Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

A könyvek vonzása Főleg a fixálok A püspökhatvani könyvtár­nak az elmúlt kettőszázhuszonkét esztendőben beiratko­zott olvasója volt. Általános tapasztalat, hogy az utóbbi években gyarapodott az olva­sók száma. Különösen a gye­rekek, valamint a tanuló és dolgozó fiatalok azok, akik forgatják a könyveket,­ isme­reteik gyarapítása érdekében. A szlovák nemzetiségű község lakói ötezer kötet könyv kö­zött válogathatnak. Jelentős mennyiségű szlovák nyelvű könyv között is válogathat­nak az olvasók. Ez év elejétől folyamatosan iratkoznak be a könyvtárba, ami jó ered­ménnyel biztat ebben az esz­tendőben is. A kölcsönzésen túl több ren­dezvényt is tartott tavaly a könyvtár, ezek közül kiemel­kednek a rendhagyó irodalmi órák. Madách Filmszínház (Vác, Lenin út 63.): március 3-tól 6- ig, csütörtöktől vasárnapig dél­után 3 órakor a Koncert cí­mű zenés magyar filmet játs­­­szák, II-es helyárakkal. — Es­te negyed 6 és fél 8 órakor a Viadukt című magyar—ame­rikai—NSZK filmet vetítik — Budapesttel egy időben — rész­ben váci vonatkozású felvéte­lekkel. Rendezte: Simó Sán­dor, főszerepét (Matuska Szil­veszter) Michael Sarrazin ala­kítja. Vízhiány a Feldváry téren A Dunamenti Vízmű Vízgazdálkodási Vállalat Bar­cs parti Üzemigazgatósága közli, hogy ma, III. 2-án reggel 8 és délután 4 óra között — karbantartási munkálatok miatt —, nyomáscsökkenés, esetleg vízhiány lesz a Föld­­váry téri lakótelepen. Fújja már a szél A Madách Imre Művelődé­si Központ ifjúsági klubjában március 15-én tizenhét órától rendezik meg Muzsay András Fújja már a szél című zenés műsorát Harmincból kettő a vád A Heti Világgazdaság vá­laszkártyákat fűzött a népsze­rű hetilap egyik számába. A visszaérkezett 10 888 válasz­levelezőlap visszaküldője kö­zött 30 darab egy évre szóló, 480 forint értékű előfizetést sorsoltak ki. A nyertesekből kettő a vád­: Hegyesi Kálmán és Maklári József. Nemzetközi verseny Iskolakupa Vácott, a deákvári Petőfi Sándor Általános Iskolában rendezi meg március 19-én a Nemzetközi Iskolakupa me­gyei döntőjét a Pest megyei Közlekedésbiztonsági Tanács. A résztvevők elméleti KRESZ- ismeretekből és gyakorlati kismotorvezetésből mérik ös­­­sze tudásukat. A különböző kategóriák győztesei részt vesznek a Kecskeméten ápri­lis 6. és 8-a között megrende­zésre kerülő országos döntőn. VA K­IHÍÍi­u A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM 1983. MÁRCIUS 2.­, SZERDA Felelősen és kritikusan • Társadalomról és gazdaságról Az égen nemcsak felhők lebegnek Nagyon régi beidegződés le­hetett annak az oka, hogy az értekezlet után odamentem a napirend előadójához, s meg­kérdeztem: — Vajon a beszá­moló minden részlete ismert­té válhat a nyilvánosság előtt, vagy vannak a sorok között belső, pusztán szervezeti tájé­koztatásnak szánt információk is? Titok nélkül — ilyenek nincsenek — vá­laszolta természetes közvetlen­séggel Kiss László, az MSZMP Váci Városi Bizottságának párt- és tömegszervezeti osz­tályvezetője, aki a közelmúlt­ban lezajlott beszámoló párt­taggyűlések tapasztalatait ös­­­szegező referátumot terjesztet­te elő. Az ilyen kérdés ma már meglehetősen szokatlan. Amit a párttagok tárgyaltak, érté­keltek, netán bíráltak, az széles közvéleményre is