, miközben kevés szóval, a tényekre szorítkozó szűkszavúsággal tárulnak föl e nagy pálya küzdelmei, törekvései, megpróbáltatásai és sikerei. A szigorú időrend — mint a szerző meg is említi bevezetőjében — hátrányt is jelent, hiszen szétválaszt szorosan összetartozó eseményeket, de ugyanakkor olykor éppen ezáltal még jobban rávilágíthat korábban rejtve maradt összefüggésekre. S mindezzel együtt Eősze László legújabb kutatásainak eredményeként számos, eddig ismeretlen dokumentumról is tudomást szerezhetünk. S ami talán — akarva-akaratlan is — egyik legjelentősebb értéke e krónika megismerésének, hogy az életút feltárulkozása egyben megrajzolja századunk magyar zenekultúrája történetének körvonalait, kiemelkedő állomásait is. A magyar zsoltár így például a kodályi életműnek, de az egész magyar zeneirodalomnak korszakot jelölő dátuma volt 1923. november 19. A budapesti Vigadóban ekkor mutatták be Kodály korszakos remekét, Psalmus Hungaricust, a maagyar zsoltárt. Méltón adózik most Kodály emlékének — az előbbi kötet mellett — azzal is a Zeneműkiadó, hogy reprezentatív köntösben jelentette meg e remekmű születésének sajátos krónikáját. Breuer Jánosnak a kötethez írt előszava filológiai pontossággal ismerteti meg, miként jött létre az 55. zsoltártól Kecskeméti Vég Mihály 16. századi költő-prédikátor szabad átköltésén át a kodályi psalmus végső formája. Ám ez önmagában véve is roppant érdekes leírásnál még jelentősebb annak a társadalmi-történelmi légkörnek megfestése, amely Kodályt a műve komponálására ihlette. Nem sokkal a Tanácsköztársaság után (s az ő emiatti személyes zaklatása, ellenforradalmi számonkérése, sőt katedrájáról 2 évi letiltása után) szerzi ezt az ünnepinek szánt muzsikát Budapest megszületésének — Pest, Buda és Óbuda egyesülésének — évszázados évfordulójára. félígy is hangzott el az ünnepi díszhangverseny műsorszámaként. S mindezek ismeretében, ha fülünkbe csengenek e felemelő zenemű népi pentatóniára épülő, erőteljes melódiái, akkor — a Horthy-korszakra gondolva — bizonyára még megrendítőbben hatnak az ősi zsoltár sorai: „Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széjjelbujdosnom, Hogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom”... S így szárnyalnak fel később az ének hangjai: Egész ez város rakva Egymásra való nagyharaggal, bosszúsággal... Megrendítő történelmi hitelességű atmoszférát teremt a zeneszerző. Mint Breuer találóan írja: Háromszorosan történelmi a Psalmus Hungaricus légköre. Magába sűríti a bibliai kort, a magyar XVI. századot és az elbukott forradalomnak idejét. Időtlen remekmű, mert nagyon is korához kötött. Korhoz és néphez, parasztforradalmak karóba húzott és a proletárforradalom bilincsbe vert népéhez. Ez összefoglaló és egyben utat jelző hatalmas zenealkotás kottavázlataiból fakszimiléket is nyújtanak át a kötet lapjai, úgyszintén hasonmásban Kecskeméti Vég Mihály kézírását az 55. zsoltár szabad átköltéséről. A Kodály formálta végleges mai szöveghez Kiss János tíz, egész oldalas döbbenetes erejű rajza járul, alátámasztva a mű emberi mélységeit. E rajzokból és Kass Jánosnak a könyvhöz készült vázlataiból egyébként kiállítás nyílik március 12-én Kodály szülővárosában, Kecskeméten, ahol ekkor lesz az új kötet premierje, a nagyközönségnek szóló első bemutatása is. L. Z. Herman Lipót Kodály-portréja (19^4-ből) Eősze László könyvének címlapján. A Székelyfonó km Országos körútra indítja a Déryné Színház RITKÁN történik meg, hogy valaki még életében klasszikussá válik: Kodály Zoltán ezen kevesek közé tartozott. Nemcsak az új magyar zene egyik megteremtője volt, hanem munkássága alapján több vonatkozásban is át kellett értékelni a megelőző korok zenetörténeti és elméleti megállapításait, s zenepedagógiájával a jövőnek is felbecsülhetetlen értékű módszert adott. Kodály Zoltán, Bartók Béla mellett a népzene gazdag dallamvilágában és szigorú formatörvényeiben találta meg azt a tiszta forrást, amelyből az új magyar zene kiteljesedhet. A felismerés