Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-11 / 8. szám

Új vetélkedőműsor a tévében Egri János szerkesztő-műsorvezető „Elmebajnokság” címmel új vetélkedősorozatot indít a televízióban. A januárban kezdődő sorozat első műsorát rögzítették a tv 1-es stúdiójában. A műsor rendezője Bodnár István, vezető operatőr: Gulyás Gyula. Képünkön: Bodnár István és Egri János. %Mtíao Táncfesztivál A vasárnap délutáni eredményhirdetéssel és gálaműsorral befejeződött Békéscsabán a háromnapos országos szólótáncfesztivál. A hetven résztvevő közül hét női és tíz férfiversenyző érdemelte ki a verseny legjobb minősítést jelző díjait, az aranygyöngyöt, illetve az aranysarkantyút. Az örökös aranygyöngyös címet nyerte el Guzsik Ágnes és Simai Edit budapesti, az örökös aranysarkantyús címet pedig Gyalog László gyomaendrődi táncos. A gálaműsorban a verseny huszonhat, különböző díjakkal jutalmazott résztvevője lépett közönség elé, s bemutatták tudásukat a néptáncművészet hagyományait idős emberek is, közöttük őrző a méhkeréki Nyisztor György és felesége, a népművészet mesterei. A fesztivál a vén v dáglátó város nemzetközi hírnevű amatőr csoportja, a Balassi néptáncegyüttes bemutatójával zárult. Roggyant iskola ürügyén Abonynak a tornyai látszanak Röpke szünet után újra becsöngettek az iskolákban. Az abonyi kisdiákok majdnem felének csak képletesen, mert az egy-két csoportot befogadó szükségtantermekben minek is csöngetni. A kéttornyú nagyközség kétezeregyszáz diákja tizennégy különböző helyre jár tanulni, bár a szervezeti egységeket tekintve mindössze két iskola van Abonyban. Ezt az állapotot már „megszokták” sok-sok év alatt a gyerekek, az anyukák, apukák és a pedagógusok. Féltést, idegeskedést főképpen a mostani tanév indulása okozott a Kölcsey úti iskola környékén. Az épületet életveszélyesnek nyilvánították, és kitettek egy táblát: omlásveszély. Aztán szeptemberben, kettő közül az egyik tanteremben megkezdődött a tanítás. Ők harmincegyen A téli vakáció alatt üres iskola belsejében megépülő rend és tisztaság uralkodik. A repedésekre emlékezve szinte csodálkozni kell a folyosó falára aggatott népművészeti tájakon. Csörögi Sándorné pedellus-takarító nénivel balra fordulunk, a használhatónak ítélt tanterembe. Az ajtóval szemben írásvetítő, a szekrényből tévéantenna zárt kúszik a mennyezetre, távolabb zsúfolt faliújság, aztán polc könyvekkel, és a túlsó falon szemléltető táblák, repedés fut körbe Alattomos mindezek fölött. A túloldali tanterem bútorait egymásra pakolták, az egyik szekrény tetején ottfelejtett cserepes virág őrzi az otthonosság emlékét. Csörögi néni azt meséli, hogy a padló egyidős az épülettel, és erősek a nyolcvan centi vastag falak is, csakhát megsüllyedt az épület sarka. — Talán még ki lehetne javítani — les rám, és szemében látom a féltést valami iránt, ami az életéhez tartozott. A Kölcsey utcai — immár egy tantermes — iskolába még harmincegy második osztályos nebuló jár. A környékben úgy mondják: ők a szerencsések, mert nem kell másfél-két kilométert gyalogolniuk. Mi tagadás: kétes szerencse! Azok a szülők, akiknek a gyerekét szükségmegoldást keresve átirányították — most is vállalnák a társadalmi munkát. Nincs omlásveszély — Meg kell érteni a szülőket: nincs lehetőség a Kölcsey iskola felújítására — mondta Kiss Mihályné, a nagyközségi tanács művelődési felügyelője. — A javítás többe kerülne, mint egy új épület, ráadásul a műszaki bizottság megállapította: a jelenlegi falakat nem szabad elmozdítani, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. A szakemberek azt is egybehangzóan