Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM 1980. MÁJUS 10., SZOMBAT Ha kell, a brigád mindig segít A sütőipar ígérte, a DCM teljesítette Az utóbbi időben gyakran írtunk lapunkban a cementipar tavalyi sikereiről, amelynek eredményeként nemrég a Cement- és Mészművek megkapta a Kiváló Vállalat kitüntetést, négy gyára pedig — köztük a DCM is — Kiváló Gyár lett. Az ünnepségek felszólalói, amikor elismeréssel szóltak a gazdasági munkáról, nem feledkeztek meg a szocialista brigádokról sem. A jó példa Nos, a DCM ebben is példát mutat. Tavaly a közösségek összefogásának köszönhetően sikerült túlteljesíteni tervüket, s emellett jutott idő soksok társadalmi munkára is. A kollektívák tagjainak többsége részt vett a kommunista műszakokon, de ott találtuk a cementgyáriakat a városi lőtér, illetve a nemrég átadott rendelőintézet építkezésén. Ugyancsak sok köszönőlevél, oklevél bizonyítja, hogy a vállalat központja és a DCM brigádjai is hathatósan segítették a Radnóti Általános Iskola felépítését, a Pokol-szigeti úttörőtábor mihamarabbi átadását. S még sorolhatnánk a kisebb-nagyobb példákat... Csányi Ferenc, a gyár munkaverseny-felelőse pontos, részletes adatokkal rendelkezik valamennyi közösség tevékenységéről. Néhány perc alatt számította ki, hogy tavaly a cementgyári kollektívák összesen 18 ezer 200 órányi társadalmi munkát végeztek Vácott, vagy lakóhelyükön, tehát az üzemek falain kívül. Gazdikék tesznek is Ám, a szocialista közösségek igen sok iskolával, óvodával és 1. i.ázménnyel is tartalmas kapcsolatokat ápolnak. Csak példaként: a csomagolóüzem Kim Béla és Kandó Kálmán brigádjai a szendehelyi általános iskolát, a villanyszerelők Lőwy Sándor szocialista közössége a Petőfi és a Radnóti Általános Iskolát, a bányaüzem Gábor Áron és a II. Rákóczi Ferenc kollektívája szintén a Petőfi iskola egyegy osztályát, a gépműhely Ságvári Endre brigádja, Hársfa utcai óvodát, a labor a Március 8. közössége pedig az öregek szociális otthonát patronálja. E kapcsolatok többnyire több éves múltra tekinthetnek vissza. A brigádtagok önként és örömmel vállalják kötelezettségeiket, csakúgy, mint legutóbb a Gazdik István vezette munkabrigád, akik a Diófa utcai óvodában segítettek egykét régebbi gond megoldásán: az udvaron kis kerítést építettek, s kijavították a hinták, a padok sérült farészeit is. — A gyári pártbizottság titkára keresett meg nemrég minket, ő említette, hogy segíteni kellene az óvodának — mondja Gazdik István. — Nem kellett kétszer mondania: egy délelőtt kiszaladtunk ide, megnéztük, mi a tennivaló, méricskéltünk, aztán munkához láttunk. A gyárban találtunk hulladékanyagot, ami meg nem akadt, azt megkaptuk más műhelyekből. Jobbára munkaidő után hegesztgettünk, s nagy öröm számomra, hogy munkatársaim is szó nélkül segítettek. Most itt, öten — rajtam kívül még Kazár János, Homonnai Ferenc, Kövesdi Tibor és Pallanek Vince — dolgozunk ... Erősödő kapcsolat Az udvaron a gyerekek izgatottan állják körül a brigád tagjait, figyelik munkájukat. Hallani, amint mondogatják egymásnak: „Itt az új kerítésünk, itt az új kerítésünk...” Cseh Sándorné vezető óvónő legalább ennyire örül. Ezt az óvodát, valamikor a DCM építette, aztán átadta a városi tanács kezelésébe. A