tarto­­­zik. A népre, amelynek szol­gálatát, a közös ügyeinkért való önzetlen munkálkodást vállalták. A jelentés összeállítói azt ta­pasztalták, hogy Vác városá­nak üzemeiben és intézmé­nyeiben tovább erősödött párttagok cselekvési egysége, s a nemcsak a közös gondok által megnőtt követelmények, ha­nem a helyzethez igazodó, szüntelenül fejlődő, demokra­tizálódó munkastílus és mun­kamódszer is meghatározó szerepet játszik. Egyszer kellett csak elkez­deni, s a bevált módszert azóta mindenütt követik. Az évi be­számoló taggyűlések előtt sze­­­mélyes beszélgetést folytatnak pártszervezetek tagjaival, így nyitnak szélesebb csator­nát a vélemények és informá­ciók áramlásának. E beszélge­tések summázata az a megál­lapítás is, hogy a tagság to­vábbra is igényt tart arra, hogy a párt belső életét érin­tő kérdésekben mindig kérjék ki a véleményét. Amiről a taggyűléseken legtöbb szó esett, az természe­­­tesen gazdaságpolitikai jelle­gű volt, mint ahogy egész köz­véleményünket is ez foglalkoz­tatja most a legjobban. Kriti­kusan, az önkritikát sem mel­lőzve szóltak az üzemek kom­munistái arról, ami körülöttük a történik, a munkaszervezésről, munkafegyelemről, s nagy felelősséggel latolgatták: mit lehetne még tenni az export fejlesztéséért, az import csök­kentéséért, s azért, hogy keve­sebb fogyjon a drága, a termé­ket drágító energiából? A he­lyi viszonyokon túl persze messzebb is tekintettek, s mi­közben a gondokról és azok megoldásáról esett szó, más kifogásokat is emeltek. Több helyen például azt is kifogásolták, hogy olykor elfe­lejtjük, hogy örömeink eredményeink is vannak. Egy­es­oldalúságunk következménye lenne, hogy erről nem beszé­lünk? Öröm, hogy új lakások épül­nek, lakótelepek terebélyesed­nek, hogy minden gyereket fel­vehetnek ebben a városban a bölcsődékbe és az óvodákba, s hogy napjaink nyomasztó gaz­dasági gondjai közepette is jut erőnk a városi strand, azaz a tanmedence bővítésére. Igaz, a meglevő forintokhoz hozzájá­rul a lakosság társadalmi mun­kája is, ami egyenes cáfolata viszont az állítólagos halmi közömbösségnek.társa­A párttagság nagy figye­lemmel kíséri, s támogatja a vezetés erőfeszítéseit, s egyet­ért a politika fő vonásaival. Ám nem titok az sem, hogy olykor a türelmetlenség és az aggodalom is hangot kapott a több százával felszólalók ré­széről, hiszen az is emberi tu­lajdonság. A körzeti pártszervezetek nyugdíjasai ugyanazt érzik, amit a párton kívüliek, s arról hozzák az infomációt, hogy az utóbbi időben meggondoltab­­ban kell a pénztárcát kinyitni. Máshol a műszaki dolgozók anyagi-erkölcsi megbecsülése körül kerekedett vita, s néhol a fiatalok is anyagi kérdések­kel foglalkoztak. Csodák nem történnek. Ezt mindenki tudja, s azt is, hogy a helytállás, a példamutatás most még nagyobb követel­ményként fogalmazódik meg azok iránt, akik magukat az eszméért kötelezték el. Reális talajon A beszámolás, az elemzés csak az egyik feladata volt a taggyűléseknek. A másik, az idei feladatok meghatározása, s ez is a viták, érvek és ellen­érvek légkörében alakult ki. Nem általános szólamok fo­galmazódtak meg a tervekben, hanem nagyon is a földön járó, a helyi problémákat megoldó törekvések megvalósítását tűz­ték ki határidőre, neveket és felelősöket is megjelölve. A