Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-09 / 186. szám

fi művelődési központban Tervet szövő kiscsoportok A nyári csöndes szendergés után lassacskán újból mun­kához látnak a ceglédi Kos­suth Művelődési Központ kiscsoportjai. Tanfolyamokra, művészeti csoportokba, szak­körökbe, klubokba, baráti körökbe lehet jelentkezni. A tanfolyamok közül érde­kesnek ígérkezik a kezdőknek szóló karate, a 30 óra alatt szabás-varrási alapelemekkel megismertető kurzus, az óvo­dások és általános iskolások számára javallott balett és jazzbalett, az angol, német, francia, orosz és eszperantó nyelvre okító sorozat, vala­mint a kívánalmaknak meg­felelően bármely tantárgyból megszervezhető egyetemi elő­készítő program. Őszre készülődnek a Dél-Pest megye településein művelődési az őszi idényre házakban már készülődnek. Tervezik a klubok, szakkörök programjait, számba veszik ,,a lehetőséget, hány ismeretter­jesztő és hány kulturális ren­dezvénnyel tehetik változato­sabbá a délutánokat, esteket. Egy-egy alkalommal csoportos kirándulást, a környékbeli vá­rosok múzeumainak felkeresé­sét is tervezik, kapcsolatot te­remtenek színházakkal, az új évad előadásaira szóló jegyek elővételére. Sport a hét végén Tekével, labdával A tekézők hagyományos idénynyitója mellett előké­születi mérkőzést játszik a DVSE labdarúgócsapata. Szombaton és vasárnap, a Közgép Teleki utcai pályán 13 csapat — köztük az NB I-be visszakerült Ceglédi Közgép — indul harcba a Kossuth Kupáért. A verseny mindkét napon 8 órakor kez­dődik, s előreláthatóan va­sárnap délben fejeződik be. Szombaton, a DVSE-sport­­telepen délelőtt fél tíztől ren­dezik meg a Ceglédi VSE— Pilis labdarúgó-edzőmérkő­­zést. Kíváncsian várjuk, mi­lyen teljesítményre lesz képes az új összetételű Vasutas. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 186. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 9., PÉNTEK A rendelő messze van Még ez sem végleges megoldás Minden az emberért, az egészségéért Éppen június 1-i számunk­ban írtunk bővebben arról, hogy Cegléden több okból is elköltöztetnek két orvosi ren­delőt. Ezek a rendelők a Bocs­kai utcában voltak egy avítt épületben, a valamikori szülő­otthon falai közt. Az orvosi rendelők tulajdonképpen szük­ségmegoldásként kerültek oda évekkel ezelőtt. A városnak annyi új rendelő építtetésére nem futotta, s ma sem futja. Tízemeletesben A Bocskai utcai épület sorsa viszont nem megnyugtató. Ál­lapota az életveszélyessé nyil­­váníthatóság határát súrolja, felújítani nem lehet, költeni rá nem érdemes. Így született az elhatározás: új, korszerű he­lyet kell keresni orvosi ren­delő céljára, hogy a gyógyítás elemi adottságát megteremtsék az orvosok, asszisztenseik és betegeik számára. Cegléd városfejlesztése most főként a belső területeket érinti. Ott emelkednek az új lakónegyedek, ott építették fel az öt- és tízszintes házakat. Leggazdaságosabb az volt, ha egy ilyen épület földszintjén, lakások helyén alakítanak ki orvosi rendelőket. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a távlati elképzeléseket kipipál­ták volna, hanem csak azt, hogy mivel égetően szükséges és most van rá alkalom, hát most élnek a lehetőséggel, el­fogadva­ a megoldást. Így történt, hogy a VI-os, a VIII-as, a IX-es és a X-es kör­zet orvosai június eleje óta a Beloiannisz utcában felépült toronyházak egyikének föld­szintjén, a korszerű és min­den igényt kielégítő új rende­lőben fogadják járó betegeiket. Az eltelt hetek alatt, érthe­tően, a lakosság — elsősorban a közvetlenül érintettek — nem rejtette suba alá a véle­ményét. Való igaz, hogy so­kuk lakhelyétől az új orvosi rendelő messzebb esik, mint a Bocskai utcai. Az is igaz, hogy az idős és a beteg ember szá­mára sokkal nagyobb teher az oda-vissza út, mint annak, aki itt, vagy a város bármely pont­ján a körzeti orvosi rendelők valamelyikének, a közelében lakik. Mellette szól viszont, hogy a tízemeletes földszint­jére