Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-22 / 171. szám
Offen Önkéntes véradás Július 22-én, kedden 8-tól 15 óra 30 percig önkéntes véradónapot tartanak az üllői művelődési házban. A Vöröskereszt kéri a donorokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a véradáson. Kölcsön és segély A sülysdpi Tápióvölgye Tszben ebben az évben 6 millió 406 ezer forint a szociális és kulturális alap. Segélyezésre például 900 ezer forintot tartalékol a termelőszövetkezet, elsősorban az alacsony nyugdíjjal rendelkezők és járadékosok részesülnek belőle. Hagyomány már, hogy tanév megkezdése előtt beisakolázási segélyt adnak a rászorulóknak. A napokban félmillió forintot osztanak szét ilyen címen. Elsősorban a fiatal házasok igénylik a közös gazdaságtól a lakásépítési kölcsönt. Tavalyelőtt óta húszan részesültek a lakásépítési kölcsönben — átlagosan 50 ezer forintot utaltak ki részükre. Állami gazdaság • Rakodóbázis A megnövekedett vasúti szállítási feladatok gyorsabb és gazdaságosabb lebonyolítása érdekében a közelmúltban korszerű rakodóbázist építettek a Gazdaságban.Monori Állami A csaknem 20 millió forintos beruházás létesítményei az iparvágány, a termánysilók áthelyezése, a gabonafogadó garat, az utak és a térburkolat, a magasrakodós raktár, a 20 kilowattos vezeték, a vasúti biztosító berendezések, a folyékony (szuszpenziós) műtrágya fogadó tartályai. Az új rakodóbázis által korszerűbbé vált a vasúti ki- és berakodás a gazdaságban, s a fekbért is minimálisra csökkenthetik. Az eddigi tapasztalatok igen kedvezőek, jól vizsgázik tehát az első teljes szezonjában a rakodóbázis. Sülysápon Ügyességi verseny Július 27-én, vasárnap — a Monori Közlekedésbiztonsági Tanács közreműködésével — autós ügyességi és KRESZ- versenyt rendeznek délelőtt fél 10-kor a súlyi sporttelepen és környékén. Nevezni a helyszínen lehet, természetesen saját autóval kell teljesíteni a különböző feladatokat. A győztesek és helyezettek értékes jutalomban részesülnek. or Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM 1980. JÚLIUS 22., KEDD Kétféle vidámság Túl gyorsan eltelnek a napok Ismerősöm mérgelődik. Nem, nem haragszik ő a gyerekekre, sőt kifejezetten szereti a fiatalokat, de szerinte az már bosszantó, hogy Monoron egyik-másik presszó, üzlet, vendéglátóhely előtt nem lehet közlekedni a szinte járdán az ott gyülekező, viháncoló, ődöngő kamaszoktól. Ha nem haragszol rájuk, akkor miért mérgelődsz? — kérdezem. Tényleg nem rájuk haragszom, bizonygatja, hanem azokra a felnőttekre — legyenek szülők vagy hivatásos nevelők —, akiknek feladatuk lenne, hogy a srácok programjairól, kellemes nyári időtöltéséről gondoskodjanak. Nem ez az egyetlen efféle vélemény, amit mostanában hallottam, s bizony nem is nehéz egyetérteni vele. Persze a másik oldalon esetleg nagyon könnyen témáz azzal, hogy elintézik a kinek mi köze az én gyerekeimhez, hadd élvezze ő is a szabadságot. Ezzel a szóval aztán könnyű kételyt ébreszteni az emberben, sőt valamiféle felületes együttérzést, hiszen ugye szegény gyerekek az év túlnyomó részét ugyanazokban a tantermekben, ugyanazokkal a nevelőkkel, társakkal töltik, valóban megérdemlik a kikapcsolódást. De vajon kikapcsolódás-e az utcai csavargás és rabság-e a szervezett, kulturált szórakozás, pihenés? Monoron egyetlen napközis táborkötlik, igaz, kőépületben, maa