kijelentették, hogy nincs omlásveszély! Az épület túlsó szárnya — ahol tanítunk — statikailag szilárd, megbízható, nem lehet baj! Sőt, belátható időn belül nem is bontjuk le. Kell a tanterem. — Oktatunk már a művelődési házban, egykori szolgálati lakásokban és itt-ott egyegy bérbe vett helyiségben — folytatta a művelődési felügyelő. — Most végzik az abonyi iskola felújítását megyei támogatással. Kénytelen vagyok azt mondani: sajnos műemlék épület, tehát a munka lassan halad és nagyon drága. Mégis bízunk benne, hogy a következő tanévben már használhatjuk a három új helyiséget és a tornaszobát. Így felszabadul a művelődési ház. Több eredményre nem számíthatunk, mert szeptemberben a jelenleginél eggyel több első osztályt kell indítanunk. A gondok megoldásához összesen tizenkét új tanterem kellene, de erre az ötéves tervre csak egy nyolc tantermes iskolát kaptunk a megyétől. dokumentációi még az Ernek idén elkészülnek. Sietni kellene Hogy mekkora problémával kell a tanácsnak megküzdeni, azt az is jelzi: a mostani tanteremigények mellett pillanatnyilag harmincöt és negyven között változik egy-egy tanulócsoport létszáma. Ez önmagában is gátja a korszerű oktatásnak. Annál kedvezőbb változásokat hoz majd az új nyolctantermes iskola. És nemcsak abban, hogy a szükségtantermek egy részének megszüntetésével javulnak az oktatás külső feltételei, hanem a tanítás műszaki segédeszközeit is koncentráltan fogják felhasználni. Elérhető lesz, hogy az alsó tagozatosok nagyobbik fele csak délelőtt járjon iskolába... Most ugyanis fordítva van — a kabinet rendszerű oktatás bevezetése érdekében —: nagyok tanulnak egy műszakában és az apróságok baktatnak téli estéken hazafelé. Az oktatás helyzete — Abony hatalmas gondja. A roggyant Kölcsey úti iskola körül támadt hullámok újra és újra felszínre sodorják a problémákat. Pedig úgy igaz: Abony Dél-Pest megye egyik kimagaslóan dinamikus fejlődést mutató nagyközsége, út- és üzlethálózata, modern lakóházai már-már városias külsőt mutatnak. Zeneiskolája országos hírű; a könyvtári olvasók száma, ha kevéssel is, de meghaladja a megyei átlagot; példásan működik a helytörténeti kör és múzeum. A látványos eredményekkel méltán arattak elismerést, s ezek híressé váltak, mint az abonyi tornyok... Az alapellátás kategóriájába tartozó oktatásügy azonban lépéshátrányba került. Gyorsítani kellene az araszolást minden lehető forrás egy mederbe terelésével, mert a demográfiai hullám tetőzése még legalább egy évtizeden keresztül éreztetni fogja hatását. Kriszt György Nem kell átlépni a kerítésen A falu felé nyitott a gyár • Hajnali kakasszóra indulnak, s még alig pirkad, amikor a vonat megérkezik a Keletibe. Az est sötét leple borul a falvakra, amikor visszatérnek, nappali világosban jószerivel csak az ünnepek alatt találkoznak. Nem újkeletű a tápióságiak életmódja. Évtizedek óta nemzedékek kelnek útra, hogy kenyerüket a fővárosban keressék meg, de a fejüket otthon hajtsák le. A vonaton, utazás közben hasznos percek fecsérelődnek el. A mozi, a színes ház, az olvasás legfeljebb kívánság marad. A hatezer lakost számláló Tápiószelén sem volt másképpen, mígnem a falu határában a vidéki ipartelepítés korában építkezni kezdett a Kohászati Gyárépítő Vállalat. A környéken élők a megmondhatói: egy évtized alatt milyen változásokat hozott az európai szintű technológiával termelő üzem. Kevesebb bejáró — Kezdetben a falubéliek hazacsalogatása volt a legnagyobb gond — mondja Farkas Lóránt, a gyáregység igazgatója. — Tíz esztendővel nyugdíj előtt már senki sem változtatott szívesen munkahelyet, így elsősorban