kultúrtörténeti jelentősége éppen abban áll, hogy a népzene nem egyetlen osztály szellemi privilégiuma, hanem a teljes magyar kultúra kincseit fogja össze. Kodály Zoltán személyisége eleven emlék még a hangversenypódiumról, a zeneiskolás gyerekek között tett látogatásairól, s amint élete végéig értő szervezője volt a magyar zenei kultúrának. Kodály Zoltán emléke előtt tiszteleg az Állami Déryné Színház a Székely fonó bemutatásával, sőt többet tesz: útjára indítja községekbe ezt a népszokásokból, hagyományokból, balladákból egységes színpadi játékká szervezett darabot. A ZENEMŰ hatalmas erővel hömpölygő muzsikáját és nagy kórusbetéteit a Déryné Színház nem egyszerűen csökkentette a kis színpad és a kis társulat méreteire, hanem létrehozta a darab kamaraváltozatát. Anélkül, hogy a legkisebb mértékben is csorbította volna a zenei értékeket. Az átdolgozás és a rendezés abból az elképzelésből indult ki, hogy a kis színpad nem jelenthet feltétlenül hátrányt, hiszen a falusi fonók élethű méreteit és környezetét tudják megteremteni. S ez az elképzelés lehetőséget adott a mű megjelenítésére sajátos eszközökkel: s a fonóbeli egymást vigasztaló asszonyok vidám játékai, a legények évődése, a balladák felidézése olyan spontánnak hat, mintha egy valóságos kis falu közösségéhez látogatnánk. Egyértelműen jót tett a darabnak a Jékely Zoltán által írt balladai erejű előjáték, amely eligazítja a nézőt, útjára indítja a játékot. A kamaraváltozat megteremtése Kertész László főrendező nevéhez fűződik, aki a kórus és a szólisták térbeli mozgásának megkomponálásával folyamatos cselekményt ad az előadásnak. Ehhez sok segítséget kap Nagy Sándor díszlettervezőtől; a székely faragásos díszletelemekkel megfelelő teret és gyors színváltozásokat teremt a játékhoz. Példás összhangot sikerült kialakítani a Kodálymű nagy érzelmi válságain belül is, harmonikus élményt ad a zene és a színpadi látvány. Nagyszerűen kidolgozottak a balladai betétek és az érzelmi hatást tekintve két csúcspontja van az előadásnak. A Görög Ilona ballada életet és halált, hűséget és szigort, gyászt és örömöt ütköztető építményét a zenei dinamika fokozódásával párhuzamosan a színpadi játék is szépen fejezi ki. A Jöjjön haza, édesanyám ballada előadását szépen megformált pantomimjelenet is kiegészíti. AZ ELŐADÁS nagy értéke a szólisták és a kórus szépen kimunkált közös játéka, s mindehhez hozzájárultak a meglepetés erejével ható énekhangok. Különösen színvonalasan oldja meg feladatát a Háziasszony szerepét éneklő Kocsis Katalin, szép hangú énekes, bár színészi megoldásaiban még kevéssé érett Zöld Ildikó. A férfiak közül ki kell emelni a Kérőt alakító Toldi Nagy Miklóst és a Nagyorrú bolha szerepében felszabadultan évődő Bordás Dezsőt. A Görög Ilona ballada fortéiban, sajnos, teljesen elvész a férfiszólam, a Fiatal legényt egyébként szimpatikusan megformáló Romhányi Attila hangterjedelme kevésnek bizonyult, s a dallam árnyalatait sem tudta mindig megoldani. A többiek is nagy kedvvel és jól énekelnek, játszanak, így Bihari Tóth Zsuzsa, Bakonyi Ilona, Szele Margit és Andor Edit. A zenekar szépen hangzó játéka, lelkes közreműködése egyértelmű sikert aratott. László Endre karnagy, a zenekari és a kóruspartitúra átdolgozása és a kitűnő zenekari hangzás miatt is komoly elismerést érdemel. Kriszt György • * _ _ 0 KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Pest megyei csoportok a Néprajzi Múzeumban Csepeli tavaszi tárlat — Somogyi János festményei Nagy jelentőségűek a vendégkiállítások, mert a műtárgyak utaztatásával tulajdonképpen mi járhatunk közeli és távoli tájakon. Ilyen haszonnal jár a Drezdából érkezett szász népi textilművészet gondosan összeállított gyűjteménye, melyet a Néprajzi Múzeumban láthatunk hónapokig. Szőttesek és csipkék Lipcse környékének szász vidékén , régóta jelentős tényező a bányászat. A munka sok embert vonzott más német vidékekről, és megsokszorozta a takácsok, textilfestők, hímzők, gombkészítők számát. A híres