Bajcsy-Zsilinszky úton. Vezetője Ácsai Zoltán, a Kossuth iskola pedagógusa. — Körülbelül 70—80 gyerek jár rendszeresen ide vakációban is. Nyolcvan százalékuk veszélyeztetett, ezért jó, hogy ilyenkor is figyelemmel tudjuk kísérni, fejlődésüket, a sorsuk alakulását. Baj viszont szerintem, hogy hetedik-nyolcadik osztályosok már egyáltalán nem járnak napközibe. S a szülők véleményével sem tudok egyetérteni, akik azt tartják, az ekkora gyerek elég nagy már ahhoz, hogy egész napra magára hagyhassák, önállóan döntse el, mivel tölti a szabadidejét. Sajnos a tapasztalatok épp azt bizonyítják, hogy pont ebben a korban van kitéve a kamasz a legkedvezőtlenebb helyzeteknek. Kétségtelen, hogy a Bajcsy- Zsilinszky úti napköziben nincsenek luxuskörülmények. Viszont rengeteg a játék, az udvar kiválóan alkalmas rossz idő esetén is a sportolásra. — Rengeteget voltunk már kirándulni, de én még többet szeretnék eljárni — mondja Lukász Eszter, az Ady úti iskola leendő ötödikese, miközben egy rajzlapból készült álarcot forgat a kezében. — Voltunk már a gyömrői strandon meg az ottani tájházban, az MHSZ- ben meg itt Monoron, sokfelé. — Hogyan állították össze a napközis tábor programjait? — Bennünket, pedagógusokat ilyenkor nyáron is terhelnek a szokásos adminisztratív kötöttségek, tehát itt ebben a vaskos mappában — mutatja — benne található a tábor előre összeállított komplex foglalkoztatási programja. Persze legfontosabbnak mi a gyerekek igényeit tartjuk, éppen ezért általában minden hétvégén valamilyen formában megkérdezzük őket, mi mindennel szeretnék tölteni az idejüket a következő héten. A napközi egyik csendes zugában elmélyült kisfiú bűvöli a bűvös kígyót. Néhány próbálkozás után egykettőre rájön a szét- és összehajtás nyitjára. — Hadd látom, gyorsan tudod gömbbe milyen hajtogatni! — kéri a táborvezető. A srácnak néhány másodperc is elegendő. ,,öregem, te nagyon ügyes vagy." Látszik, a fiú valósággal megnő a büszkeségtől. Nem biztos, hogy odahaza is megkapná a dicsérő szót, egyáltalán lenne-e kivel beszélgetnie. — Nekem ilyenkor a nagymamám van otthon — mondja Lukász Eszti. — Ő már 70 éves, de nagyon szeretek vele lenni, kint a kertben segíteni neki. Melnikow Mónika mosolygós, barna szemű kislány, jövőre hatodikos lesz a Kossuth-iskolában. — Nálunk mindenki otthon van, de az anyukám sokat dolgozik és nagyon kezen bír a két gyerekkel.neMónika két testvérére gondol. Mikor azt kérdezem tőle, jól érzi-e magát a napköziben, csak annyit mond: — Nagyon jól, de hamar eltelik a nap. Szerencsére a napközis táborbeli 75—80 gyerek nem az utcán tölti napjait. Ottjártunkkor épp egy jelmezes karneválra készültek. Vidámak voltak ők is, s vidámnak látszanak az utcán tébláboló társaik is. Nekem mégis az előbbiek vidámsága a rokonszenvesebb. Vereszki János közösen készítik a jelmezeket, rekek. Már munka közben álarcokat a karneválra a gyenagry a vidámság (Mátnéfalvy Zoltán felvétele) Csak külhonban népszerű Kizárólag exportra — csehszlovák megrendelésre — készítik a pilisi Aranykalász Termelőszövetkezet népszerű termékét, a Chipset. A két műszakban termelő Chips-sülőüzemből mintegy 25 ezer tasak ízes, sült burgonya kerül ki. Képünkön Mészáros Pálné és Czira Pálné a gépsorról lekerülő teli zacskókat teszi a kartondobozokba. (Hancsovszki János felvétele) Kulturális programok Ecseren