a fiatalokra számíthattunk. Nyolcszázan dolgoznak most nálunk Tápiószeléről és a környező falvakból. Farmosról, Tápiógyörgyéről, Újszilvásról, Tápiószőlősről, Tápiószentmártonról naponta busz hozza-viszi a dolgozókat. Bár a magasabb jövedelem még mindig sokakat csábít a fővárosba, többen már rájöttek, hogy mindennél értékesebb az az idő, amit a helybeni tevékenység szabadít fel. Most is csaknem ezren járnak a fővárosba dolgozni, de csökken a bejárók száma. Ugyanakkor más vidékről jött munkások itt telepednek le. A fiatal műszaki értelmiség aránya nőtt, s ők helyben szeretnék megtalálni a különféle művelődési formákat. Az emberek igénye és az üzem kívánsága találkozott akkor, amikor szociális, kulturális központ épült. S az eredmény: kulturált, esztétikus, modern épületben bontakozhat ki gyár, s egyúttal a község kulaturális élete. Bár a megnevezéssel még csínján bánnak, mert ugyan nyugodtan nevezhetnénk művelődési háznak, de funkciója tágabb. A színházterem naponta az étkezés színhelye. Az emeleti klubhelyiségekben pedig gyakorta gazdasági tárgyalásokat tartanak. Megfelelő fórumok — Egyelőre próbálkozunk: a megfelelő formákat meghonosítani s tartalommal megtölteni nem éppen gyors folyamat. Először a kulturált körülményeket kellett megteremteni — mutatja az igazgató, miközben végigsétálunk a hatalmas üzemen. — Nem véletlen, hogy a csarnokok közé fákat ültettünk. Saját melegházunkban neveljük a zöldet a szobákba. A közvetlen környezet esztétikája a legfontosabb. Aki megszokja, hogy szép helyen dolgozik, igényesebb otthon is. Innen már a csupán egyetlen lépés, hogy belsőépítész segítő szava nyomán rendezzék be otthonaikat, alakítsák ki az utcaképeket. Farkas Lóránt szavai már az egész település és a környék gondjait ecsetelik. gazdasági vezető a mindennapi feladatok mellett szeretné, ha munkaidőn túl is egymásra találnának az itt dolgozók. S ehhez a közös érdeklődés, az együtt szórakozás a mozgató. Nem kell a kerítésen átlépnie annak, aki errefelé veszi az útját. A ház kapuja a falu felé nyitott. Időnként itt próbál a községi énekkar, szocialista brigádok vetélkednek, szórakoznak közösen. A magukat lelkes embereknek tartó fiatal értelmiségiek hetente jönnek itt össze. Közös érdeklődés — A fiatalok kipróbálhatják magukat. Gyakorta szervezünk továbbképző előadás-sorozatokat, foglalkozásokat. Mindez gazdagítja a személyiséget. A továbbtanulókat visszavárjuk. Szakmunkásképzőnkben neveljük az utánpótlást, nem csupán magunknak, hanem a környező üzemek részére is. Nem is olyan régen állandó kiállítás nyílt az üzemben. Patay Éva festőművész képeiben gyönyörködhetnek az erre járók. Az ünnepélyes megnyitó után sokan kétkedtek abban, hogy miként lehet állandó kiállítást létrehívni egy vállalat területén. Aztán megnyugodtak a kedélyek: ha valaki mindennap értékes képzőművészeti alkotásokkal tatalálkozik, másként szemléli a világot, formálódik a ízlése. A közművelődési terveket lapozgatva évről évre gazdagabb és színesebb a program. A különböző korosztályoknak szóló szórakoztató műsorokon kívül a klub- és sportrendezvények a mindennapi művelődés részei. Helybe jön a színház is, hiszen évente négyöt előadásra kötnek szerződést a szolnokiakkal. A mintegy kétezer kötetes könyvtár a szakirodalmon kívül szépirodalmat is tartalmaz. Ugyanakkor könyvet és lemezt is lehet itt vásárolni. Az üzemi, vállalati közművelődésről szólva gyakorta a realitások helyett inkább vágyakat szólaltatjuk meg. Tá a pic szelén jól tudják, hogy légből kapott elképzelésekkel sohasem költözik élet a falak közé. A mindennapokat töltik meg közművelődési tartalommal. Olyan formákat keresnek, amelyek mindenki számára megközelíthetőek. S ha nem is egyik pillanatról a másikra, de lassanként mindenki rátalál a tápiószelei házra. Erdősi Katalin A Mikrokozmosz fénye s Detar Petrovic Njegos — olyan helyet foglal el déli szomszédaink klasszikusainak sorában, mint a mi irodalmunkban Madách Nevét, alkotásait nálunk Imre — sajnálatos módon — kevéssé ismerik. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége ezért nemrégiben missziós feladatot teljesített, amikor a délszláv költőfejedelem legjelesebb alkotását — Mikrokozmosz fénye című bölcseleti költeményt szerb—magyar kétnyelvű kiadásban adta az olvasók kezébe. A Mikrokozmosz fénye alkotója — akinek 170. születési évfordulóját ünnepük idén Jugoszláviában — nemcsak mint író-költő hagyott maradandó alkotásokat maga után. A montenegrói nép szabadságküzdelmeiben játszott szerepével történelmi személyiségként is számon tartják. A kolostorban nevelkedett ifjú képességei korán kitűnnek. Nagyon fiatalon avatták a pravoszláv egyház püspökévé, s alig 17 esztendős, amikor a Petrovic család öröklött jogával élve uralkodó hatalom birtokába jutott. Hatalmát montenegrói nép haladó szellemű fejlődésére használta. Uralkodásának nagy eredményei közé tartozik, hogy a világi és egyházi hatalmat egyesítve lerakta a modern állami élet alapjait. Maga is jelentős irodalmi tevékenységet folytatott. Anyanyelvére fordította a Homérosz egyes részleteit , s már 1834-ben közrebocsátja első önálló irodalmi alkotását, ami a Gyógyszer az oszmán düh ellen címet viseli. Ezt követően sűrűn, egymásutánban jelenteti meg versesköteteit, amelyek között különösen kiemelkedő helyet foglal el az 1845-ben Belgrádban közrebocsátott „A mikrokozmosz fénye” című bölcseleti költemény. Első olvasatra vallási-irodalmi alkotásnak tűnik ez a verses mű. Csakhamar kitűnik azonban, hogy a külső forma mellett erőteljesen érvényesül alkotójának haladó szelleme. Amint a most megjelent kötet előszavában a fordító, Csuka Zoltán írja: mai értelemben még természettudományos jellegűnek is tekinthető, hiszen az isten fogalmát egészen másként értelmezi, mint a szellemében vele azonos műben. Igaz ugyan, hogy a mű vallásos keretek között játszódik le, de az akkori pravoszláv egyháztól sok tekintetben független, önálló püspökfejedelem nem csupán abban a törekvésében tért el az akkori görögkeleti egyháztól, hogy művét már a nép nyelvén igyekszik megírni, hanem abban is, hogy az istenről és a Föld és az ember keletkezéséről az eddigi egyházi felfogás kereteit kiszélesítette, hogy más annyira korban és más helyzetben eretneknek tekintették volna. Az isten nála nem a jogarára támaszkodó egyeduralkodó, hanem gondolkodó, aki elsősorban mint költő alkotta meg a világot, s mélységesen szánakozik a sátánhoz pártolt emberen, akit nem az Édenből kerget ki, hanem a Földre száműz, hogy ott jóvátehesse tévedését és új jövőt nyisson neki. mű A lenyűgöző élményt jelentő olvasásakor archaikus nyelvezete külön gyönyörűséget jelent az olvasónak. S szólni kell külön is arról a művészi bravúrról, amiként Csuka Zoltán — az érdi otthonában élő idős mester — e különös nyelvezetet maradandó értékűen mentette át magyarra. Sorról sorra érezhető a művészi gondosság és szeretet. Tetten érhető az a nagy azonosulás, amellyel már eddig is találkoztunk Csuka Zoltán tevékenységében, amikor a délszláv irodalom kortárs íróinak műveit a magyar olvasónak bemutatta. A most megjelent kötet az ** irodalmi élmény mellett jó lehetőséget teremt annak bemutatására is, hogy miként érvényesül e