Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

1981. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Életet lehel a szavakba Fékkel a csúcsforgalomban... A Pest megyei Hírlap hasábjain 1974. május elsején jelentek meg e sorok: „Vajon milyen ember az, aki igazgató létére munkásruhát ölt és időnként bebújik a kazánba, végigjárja a leglehetetlenebb helyeket: a padlástól a pincéig. Csenterics Sándor, a Dunamenti Hőerőmű igazgatója ebben leli kedvét.” Később, 1975-ben már hivatalosan méltatták: „Személyében a villamos­­energia-iparág kiemelkedő egyénisége, több évtizedes politikai és szakmai tapasztalattal rendelkező elismert vezetője vonul nyugállományba ...” Csenterics Sándor azóta is kijár a szocialista városba, Tóth Istvánnal, a hőerőmű mai vezérigazgatójával beszélget, lelátogat az üzembe a régi is­merősökhöz. Bár nem vesz részt a napi munkában, de azért az energia­­ellátás, a Dunamenti Hőerőmű fejlődése nagyon is érdekli. Megtalálja a baráti, közös hangot a régi és az új. Pedig az utód egészen más típus, mint elődje. Keresem a szavakat­­ milyen is Tóth István és egyetlen olyan kife­jezést sem találok, amelyet el ne koptatott volna már az újságíró. Az idősebb szerény, segítőkész. Az a fiatal vezérigazgató is. Az előbbi életét adná az eszméért. Az utóbbi is. Mindkettő elégszer bebizonyított­­a ezt. Toh­amon sokasodnak a jel­zők: munkaszerető, a hivatásért él, egyenes, a demokráciát tiszteletben tartó, a tisztséget szolgálatnak te­kintő, erejét nem kímélő, példamu­tató ... Hogyan lehetne életet lehelni a szavakba? Hogyan lehetne hihetővé tenni, ami így csak frázis? Hogyan lehetne azt megértetni: hiába eltér­ő a már nyugdíjas és az aktív vezető stílusa, természete­s, mégis mind­kettőre érvényesek a megállapítá­sok? Két elem az élethez Ha hat évvel ezelőtt tetszett, hogy Csenterics Sándor­ éjszaka is szemé­lyesen ellenőrzött, hogy egy eldo­bott csikkért is képes volt veszeked­ni, hogyan lehet dicsérni a másikat, aki ritkán ölt munnkásruhát, köz­vetlen munkatársain és a választott fórumon keresztül vigyáz a demok­rácia érvényesülésére. Az asztalra nem ütött még soha... Nem érdemes a tűz és a víz össze­keverésével kísérletezni. Mindkét elem nélkülözhetetlen része az élet­nek: * * „1955-ben ... Csenterics Sándor is azok között volt, akik körülnéztek a csupa kukoricaföld Százhalombat­tán ... 1963-ban üzembe helyezték az első blokkot. Mínusz 25 fok és hóvihar volt és valamennyien fél­tek: az ország első szabadtéri blokk­ja kiállja-e a próbát? S nem tör­tént semmi baj.” 1975-ben 1225 me­gawatt teljesítménnyel a Dunamen­ti Hőerőmű a magyar erőműrend­szer teljesítménynek 31,5 százalékát adta. Később ez a teljesítmény 37, még később, 1976-ban 42 százalékot kép­viselt. A teljes üzemeltetés mellett a DHV beruházását nagy erővel folytatni kellett. Tehát kettős, egyenként is jelentős feladatot bíz­­­­ak Tóth Istvánra. A korábbiról kétezer megawattra növelte az erő­mű a teljesítőképességét. Az ország legnagyobb kapacitású erőműve lett. Az üzem életrehívásában, és a be­fejezett monumentális létesítmény m­ai működésében tönbség megfejtése­ található a kis­munkamódszer akkor. Más volt , amikor egy sor beruházó vállalat, számtalan kü­lönböző érdek naponta ütközött, amikor élelemről, munkaruháról, a minimális fegyelem­ről, az utazás kezdeti megteremtése­feltételeinek