Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-09 / 290. szám

ntvyyv* iiiriap >' «rtr? >5v'.. ✓ 1983. DECEMBER 9. London Sakkhalasztás Csütörtök helyett szombaton rendezik meg a sakkvilágbaj­­nok-jelöltek elődöntőjében Korcsnoj és Kaszparov közöt­­­ti 8. összecsapást, mert Korcs­noj csütörtökön reggel halasz­tást kért és kapott. Mint isme­retes, korábban ellenfele kihasználta már a sorozat köz­is­beni egy halasztás lehetőségét. Kaszparov 4-3-ra vezet, foly­tatás tehát december 10-én, szombaton. A Riblio Szmiszlov találko­zón a 8. játszma döntetlennel végződött. Szmiszlov 5-3-ra vezet. Ma újabb parti lesz- Jeges program Pomáz—Göd rangadó Megyénket hosszú idő óta két csapat képviseli az orszá­gos jégkorongbajnokság má­sodik vonalában, a Göd és a Pomáz. A gödiek a Kissta­dionban, illetve a Millenári­son tartják edzéseiket, mér­kőzéseiket, míg a pomáziak otthona az Újpesti Dózsa Me­gyeri úti pályája. Az 1983/84. évi küzdelem­sorozat kettőjük rangadójával, a december 16-án, 19 órakor kezdődő Pomáz—Göd mérkő­zéssel kezdődik. A további de­cemberi program: 17-én: Ver­tikál—Pomáz (10 óra), 18-án: Göd—Pécs (11), 19-én: Pomáz —Vertikál (19), 22-én: Göd— Vertikál (19), 27-én a máso­dik felvonás bevezetőjeként: Göd—Pomáz (18), 29-én: Ver­tikál—Göd (18). Az utánpótlás legjobbjai Ceglédi kézilabda-randevú A ceglédi jubileumi sport­­események — melyeket a vá­rosi sportmozgalom megalaku­lásának 100. évfordulójára rendeznek — keretében de­cember 27—30. között kerül sor az országos ifjúsági kézi­labda-bajnokság döntőjére. A mérkőzéseknek a városi sportcsarnok ad otthont. Az MKSZ által, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal kapott megbízást a verseny megrendezésére. A megalakí­tott szervező bizottság sorai­ban a megyei kézilabda-szö­vetség aktivistái, ceglédi sportvezetők találhatók, akik szorgalmasan készülnek megtisztelő megbízatás telje­­­sítésére. Az 1983. évi országos ifjú­sági bajnokság 3 csoportban zajlott, mind a leányoknál, mind a fiúknál. A Keleti, Kö­zép-, Nyugati, csoportok 1—2. helyezett csapatai a ceglédi vetélkedőn döntik el körmérkőzéses formá­ban az utánpótlás-korosztály baj­noki címét. A lányoknál a Békéscsabai Előre Spartacus, a Budapesti Építők, a Budapesti Spartacus, a Debreceni MVSC, a Ferenc­város, a Győri Richards, a fiúknál a Budapesti Honvéd, a Budapesti Spartacus, a Deb­receni Dózsa, a Dunaújvárosi Kohász, a Ferencváros és a Veszprémi Építők kerül a fi­náléba. Az ünnepélyes megnyitóra december 27-én 17 órakor kerül sor a városi sport­­csarnokban, ez alkalom­mal a belépés ingyenes. A mérkőzések december 28 —29-én 8 és 21. 