került körzeti orvosi ren­delőkből a városközponti szak­orvosi rendelőkbe, vagy autó­busszal a kórházba kijutni vi­szont könnyebb. A gyermekorvosi is Az elköltözött rendelőkben dr. Hollósi Gizellát és dr. Ben­­csik Erzsébetet a 11-076-os te­­lefonszámon lehet felhívni rendelési időben, üzenetet le­­­het hagyni számukra, ha fek­vő beteghez hívják őket, vagy beszámolnak egy idős, az ott­honát elhagyni képtelen beteg állapotáról. Dr. Thanhoffer Te­réz és dr. Vágó József a 11- 07­4-es telefont kapta. Az­ orvos, az asszisztens, a körzeti nővér természetesen külön gondjukat viseli azok­nak, akik nem járó betegek. Házhoz viszik a gyógyszert, az orvos a lakásán keresi fel a beteget. Gondoskodnak arról is, hogy ha szakorvosi vizsgá­latra szükség van, akkor be­tegük a mentők segítségével vizsgálatra a városba, vagy a kórházba eljuthasson. A következő állomás a Bocs­kai úti gyermekorvosi rende­lő költözködése lesz, erre szep­tember elejéig kerül sor. Dr. Nagy Béla, a III-as, és a dr. Mo­hos Imre, a VII-es körzet gyermekorvosa szeptembertől a Heiner, Albert utca 9. számú házban rendel, a fogászat épü­letében azon a szárnyon, ahol a röntgen volt azelőtt. Ott lesz az iskolafogászat helye is. Te­lefonszámuk: 11-441 Célszerű-e? Az orvosi rendelőben, labo­ratóriumban vizsgálnak, gyó­gyítanak. Minden az emberért, az ember egészségéért van. Pro s kontra lehet eszmecse­rét folytatni arról, hogy korszerűtlen és­ közel életve­­­szélyes épület célszerű-e a betegek kellő ellátásához, vagy a másik, amelyik min­den igényt kielégít ugyan, de messze van a körzetlakók ott­honától­­, mivel egyelőre har­madik megoldás nincsen, csak távlati terv. A város VII. Ötéves tervé­nek koncepcióján most dol­goznak. Ebben számítanak ar­ra, hogy orvosi rendelő léte­süljön Cegléd alközpontjaiban, ha a kellő anyagi fedezet az elkészíttetésre meglesz. Min­denképpen szeretnék elérni, hogy a peremkerületek egész­ségügyi ellátásának ezt a gond­ját megoldják, főleg a déli és a nyugati városrészben. E. K. .sí •*v„v*y* « ■■ >. jí. <• •$£*■ <■ .Vái.; EDI APROHIRDETESEK Sürgősen eladó a ben­­zinkúttal szemben, Görbe utca 20. szám alatt 176 négyszögöl építési telek, építési engedély van. Érdek­­lödni lehet: Csengeri, Akácos utca A/2. nyi­koeknál. ______________ Elveszett júl. 27-én, Cegléd, Nótás u. 2. sz. alatti családi ház kertjéből nű sziámi világos szí­jaj macska. Jutalom ellenében várjuk az becsületes megtaláló vagy nyom­ravezető jelentkezé­sét____________________ Hasznalt zán eladó. DUKA-Ka- Piac köz­pontjában, jó állapot­ban levő, üzlethelyiség 26 nm-es tár sürgősen és­zak­eladó. Érdeklődni: este tél, Cegléd, Árpád u.6- 7. sz._________________ Vennék kétszobás lakást, első emeletig, bp. v. OTP-átvállalás­­sal is. Ugyanitt új, kétszemélyes sátor eladó. 10-837-es Ajánatokat, a telefonon kérek.______________ Beköltözhető ház és egy Csepel varrógép eladó. Cegléd II. ker., fövény utca 10. szám. Eladó Két konyha, spájz, szoba zárt üvegverandás házrés/ Cegléd, Árpád utca 29. Város­ház eladó­ központjában Érdeklőd­­nl: özv. Somodi Kál­­mánnénál, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 3 Általános gépész üzemmérnök állást keres Ceg­léden és környékén, 10 éves autószerelői szakmai gyakorlattal. — Cím: Tóth Béla, Cegléd, Beloiannisz utca 21 Eladó új, 8 hektolite­res kád, valamint 2 darab jó állapotban levő kis hordó 180— 200 L Érdeklődni le­het mindennap 11- 242-es telefonszámon Ofi—14 ór­á­g Ovo­róna Három részből álló gyermek szekrénysor és gyermek kerékpá­rok eladók. Cegléd, IgótáA u. 9. Bútorozott utcai szo­ba, konyha kiadó. — Cím: Cegléd, Magyar utca 25._______________ Cegléd központjába 3 szobás, fürdőszo­bás, kertes családi ház, fizetési kedvez­ménnyel eladó. Cím: Cegléd, Mátyás király utca 7. Cegléd és Környéke Építőipari Szövetkezet AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ CEGLÉDI ÉS ABONYI telephellyel kőműves, tetőfedő, asztalos szakmunkásokat, segédmunkásokat, gépkocsi­rakodókat, kubikosokat. JELENTKEZNI LEHET: Cegléd, Achim András u. 26. sz., munkaügyi osztály. ABONY, Tószegi út 15. sz. alatt. Cegléden, az Örkényi úton sürgősen eladó 548 négyszögöles te­rület, lakható épület­tel. Víz, villany van. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Lövész köz 6. szám. Eladók: fűthető ga­rázs, Cegléd Kossuth Ferenc u. szám alatt. TH-s rendszá­mú Wartburg , tourist, utánfutóval, 220 négy­szögöles szőlő Zöld­halomban. Víz, vil­lany van. — Érdek­lődni lehet: Budapest XVII., Mátka u. 46. 1172, vagy az 587-433- as telefonon. 125-ös MZ, kitűnő ál­lapotom van, eladó: Cegléd X., Kőrisfa utca 23. Az Elegánt Május 1. Ruhagyár Ceglédi Gyáregysége gépla­katos szakmunkást és segédmunkást ke­res felvételre. Jelent­kezés: Cegléd, Körösi u. 35. sz. alatt._______ A Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereske­­delmi­ Vállalat ceglédi fiókja hegesztői karbantartót, vizsgával, valamint 1 fűtői vizsgával fűtőt, ren­delkező személyt (nyugdíjas is lehet) felvételre keres. — J­elentkezni lehet: Cegléd, Kossuth Fe­renc u. 5. sz. alatt, (FŰSZERT). Cegléden, az öreg­szőlőben 800 négy­szögöles gyümölcsös eladó. Érdeklődni le­het esténként, Ceg­léd, telefon: 10-633. Eladó kertes, összkomfortos, családi ház. Érdeklődni lehet: 17— 18 óra között, Cegléd, Dessewffy u. 43/A. Eladó Cegléd, mány utca 38. Alkot­szám alatt kétlakásos ház és Kapás dűlőben egy hold szőlő parcelláz­va is. Érdeklődni: 17-től 19-ig a fenti cí­men. Eladó: talpas kuko­ricamorzsoló, bádog fürdőkád, méterrel, régi szőnyeg kony­­hakredenc, nagy asz­tal, bödönök, demizso­­nok és egyebek. Ér­tekezni: csak délután 4-től 7 óráig. Cegléd­i Malom üteg 18. Két és fél összkomfortos, szobás, táv­fűtéses.’ földszinti la­kás, garázzsal Érdeklődni lehet: eladó. 17 óra után, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 30. I. Ih. fsz. 1._________ Eladó beköltözhető fél kis házrész, Ceg­léd, Fűtőház utca 17. szám Víz­villany van Érdeklődni le­het Tókai utca 19 a. Ház eladó Ceglédber­cel, Táncsics Mihály utca 8. szám alatt. Sok kiskertes keresi fel hetipiacos napokon a ceglédi a piacot. Főként zöldbabot, nyá­ri káposztát, burgonyát, pap­rikát és paradicsomot hoznak eladásra. Jó a termés, jó mi­nőségű áruval bővítik a vá­lasztékot. Korai szilvából, ringlóból is jut már kóstoló, hamarosan a Csabagyöngye szőlő és a szőlőskertek ki­rálynője is piacra kerülhet. Síremlékek készítése márványból, gránitból és műkőből, régi sírkövek felújítása, helyreállítása, mindenféle sírkőmunka rövid határidőre, kedvező árakon. Még erre az évre is megrendelhető a Városgazdálkodási Vállalat most megnyílt sírkőüzemében. Cím: Cegléd, Külső Körösi út (az Újvárosi temetőnél). Szőnyegsereget mutat be A Monori Mezőgép ceglédi gyáregységében hamarosan el­készül egy szőnyegbemutatást szolgáló állvány. A prototípust a Skála-Coop rendelte meg, s remélhetően sikert arat. Fel­készül a ceglédi gyáregység további megrendelés teljesíté­sére is. Apáti-Tóth Sándor felvétele Hangverseny a főtéren Vasárnap­­ országos esemény színhelye lesz Cegléd. Hat­száznál is több, katonai tiszt­helyettes-képző intézetben vég­zett hallgató ünnepélyes ava­tására kerül sor a Széchenyi útnak a Kossuth Ferenc és a Köztársaság utca által határolt szakaszán. A 10 órakor kezdődő parádé bevezetőjeképp már 9 órától a nagykátai Tápiómente táncegyüttes szórakoztatja nép­az összesereglő érdeklődőket. A ceremóniát megelőző na­pon, augusztus 10-én (szombat ,t.pn), 19 órától az avatás egye­sített­­ zenekara ad koncertet a Szabadság téren. A műso­ron egyebek mellett Kodály-, Brahms- és Hidas Frigyes­­kompozíciók szerepelnek. Az előkészületek miatt a ceglédi strand pénteken 18 órakor be­zár, vasárnap pedig csak déli 12 órától tart nyitva. Mozi Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: I, minit Ikarus (szov­jet film). Este: Piszkos mun­ka (ausztrál western). Szom­baton