annabergi csipkék, paszomántok másutt is meghonosodtak. A lent, kendert és gyapjút a parasztok fonták, a szövés és díszítés már a kézművesek feladatköre volt. Híres a szerb népviselet, mely a mai napig is használatos. A népművészet mindenütt a szépség általános elterjesztésére törekedett, melyet a dúsan díszített asztalterítők, mellkendők, kanavász alapon hímzett erszények, fonott szegélyek, alakos kékfestő lepedők igazolnak. Utóbbiak Sopron környékén is híres változatokat eredményeztek. Különösen érdekesek az alakos szőttesek, a szász csipkék gondos mintái, melyek a kiskunhalasi csipkékre emlékeztetnek. Figyelemre méltó a katalógus azon megállapítása, miszerint ma is speciális képzettségű tanítónők több mint hatvan iskolában vertcsipke-hímzésre oktatják tanítványaikat. Pest megyében Túrán, Abonyban, Makádon, Galgamácsán, Lóréven és másutt gazdag a népművészet forrásanyaga. Feledésbe ne vesszen! Torma Zsófia, Vankórné Dudás Julik, Pálházi Mihálynék taníthatnák a gyerekeket a hímzés, festés elemeire, hogy ne vesszen el, hanem teremtődjön tovább új változatokkal a népművészet. Az NDK-ban felismerték a népművészet utánpótlásának generális kérdését. Okulhatnak belőle, hiszen az általános iskolák és a művelődési házak helyhez kötött népművelési tervei erre kötelességszerűen adnak lehetőséget. A vendégkönyvből A Néprajzi Múzeumban még májusig tekinthetjük meg chilei népművészetet összegező kiállítást, melyről már beszámoltunk olvasóinknak. Ezúttal a tárlat vendégkönyvébe pillantottunk. Örömmel tettük ezt, hiszen érdi, ráckevei, váci, ceglédi, alsónémedi iskolások lelkes beírásaival találkoztunk, ezres létszámot meghaladó Pest megyei közönséggel. Csoportok érkeztek péceli mezőgazdasági Fótról, a intézetből, itt járt a Salvador Allende brigád a Csepel Autógyárból, s valamennyiünk nevében írta a Szentendrén alkotó Beck Judit festőművész a következő sorokat: Annak a reményében nézem ezt az anyagot, hogy egyszer, ha más világ lesz Chilében, odajutok ebbe az érdekes környezetbe és személyesen is láthatom. Bár a Néprajzi Múzeumot átalakítják, a vendégek már az aulában, új szerzeményeknek örülhetnek, a Nigériából érkezett maszknak és fából faragott ősszobroknak. Nagymarosi alkotók Megnyílt a Csepel Galériában a március 20-ig látható tavaszi tárlat, melynek anyagát maradéktalanul csepeli képzőművészek alkotásaiból válogatták. Igaz, köztük kétlakiak is vannak, Kaubek Péter és Pálffy Katalin, akik Nagymaroson telepedtek le, s most újra tartalmas szobrokkal jelentkeztek. Változatos világot tárnak fel az alkotók. Misch Ádám külvárosi jeleket elemez, Csöregh Éva és Lacza Márta a régi Csepelt mutatja be, Somogyi Győző arcokat vonultat, fel, Keleti Jenő ipari környezetet. Más-más stílusban, de egyformán igényesen. Málik Irén textilje, Lelkesné Dergács Mária akvarellei, Lelkes András, Hajtun Klára, Réti Mátyás, Kovács Sándor munkái szintén emelik a tárlat értékrendjét. Emlékképek vásznai A József Attila Színház előcsarnokában ezúttal Somogyi János Munkácsy-díjas festőművész alkotásait láthatjuk március 15-ig. Elképzelt, eszményi tájakat alföldi és balatoni részletekkel. Emlékképek ezek, melyet a festői tapasztalat hív elő a mélységből. Régi hajnalt és gyertyacsonkokat, dombot és kikötőt, vízpartot és darvakat, örömteli és olykor fájó töredékeket. Akármilyen vidéket érint Somogyi János, számára az csupán kiindulás. Egyezteti lelkületének elemeivel, és ez a látvány- és tapasztalásötvözet fejezi be a képet. Igényesen, maradéktalanul, a belső hang szoros irányításával, mely olykor derűs, máskor szomorú, de sohasem tűri a megalkuvást. Losonci Miklós Kaubek Péter: Ady A csepeli tárlat anyagából A RÁCKEVEI GIMNÁZIUMBÓL Virágok, a Idén ünnepeljük Ady Endre születésének 100. évfordulóját, melyre lelkesen készülnek a ráckevei Ady Endre Gimnázium tanárai és diákjai. A Petőfi Irodalmi Múzeummal kötött megállapodás alapján dr. Kovács Józsefné és Borkovics Józsefné osztályai már elhelyezték az első szegfűket, Ady kedves