30-án 8 és 13 óra között zajlanak. A zavar­talan lebonyolítás érdekében, a házigazdák a Várkonyi Ál­talános Iskola tornatermében külön bemelegítési lehetőség­ről gondoskodtak. A ceglédi közönség nagy szeretettel várja a kézilabdás fiatalokat. Az eddig lezajlott centenáriumi eseményekhez hasonlóan, ismét felfokozott érdeklődést tapasztalhatunk a rendezvény iránt, különösen a diákság körében. Készülődnek a szurkoló „brigádok”, hogy hangos legyen a „Hajrá, Honvéd!”, az „FTC, FTC!” és így tovább. A közönség rendszeres tájékoztatása érde­kében a házigazdák, a csarnok előterében elhelyezésre kerü­lő demonstrációs táblán, rend­szeresen vezetik az eredmé­nyeket, s szórólapokat adnak ki. Az eredményhirdetés 30- án, 14 órakor lesz. P. I. Végeredmények FÉRFIAK NB II FÉRFIAK Kelet Az országos szövetség a közelmúltban is megbízta megyénket ifi­torna lebonyolításával. A százhalombattai viadalon, a fiúknál és a lá­nyoknál egyaránt Pest megyei siker született. A Váci Izzó fiú-, vala­mint a Váci Forte leányegyüttese az országos ifjúsági bajnokság mező­nyébe jutott. Képünkön öten a Váci Forte együtteséből. Balról jobbra: Spangi Ágnes, Virágh Mariann, Tóth Erika, Szabó Edina, Cservenák Henrietta. Reitter László felvétele NB I B 1. Dunaújv. 26 192 5 707-59440 2. Hadikör SE 26 182 6 628-59538 3. H. Szondi 26 163 7 652-54235 4. Békéscsaba 26 153 8 648-569 33 5. Solymár 26 15 110 604-570 31 6. Fót 26 14 210 634-61430 7. D. Kőolaj 26 14—12 594-58828 8. TFSE 26 12 113 688-67225 9. Szilasm. Tsz 26 12 113 623166525 10. Olajbányász 26 10 214 674-69022 11. Komló 26 10 214 578-566­22 12. Tiszavasvári 26 8 117 578-67417 13. Sz. MÁV e. 26 4 418 548-639­12 14. Gázláng SE 26 2 222 551-7296 1. Cs. Papír 19— 3 594-45438 2. Bors. B. 122 8 514-48626 3. NYVSSC 105 7 449-43525 4. Testvériség 121 9 513-48825 5. D. Medicor 113 8 496-47525 6. Nyírbátor 11 110 519-52923 7. BHG SE 1­10 210 536-54622 8. Dunakeszi9 310 514-502­21 9. MÉMTE9 211 503-50720 10. Mátészalka9 211 485-52820 11. Egri FMSC6 511 512-53817 12. Vasas HTG1—21 430-5772 Közép 1. Ceglédi V.K. 17— 5 650-53934 2. Taurus SC 141 7 613-54029 3. Dutép SC 132 7 546-51228 4. Újkígyós 122 8 577-554 26 5. Mezőh. 12—10 579-600 24 6. STC 10 210 583-56922 7. Alföldi O. 11—11 545-570 22 8. Kunh. 10 111 541-56221 9. Ganz Vil. 10—12 541-540 20 10. Szarvasi F.9 112 526-54119 11. Kondorosi 16 584-61612 12. Szentesi K.3 118 514-6567 Az NB II-esek 22 mérkőzést ját­szottak. Kupameglepetések Folytatás a Bayern nélkül Szerdán a Tottenham—Ba­yern München UEFA Kupa mérkőzést záró játékvezetői sípszó egyben az ez évi euró­pai labdarúgókupa-sorozat vé­gét jelenti. A BEK és a KEK nyolcas mezőnye már koráb­ban kialakult, csak a nagyobb mezőnnyel startoló UEFA Ku­pa csapatoknak kellett „túl­órázni”. Az idei labdarúgó ősz jó néhány meglepetéssel szol­gált, s nem volt ez másként a szerdai mérkőzéseken sem: idegenbeli győzelemmel bizto­sította továbbjutását a Not­tingham, s ami szintén várat­lan, két osztrák együttes is a nyolc közé lépett. Mégis legnagyobb szenzáció a Bayern a München elbukása volt, a Tot­tenham ellenében, ami e­gában azt is jelentette, hogy tavaszra már egyetlen nyugatnémet klub sem maradt az európai kupákban! Ilyenre pedig még a legöregebb szurkolók sem emlékeznek.. • A három tornán egyébként összesen még tizennégy or­szág klubcsapatai érdekeltek, nagy izgalommal várva a pén­tek déli sorsolást. A legnépe­sebb gárdát — négy csapatot — az angolok „delegálják”, a BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában is van képvi­selőjük. A szigetországiakat nem kis meglepetésre a Szov­jetunió és Ausztria követi, há­rom-három szereplővel. A ha­zai labdarúgó-közvélemény nem kis örömére ezúttal ma­radt magyar érdekelt is, a ku­pagyőztesek között az Ú. Dó­zsa. Pénteki rajt Teremfoci NB I esekkel Pénteken és szombaton négy vidéki városban, Szegeden, Győrött, Miskolcon és Zala­egerszegen, mind a tizenhat elsőosztályú együttes részvéte­lével rendezik meg a téli te­remlabdarúgó kupa csoport­­mérkőzéseit! A Képes Sport Kupa örökébe lépő, mindig nagy sikert arató teremtornát idén új formában rendezi meg a Magyar Labdarúgó Szövet­ség: a csapatok négy négyes csoportban körmérkőzést vív­nak, s ezután a győztesek de­cember 14—16. között felköl­töznek a Budapest Sportcsar­nokba, ahol újabb körmérkő­zéses sorozatban döntik el, hogy ki a legjobb. A selejtező találkozókat az öttagú együttesek a négy sport­­csarnok technikai felszereltsé­­gi szintjének megfelelően — palánk, kapu mögötti hálók, eltérő nagyságú játéktér —, a döntőt az UEFA szabályai sze­rint. 40x20 méteres pályán, 3x2 méteres kapukkal rende­zik. A kiírás szerint a döntet­lennel végződött összecsapá­sok után — a játékidő kétszer 25 perc, tíz perc szünettel — büntetőrúgásokkal döntik el a mérkőzés sorsát. Szovjet sportvezetők Los Angelesben Téma: az olimpia Befejeződött a szovjet sport­vezetők küldöttségének Los Angeles-i látogatása. Ennek során a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottsá­ga, egyben a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke, Marat Gra­­mov vezetésével a vendégek tárgyalásokat szovjet foly­tattak a jövő évi Los Ange­les-i nyári olimpiai játékok szervező bizottságának veze­tőivel az olimpiai előkészüle­tekről. December 7-én az amerikai sajtó képviselői kérésére saj­tóértekezletet rendeztek. Ezen Gramov többek között megál­lapította, hogy az Egyesült Ál­lamokban tett útjuk hasznos­nak bizonyult, a munkajellegű találkozókon fontos kérdése­ket vitattak meg a szervező bi­zottság képviselőivel. A szovjet küldöttségnek az a véleménye, hogy a Los Angeles-i játékok kezdetéig még egy sor vitás kérdést kell megoldani. Az amerikai szervezőknek többek között a szovjet olimpiai kül­döttség szállítására, elszálláso­lására és kényelmére kell na­gyobb gondot fordítaniuk. Az amerikai hatóságok a TASZSZ tudósítóját nem en­gedték be a sajtókonferenciá­ra. Ezt a szovjet hírügynökség durva önkényeskedésnek mi­nősítette. Edzővélemények a sorsolásról Háromesélyes meccsek Az elsőosztályú labdarúgó­­csapatok szakvezetői a követ­kezőképpen nyilatkoztak a lab­darúgó VB zürichi sorsolásá­ról: Komora Imre (Bp. Honvéd): — Nagyon meg kell küzde­sünk az esetleges sikerért, amelynek eléréséhez van némi esélyünk.