Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-15 / 62. szám
Pest megyei diáknap Egy zsák alma, egy zsák csoki . — Szeretnél egy zsák almát nyerni ? — ? — No jó, akkor egy zsák csokoládét? — Nagy zsákkal? — Nagyon naggyal! — Jöhet!★ A fenti párbeszéd vasárnap hangzott el, a váci művelődési központ egyik apró helyiségében. A dialógus szereplői: diákok. Ketten azok közül, akik hírül vették: a megyei diáknapon közreműködő két legaktívabb iskola tanulóinak jutalma: egy zsák alma és egy zsák csokoládé. A váci kultúrcentrum aznap a diákoké volt. Méghozzá reggeltől estig. A Pest megyei diáknap délelőtt tíz órakor vette kezdetét, Solymosi Sándor megyei KISZ-titkár köszöntő szavaival, a résztvevők azonban — hiszen a felkészüléshez idő kellett — már jóval hamarabb megérkeztek. A nagy tét lövés-menés, suttogás, nevetés, izgalom és sok-sok taps. Délelőtt fél 11-től, a három helyszínen zajló vetélkedő kezdetétől — a színjátszók a nagyteremben, az együttesek és a szólóénekesek az egyik klubszobában, az egyéb kategóriákba benevezők pedig a Sztáron Gimnáziumban léptek pódiumra. Az évenként megrendezésre kerülő megyei találkozó tegnapelőtti állomását a szokottnál izgalmasabbá tette az, hogy két — a beat és az egyéb — kategóriának nemcsak az volt a tétje, hogy kik juthatnak el az Egerben megrendezendő országos diáknapokra, hanem az is, kik kerülhetnek a tévé kamerája elé: a megyei diáknap egyben a középiskolások Ki, mit tud?-jának döntőjének számított. Szólt a zene, járt rá a láb, az egyéb kategóriában a táncosok voltak többségben. A huszonhárom benevező közül három csapatot aranydiplomával jutalmazott a zsűri: az érdi gimnáziumból egyet, a gödöllőiből pedig kettőt. A Ki mit tud? területi vetélkedőjén pedig a nagykőrösi Balogh Erika (discotáncot mutatott be) képviseli majd Pest megyét. A szakemberek egy pantomimesre is „bukkantak”: a ceglédi szakmunkástanuló intézetbe járó Madár Csabának szintén van esélye arra, hogy a képernyőig eljusson. Tán királyfi? Akárcsak Vizi Leventének. Az érdi gimnázium elsője a beat kategóriában indult, igen eredményesen. Két együttesben is fellépett, ám a továbbjutását magánszámával érdemelte ki, egy gitárral és egy szájharmónikával Bob Dyland és Bródy János egy-egy szerzeményét adta elő. A zsűri az egri találkozóra a nagykőrösi Toldi Gimnázium együttesét, a BTK-t, a váci Spider együttest, a Fóti Gyermekváros polbeateseit, valamint a táncdalokat éneklő ceglédi Ugron Gabriellát „delegálta”. Amíg az imént említett két helyszínen az énekeseknek, táncosoknak, bábosoknak, pantomimeseknek tapsolhatott a közönség, addig a művelődési központ nagytermében a diákszínjátszók mutatták be produkcióikat. A zsűri itt sem volt könnyű helyzetben. A diákok és tanáraik (ez az a műfaj, ahol a pedagógus irányítása, egyénisége a leginkább nélkülözhetetlen) néhány emlékezetes előadással lepték meg a jelenlevőket. Az érdiek két aranyat is elvittek. Az egyiket Büchner: Danton halála című művének adaptációjáért, a másikat pedig a Hamlet, tán királyfi? című paródiájukért kapták meg. Az előbbit Iványi Katalin, az utóbbit pedig Szerényi Gábor irányításával állították színpadra. Aranyoklevelet kaptak a monori gimnazisták is (a tanárjuk Bolcsó Gusztáv), valamint a váci Sztáron Gimnázium színjátszói, akiknek a próbáit Hortoványi Jenő vezette. Ismét találkoznak A fő szervező, Kátai Ildikó, a KISZ Pest megyei Bizottságának munkatársa (a váci mezőgazdasági szakközépiskolások voltak segítségére) okkal lehetett elégedett. A több száz embert mozgató rendezvényre ráillik a sikeres jelző. (Ezzel csak azok nem érthetnek egyet, akik ezúttal rossz passzban voltak, s így nem kapták meg a várt helyezéseket.) Közhely: a legjobban az aranyoklevelet elnyerők és a Ki mit tud? selejtezőre bekerülők érezték magukat. No és annak a két iskolának a tanulói, akik megkapták a legaktívabb iskola kitüntető címet és az ezzel járó jutalmat: egy zsák almát és egy zsák csokoládét. A finom falatok az érdi Vörösmarty Gimnázium diákjainak