biztosításáról, az első lakások kive­rekedéséről kellett dönteni! Ez a lényege annak, hogy noha a jelzők azonosak — és e generáció­nál hányszor azonosak! — minden szó önálló tartalmat kap. S aki­ azt hiszi, hogy az óriás kémények mel­lett húzódó csőlabirintusok, kazánok között ma könnyebb dolgozni —, téved. Tóth István szemléletese­n fo­galmaz: — Szokott a főváros csúcsforgal­mában autót vezetni? Ha igen, tud­ja, milyen idegtépő araszonként fé­kezni, leállni, hogy egy másodperc után ismét állj! fékezz! indíts! állj! És mire a váltót hármasba vagy né­gyesbe állítaná, ismét a fékre kell lépnie? Jó lenne száguldani A vezérigazgató nem szégyelli be­vallani, hogy irigyli azokat az igaz­gatókat, termelőszövetkezeti elnökö­ket, akik bátran kezdeményezhet­nek. Akkor is irigyli őket, ha tud­ja, hogy a kezdeményezés sok koc­kázattal, olykor kudarccal jár. Be­csüli azokat a társait, akik mindig valami újra, többre, nagyobbra tö­rekedhetnek: átalakítják a gyár pro­filját, új eljárások sorát dolgozzák M.... —, de itt, a százhalom­battai Dunamenti Hőerőműben most nem a többre törési, a termelés fej­lesztése a cél. — Egyetlen tartalékunk a színvo­nalasabb, az eredményesebb munka, a technika fejlesztése, a költségek csökkentése, a fegyelem megtartása, az első jelzésre az azonnali kapcso­lás hármasba, négyesbe — mondja. — Egy-három blokk naponta leáll és esetleg ismét újra indul. Egyetlen indítás háromezernél több műveletet jelent! ' Ismét képletesen fogalmaz Tóth István: — Jó lenne, száguldani, mint az autópályán, de a mi lábunk a fé­ken van... A szakaszos, a készen­léti termelést kívánják tőlünk. Meg kell érteni és minden dolgo­zóval meg kellett értetni: az ország energiatakarékosságát, az üzemek és a magánháztartások kisebb fo­gyasztását a hőerőműnek, így kell szolgálni. Múltkorában az egyik hét végén a villamosenergia-import miatt álramzavar keletkezett, a százhalom­battai erőmű teljes kapacitására volt szükség, micsoda ünnep volt ez az ott dolgozóknak! S, ha csak ennyi lenne a feladat! — de ilyen körülmények között kell megtartani a munkaerőt, m­egértet­­­ni, hogy a takarékláng nem saját munkájuk értékmérője, hanem tár­sadalmi szükséglet. Nem rendetlen­ség jele, hogy karbantartásuk évi programját rendre módosítják. Van olyan részleg, amelyben egyetlen napon négyszer változott a prog­ram! Milyen fűtőanyaggal ? Felső szinteken még az sem dőlt el, hogy a drága olaj helyett, milyen fűtőanyaggal működjön az erőmű: földgázzal? szénnel? gadronnal? Bármelyikkel, új szervezést, átállást jelent. Ha nehéz is, az erőmű kollektí­vája jól viseli a terhelést. Még így is nyereséggel dolgoznak. Nemrégi­ben a Pest megyei párt-végrehajtó­­bizottság tárgyalt az erőmű műkö­dési módjáról, az energia­gazdálko­dással kapcsolatos koncepciójáról. Mint mondották: éveken át nem hiába harcoltak az erőmű elismeré­séért, az itt élők tudták, milyen szín­vonalasan nagy erőfeszítéssel dol­goznak ott. Így fogalmaztak: „Sze­rencse, hogy a vezetés olyan, ami­lyen.” Nehéz a mai körülmények között megtartani a szakgárdát, de a 63 egyetemeit és főiskolát végzett mérnök, műszaki, a 203 középfokon­­ végzett szakember nagyszerűen lát­ja el a dolgát. Tóth Istvánt nem a kinevezése miatt szeretik, munkáj­á­­­val szerzett tekintélyt. A vezérigaz­gató támaszkodik a beosztottjaira és meg tudja teremteni: a népgazdasági érdek