­­Az a lényeg, hogy a klubok és az MLSZ minden erejét a közös cél érdekébe ál­lítsa — az összefogás meghoz­hatta a várt eredményt. Temesvári Miklós (V. Dó­zsa): — Közepes erősségűnek tar­tom a magyar válogatott VB- selejtező csoportját. A holland labdarúgás jó, ráadásul az ál­taluk képviselt stílus nem is fekszik a­ magyaroknak. Auszt­ria nem legyőzhetetlen, s így a csoporton belül megelőzhe­tő. Sokat jelenthet, ha Törő­­csik továbbra is olyan inten­zíven készül és kitűnően ját­szik, mint az utóbbi időben­ Kovács Ferenc (Videoton): a Hollandia és Ausztria el­leni találkozók háromesélye­sek, a hollandok talán egy ki­csit jobbak. Fontosnak tartom, hogy az utóbbi időben különö­sen otthon meglepő eredmé­nyekkel előrukkoló Ciprus el­len még véletlenül se kerüljön kellemetlen helyzetbe a ma­gyar válogatott. WIn'nén— ónná w O A Sportpropaganda Vállalat gondozásában megjelent a „Jubi­leumi rejtvény’» című kiadvány, amely különböző nehézségű, új­szerű fejtörők és keresztrejtvé­nyek mellett érdekes írásokat kö­zöl. A „Mi a sport?’» című pályá­zati rejtvény megfejtői között ér­tékes nyereményeket sorsolnak ki, fedi; egy kétszemélyes utazási utalvány. A kiadványt a hírlap­árusoknál lehet megvásárolni. ❖ Az Európában túrázó kínai asztalitenisz-válogatott Helsin­ki­ben 6-0 arányban győzött Finn­ország válogatottja ellen (3 férfi és 3 női találkozót játszottak).­­ Az ausztrál nemzetközi te­niszbajnokság női egyesének elő­döntőjében az amerikai Navrati­lova 6-4, 6-3 arányban győzött honfitársa, Shriver ellen. A vesz­tes a találkozó után úgy nyilat­kozott, hogy Navratilova nincs olyan jó formában, mint az év korábbi nagy tornáin, de minden­képpen ő a világ legjobbja. APRÓHIRDETÉSEK Vác belvárosában, Attila utca 7. szám alatt beköltözhető, négyszobás, villany­­fűtéses, garázsos la­kás eladó. Érdeklődni lehet: Vác, telefonszámon 11-085-ös vagy Vác, Sirály utca 20. fszt. (Dr. Csenterics­­né, Czipszer Mária), este 18—20 óráig. Eladó 1 db Super 50- s Zetor, 1 db billenős pótkocsi, 1 db kétfe­jes eke. Érdeklődni: Mende, Pusztaszent­­istván, Kossuth Lajos út 6. Bármikor. Két szoba összkom­fortos szövetkezeti la­kás sürgősen eladó. Gödöllő, Dózsa György 5—7. I. 8. Telefon: 238. Érdeklődni: 14 órától. Eladó 2 szoba, kony­­hás, családi ház, mel­lékhelyiségekkel, fú­­rott kút és garázzsal, Nagykőrös II. ker., Csipvári u. 12. Érdek­lődni szombaton és vasárnap.______________ Eladó Szigethalom, Nagyváradi utca 9. 2 sz. alatti ikerház fele, szoba 150 n.­öles összkomfort, telek, ga­rázzsal, áron alul. — Érdeklődni: Budapest XXI., Csillag utca 8., egész nap. Jó állapotban* levő, használt, Kismonori, vegyes tüzelésű kazán eladó. Szentendre, Lé­vai u. 4. Gémesné, Duna-kanyarban, Du­nabogdányban, műút, Duna közelében, pin­ce, komfortos, emele­tes „Tomaj” fa hét­végi ház, bekerítve, parkosítva, olcsón eladó. — Érdeklődni: levélben vagy szemé­lyesen bármikor. Bu­dakalász, István-telep, Kinizsi u. 23/B.______ Maglódon, vasútállo­mástól 3 percre, (Bu­dapest, Keleti pu. 30 perc), 3 szobás csalá­di ház, 300 négyszög­­öles kerttel, gazdasági épülettel, készpénzért, beköltözhetően eladó. Megtekinthető bármi­kor. Cím: Maglód, Marx Károly u. 4. Eladó érdi, 1500 n.