Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
Március üzenete A mi napon, a 130 esztendővel ezelőtti március 15-én, a magyar nép fölhívta magára egész Európa figyelmét Történelemkönyvek lapjain magyarázták már azóta sokan és sokféleképpen, mi történt akkor Pesten, majd Pozsonyban. Ünnepeltünk nyan és titokban, attól függően, hogyan fordult a hársásors kereke. Volt idő, amikor a nacionalizmusnak akartak tőkét kovácsolni Kossuth és Petőfi emlékéből azok, akik nem is sokkal később már a dühöngő sovinizmus vitorlájába fogták március 15. forradalmi szelét. Apákról fiúkra szállt 1848 szelleme, azoknak a honvédeknek a vére festette pirosra az ünnepet, akik először harcolták ki a magyar szabadságot, függetlenséget, a szétszabdalt ország egységét, kardjukkal védték a márciusi forradalomban született polgári nemzetállamot , nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült megvédeni. Az országon belül is sok volt a visszahúzó erő. Sok volt a feszültség és ellentmondás, több, mint akkor bárhol Európában. Éppen elég lett volna ezekkel megküzdeni, akkor is, ha nem tör ránk a külső reakció. A gazdasági, társadalmi ellentétek láncolata eleve magában hordozta a vereség lehetőségét, a nemzetközi reakció ellentámadásán pedig megtört a maroknyi honvédsereg ereje, vérbefulladt az alig megszületett magyar szabadság. Engels írta: „...Magyarország először szerezte meg magának az egész művelt világ megbecsülését” Még akkor is igaz ez a megbecsülés, ha ugyanaz az Európa fojtotta el szinte csírájában a magyar szabadságharc valamennyi vívmányát, amely Európának forradalmi lendülete egy évvel korábban lelkesítette ezt a harcot , a fegyverletételt követő megtorlások sem tudták megölni az emléket. A hamu alatt parázslott a megízlelt szabadság. Évek múltán is élt a Petőfi-legenda: felismerni vélték a harcokban eltűnt költő alakját, a falvakban, városokban suttogták: nincs elveszve minden. S évtizedek teltek évtizedekre, míg egy újabb március elhozta az új, más szabadságot: a proletárállamot Történelmünk második dicsőséges tavasza, 1919. márciusa sem járt végleges győzelemmel. Ismét átkos örökségünk, belső ellentmondásaink halmaza — és az európai intervenció ítélkezett: leverték a Magyar Tanácsköztársaságot. Tanultunk ebből a két gyönyörű tavaszból. Legalábbis tanultak azok, akiknek a magyar szabadság ügye változatlanul azt jelentette, amit elődeinknek 1848-ban és 1919-ben: a nép haladó erői. Népünk legjobbjai a fehérterror éveiben, a fasizmus előretörésének idején veszélyek közepette, de töretlenül fáradoztak nemzet egységének megteremtésén. Az 1848-as március a kiemelkedő egyéniségeinek szobrai jelképekké magasodtak a tereken, némán is lelkesítették a szabadság, függetlenség híveit. Ezért is választotta a kibontakozó népfrontmozgalom a Márciusi Front nevet, maga köré gyűjtve a haladó ifjúságot és az irodalmi élet antifasiszta képviselőit, támaszkodva a munkásság egyre szélesebb tömegeinek rokonszenvére. Legjobb törekvéseit vitte tovább a Történelmi Emlékbizottság. Az 1942. március 15-i tüntetésen — amit az Emlékbizottság szervezett — sok ezer antifasiszta hirdette a nemzet megmentésének egyetlen lehetséges jelszavát: független, szabad, demokratikus Magyarországot! Eljött az a tavasz, amelyen gyökeresen és véglegesen megváltozott a sorsunk. A nemzetet összetartó Hitlerellenes felszabadító harc után a demokratikus átalakulás következetes megvalósítása, a szocialista építés következett, független, szabad Magyarországon. Ez a harmadik tavasz teljes győzelmet hozott. Tisztelettel adózunk mi, a negyvennyolcas hősök kései unokái annak az első, esős-ködös márciusnak, ami a kezdet volt. Olyan kezdet, ami — levonva a megfelelő tanulságokat — mai szabadságunk bölcsőjét is jelenti számunkra. Bálint Ibolya PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ara 80 fillér 1978. MÁRCIUS 15., SZERDA VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Jó lesz a vetőmag- és gépellátás Gondoskodnak a kistermelőkről is Arra a kérdésre, hogy milyen lesz idén a vetőmagellátás, a megyei tanács mezőgazdasági