szépséget teremtő alkotásban az a nemzetiségi politika, ami lehetővé teszi ilyen kétnyelvű kötetek megjelenését. Kasznár Zoltán 1983. JANUÁR 11. KEDD a Tv- FIGYELő- Kínálat. Hol még tréfálkozva, de sokkalta többször egészen komolyan esik szó arról, hogy szűkösebb időknek nézünk elébe. S, hogy ez a jóslás egyáltalán nemcsak olyan szóbeszéd, amely következmények nélkül kel útra a levegőbe, azt mi sem bizonyítja jobban, mint kedves televíziónk mostanában látható műsora. Ott volt ugyebár az ebben a rovatban már többször idézett karácsony, amikor igaiszán nem kényeztettek el a Szabadság téri szerkesztőségek gazdái bennünket és jobb híján azt adták, amit adtak. (Hogy mást ne panaszoljunk fel: a fő-főműsoridőben most vasárnap megismételt és a eme repríze során is rendkívül unalmasnak mutatkozó mesejátékot, a Babay József színműve nyomán Három szabólegényeket készült láthattuk.) No és az a jaj de nagyon várt szilveszter! Hát akkor sem verhettük vörösre a tenyerünket, mert ha nincs Hofi — igaz, ő is a Mikroszkóp Színpadon játszotta mindazt, amit aztán a kameellák meg a mikrofonok továbbítottak —, egyszerűen nincs kellő hangulatú óévbúcsúztató Darádé. hétvége. No és itt volt ez a most letudott hétvége, amikor a jámbor előfizető netán joggal várná el, hogy a hétköznapi szürkeségből valami csillogóbb készítmény is elővillanjon, ám amikor újra meg a újra azzal traktálják, amivel legegyszerűbb: használt filmpiaci termékekkel, illetőleg egyéb más — szintén nem Made in Hungary címkéjű — látnivalókkal. Hogy ez mennyire így volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a jobb sorsra érdemes, de a devizahiányt láthatólag fölöttébb megsínylő A Hét című sorozat január 9-i jelentkezése, amelyet figyelve egyszerűen nem hihettünk a szemünknek. Történt pedig mindez azért, mert egy — véleményünk szerint — végképp hozzája nem illő ismeretterjesztő filmösszeállítást iktattak bele, azzal a jelszóval, hogy ez az energiagondjainkat számbavevő — mellesleg a Shell cég feliratát magán viselő — képömleny egy nemsokára kezdődő sorozat előzetese akar lenni. Jó, jöjjön az az Energia elnevezésű összefoglaló, de azért A Hét is maradjon meg olyan kül- és belpolitikai magazinnak, amely évfolyamába nem a huszadik lépett Deltát akarja helyettesíteni. Azt ,Várhelyi Tamás szerkesztette a — — magas színvonalából, közérthetőségéből mit sem vesztő — sorozatot, amely újabban éppen vasárnapjaink kora estéit fogja színesíteni. A korábban oly szívesen fogadott, a nagyvilág távoli részein forgatott riportok tehát eltűnni látszanak. A Hétből, ami viszont a helyükbe lép, az sem olyan, hogy különösképpen tetszene. S minderre ráadásként ugyan mi jelent meg honi esemény? Az, hogy mint a budapesti Műjégpályán 350 forintért korcsolyázni tanulhatnak a eseti,5 botló picinyek és velük együtt minden siklani és bógnizni vágyó nagyobbacska. Egy kűr és más semmi? Már elnézést a közismert operettsláger kiforgatásáért, de tényleg parodizálásra késztet az, ami — nyilván számos, a kívülállók által nem ismerhető ok miatt — önmaga torzképévé vált. Előéli. Jaj, hogy ne feledjük, volt ebben a most emlegetett január eleji időszakban egy Hernádi Gyula írta Lélekvándorlás nevezetű történelmi blődli is. Amilyen késői időpontban vetítették, olyan mélységes mély mondandókat olvashatott ki belőle az, aki még hajlandó fejtegetni a nevezett szerző faramuci jelképrendszerét. De hát e Madaras József rendezte tévéjátékhoz nyilván csak a nyersanyagot kellett az összes beszerezni devizáért; többi kellék adva volt. A bankosok szóhasználatával : forintálisan... Akácz László