­­öles őszibarackos, kb. 350 fa. Irányár: 200 Ft/n.­ölenként. Belte­rület határán. Érd, Ilona u. 22.Cím: Eladó 265 négyszög­­öles építési telek. Gödöllő, Fenyvesi nagyút 18. Érdeklődni lehet: Kazinczi u. 19. Vörös János, Taksony, Fő út 30. szám alatti 2 szoba összkomfortos családi ház, pince, garázs, mellékhelyiségek 274 n.-ös telekkel eladó.­­ Érdeklődni lehet mindennap a fenti címen. Négy és fél éves Tra­bant combi, megkí­mélt állapotban eladó, ugyanott teljesen fel­újított Fiat 500-as, igen jó állapotban el­adó, esetleg 126 P Fiat csere is érdekel 4 éves korig. Szent­endre, Mandula u. 7. Árvay.. Gödöllőn két szoba összkomfortos örök­lakás garázzsal eladó. Mosolygó körút 30. IV. em. 12.____________ Új, hosszú, női irha­bunda, vékonyabb alakra eladó. Nagy­­kőrös, Rákóczi 18. Nagykörös VII. ker., Eper út 4. sz. kertes ház, azonnali beköl­tözéssel, sürgősen el­adó.____________________ Eladó 1 és 1/2 szobás szövetkezeti lakás, 250 000 kp. 4­ OTP Ér­deklődni lehet: Nagy­kőrös, Vági lktp. IX/ B. TV. em. 13. Kétszobás, 100 nm-es családi ház, 380-as telken, melléképület­tel. Túra, Rózsa u. 6. sz. alatt eladó. Ára: 500 000 forint. fődni: Gödöllő, Érdek­Mo­solygó Antal krt. 19. I0­. 9 Szohrné.______ Eladó 200 négyzetmé­teres tetőtér-beépítés­re hétvégi lakás. Ér­deklődni szombat, va­sárnap * Tiszakécske Kossuth Lajos U. 102. Tolefon* ?10 Budapesttől 50 km-re Tápióságon, főútvonal mellett, 600 négyszög­­öles területen, 2 szo­bás családi ház, be­költözhetően eladó. A telek másik vége is beépíthető. Érdeklőd­ni lehet: Böszörményi Géza Tápiószecső, Hunyadi János u. 21. Mindennap. A Duna-kanyarban három szoba összkom­fortos, szuterénes családi ház eladó. — Érdeklődni: Sas József Tahitótfalu, Zrínyi u 23. Naponta du. 16 órától. Szombat, sárnap egész nap. va FAIR PLAY Autoügy­­nökség­ közvetítése, Adásvétel veszék u. 8. X., Szö­Nyitva: 13—20 órág.__________ Cegléden, a Közép úton, ?06 négyszögöles építési telek eladó. — Érdeklődni lehet dél­után 5 órától: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 44. szám. D l­. I. em. 6. Szalisznya.________ Nagykőrös V. ker., Táncsics Mihály u. 19. sz. alatt beköltözhető családi ház eladó, ugyanitt bútorok is. Érdeklődni: kedden, pénteken a helyszínen Eladó: hobbikert, 300 négyszögöles, 7x4 *m­­-es téglaépület, egész alatt pince, fúrott kút, 2 éves meggyfák, üz­letnek is alkalmas. Gépkocsit beszámítok, 1200-as Zsiguli és 850- es Fiat motor, váltó, karosszériaelemek. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Tabán u. 2/B. 1. 5. 17 óra után.___ Sziámi és perzsa kis­­cicák eladók. Kará­csonyi ajándéknak is! Bujdosóné. Gyömrő, Petőfi u. 35, 2230. Monoron eladó két szoba garázsos összkomfortos, szövetkezeti öröklakás, kp. 4- OTP- átvállalással. Farkas, Balassi u. 19/a. fszt 3. Eladó T 25/A traktor, billenő Táborfalvi, pótkocsival. Kossuth Lajos u. 112. Komfortos, kertes házrész, gazdasági épületekkel eladó. — Vác, Dózsa György út 65. Eladó vegyes haszná­latú Robur tehergép­kocsi, 5 éves, 1936-os műszakival, elfogad­ható áron csere nem érdekel. Cegléd, Szél utca 4. szám.