gazdasági kérdéseken túl nem feledkeztek meg a társadalmi problémák rövid és hosszú távú megoldásáról sem, s a legtöbb helyen megállapítot­ták, hogy különösen most van nagy szükség az élet minden­napos kérdéseinek politikai magyarázatára, az eszmei, po­litikai munkára, s ez nemcsak a párt feladata, hanem a tár­sadalmi szervezeteké is. fiatalok nevelésében, tájékoz­­­tatásában például épp olyan nagy felelősség hárul a helyi szakszervezeti szervekre, mint a KISZ-alapszervezetek veze­tőségeire és tagjaira, e szerve­zetek sajátosságainak megfe­lelő munkamegosztás alapján. Gondolkodó emberek Örömmel állapította meg a jelentés, hogy élénkül a párt­csoportok munkája, mi­által természetesen még hatéko­nyabbá válik a munkahelyi pártélet, közvetlenebb munka­­kapcsolatba kerülnek egymás­sal az egy helyen dolgozó kommunisták. Társadalomról és gazdaság­ról­, jelenről és jövőről felelő­sen gondolkodó emberek gyü­lekezetei mérlegeltek, s dön­töttek arról, mi lesz a dolguk 1983-ban. K. T. L Vác, Pf. 32. Segít a munkakezesség Megjavítják a tetőt a nyáron Az idei farsangban, mint már évek óta, az óvodai , va­lamint az iskolai szülői mun­kaközösség báljai szép bevételt hoztak a konyhára. Így pél­dául 02 óvodásból rekord ös­­­szegű bevételt eredményezett, 18 ezer forintot. A pénzt játé­kokra és az óvodai oktatást se­gítő eszközökre költik. Az is­kolában a pénzt az alsó tago­zatosok kapják. Ott lesznek majd az idén a régi épületen jelentős felújítási munkák. Azonkívül játékok kellenének az udvarra a napköziseknek. Mindkét intézmény szűké­ben van a pénznek. Az óvodá­ban nyárra tervezik a tető­­szerkezet javítását, szükség lenne a fűtés korszerűsítésére is. Továbbra is számítanak az anyukák és apukák munkájá­ra. Urban Ferencné Kösd Főmérnöki tájékoztató a város­fejlesztésről A Hazafias Népfront VIII-as körzetének kezdeményezésére Csőri Lajos, a Vác városi Ta­nács műszaki osztályvezető fő­mérnöke február 23-án délután fél 5 órakor tájékoztatót tart a fonógyári étteremben. Várják a Sebes Imre utcától délre la­kókat a vasút és a Lenin út közötti területről. összefogás Vámosmi­kolán Szép példája mutatkozott meg Vámosmikolán a kollektív ös­­­szefogásnak. A tanács irányításával a különböző intézmények, szövetkezetek és a szülők összefogásával épül a közel négy­száz négyzetméter alapterületű, új konyha, étkezde és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek. A létesítménnyel az általános is­kola diákjainak korszerű étkeztetési feltételeit oldják meg. A képen: Gere Gyula és Sági István, a Vörös Csillag Tsz dolgo­zói a csempék felragasztását készítik elő. Hancsovszki János felvétele •• ünnepre készü­lődnek • A szobi könyvtár évtizedei A szobi nagyközségi könyv­tár március végén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Erre az alkalomra Szabó Imre szobrászművész emlékplaket­tet készített. A tervek szerint — Harmincéves a szobi könyvtár — címmel kiállítás nyílik a Börzsöny Múzeum­ban. Ezzel egy időben irodal­mi rendezvényeket is­ tarta­nak a felnőtteknek, gyerme­keknek, valamint ismeretter­jesztő előadás hangzik Szob és környéke címmel.el Az általános iskolásoknak rajzpályázatot is hirdet az intézmény vezetősége, s hon­ismereti vetélkedőre is sor kerül. ,— 1982-ben 21 taggal gya­rapodott olvasóink száma, 585- en kölcsönöznek ki rendszere­sen könyveket — közölte a könyvtárvezető. Sajnos keve­sebb lett a felnőtt olvasónk, örömünk is van, olvasóink között egyre több a gyerek. Gyarapodott a dokumentum- és könyvállomány. 