virágait budapesti emlékmúzeumában, ahol tárlatnézés közben mondtak Ady-verseket a diákok. A tervek szerint ősszel a ráckevei gimnáziumban a költő tiszteletére Diákfestők orszá névadónak gos tárlatát rendezik meg, és Ady madara címmel színmű készül, melynek akkor lesz a bemutatója a diákok előadásában. Erre az alkalomra Tavaszy Noémi 29 linóleummetszetből álló Ady-sorozatot adományoz a ráckevei Ady- Galériának. Tervezik, hogy vándorkiállítás és az Ady-dráma formájában interpretálásával ezt a képzőművészeti anyagot és színművet tatják Pest megye és az bemuoraszág több intézményében, sőt, pozsonyi magyar gimnáziumban is. 1977. MÁRCIUS 8., KEDD TV-FIGYELŐ0 •• Érd, Gyömrő, Üllő és a sasadi tsz a műsorban Csuka Zoltán, a televízió sem maradt ki a köszöntők sorából: hetvenötödik születésnapjának tiszteletére majd’ háromnegyed órás interjúban mutatta be a költőnek, műfordítónak egyaránt kiváló .Csuka Zoltánt. ITM**" Hol másutt is készülhetett volna ez a felvétel, mint itt, Érdligeten, ahol a jubiláns Molnár Farkas építőművész építette, műemlékháza áll, s ahol ma is oly tiszteletre méltó termékenységgel szaporodnak a kéziratok. Honnan ez a fáradhatatlan igyekezet, amelynek eredményeképpen az egyik kötet nyomában máris ott a másik? Csuka Zoltán — dr. Hadrovics László egyetemi tanár kérdéseire válaszolva — elmondta, hogy ifjúságának legérzékenyebb éveit több nyelvű népközösségben élte. Így volt ez Pécsett is, ahol még nem is annyira irodalmárként, hanem fizikai munkásként — villamosvezetőként — kereste a kenyerét, de még inkább így volt ez új lakóhelyén, Újvidéken, ahol a szomszéd népek irodalmának kölcsönös megismertetését élethivatásává választotta. Lapokat, folyóiratokat alapított, s fordított, fordított, magyarra ültette a szerb-horvát irodalom megannyi remek alkotását. Amikor 1933-ban visszatért Magyarországra — és letelepedett Érdligeten —, tovább folytatta irodalomszervezői munkáját. Mint hallhattuk, itt is vonattal járta be az egész országot, hogy a szomszédos irodalmak összefogására alapított, Látóhatár című kiadványának előfizetőket gyűjtsön ... Most, hogy elérkezett hetvenötödik születésnapjához, fantasztikus teljesítményt mondhat a magáénak. Több mint száz kötetnyi műfordítás viseli a nevét — köztük olyan remekek, mint Krleza, Ibo Andrics műveinek magyarítása —, s az általa alapított, éltetett sajtótermékek számát is nehéz lenne megállapítani. Csuka Zoltán azonban nemcsak e nevével jelzett kiadványokra lehet büszke, hanem azokra a barátságokra is, amelyeknek emlékeit — láthattuk — megannyi fénykép őrzi. Ott sorakoznak ezek a fotók lakásának falán, s hirdetik, hogy egész életében kapcsolatokat épített, a szomszédos irodalmak jeleseit hozta testvéri közelségbe ez az óriási munkabírású irodalomszervező. Könyvtára ‘— amely immár mások előtt is megnyílt —méltán viseli a Jószomszédság nevet. örülünk, hogy itt él megyénkben, s hogy itt születnek majd meg azok az újabb és újabb művei, amelyeknek papírra vetéséhez ezúton erőt, változatlan szellemi frisisseséget kívánunk. Virágkertész. Ezen a hétvégén több műsorban is szerepeltek Pest megyeiek. Szombaton délután Horváth Sarolta, a Sasad Tsz dísznövénykertész-szakmunkása beszélt a gyerekeknek szóló lasztási tanácsában, pályaváskosan, szépen, érdeklődést keltve, kedvet csinálva. Úgy, ahogyan egy munkáját nagyon szerető kertész — az ő szavaival: kertész — e szép szakmáért rajonghat. Persze képek, délután láttuk az Szombaton amatőrfilmesek műsorát, a Pergő képeket is, benne a gyömrői klub Apák című, díjazott kisfilmjével. Amilyen rövid, olyan megdöbbentő ez a képsor. Négyesi Gábor és társai azt filmezték le, hogyan kuporgatják össze a még egy korsóra, a még egy fröccsre valót — hogyan isszák le magukat az otthon hiába várt „apák”. Nyers, igaz és elkeserítő ez a javarészt cinema verité módszerrel készült kisfilm! A gyömrőiek mellett egy üllői pályázót — Füsi Jánost — is díjaztak. Igaz, ő nem filmmel, hanem forgatókönyvvel jelentkezett. Akácz László