________ Eladó hizlalda, 300 férőhelyes igényesnek, a Bánom dűlőben. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Bárány út 11/b. 4. em. 13. Tel.: Kon­zervgyár, mellék: Szűcs.25/121-es MTZ 50-es pótkocsi, 750-es szalagfűrész, Kemper fűkasza. 0.51 - es Stilh fűrész­ eladó. Nagykőrös, rét dűlő 4. sz.Nyárkút- Két és fél szoba össz­komfortos családi ház 4­­2 szoba összkom­fortos manzárd, fél­kész állapotban, köz­ponti fűtéssel ellátva. 430 négyszögöles te­lekkel eladó. Érdek­lődni* Kőröshegy. Dó­­zsa György u. 22­ B 8617. Vonórák. (Bala­­tonföldvárhoz 2 km.) Fájdalommentes fül­lyukasztás, divatos fülbevalókkal, reklám áron, nagy választék­ban. Nagykőrös, Ger­le u. 11. (Strandfürdő mögött). Két darab tizes kötő­géppel méterárukö­tést vállalok, frottírt is. Választ jeligére „Megbízható” a Gödöllői Hírlaphoz várok. (Sza­badság út 2.).________ Írógép, összeadógép magánszemélyeknek beszerezhető. 374-078 délelőtt. 1 Javítások specialistánál, Borá­ros tér 3._______ Sürgősen, jó állapot­ban, elemekre szed­hető és nagyobbítható 10 nm-es ház 30 ezer Érdért fa­forintért eladó. Telefon:­romszáztíz-hétszáz-ha­­harmincnégy.________ Járni nem tudó, 82 éves nő mellé gondo­zót keresek. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 8 órától 4 óráig. Halásztelek, Petőfi Sándor u. 8, 48 négyzetméter ta­nácsi gyobbra lakásomat ne­cserélném, megegyezéssel. Cím: Nagykőrös, Gyopár út 5/B- I, 4.__________ Szabadrendelkezésű szoba, konyha, kam­ra főbérletbe, azonnal kiadó: Budapest XIX. ker., Török u. 13. Losó Lajosné háztu­lajdonos.____________ Karácsonyi vásár, női divatszalonban. Dará­zsiné, Monor, Petőfi u. 8. Divatos szok­nyák, blúzok, ruhák nagy választékban Ezüst- és aranyvasár­nap is nyitva tartunk. Karácsonyra vásárol­jon ajándékba sálat, sapkát, kesztyűt, sí­sapkát, pufidzsekit, bársonynadrágot, step­pelt nadrágot, flanel­ruhát, pulóvert, macs­kanadrágot, akryl ha­risnyanadrágot, elekt­romos gázöngyújtót, töltő­palackot, dísztár­gyakat, díszgyertyát, gyermek­játékokat, ajándék- és divatáru­üzletünkből Körösi út 26/13. Cegléd, Hölgyeim! Fá­jdalom­­mente­s füllyukasztás, már 6 hónapos kortól, modern svájci fülbe­valóval. órásmester Tóth József Üllő, Vö­rös Hadsereg út 74. Telefon: Üllő, 34. Nyitva de. 8—9­ óráig, szombaton 9—13 óráig. Várom kedves meg­r'pnrfpi^lmpt Másodállást ■ vállalok, gépkocsivezetést, ra­kodással vagy vasipa­ri munkát műhelyhe­lyiséggel. — Jelige: ,,131 365” M­on­ori Hír­lap szerkesztőség. Érettségizett fiatal­ember közművelődési intézetben elhelyez­kedne. Levél választ „Művelt nép” jeligére hirdetői­rod­ába (Vác, Tokai utca 9.)._______ Budapesti, IX. kerüle­ti, 85 négyzetméteres, komfortos, tanácsi la­kásomat elcserélném vidéki kisebbre. ..Nap­fényes 19 332” jeligére a kiadóba.___________ Felszámolom száraz­tészta-készítő műhe­lyem. — Érdeklődni: Csemő, Nagyiskola út 1. szám. Kiadó bútorozott szo­ba Idősebb nő részére. Érdeklődni: Nagykő­rös T. ker., Dózsa György u. 10.