1982-ben 13 ezer 600 kötet könyv szerepelt a leltárban. Hanglemezekből többet vásároltunk, s mikro­filmekkel helytörténeti is gazdagodtunk, anyagunk is gyarapodott. — Tavaly a három nagy rendezvényünk­ közül a legsi­keresebb Kertész Lillának A hóember című önálló műsora volt, melyet az óvodások és az általános iskolások néztek meg. Vetélkedősorozatot is indí­tottunk szűkebb pátriánk tör­ténetében. Igyekeztünk az ok­tatási tervhez igazodni aján­latainkkal. N. P. J. Az emlékplakett Szabó Imre munkája Mándli Gyula felvétele . ISSN 0133- 2759 (Vhcl Hírlap) A hatévesek beíratása Megnőnek az apróságok, el­jön a nagy nap, életük fon­tos állomásának időpontja. Az idén hatodik évükbe lépőké, március 10. és 11-én, amikor a kijelölt körzetekhez tartozó általános iskolákba várják a szülőket, hogy beírassák gyer­mekeiket az első osztályba. A beiratkozás két napján délelőtt 8-11, délután 14-18 óráig lehet beíratni azokat a gyerekeket, akik hatodik élet­évüket 1982. szeptember 1983 augusztus 31. között töl­ts ték be. ISKOLAI KÖRZETEK ÁRPÁD ÚTI Általános iskola Ambró Frenc utca, Aranka utca, Ag utca, Árok utca, Árpád út, Áruház utca, Baba utca, Barabás Miklós utca, Bérczy Károly utca, Bimbó utca, Bocskai utca, Bokor utca, Bubik sor, Buki-sziget, Csa­pa utca, Cserje utca. 28-tól vé­gig: Diák utca, Dózsa György út, Dugonics utca, Duna utca, Erzsé­bet utca. Élmunkás utca, Építők útja, Fecske utca. Felszabadulás útja, Fényes Adolf utca, Foktövi utca, Gyökér utca. Hal köz, Hárs­fa utca, Hermány dűlő, Híradó út. Horgász köz, Horváth Mihály ut­­ca, Hunyadi utca, Kandó Kálmán utca, Kálvin utca, Kisváci­ köz, Kórház utca, Kökény utca. Köz­társaság út. Kőhíd utca. Krakkó köz, Lemez utca. Liliom utca. Lomb utca, Maróthy Lajos utca. Meredek utca, Molnár utca, Nagykörút (a Bimbó utcáig), Nép­hadsereg útja. Pacsirta utca. Sáf­­rány utca, Rákóczi tér, Rákóczi út, Rózsa köz, Sándor utca. Sö­vény utca. Szent Mihály dűlő, Szent Mihály-hegy, Szirom utca, Takács A. utca, Táncsics Mihály utca, Tárogató utca, Thorez M. utca, Tópart utca, Verőcei utca, Vetés utca, Virág utca, Vöröske­reszt sor, Záhony utca, Zrínyi ut­ca, BÁTHORI úti Általános iskola Bacsó B. utca (a Nagy­körútig), Báthori utca, Beloiannisz utca, Beniczky utca, Csikós J. utca (a Levél utcáig), Csuka-telep, Dam­janich tér, Deákvári fasor, Edison utca (a Maróthy L. utcától a Szabadság térig), Frankel Leó utca, Jókai utca, Karcsú Arzén utca, Kertész utca, Kláraháza, Kossuth Lajos utca (a Beloiannisz utcától), Kosdl utca, Lenin út, Luxemburg utca, Madách utca, Marx tér, Május 1. utca, Mályva utca, Mező utca, Mikszáth utca, Nagykörút (a Bacsó B. út és a Vörös Hadsereg útja közötti sza­kasz), Pálffy utca, Rádi út (a Ró­zsa F. utca, Sallai utca, Sebes I. utca, Sorompó­­ utca, Szabadság tér, Széchenyi utca (a Beloiannisz utcától a vasútállomásig), Szilas­­sy utca, Telep utca. Törökhegyi út (a tervezett Nagykörútig), Tör­pe utca. Vágány utca, Váltó utca, Vasút utca. Vörös Hadsereg útja (a Nagykörútig), H 1, H 