jutottak (az érdiek két busszal érkeztek, s nemcsak a versenyzőket, hanem a drukkereket is magukkal hozták; az iskola igazgatója, Somfai István szintén velük volt). Csokoládéval és almával jutalmazták a dunaharaszti Baktay Gimnáziumot is, ahonnan ugyancsak sokan képviseltették magukat. A legjobbak rövidesen ismét találkoznak: a két színhely Esztergom és Eger. K. É. Egyéb kategóriában a legnagyobb sikert a ceglédi Madár Csaba pantomimje aratta. A Fóti Gyermekváros együttese zenés darabot adott elő. Lázár Ervin, a Hazudós egér című meséjéből. A gödöllői szakmunkásképző néptánccsoportja Veress Jenő felvételei Máig érvényes példák A gátlásokat legyőzve szólni a Mint lapunk 2—3. oldalán beszámoltunk róla a forradalmi ifjúsági napok Pest megyei megnyitóján szónokversenyt is rendeztek, erről szólunk az alábbiakban: Dísztelen, néhány plakáttal felvidámított terem. Nagykőrös, ifjúsági klubház. Az utolsó széksorban, hátul a jobb sarokban egy férfi Arisztotelészre gondol. „Egyes szerzők retorikai fejtegetésével ellentétben, nem igaz az, hogy a szónok által elárult személyes jóság nem járul hozzá meggyőző erejéhez. Ellenkezőleg, azt mondhatjuk, hogy jelleme tekinthető majdnem a leghatásosabbnak a rendelkezésre álló meggyőző eszközök közül.” A történelem bebizonyította, hogy a görög bölcsnek nem volt teljesen igaza. Szó szerint nem. Valami fontosat mégis észrevett: a személyiség varázsát. Ki lehet próbálni — Köszöntöm a fiatalok megyei szónokversenyének közönségét és szereplőit. Szólítom az első versenyzőt. „Képzeljétek magatok elé a képet: 1348. március 15-én egy maréknyi fiatal Petőfi vezetésével elindult a Pilvax kávéházból.” A budaörsi diák, Hideg József, itt az egyes számú versenyző, szemmel láthatóan izgul, egyik lábáról a másikra áll. De nehéz elsőnek lenni! A zsűri asztalánál alig észrevehető mozgolódás támad. A szigorú, de remélhetőleg jóindulatú bírák tollat ragadnak. Feljegyzik nagy, fehér papírlapokra benyomásaikat. Ez a felvitt hangsúly a mondat végén, bizony csúnya volt. — Amikor megtudtam, hogy Solymosi Sándor, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára és Tóth Tibor gimnáziumi igazgatóhelyettes mellé a harmadik bírálónak sőt, zsürielnöknek Fischer Sándort, a Színművészeti Főiskola tanárát szemelték ki a rendezők, bizony inamba szállt a bátorságom. Hanem most már nincs visszaút. Ki kell állni... Kiállt, s megnyerte a versenyt Germán Istvánná nagykőrösi városi úttörőelnök. Ne vágjunk elébe az eseményeknek. Hol van még az eredményhirdetés! Ismét budaörsi gimnazista, Molnár János áll a pódiumon. „De ne csak a történelem nagyjaira gondoljunk, hanem az ezer és ezer névtelen hazafira is!" Kedvenc a matematika . Az úgy volt, hogy behozták az osztályba a felhívást, mi meg jelentkeztünk. Soha életünkben nem szónokoltunk még. Végre valami, amit ki lehet próbálni. Meg különben is ... érdekelt a dolog. Képes vagyok-e meglelni, és aztán kiemelni a máig érvényes példát a régmúlt történelemből. — Én mindenféle vetélkedőn elindulok, ha lehet — mondja Válóczi Aliz közgazdasági szakközépiskolás Vácról. Világos, hogy szónokversenyen is. Pedig nem a magyar a kedvenc tantárgyam, hanem a matematika. — S mit fogsz mondani? — Például: Teljes természetességgel élünk a szocializmusban. Teljes természetességgel, mert mások már kiharcolták számunkra... Válóczi Aliz tizenöt esztendős ... — Némelyik plakát egészen szép — súgja a hátsó sorokban ülő a férfi szomszédjának. Te melyiket vinnéd ki az utcára, a napfénybe? — Figyelj! „A márciust várjuk, az első tavaszi hónapot, mely legtöbbször sápadt, gyenge napsütéssel köszönt be, de csupa ígéret, megújulás, remény és öröm.” — Ismered? — Hogyne, Marosfi Györgyné. Üzemszervező a Nagykőrösi Konzervgyárban. Nyert már városi versenyt. — Most harmadik lesz és közönségdíjas. — Gondolod? „A zsűri értékelése alapján harmadik helyre került Marosfi Györgyné. Ugyanakkor ő kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől.” — Nem szoktam szónokolni, de tagja vagyok a község