kedden 17 órától a művelődési házban karatetanfolyam. Gombán, az autós kertmoziban 21.30-kor Az elveszett frigyláda fosztogatói. Gyömrőn az úttörőházban 8-tól 17 óráig nyitott ház. Mondén, a művelődési házban 18 órakor az ifjúsági klub összejövetele. Monoron, a filmszínszínházban 18-kor és 20 órakor A Coca-Cola kölyök. Vakító fehérre vetítenek Mára már valószínűleg eléggé köztudottá vált, hogy hét végén kertmozival gazdaagodott Monor. A volt strand területén — amelyet a helyi tanácstól kapott meg kezelésre — a Monori Tömegsport Egyesület működteti a szabadtéri létesítményt. . Az alig másfél hétig tartó előkészítő munkában számos gazdasági egység, politikai és tömegszervezet segített. Akadt közöttük kisiparos is, mint például Kiss István szobafestő, aki a csaknem 7 méter hosszú és 2 méter magas vetítőfelületet festette be vakító fehérre. (Mátnéfalvy Zoltán felvétele) Nagy volt a felhozatal A környékbeli piacokat járva — sajnos — az a tapasztalatunk, hogy a szárazság miatt az árak nem nagyon mozdulnak. Főleg nem lefelé, inkább némi emelkedés következett be az elmúlt napokban. A vasárnapi gyömrői piacon meglehetősen jó volt a zöldség- és gyümölcsfelhozatal. A paprika kilóját 15 és 30 forint között kínálták, de egy helyen lecsópaprikát már 12 forintért is lehetett venni. Szép lassan visszament 30 forintra az étkezési paradicsom kilója, a kisebb szeműeket és törötteket is 18 forintért kínálták eladásra a standokon. Az uborka 6—14 forint. A gyümölcsök közül a sárga- és a görögdinnye kilója egyaránt 20 forint volt a legtöbb eladónál, de egy helyen még mindig 28 forintért adták. Érdekesség, hogy a kajszibarack ára magasabb volt az őszibarackénál. Az előbbit 35—40, az utóbbit 25—35 forintért lehetett megvásárolni. Piaci körútunk során találkoztunk Gazdag Józseffel, a Gyömrői Nagyközségi Tanács társadalmi elnökhelyettesével is. Elmondta, hogy az utóbbi napokban társadalmi munkában csinosították, rendbe tették a kút környékét, elhordták az ott éktelenkedő szeméthegyet. Július 15-től bevezették a csütörtöki piacnapot, hiszen erre — úgy tűnik — van igény. (Régebben kedden, csütörtökön és vasárnap is volt piac Gyömrőn, igaz, különböző helyeken.) Most ezentúl a csütörtöki piac ott lesz, ahol a vasárnapi, tehát a Simon Mihály téren. G. J, Pillanatkép Párbeszéd a dédivel perisze ruhában, fejét lehajtva érkezik az idős asszony a monori Kossuth Lajos és Petőfi Sándor utca sarkára. Kiváncsi vagyok, vajon megismer-e, ezért a szokásosnál is nagyobbat köszönök neki. Először csak csodálkozva rám néz, majd kivágja: — De régen láttalak már, édes fiam... — Hogy tetszik lenni? — teszem fel az ilyenkor ideillő, de banális kérdést. — Hát, nem nagyon jól. Tudod, az idősebb lányomat már évekkel ezelőtt eltemettem, tavaly a fiatalabb is meghalt, az óbudai temetőben fekszik szegénykém. Pedig inkább én mentem volna el helyettük. A nejemmel éltem sokáig, nem panaszkodhattam rá. Nemrégen azonban másik házat vettek és elköltöztek. Az egyik unokám lakik most a házban a családjával. Mondhatom, jó sorom van, igazán rendesen bánnak velem. Látod, most is ide igyekszem a henteshez, elküldték húsért. Több mint nyolc évtized nyomja a vállamat, hiszen 87 éves vagyok. Most várjuk a másik unokámat, az NDK-ból jönnek a családjával együtt. Alig várom, hogy megérkezzenek... ]elép a járdaküszöbről, s