éjszakai előadás: A le­győzhetetlen Vutang (kínai kalandfilm). A kamaramozi­ban: Józan őrület (NSZK- film). A mesemoziban, szom­baton és vasárnap, délelőtt és délután: Tündér Lala (magyar mesefilm). Abony, szombaton és vasár­nap, délután: Az örökség baj­jal jár (szovjet filmvígjáték). Este: Szupermodell (amerikai krimi). Szombaton éjszakai előadás: István, a király (ma­gyar rockfilm). Albertirsa, va­sárnap: Szaffi (magyar rajz­film). Ceglédbercel, szombaton és vasárnap: A kobera napja (olasz bűnügyi film). Törtei, szombaton és vasárnap: Hur­rikán (amerikai katasztrófa­film). Dánszentmiklós, szom­baton: A 3. számú űrbázis (an­gol tudományos-fantasztikus film). A fej nélküli lovas (am­­e­­rikai film). Jászkarajenő, va­sárnap: A 3. számú űrbázis (angol tudományos-fantaszti­kus film). —j 1 A szolnoki ráfik­ műsora Augusztus 12-től 18-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhosszunk. Mezőgazdasági körkép a betakarításról. 18.00 —18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Grafikon — gazdaságpolitikai riportműsor. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Világslágerek a Neoton együttes új lemezéről. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: A tegnap slágereiből énekel Jimmy Hendrix. 17.15: Noteszlap. 17.20: Kengyeli, szajoli és ti­­szasasi népdalkörök műsorá­ból. 17.30: Tanyák változó szerepben. 17.50: A Bergendy zenekar játszik. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Kör­vonalak: politikai magazin. Szellemi kapacitások kihasz­nálatlanul (A műsor telefon­­száma: 18-111). 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánczen­e a szerzők előadásában. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Roppanás­tól koppanásig: könnyűzenei lemezbemutató. 17.35: Nők negyedórája. 17.50: Sanzonok világhírű, énekesnők tolmá­csolásában. 18.00—18.30: Al­földi krónika. Szombat. 7.00—7.30: Román nemzetiségi műsor. 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó, a D. D. Sound együttes slágerei. 17.15: Noteszlap. 17.20: Vonós­parádé. 17.30: Tájház Szarva­son. 17.50: Népzene Szarvas­ról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni minikoktél. 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Vasárnap. 9.00: Műsoris­mertetés. Hírek­. Program­­ajánlat. 9.10: Ilonák, Icák, Ilonkák. Zenés szórakoztató magazin. 11.00—11.30: Szlovák nemzetiségi műsor. 19.30— 20.00: Hangos újság. Az adások mindennap az 1359-es kilohertzen hangza­nak el. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, a­kik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, Bimbó Gyuláné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek, s részvétüket nyilvánítva enyhítették fájüítlmuuikat. A gyá­­szóló család. Felhívás a gázt felhasználókhoz! Értesítjük önöket, hogy Cegléden 1985. augusztus 22-én, 04 órától augusztus 23-án 22 óráig a gáz­szolgáltatás, karbantartási mun­kák miatt szünetel. Kérjük szí­veskedjenek a gázmérőnél felsze­relt elzárócsapot elzárt állapot­ba fordítani! A lakások ismételt üzembe helyezése érdekében gáz­szerelőinknek meg kell győződni a gázcsap elzárásáról, ezért kér­jük, szíveskedjenek lehetővé ten­ni a gázszünet időtartama alatt a lakásba való óráig vagy írásos bejutást este 22 nyilatkozattal igazolja a lezárás tényét. A gáz­szolgáltatás kimaradásáért szíves elnézését kérjük, az üzembe he­lyezés gyors és szakszerű elvég­zéséhez nyújtott segítségüket kö­szönjük. Észrevételeiket az alábbi címen, illetve telefonszámon je­lenthetik be: TIGAZ CEGLÉDI ÜZEM, Cegléd, Kozma S. u. 2. Tel.: 11-505 és 10-824. Más szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, BALOGH SÁNDORNÉ szül. Csapó Máriát, sírjára a sze­retet és megbecsülés jeléül virá­got, koszorút helyeztek, szóban vagy táviratban részvétüket fe­jezték ki. Enyhítve ezzel elvesz­tése miatt érzett mérhetetlen bá­natunkat. BALOGH SÁNDOR. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlapi

Next