osztályán a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat monori területi központja értesítését mutatják fel. Közli a vállalat, hogy mindenből elegendő vetőmag áll rendelkezésre. Részletezve, korlátlan mennyiségben tud adni lucerna, vöröshere és a legújabb szemes takarmány, a szemes cirok magjából. Elegendő a magkészlet bokorbabból is.napraforgóból és A kukorica és a tavaszi árpa vetőmagellátása kifogástalannak ígérkezik. Mindkét növényből jó a magfaji fák összetétele is. A tavalyinál is nagyobb kereslet mutatkozik idén a zöldségmagvak iránt. A zöldborsót részben már átvették, részben most veszik át minden fennakadás nélkül a gazdaságok. A palántázott növények magját már régebben megvásárolták, a közvetlenül magról termesztettekét most keresik. Bőven van mindenből és ebben az esztendőben a háztáji gazdaságok, meg kistermelők részére a tavalyinál 25 százalékkal nagyobb mennyiségű magot biztosíthatnak. A korai burgonya előcsíráztatott gumója rövidesen földbe kerül. Vetőburgonya iránt pedig többnyire most érdeklődnek a gazdaságok. A legkeresettebb fehér húsú Desiré fajtából a nagyüzemek igényét 70 százalékig tudják kielégíteni, részben Hollandiából importált, részben már hazai termesztésből előállított vetőgumóval. A többi 30 százalék sárga húsú fajtákból áll rendelkezésre. A gépellátás helyzetéről az Agroker értesítette a mezőgazdasági osztályt. Közli, hogy elegendő mennyiségben kapható traktor, vetőgép és talajelőkészítő gép, pótkocsi is. A szálas valamint takarmányt betakarító gépekből is megfelelő mennyiség van raktáron. Öntözőgépekből és berendezésekből választék,korszerű a Jónak látszik a műtrágyaellátás is. Ez évben a megyei megrendelőknek a vállalat 105 ezer 860 tonnával tud rendelkezésre állni, ami a tavalyi mennyiségnél négy százalékkal több. Ezen belül azonban a kistermelők műtrágyaigényét a tavalyinál 50 százalékkal jobban lehet kielégíteni. Növényvédő és gyomirtó szerekből is több a jó minőségű hazai termék. Az ÁFOR közlése szerint a vállalat minden üzemanyagigényt ki tud elégíteni és gyorsan szállít is. Kéri azonban a termelőszövetkezeteket, hogy az éjszaka érkező üzemanyagot is azonnal vegyék át. További kérése, hogy a tartálykocsival rendelkező Pest megyei termelőszövetkezetek segítsék a szállítás gyors lebonyolításában. Nagy teljesítményű gépekkel Zavartalan anyagellátás — Pontos határidők a PEMÜ ben Nem vonhatja kétségbe seki, ha egy vállalatnál — ármi okból is — rosszul ezdtek, a megszokottnál sokat, de sokkalta több energiával kell később dolgozunk. Ez a véleménye Prinz Ferencnek, a Pest Műanyagipari Vállalat megyei tereltetési és műszaki főosztályvezetőjének is. — Megfelelően startoltunk, 6 évkezdésről net. Az első két adatok száhónapban — a tervek szerint — 211 milió forint árbevételt kellett .•'.érnünk, túlteljesítettük 23—25 millióval. Úgy látjuk, a március sem lesz rossz hónapunk. Többről van szó, mint egyszerűen a tervezettnél kedvezőbb eredményről. • Termékeinknek mintegy ötvenöt százalékát a különféle cipőipari alkatrészek, kellékek teszik ki. Ezeknél az úgynevezett piaci csúcs mindig az év elejére esik. Jó példa a polyaretán talp, amelyből február végéig csaknem 1 millió párat gyártottunk és szállítottunk ki, holott egész éves kötelezettségünk négy és fél millió pár. A vállalt szállításival, illetve határidők tartásaelőrehozatalával, egyrészt hozzájárultunk a cipőgyárak üzemeihez, másrészt pedig termelésémentesítettük őket attól, hogy importból szerezzék be a szükséges alkatrészeket. Magyarán: a népgazdaságnak is hasznot hoztunk. Nem titkolja, az eredmények nem jöttek csak úgy maguktól. Felhasználták a korábbi évek tanulságait, s igyekeztek egy sor dolgot másként megoldani, mint régebben. Legfontosabb talán, hogy a partnervállalatokkal szoros kapcsolatot alakítottak ki, ennek következtében megfelelő időben értesültek az igényekről és meg is érkeztek a megrendelések. vállalat tehát előre felkészülhetett a gyártásra. S nemcsak műszakilag, de az anyagrendeléseket illetően is. Ritkán fordult elő a megelőző időszakokban, hogy termelési program szerint, időben