kapcsolat azonban nem szakadt meg a gyárral egészen addig, amíg egy városi döntés alapján hivatalos patrónusunkká a sütőipari vállalatot nem jelölték ki. ők az első évben még jöttek-jöttek, megcsinálták ezt, azt, ám napjainkra teljesen elfelejtettek minket. Ha néha odatelefonálunk, s valamit kérünk, mindig azt ígérik, megyünk , s maradnak. Hogy mennyire feledékenyek, íme a példa: tavaly tavasszal azt mondták, kész a kerítés, nemsokára visszük, s felállítjuk. Nos, még mindig hozzák, de már nincs rá szükség: a DCM munkabrigádja megcsinálta! A cementgyáriak, a Cement- és Mészművek vezérigazgatóságán tevékenykedő brigádok a másban is segítettek. Tavaly villanyszerelők javították meg a konyhai robotgépet, a lemezjátszót, a magnót. — Nagyon örülünk, hogy a DCM-mel a kapcsolatunk ismét erősödik — folytatja Cseh Sándorné. — Óvodánk költségvetése elég szűkös, a nagy nyári karbantartás elviszi a pénz jórészét, ezért jelent sokat számunkra a társadalmi munka. Szeretnénk a szülőket is jobban bevonni ebbe, de nem megy. Hiába kérjük a papákat, mamákat, csak nagyon kevesen veszik a fáradtságot, hogy eljöjjenek például udvart takarítani. Nemrég ez egyik szombatra szerveztünk társadalmi munkát, de mindössze kilenc szülő jött össze. Pedig szeretnénk egy kis sportpályát építeni, amihez szintén elkél a segítség. Majd a brigád! Céljuk a szocialista brigád cím elnyerése. S ha így folytatják, erre minden esélyük megvan! F. Z. Sok palánta a piacon Pénteken a váci piacon a burgonyát 6—8 forintért árulták, a fehérbabért 30, a tarkáért 40 forintot kértek. A fejes káposzta 20, az új kelkáposzta 15—22 forintért kelt el. Karfiolt 60 forintért árult a gödi tsz. A paprika ára 4—10, a paradicsomé 100 forint körül alakult. A retek csomójáért 4 —7 forintot kértek. Karalábét 6—10, salátát 4—6 forintért kínáltak. Uborkát 56—60 forintért árultak. A spenót 16, a sóska 14 forintért kelt el. Újhagymát 3,50—4 forintért adtak. A zöldség vegyesen 40 forintba kerül kilónként. Az új sárgarépa csomója 10 forint volt. Gyümölcs már csak alma kapható, 16—20 forintért kilónként. Palántákból a paradicsom 4—5, a paprika 1.50—2 a káposztafélék 1 forint. 60 fi— •rért keltek el. Az árvácska 2, az őszirózsa 1. A sárgaviola 5, a törökszegfű 4—5 forintért cserélt gazdát. A vágott tulipán szálja 1, a fehér nárcisz csomója 3—5, a szegfű szálja 10 forintba került. Az élő tyúk kilóját 36 forintért mérték. Az aprójószágból a csirke 18—30, a kiskacsa 25—45, a liba 50— 60 forintért kelt el. A tojásért 1,50-et kértek. . Minőségirányítás A textil- és ruházati termékek minőségéről, a minőségellenőrző szervezetek munkájáról, s feladatairól tanácskozott a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület anyagvizsgáló és minőségellenőrző szakosztálya. Az elkövetkező időszakban a textilipar fejlesztésének elsődleges célja a minőség javítása, a termék értékének növelése. A meglevő minőségellenőrző szervezet már nem elegendő az új követelmények teljesítéséhez. Nem elég csak megállapítani a minőséget, a minőségi követelményeket a gyártás egész folyamatának részévé kell tenni. Az automatizált gépek lehetővé teszik, hogy a termékek minősége egyenletes, magas színvonalú legyen. Kiegyensúlyozott vízellátás Számunkra