2, H 3 épületek (kivéve azok, akik már a Gábor J. Alt. Iskolába jártak). GÁBOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA Alsóvárosi vasúti őrház, Avar utca. Csata dűlő, Csatamező, Csa­­tamező-dűlő, Damjanich utca, De­recske dűlő, Erdős B. utca. Fonó utca. Földvári tér. Hajógyári te­lep, Haraszti E. utca. Homok dű­lő, Kölcsey F. utca, Kötő utca. Lágyas dűlő, Park utca, Rácz Pál utca, Sánc utca, Stadion utca, Törökverő utca, Vám utca, Vásár utca, Zsellér dűlő. HAM­AN KATÓ Általános iskola Ady Endre sétány, Attila utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Banda Marci utca, Bartók B. utca, Bokányi Dezső utca, Burgundia utca, Cházár András utca, Csángó utca, Eötvös Csokonai utca. Diadal tér, utca. Farkasfal­vy utca, Freisinger utca. Fürdő utca, Gá­bor József utca. Galamb köz. Ga­lamb utca. Géza király tér. Haj­nik Pál utca. Halász köz, Hámán Kató utca, Ifjúság tér. Isko­la köz, Iskola utca, József Attila sétány, Juhász Gyula utca, Kato­na L. utca. Kert utca, Kép utca, Klein Károly utca. Konstantin tér, Korvin köz, Korvin lépcső, Korvin Ottó utca, Kossuth Lajos utca (a Beloiannisz utcáig). Kossuth tér Köztársaság út (a Barabás Mihály utcától). Liszt Ferenc sétány, Lő­­wy Sándor utca. Március 15. tér. Mártírok útja, Mária utca, Ma­­thejka utca. Mátyás utca. Múzeum utca, Nyár utca, Oswald utca ősz utca. Petőfi S. utca. Rév­közi Tabán utca. Szarvas köz, Szent­­háromság tér, Széchényi utca, Sztáron Sándor utca, Palmiro Togliatti utca. Tavasz utca Tél utca, Timár utca, Tragor Ignác ut­ca, Vak Bottyán tér, Várlépcső, Ouell Rudolf utca (Március 15. tértől a Beloiannisz utcáig). PETŐFI SÁNDOR Általános iskola Akácfa utca, Alsó-Török-hegy, Alsó utca, Arany J. utca. Bacsó B. utca (a Nagykörúttól felfelé). Bauer M. utca, Béke tér, Bolond utca, Bottyán utca, Csemete utca, Cserje utca (1—19-ig, 2—26-ig). Csi­kós J. utca. Deák F. utca, Degré A. utca. Deákvári főút (1—25-ig, 7—32-ig). Diófa utca. Domb utca, Eperfa utca. Ernst Thälmann tér. Fenyves dűlő, Fürst Sándor utca Gerle utca. Gombási út, Hanusz utca. Jázmin tér, Katona J. utca. Kazinczy F. utca. Kálvária utca, Király utca. Kereszt utca. Kis ut­ca. Kubinyi F. utca. Länderer ut­ca, Levél utca. Nárcisz utca. Nár­cisz lépcső, Népek Barátságának útja (1—35-ig, 2—14-ig), Nógrádi utca. Orgona utca, öreg Zsobrák utca. Petrásovics utca. Rigó utca, Salamon utca Ságvári utca, Si­rály utca. Somogyi utca. Szabó K. utca, Szivárvány utca. Szőnyi T. tér, Tölgyfa utca. Űrhajós utca. Váczi Pál utca. Vörös Hadsereg út (a Nagykörűttől felfelé), Vörös­marty tér. RADNÓTI ÚTI Általános iskola Agyagbánya, Balázs F. utca. Csillag utca Deákvári főút (27-től végig). Dolmány utca. Fácán utca. Füri utca. Gombás. Gombás­­agyagbánya-alsó. Harkály utca Hóvirág utca. Ibolya u. Kakukk utca. Kápolna utca. Kucsma utca. Látó-hegy. Lutz K. utca Munká­csy utca. Nének Barátságának utja (37-től végig és 46-tól végig). Paál L. utca. Papvölgy-dűlő, Pa­takföld. Pincevölgy-dűlő. Radnóti út. Rezeda utca. Rozmaring utca Sas utca. Sejce-dűlő. Suba utca. Szegfő utca Szélső sor, Szinnyei M. utca. Téglaházi dűlő. Zeke ut­ca. Az 1983—84. tanévben in­duló tagozatos osztályok iránt érdeklődőknek a körzeti ál­talános iskolák igazgatói ad­nak felvilágosítást.

Next