raktárba került a szükséges alapanyag. Valóban lényeges, azonban csak egyik feltétele a termelésnek a zavartalan anyagellátás. Ha a munkásokat, elsősorban a szocialista brigádok tagjait nem készítjük fel kellően a vállalati tervek végrehajtására, hiába áll rendelkezésünkre az anyag és a korszerű géppark — vallja Prinz Ferenc. — Hiszen nemegyszer nagyarányú — igaz, ésszerű — létszám-átcsoportosításokra is kényszerültünk. A cipőalkatrész üzemben például bevezettük a folyamatos műszakot, ezzel fokozottabban kihasználhattuk a termelékeny berendezések teljesítőképességét Az is előfordult, hogy gyáregységeinkből — Zsámbékról és Ürömről — hoztuk fel naponta az embereket a solymári központi gyárba. Néhány műhelyben pedig oly’ módon töltötték fel a létszámot, s állhattak át folyamatos műszakra, hogy több műveleteit bíztak a bedolgozókra, s az addig kézi munkát végzők gépekhez kerülhettek. Nagy segítséget jelentett a vállalatnak —mennyiségi és minőségi vonatkozásban is — a két új, olasz talpfestő- és szárítóberendezés. Általuk a talpak színskáláját is bővíteni — Az esztendő első tudták: negyedévében nemcsak az operatív feladatokat kell megoldani. Egyúttal az új tennivalókra is fel kell készülni. A közelmúltban írtunk alá szerződést egy céggel — tőlük nyugatnémet vásárolt licenc alapján — idén és jövőre 55 ezer összerakható, különféle termékek sora alkalmas rekeszt szállítákészítünk számukra. Hamarosan megkezdjük a gyártást, amely kettős hasznot hoz a vállalatnak. Elérjük a tervezett tőkés devizaárbevételt és teljes egészében kihasználhatjuk egyik igen nagy teljesítményű berendezésünket A PEMÜ idei munkájával szeretné kiérdemelni a kiváló vállalat kitüntetést. E cél érdekében a szocialista üzemek és brigádok az év elején megtartott munkásgyűléseken felajánlások tucatjait tették. Bár még a vállalások anyagi értékének előzetes számítása nem teljes, a vállalatvezetés — az éves tervben foglaltnál — 35—50 millióval több termelési érték előállítására számít. Az eltelt két és fél hónap eredményei igazolják a számítások helyességét. D.Gy. Tengerire szerződnek — minden mennyiségben Más termékek kínálata összhangban van az igényekkel Az idén eddig megkötött termékértékesítési szerződések általában összhangban vannak a lakossági, az ipari, valamint az exportigényekkel — ez derül ki a március eleji összesítésekből. Az elmúlt években — kivéve tavaly — gondot okozott a zöldségpiac feltöltése. A termelés fellendítésére hozott kormányintézkedések nyomán tavaly az egy korábbihoz képest már évvel dével több áru termett, ötéviszont a termelői kínálat elhelyezése, különösen egyes cikkekből esetenként átmeneti gondot okozott. Az idei szerződéskötések reálisabban számolnak a felvásárlási-értékesítési lehetőségekkel; a tervezett zöldségtermelést a várható piaci helyzetre alapozták, s az a mintegy 15— 16 százalékos túlszerződés, amit az összesítés mutat, lényegében biztonsági tartalékot jelent. A felvásárlók a tervezettnél 13 százalékkal több gyümölcsre szerződtek, az eredmények realizálódása azonban nagymértékben függ majd az időjárástól. További partnereket keres a kereskedelem és az ipar málna, őszi- és sárgabarack, valamint szilva termesztésére. A szántóföldi növényekre kötött szerződések viszont arra figyelmeztetnek, hogy kukorica termesztése nem csánbítja annyira a gazdaságokat, mint évekkel ezelőtt. Az egyéb növények, például a napraforgó, a cukorrépa, dohány, valamint a burgonya - és a takarmánynövények termelési szerződései a kívánt ütemben és a tervezettnek megfelelő mennyiségekre jönnek létre. Lázár György képviselőcsoport-ülésen Az országgyűlési képviselők Borsod megyei csoportja kedden Miskolcon ülést tartott, amelyen részt vett Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Miskolc város országgyűlési képviselője is. A tanácskozáson megemlékeztek az elhunyt Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszterről, aki az ózdi dolgozókat képviselte az országgyűlésen. A csoportülésen a képviselők megvitatták Borsod megye kereskedelmi ellátásának helyzetét KÖZÉLET Lázár György