irodalmi színpadának — mondja Kovács Erzsébet a második helyezett, a fóti 2-es számú általános iskola tanára. Megértem, ha az emberek, a fiatalok visszariadnak ettől a feladattól, de mégis nagyobb lelkesedést vártam. Kevesen voltunk. Népesebb mezőnyre, magasabb színvonalra számítottam. Nyertesek, rendezők, kíváncsiskodók szoronganak klubház parányi irodájában. a Az előbb még kávét kínálgattak a házigazdák, de ki gondol már a pezsdítő főzetre, hiszen most szellemi gyarapodásban lehet reménykedni. A zsürielnök, Fischer tanár úr beszél. Igazság az alapja — Ha felemelem a hangom, az még nem forradalmiság. A belső meggyőződésemet kell jobban hangsúlyozni. Minden szónoki beszédnek az igazság az alapja... a — S ki tudjuk-e fejezni ezt meggyőződést? Tudunk-e beszélni? — Itt valamennyi versenyzőben volt szónoki készség, de általánosságban véve nem tudunk beszélni. Nem tudunk, mert nem tanulunk beszélni. Minden iskola szónokképző tanfolyam kell, hogy legyen. Ám erről szó nincs. A gyerek nem beszél... Dadogó nemzet leszünk ... Legyenek ezek a forradalmi ifjúsági napok a kezdeményezői annak, hogy mindenki el tudja mondani a gondolatait! Farkas Péter Hideg József a budaörsi versenyző — // V-FIGYELŐ Bombaüzlet. «Bizony nagy ínségben lehetnek a Telepódium gazdái, hogy nem találván foglalkoztatásra méltó mai szerzőket, ők is ráfanyalodnak a nosztalgiázásra, azaz a kabaréírás régi jeleseinek hagyatékából próbálnak meg előkaparni olyasmit, amit jelen napjainkban is játszani lehet. Eme próbálkozásukat bohózatalbumnak nevezték el, s nyilván majd sorra felidézik benne mindazok munkásságát, akik valamilyen formában ügyesen kacagtatták a publikumot hajdanán. Elsőként Vadnay László nevénél nyílt ki ez a bizonyos album, aki ugyebár nem akárki volt a maga szakmájában. Nem bizony, mert még a Magyar Irodalmi Lexikon majd egy egész hasábon mélistatja színpadi szerzői, film- és televíziójáték-írói munkásságát, s egyebek között azért is fejet hajt előtte, mert ő ötlötte ki Hacsek és Sajó immár halhatatlannak tűnő kettősét. Igen, Vadnay — aki mellesleg mondva 1938-ban az USA- ba tette át működésének színterét — ennek a két félreértést félreértésre halmozó, tipikusan budapesti kávéháztölteléknek a szülőatyja, s mint ilyen, megszámlálhatatlan alkalommal bizonyította be, hogy tényleg tudja, mi az, hogy párbeszédírás, mi az, hogy helyzetkomikum. Tudta ezt már akkor is, amikor Faragó Sándor társaságában 1931-ben (!) papírra vetette a Bombaüzlet című színdarabját, amely, ki tudja hányadszor, ismét megmozgatta a hivatásos nevettetők fantáziáját, és arra buzdította őket, hogy újból a nézők — ezúttal a tv-előfizetők — elé vigyék. Csakhogy ez a bombaüzlet című színdarab enyhén szólva is átszabódott! Egyrészt egy harmincöt perces jelenetté zsugorodott, másrészt egyáltalán nem tudódott ki belőle, hogy eredetileg mikor is játszódik. Az lett tehát belőle is, mint a Telepódium korábbi mutatványaiból: erőltetett iidítás, színfalremegtetés. Tökéletesen elszalasztódott az a lehetőség, amelyet kihasználva netán újból életre kelt volna az a régi, klasszikus kabaré, az a régi, klasszikus értelemben vett kabarészínjátszás. Nem történt tehát más, minthogy ennek a bohózatalbumnak az ürügyén ugyanazokat a grimaszokat láthattuk, s ugyanazokat a tirádákat hallhattuk, mint a Telepódium feledésre oly érdemes korábbi adásaiban. Vadnay ide, színmű oda, maradt minden a régiben. Ismerve immár meglehetős alapossággal e sorozat szerkesztési elveit és megvalósításának gyakorlatát, nyilván a továbbiakban is maradni fog. Elmebajnokság, súlyosabb mondandójú műsor nemigen lévén ezen a most túlélt hét végén, legyen szabad néhány mondat erejéig újból eltűnődni Egri János új vetélkedőjén, a ritka szellemes című, de amúgy kellőképpen ki nem ötlött Elmebajnokságon. Nos, azt, hogy ez egy szimpla-szürke kérdezz-felelek, leírtuk már itt, s ugyanúgy azt is szóvá tettük, hogy a tudja, nem tudja kétség a kívülállót egyáltalán nem szórakoztatja. Arra azonban most, vasárnap