________ Bútorozott szoba, konyha és fürdőszo­ba-használattal kiadó, Nagykőrös, Kecske­méti u. 3. 0T 13. Meg­tekinthető: 1983. der. 13-án, 17—19 óra kö­­zött-OPTIKAI futómű -beállítás, GTTW SzeRELÉS, KERÉK­ET_gRv­gm.vázAS, CEGLÉD, Pesti út 37. PÁLYA­­VÁLASZTÓ LÁNYOK ÉS FIÚK! iskolánk, az Egressy Gábor Egységes Szakközépiskola, IBp XTV., Egressy út 7­.), az 1984/85 tanévre FELVESZ általános iskolát végzett tanulókat, egységes középiskolai osztályaiba Az első­ két év azonos tantervű, mi: a harmadik és a negyedik osztályok szabadon választhatók, vagy gimnáziumi, vagy szakközépiskolai képzést adnak. A szakközép­iskolások választhatnak az elektronikai műszerész (automatika), Irán víztechnikai műszer­ész, mechanikai műszerész szakmák között. Bővebb felvilágosítást minden kedden 9 órától 18 óráig. Nagy László tanár, a 631-677-es vagy a 836-140-es telefonon vagy személyesen ad a helyszínen. Olcsó! Karácsonyi vá­sár! Divatos blúzok, szoknyák, szilveszteri maxi szoknyák, ruhák 750 Ft-tól, vastag pu­fidzsekik több szín­ben, extra nagy mé­retben is. Kismama­ruhák, szennelt nad­rág, farmernadrág, pasztellszínű moher­­pulóverek, kötött ci­canadrág, kötött ka­lap. sanka, sísapka, sál. férfi norvégmin­tás moherpulóverek, extra nagy méregben is. méteráru, övék, kitűzők, ajándékok, bizsu n*agy választék­ban. Frirívecnó butik, Nagykőrös, Hősök te­re 1. Katolikus temp­lom monnt Fikm vőiru b a­­ kü­l­ön i e­tresséorok kölcsön^egy a Déli*­1*! szombati r*vitvatar*ással. Bu­da­pest XII., Greguss u. 6. HirAT iim­wn Ilim­an A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Aenes _ PF­T MFRYr I r­lRI fip Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztő­ség: Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányítószám- 14« _ kúSí', Z­iLuI IN­ LU I Ll íllltLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség ás a kiadóhivatal központi telefonja- 343—too­a, sSfi-iif * --------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság, 142-228. 1 u es 31.'~130- --------------------------------------------------------FIÓKSZERKESZTŐSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út S3. 2030 Telefon- 45-352 RBdSlifli Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-9S. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 73. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750 Telefon- 398 - váci Hír­ td vv 12 út *5. Pf 32. 2601. Telefon: 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivát írfn­i a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 162 pénzforgalmi­­ ípitAcw A­lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest' meevít hí?-.« (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), IK" «*»•_síík rFrrti Hírtanv rssssz «iss—lass «aürtan­/si i«=«i —, a,.,.., —- ...------megyei nirm» (Váci Hírlap), ISSN 0208-5467 (Érdi Hírlap), ISSN «133-1051 (Gödöllői Hírlap), ISSN­­ 133-3651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-3788 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0138-278»

Next