a csúcsidőszak májustól—októberig tart. Ahhoz, hogy ilyenkor zavartalan legyen a vízellátás, megfelelő szolgáltatás a strandokon, alaposan kell felkészülni. A váci központú Duna-menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói felülvizsgáltak és felújítottak 150 kutat, több mint 500 vízemelőszivattyút, ezer kilométernyire tehető föld alatti vízvezeték-hálózatot, valamint legalább ötven kilométer elektromos kábelt. Ellenőriztek háromezer kisebb-nagyobb vízi létesítményt és háromszáz járművüket is felkészítették a fokozott igénybevételre. A kérdésre, hogy lesz-e elegendő, jó minőségű víz? — ma még igen a válasz. A vízhiány megelőzésére üzembe lép a Duna jobb partján a leányfalui vízmű, a Duna bal partján pedig Fót és Göd, valamint Gödöllő térségében javul a vízellátás. Vámosmikolán és Zebegényben is elegendő vizet ígérnek a szakemberek. A napi csúcsidőben, főként, ha forró lesz a nyár, Dömösön és Dobogókőn lehet vízhiány, Visegrádon pedig továbbra sem megnyugtató a víz minősége. A vállalat három fürdőt üzemeltet, s ígéretük szerint, idén nagymértékben javul a szolgáltatásuk színvonala. A papszigeti strandon tisztább lesz a fürdővíz, ehhez saját tervezésű és készítésű vízvisszaforgató berendezést helyeztek üzembe. Leányfalun új kabinsort állítottak fel, a lepencei strandon pedig újabb medencékkel bővítik a meglevőket. Van valami azonban, ami miatt nem tudni még, többen örülnek-e vagy bosszankodnak majd? Idén először ugyanis már a DMRVV strandjai is megtelt táblácskával fogadják a későn érkezőket. Vagyis, a fürdővíz jó minőségének biztosítása érdekében csupán annyi vendéget engednek be, amennyit az egészségügyi miniszter rendelete engedélyez. D. Gy. A hónap műsorából Bélyegkiállítás, kórusok Gyermeknap, búcsúzik a hanglemezklub A Madách Imre Művelődési, Központ és Vác többi kulturális intézménye a nyári szezon kezdete előtti utolsó hónapban még sokoldalú programmal kedveskedik a nagyközönségnek. Ezen a héten megnyílt az érempénzeket és kitüntetéseket bemutató kiállítás az előcsarnokban. Az emeleti galéria és a 40-es terem ad helyet a fiatal képzőművészek stúdiója kiállításának. Érdekesnek ígérkezik a május 16-án nyíló olimpiai bélyegkiállítás, amely tíz napig lesz megtekinthető. A művészettörténeti előadássorozatban Derkovits Gyuláról beszél 12-én dr. Losonci Miklós művészeti író. Az általános iskolásoknak június 13—július 5. között nyári képzőművészeti tábort szerveznek Prócz Veronika iparművész vezetésével. Jelentkezéseket május végéig elfogad a művelődési központ. A gyermekműsorok keretében ezen a héten, szombaton Vitéz László kalandjainak első részét mutatják be a bábbérlet 2. előadásaként. Jövő szerdán Kisjankó Meseországban címmel mutatnak be 60 perces játékot. Május 25-én egész napos program köszönti a gyermeknapot. Délelőtt kilenc órakor úttörő- és kisdobosavatás lesz a Konstantin téren. Ezt követően Muszti Bea és Dobai András duója zenével köszönti a legkisebbeket, s Vácra látogat a világhírű Bóbita Bábegyüttes. A Mini-cirkusz műsorában bűvészek, egyensúlyozók, s más akrobaták, bohócok szerepelnek. Ugyanakkor a Duna-parton is sokféle szórakozási lehetőség várja a gyerekeket. A zenei események közül kiemelkedik a Svéd zenei hét