kora este lehetett felfigyelni, hogy maguk a kérdések meg a rájuk felelő szűkszavú válaszok sem annyira egyértelműek, mint azoknak lenniük kellene. Elhangzott ugyebár egy tudakolózás annak tárgyában, hogy mi is az az Ingres hegedűje. A soros versenyző nem tudta, és erre a játékvezető mondta el, hogy nem más az, mint az olyan cselekvéseknek a jelképe, amely igyekvések, ambíciók valakinek a fő tevékenysége mellett szereznek örömet. (Ingres, mint köztudomású, jeles francia festő volt, de sokkal inkább büszkélkedett hegedűtudásával, mint piktorságával.) S hogy a dolog még világosabb legyen, azt is hallhattuk, hogy például Kassák Lajos is Ingres módjára, tehát mellékesen volt képzőművész. Eme kijelentés ellen azonban protestálni kell, mert Kassák egyáltalán nem fél kézzel, fél igyekezettel volt grafikus, festő, könyv- és folyóirattervező, hanem legalább annyira, mint poéta. Életének bizonyos korszakaiban többet is foglalkozott műalkotások létrehozásával, mint verseléssel. Vigyázat tehát az efféle summás eligazításokkal; ha többször is felkapjuk rájuk a fejünket, ez a kétségkívül félsikerű játék méginkább hitelét fogja veszíteni. Akácz László Konferencia a számvetés jegyében Olvasó népért mozgalom Jó ütemben halad az Olvasó népért mozgalom III. országos konferenciájának előkészítése. Az eddigi eredményeket áttekintve a Hazafias Népfront illetékesei elmondották: az idestova másfél évtizedes múltra visszatekintő mozgalom azzal a céllal indult útjára, hogy a lakosság minél szélesebb tömegei körében tegye népszerűvé az olvasást. Az első, a nyíregyházi konferencián az ötletek gyűjtésére, a leleményességre esett a hangsúly, a második, a budapesti tanácskozás az olvasókörök történeti hátterét vizsgálta, az idei, harmadik találkozó pedig a számvetés jegyében szerveződik. Ezen az eszmecserén értékelik az eddigi munkát, összegzik a tapasztalatokat, és meghatározzák a soron következő feladatokat. A III. országos konferencián többek között a művelődő kisközösségek helyzetéről, az olvasótáborok közművelődési szerepéről, az olvasói ízlés változásairól, az olvasástanítás gondjairól lesz szó. Az október 5—7. között, Agárdon rendezendő találkozó előkészítése kapcsán a HNF Olvasó népért mozgalmi munkabizottsága megvitatta a mozgalom Szabolcs-Szatmár megyei tapasztalatait, különös tekintettel a hátrányos művelődési helyzetben levőkre; áprilisban tájékoztatót tart az olvasótábori munka májusban időszerű feladatairól, pedig a konferenciára készülő beszámolót elemzi, s előterjeszti a tanácskozás programját. Mindezen túl a munkabizottság értékeli az országos tanácskozás előkészítésében közreműködő, a kisközösségekkel, a beszéd- és magatartáskultúrával, a tudományos és fantasztikus irodalom népszerűsítésével és az olvasáspolitikával foglalkozó munkacsoportok tevékenységét. A csoportok vezetőit arra kérik fel, hogy a konferencia résztvevőit írásban tájékoztassák munkájukról: tanulmányaikban fogalmazzanak meg 3—4 olyan kérdést, amelyekkel kapcsolatban a tanácskozáson véleményeket, javaslatokat várnak. Júniusban a munkabizottság beszámol az olvasó népért mozgalom elmúlt 50 esztendejének eredményeiről, s összegzi a tapasztalatokat. Kérik, hogy az illetékes társszervek, köztük a SZOT, KISZ KB, az Úttörőszövetség, a a Kiadói Főigazgatóság — értékeljék saját munkájukat: ezeket az elemzéseket közreadják az Olvasó Nép című folyóirat őszi számában. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ olyan bibliográfiát állít össze az eszmecserére, amelyben a mozgalomról a második konferencia óta megjelent cikkek, tanulmányok támái, szerzői szerepelnek. Az Olvasó népért mozgalmi munkabizottság a Kiadói Főigazgatóság kérésére mintegy 150 könyvből álló listát állított össze. Ebben a jegyzékben azok a kiadványok szerepelnek, amelyeket a könyvterjesztők rendszeresen hozzáférhetővé tesznek, a jövőben. A javasolt összeállítás jóváhagyásáról — a Kiadói Főigazgatóság módosításait figyelembe véve — a Művelődési Minisztérium illetékesei döntenek.