találkozzon a személyi törek­vésekkel is. Ez nemcsak a fizetési borítékot jelenti. Jelenti a különböző szolgál­tatások, művelődési igények kielé­gítését. Lakás, munkásszálló, szol­gáltatóház, iskola... Dr. Kapolyi László, ipari minisz­tériumi államtitkár beszélgetésünk­kor így fogalmazott: — Nem mindig az a dicsőség, ha ezer, vagy kétezer megawattal megy a termelés. Az a dicsőség, ha a szük­ségletet időben és jól tudják kielé­­­­gíteni. Azt is mondta: iparágon belül kiemelkedő a százhalombat­­taiak tevékenysége. A vállalat a rendszerirányításban betöltött kü­lönlegesen fontos és nehéz feladatát a technika maximális kihasználásá­val, a népgazdasági érdekeket mes­­­szemenően szolgálva teszi. A helyze­tet gyorsan fel tudják mérni és Tóth István nagyszerű elemzőkész­séggel rendelkezik. A szükséges át­szervezést nagy erővel, körültekintő káderválasztással hajtotta végre. Schiller János, a tröszt vezérigaz­gatója: —" Sokat tett Tóth István a szak­­ember-u­tánpótlásért, korszerű tan­műhelyt teremtett, diákszállót épít­tetett, anyagilag ösztönzi a ta­nulókat. Jól választja ki a partne­reit, nem ismer szakmai féltékeny­séget, bízik környezetében. A zsebükbe kell tenni S mit mondhat az a beosztottja­ róla, akivel épp az imént beszélt telefonon? A vezérigazgató nem tu­dott OTP-kölcsönt szerezni egy ma­gánház megvásárlásához, de majd keres valamilyen megoldást... Ja, igen, a szülők költözködéséhez ter­mészetesen adnak vállalati gépko­csit ... Mindig van valami ügy, am­it intézni kell... Hétfői fogadó­óráin sok személyes üggyel is felke­resik. A minap több mint százan ko­pogtak be hozzá. Az ifjúsági parlamenten felem­legették a fiatalok: három évvel ez­előtt még 65 gyerek nem jutott be az óvodába, illetve a bölcsődébe. Ma mindenkinek van helye! Mennyi küzdés, „ráverés”, vállalás húzódik a szavak mögött. Három év alatt 92 lakást adtak át és ebből 66-ot har­minc év alatti fiatalnak. Tizenhár­man kaptak építési kölcsönt. Még garázsgondokkal is törődtek. Igaza van Tóth Istvánnak, a szocializmust aZ­­­ emberek zsebébe kell tenni. Természetesen a szocializmus nem csak zseb kérdése. • Számára sem az. A város vezetői: Balázs Gá­zária, a városi pártbizottság első tit­kára, Szekeres József, a tanács el­nöke hosszan sorolja azt a sokféle támogatást, amit a város élvez a mindenre figyelő vezérigazgatótól: a sportpálya megépítése... a műve­lődési, sportolási kérdések, kereske­­­­delmi hálózat... üdülés ..., minden. Történik-e valami úgy a városban, hogy az üzemóriások vezetői kima­radnának a­­ megvalósítás nehezé­ből? A kérdés önmaga is képtelenség. De nemcsak a városban, az egész megyében. Utazik beszámoló tag­gyűlésre, pártnapot tart Tóth István. És speciális kollégiumot is vezet. Tag­ja... oly sok társadalmi szervezet­nek,, elsősorban a megyei pártbizott­ságnak és a végrehajtó bizottságnak. Lábon vett termés Ez keveset mond. Az azonban többet, amikor a vállalati ifjúsági parlamentre készült, fél vasárnap benn volt egyedül az irodában. Az utolsó pillanatban hétfőn még egy statisztikát dobott össze ceruzával. Mindig felkészülten indul útnak. És véleményt mond, ítélete szigorú, de higgadt, embert sohase bántó! Erre az időt, erőt nem kímélő munka­módszerre egész élet megy rá! Egy egész élet. Tóth István ezzel az­tán nem fukarkodik. Ebben, csak ebben az egyetlen kérdésben hallot­tam ingerültebbnek: — Nem szeretem, ha mérsékletre intenek. Ha azt kívánják: lassab­ban éljek, srófoljak le a lángból. Az ilyenek nem ismernek, nem tudják, hogy amit csinálok, az az életem célja. A hála is kötelez. Huszonki­lenc éves koromban már igazgató voltam, a pórt lábon vette meg tő­lem a termést. Érzem, bizonyíta­nom, egyre bizonyítanom kell. Negyvenkulcsos telefonja a szo­bájában most megértően hallgat, nem zavar a titkárnő sem. Én sem merem figyelmeztetni, hogy a ha­mutartó rövid idő alatt már a ti­zenötödik cigarettát nyeli el. A csupa ősz vezérigazgató 47 éves és sikeres ember. Számára a siker lényege nem a pozíció, hanem az, hogy politikai, gazdasági, műszaki, közgazdasági, valamint idegennyelv­tudását igénybe veszik és értékelik. Előbb ismertetni kellett volna életrajzi adatait: édesapja kőműves segéd volt... Műszaki egyetemet végzett; Százhalombattán lakik, nyolc kitüntetése van. Leningrádban az energetikai fakultáson 1958-ban sze­rezte a diplomáját, am­ikor 1975-ben a DHV-ba helyezték, előtte öt mun­kahelye volt­­, köztük a pécsi, az ajkai, az inotai erőmű. Fél évtize­dig a Veszprém megyei pártbizott­ság titkára volt. Meg kellett volna írni, hogy a kő­művessegéd fia a felszabadulás előtt nem tanulhatott. Kérték a ciszter­citák támogatását­­, hiába. Tóth Istvánnak szörnyű volt tehetsége tudatában belenyugodni: ő nem ta­nulhat, neki bezárult... A felsza­badulás azonban kaput nyitott szá­mára, és lehetőséget hozzá, hogy Tóth István olyan szélesre tárja, amilyen akaratából, tudásából telik. Ez az idő sem hozott mindig örö­möt, hiszen hiába volt kiváló ifjú­sági vezető, javasolta is a DISZ a pártba­n, visszautasították. Újra csak akkor jelentkezett, amikor so­kan éppen elhagyták a pártot. 1956 novemberében lett az MSZMP tag­ja. Előbb mégsem írhattam le életraj­­zi adatait: száraz adattömeggé vál­tak volna, így azonban érthető do­kumentumai annak, mi vezérli a hőerőmű vezérigazgatóját a hajszá­ra, mi diktálja a könyörtelen tem­pót. A fény burkában Az üzemek, a munkahelyek kró­nikájában soha nem jegyzik fel­ az édesanyák, a feleségek áldozatos, olykor mostoha szerepét. Pedig nél­külük sok megszállott nem adhatná át magát hivatásának. Tóth István huszonnégy éve nősült, felesége, Ko­vács Margit, a város első osztályo­sait tanítja, nem zsörtölődik ha fér­je degeszre tömött táskával érkezik haza, vagy késő estig irodájába zár­kózik, ha ritkán találkoznak. És hallgatni is tud, pedig sokszor szí­vesen faggatná a férjét: miért olyan ideges, mi bántja? Míg élt, Tóth István édesanyja vigyázott két kis­lányukra, nélküle nehéz lett volna... Közeleg az év utolsó napja. Tóth István erről így beszélt: — Amikor éjfélkor mindenki koccin­tásra emeli pezsgős poharát és a te­levízió előtt a Himnusz akkordjait hallgatja, ők, az erőművesek, ebben a pillanatban lélegeznek fel. Oldó­dik szorongásuk, csillapodik az ide­gesség, nem volt fennakadás, a ve­zetéken az áram zavartalanul jutott az ilyenkor is dolgozó üzemekbe, az utcákra, az otthonokba, s teremtett világosságot. A jó hangulat közepette senki sem vette észre az ünneplők közül, hogy valahol néhány kilométerre Buda­pesttől a szocialista város erőműve­sei megfeszítve dolgoztak, hogy a meghitt fény beburkolhassa a me­gyét, a fővárost. sági Ágnes Tárgyal a vezérigazgató (Bozsán Péter felvétele) í Termelés játékai Hincz Gyula festménye

Next