kapcsán rendezendő, 25-i hangverseny a Vox Humana énekkar, a Liszt Ferenc kamarakórus és a Monteverdi kamarakórus szereplésével. együttesek svéd műveket At is bemutatnak, s hangszeres együttesként közreműködnek az Állami Zeneiskola tanárai. A Magyar Hanglemezklub 14- én rendezi szezonzáró hangversenyét Salánki Hédi közreműködésével. Változatos a klubok, szakkörök műsora. Megemlítjük, hogy a szocialista brigádvezetők 22-én látogatást tesznek a népligeti planetáriumba. A pedagógusklub tagjai kétnapos szlovákiai körútra indulnak. Az eszperantó klub háromnapos Zamenhof béketúrát vezet Zebegénybe. A nők klubja hó végi vendége Lehöcz János mesterszakács lesz. A Dunakanyar Fotóklub készül a szegedi tárlatra és a Vácott rendezendő IX. nemzetközi diaporáma biennáléra. Tizenkét TIT-előadás szerepel a májusi városi programban. Ennek keretében többek között Ágh Bíró Béla tart előadást Dél-Amerikáról, dr. Afra Tamás a balesetek megelőzéséről, Néninger Márta a kórusmuzsikáról, Földiné Dózsa Katalin a korszerű, szép otthonról. P. R. Gödi labdarúgóhírek Pilis—Gödi TK 2-1 (2-0). A csapat a következő összeállításban szerepelt: Juhász — Szunyogh, Horváth, Puskás, Vastag, Mudri, Mészáros, Bucsányi, Mucs, Takács, (Balázsovits) Bozori, (Oláh). A gödiek jó játékkal rukkoltak ki Pilisen, de így is minimális vereséget szenvedtek. A gólt Mészáros szerezte. Jó: Szunyogh, Mészáros. Pilis—Gödi TK 1-1 (0-1) Az ifjúsági csapat sokáig győztesnek látszott, de a hazaiak az egy pontot megmentették. Góllövő: Stefán. Gödi TK—Szentendrei Petőfi 2-3 (1-1). A már bajnok serdülőcsapat edzője Bagócsi Sándor, a tartalékegyüttest szerepeltette. Góllövő: Kovács Z. (2). VEGYÉPSZER—Gödi TK 2-1 (1-0). Az „öregek” csatársora a legjobb helyzeteket sem tudta értékesíteni. A hazaiak győztes gólja a befejezés előtt 2 perccel esett súlyos védelmi hibából. Góllövő: Agócs. Ny. J. Oktatásfelelősök A Dolgozók Általános Iskolája kezdeményezésére megalakult Vácott az oktatásfelelősök klubja. Az iskola biztosítja a működéséhez szükséges helyiséget, fűtést, világítást. A háromtagú elnökség: Poszlovszky István (Bélésárugyár), Túróczi Ildikó (DCM) és Kocsis István (Izzó). A klub elősegíti az üzemek továbbképzéssel foglalkozó előadóinak oktatását, kapcsolatot tart a szakmunkásképző intézettel, a közművelődési intézményekkel és segítséget nyújt a klubtagok napi munkájához.. Hétfőtől az új rendelőintézetben Megkezdődik a rendelés Hétfőtől, május 12-től központi fogászat és a járási a gyermekorvosi szakrendelés kivételével valamennyi szakorvosi rendelés az új rendelőintézetben kezdi meg működését A rendelési idők következőképpen alakulnak:a REUMA I. (rendes dr. Fieszl Borbála) hétfő, szerda, péntek 9-től 15-ig, kedd, csütörtök 14-től 17 óráig és páratlan szombaton 8-tól 12 óráig. REUMA II. (dr. Benik Gyula) mindennap 7-től óráig. Szombaton nincs rendelés. NŐGYÓGYÁSZAT. (dr. Vaskó Tamás, dr. Németh Lajos, dr. Illés István, dr. Félix János) hétfő 7-től 10-ig, kedden és pénteken 7-től 14- ig, szerdán és csütörtökön 12- től 18 óráig. NŐVÉDELMI TANÁCSADÁS, (dr. Vaskó Tamás és dr. Németh Lajos) hétfő és kedd 14-től 16 óráig. MUNKAEGÉSZSÉGÜGYI RENDELÉS, (dr. Molnár János) hétfő, szerda, péntek 7- től 10 óráig. GÉPJÁRMŰ ALKALMASSÁGI RENDELÉS, (dr. Csemniczky Julianna) kedd, csütörtök, péntek 14-től 17 óráig. ONKOLÓGIA, (dr. Gyurkovics Ferenc) hétfő, szerda, péntek 10-től 14-ig, kedd, csütörtök 8-tól 12 óráig. LABORATÓRIUM. Minden nap 7-től 16-ig. BELGYÓGYÁSZAT I. (dr. Takács Margit, dr. Szőnyi Mihály, dr. Barta Györgyi, dr. Benedek Csaba) naponta 9- től 15.30-ig, páratlan szombaton 7-től 13-ig. Szakrendelés cukorbetegek részére naponta 7-től 9-ig. BELGYÓGYÁSZAT II. (dr. Bucsek Tibor, dr. Horváth Ágnes, dr. Répa Imre, dr. Kollár Ágnes). Naponta 9-től 15.30- ig, páros szombaton 7- től 13 óráig. KÖZPONTI EKG. Naponta 8 órától 16-ig. SEBÉSZET I. (dr. Haris Antal) hétfő, szerda, péntek 10.30- tól 17 óráig, kedd, csütörtök 7-től 13.30-ig, páros szombat 7-től 13-ig. SEBÉSZET II. (dr. Vakli László) hétfő, szerda, péntek 7-től 13.30-ig, kedd- csütörtök 10.30- tól 17-ig és páratlan szombaton 7-től 13 óráig. TERHESTANÁCSADÁS, (dr. Kiss Nándor) hétfő 10-től 17- ig, kedd, péntek 12-től 18-ig, szerda, csütörtök 7-től 14-ig, páratlan szombaton 7-től 12 óráig. AB-BIZOTTSÁG, (dr. Bucsek Tibor) hétfő 7-től 10-ig, csütörtök 14-től 17 óráig. OOSZI I. FOKÚ BIZOTTSÁG. Hétfő, szerda, péntek 7- től 11 óráig. FŐORVOSI BIZOTTSÁG. Naponta 14-től 17-ig, szombaton 11-től 13 óráig. IDEGGYÓGYÁSZAT. (dr. Tömöri Pál) hétfő, szerda 11- től 17-ig. kedd, csütörtök, péntek 8-tól 14-ig, páratlan szombaton 8-tól 13-ig. SZEMÉSZET I. (dr. Bajnok Györgyi) kedd, Csütörtök, péntek 8-tól 12-ig. SZEMÉSZET II. (dr. Varga Katalin) hétfő, szerda 8-tól 13- ig, kedd, csütörtök 12-től 16-ig, páratlan szombaton 8- tól 12 óráig. UROLÓGIA, (dr. Moldoványi István) hétfőn, szerdán, pénteken 8-tól 14-ig, kedd, csütörtök 8-tól 15-ig. FÜL-ORR-GÉGE. (dr. Giegler Zoltán és dr. Bea János) mindennap 8 órától 12- ig.FIZIKO-HYDROTHERÁPIA. Naponta 7-től 19-ig, szombaton 7-től 13-ig. RÖNTGEN, (mellkas rig). Tüdőgondozóban váci betegek részére hétfő, szerda, péntek 14- től 16 óráig, kedd, csütörtök 8-tól 10-ig; vidéki betegnek hétfő, szerda, péntek 8 órától 10-ig, kedd, csütörtök 14-től 16 óráig. Egyéb röntgenvizsgálatok a régi kórházban naponta 7-től 12.30-ig. BALESETI SEBÉSZET. Naponta 8-tól 20 óráig, szombaton 8-tól 14-ig. GYERMEKGYÓGYÁSZAT. (dr. Stohl Aranka) naponta 8- tól 10 óráig, egyelőre a régi rendelőintézetben. BŐRGYÓGYÁSZAT. ( dr. Simon József) hétfő, szerda, péntek 8-tól 14-ig, kedd, csütörtök 12-től 18-ig, szombaton 8-tól 14 óráig.páros ÉRBETEGEK GONDOZÁSA. (dr. Berta Mihály) csütörtökön 9-től 11 óráig. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek és jó barátoknak, a Magyar Hajó és Darugyár, a Kötöttárugyár és Húsipar dolgozóinak, akik férjem, illetve édesapám temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és ezzel szívünk fájdalmát enyhítették. Molnár család: Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondunk rokonainknak, szomszédainknak, ismerőseinknek, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhítették. özv. Ruzics Jánosné és gyermekei. Termj, terülj csztsSkám! Különtermünkben vállaljuk BANKETTEK, ESKÜVŐK, PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓ ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNYEK lebonyolítását SZÉCHENYI ÉTELBÁR Vác, Széchenyi u. 39.