elindul a húsbolt irányába. Én meg sokáig nézem őt, amíg nem tűnik a bolt ajtajáelban. —cr Régen és ma Harmatszikkadástól sötétedésig ÉN ABBAN A KORBAN születtem, amikor még sok minden hiányzott az ember életéből, de az asztalra azért már mindennap jutott kenyér. Aztán kalácsból is egyre több, mígnem lassacskán a ropogós héjú, foszlós bélű ünnepi eledel is hétköznapi falattá egyszerűsödött. Emlékszem még az otthoni kenyérsütés csodálatos szertartására, a szakajtóból kibuggyanó kövér tésztára, a kemencében rőtszínűre pirult kenyerek illatára, a ma már soha vissza nem térő pillanatra, amikor anyánk boldog mosollyal felszelte a frissen sült cipót. Akkor még nem tudtuk felfogni ésszel, hogy a ropogós pillével tulajdonképpen apánk erejét is megesszük, apánkét, aki ősszel az öreg lóval felszántotta a földet, kötényéből elhintette az apró barna magvakat, s végül learatta a Pali bácsi névnapjára napsugárszínűvé érett hullámzó búzatengert. Kiszáradt, sötétre égett apám minden nyáron, akárcsak a kenyerek, és mindig fáradtabb lett. Klnyűtte kaszáját, a fenőkőből is félarasznyi maradt csupán. Újat már nem vett, mert jöttek a dohogó masinák, az ősi szerszámokra nem volt szüksége tovább. Bizonyára a régi emlékek okozzák, de ha aratásról hallok, előbb mindig a görnyedt kaszások, a villogó pengés, az izzó tarlókon is dalolni képes marokszedő asszonyok jutnak eszembe. Aztán mint aki álomból ébred, rádöbbenek, fél emberöltő alatt mekkorát változott a világ. Ha apám most lenne fiatal, a kaszanyél helyett biztosan a búzafaló kombájnok kormányát fogná, s gépének csak falatot érne az a földdarab, amit hajdanán napokig a verejtékével öntözött. Arany élete volna. VAGY TALÁN MÉGSEM? Ahogy elnézem a modern aratókat, hamar rájövök, más a valóság, mint ahogy hisszük. A testet-lelket zötyögtető gép, a szikrázó üvegfülke negyvenfokos melege is éppúgy elszívja az erőt, mint a kaszanyél, a finom por megkínozza a tüdőt, s mire leszáll az est, a fáradtságtól karikás, fénytelen a kombájnosok szeme. Harmatszikkadástól sötétedésig hajtja őket a napokon, heteken át, munka otthon csak úgy belezuhannak az ágyba, de pirkadatkor már ismét talpra ugranak. Pedig nincs aki hajtsa, sürgesse őket: előírás, munkaterv, norma vagy szabály eszükbe sem jut. Talán bennük is az ősi ösztön munkál, amely arra kényszeríti az embert, hogy óvja, mentse a peregni készülő szemeket, mindannyiunk kenyerét? Mi más lehet a magyarázat? Hiszen csak látni kell, hogy amikor az utolsó szem is a magtárba kerül, ünnepet ülnek, őszintén, szívből örülnek. Fiatalok, de lelkükből nem kopott még ki az aratás magasztossága. Amikor idehaza megkóstoljuk majd a frissen sült cipót, az ő erejükből csípünk el egy darabot. Áma restelkedve gondolok arra, hogy nálunk sem illeti már akkora tisztelet az új kenyeret, mint gyerekkorunk asztalánál. Ha leesik, nem fújjuk meg, és nem esszük meg az utolsó morzsáig, mint hajdanán tettük. Jobb létünk elfeledtette velünk ezt a szokást. De felvesszük, s félretesszük az elejtett falatot, a száraz serclit, majd haszna válik. Méltatlan sorsra, szemétkosárba nem szánjuk soha. S ez is nagy dolog. JÓLESIK A TUDAT, hogy gyerekeim felnőttkorukban elmesélik majd, őket még arra nevelték, becsülni kell minden darab kenyeret, verejtékkel szerzett javaink ősi szimbólumát. Miklay Jenő XSSN 01.33—2651 (Monori Hírlap)