a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta, Mohamed Taher Bugaighist, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam, valamint Árun Kanti Dast, az Indiai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét Trethon Ferenc munkaügyi miniszter vezetésével kedden magyar munkaügyi küldöttség érkezett Szófiába. A delegáció, amely Angel Csausevnek, a bolgár Minisztertanács mellett működő munka- és munkabérügyi bizottság elnökének meghívására érkezett hivatalos látogatásra, a bulgáriai munkaügy és a munkaszervezés területi rendszerének kérdéseit tanulmányozza. Ma ülésezik az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését mára, március 15- re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetére, továbbfejlesztésének feladataira vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Együtt a városért megnyílt a gödöllői tavasz Bábosok és énekesek, táncosok és zenészek szórakoztatták a közönséget a Gödöllői Tavasz, 1978 rendezvénysorozatának tegnap késő délutáni megnyitóján, a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárának nagytermében. A közönség soraiban voltak a város, a járás párt- és állami vezetői, Platzer Miklós, az MSZMP gödöllői bizottságának első titkára, Pécsy Pálné, a járási bizottság titkára, Benedek János, a városi tanács, dr. Süpek Zoltán, a járási hivatal elnöke. Gödöllő tizenkét éve nyerte el másodszor a városi rangot. A tucatnyi esztendő félidejében, 1972-ben hívták életre a kétévenként ismétlődő kulturális, közművelődési seregszemlét, amely sportversenyekkel fűszerezve hivatott ápolni és erősíteni a városi tudat eszméjét, az együvé tartozás érzését. Mint eddig minden alkalommal, ez idén is megszületett a sorozat tartalmát és jellegét tömören kifejező jelszó: együtt dolgozunk a városért. Nem véletlenül ez, hiszen Gödöllő az idén másodszor bizonyult a legjobbnak Pest megyében a településfejlesztési versenyben, s országosan is második lett Benedek János nácielnök megnyitó városi tabeszédében először a három történelmi tavasz, 1848, 1919 és 1945 sorsfordító napjaira emlékezett, utalva a gödöllői jeles eseményekre, majd a két és fél hónapos rendezvénysorozat jelentőségét méltatva kiemelte: — Célunk a város lakosságának minél szélesebb rétegeinek bekapcsolása a közművelődésbe, a kulturális és sportéletbe. Hangsúlyozta: a Gödöllői Tavasz jó lehetőséget teremt a városban élő művészek bemutatkozására, a közönségnek pedig a találkozásra a műveikkel. Befejezésül kifejezte reményét, hogy következő sorozat legfőbb eseményeit már az új művelődési központban rendezhetik. Bár az árammérőgyár nagyterme nem a legalkalmasabb ilyen célra, akusztikája meglehetősen rossz, az ifjú és felnőtt szereplők, dacolva a körülményekkel, jó hangulatot teremtettek egyórás műsorukkal. Garancsi Krisztinának, a Petőfi Sándor iskola kisdobosának versmondása volt a nyitány, majd sorra-rendre megérdemelt tapsot kapott a Légszesz utcai iskola furulya-, citerazenekara és énekkara, az Imre utcai ének-zene tagozatos iskola kórusa, a városi vegyeskar, Kiss György versmondó, a Damjanich iskola bábköre és az egyetlen idegen csoport, az isaszegi Csata táncegyüttes. A Gödöllői Tavasz eseményei ma a Petőfi téri ünnepi megemlékezéssel folytatódnak, holnap a helyi szakmunkásképzőben tartják a szakmunkástanulók országos matematikai és fizikai tanulmányi versenyét. Május 28-ig, a zárónapig a városban, az üzemekben és intézményekben változatos programok zajlanak majd. Bemutatkoznak a szőnyegszövők, a régiek közül Kőrösfői Nagy Sándor néhány művét láthatják az érdeklődők, a maiak közül Szekeres Erzsébet és Remsey Flóra munkáival ismerkedhetnek. állítására készül Élete első kiaz ugyancsak Gödöllőn élő Fábián Dénes festőművész. Megrendezik a pedagógiai és közművelődési hetet, amelyen nemcsak szakemberek tanácskoznak, bevonják a leendő elsősök szüleit is, akiknek az új matematikaoktatásról tartanak előadást. Az üzemekben brigádvetélkedőt tartanak, az alsóparkban társadalmimunka-akciót, a városban több rétegtalálkozót. A befejező napon, május 28-án lesz a legjobb együttesek gálaestje. K. P