Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-10 / 242. szám

Borsózsákolók A borsóvetőmagot a Gödöllői Tangazdaság kartali kerületé­ben termelik. A Vetőmagter­meltető Vállalat révén kerül a termés a szövetkezetekhez, gazdaságokhoz. Képünkön: a csomagolóüzemben szállításra kész vetőmagot zsákolnak. (Vimola Károly felvétele) Stromfeld- sétány Lakógyűlés Lakógyűlést tart a gödöllői Stromfeld sétányi lakónegyed­ben a 4-es számú ház előteré­ben, a 29-es számú választási körzet tanácstagja, Aufmuth Éva, ma október 10-én, hétfőn, délután fél 6-kor. Bag Zene-móka Zene-móka címmel kezdő­dik zenés, humoros vetélkedő a bagi Dózsa György Művelő­dési Házban október 11-én, kedden délután három óra­kor. A Gyermekszínház mű­sorát írta és rendezte Torma István. No megállj csak! Színes, magyarul beszélő szovjet rajz­film. 4 órakor. Nincs kettő négy nélkül. Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték. 6 és 8 órakor! Mozi A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1988. OKTÓBER 10., HÉTFŐ Külső támogatás nélkül Jobban működő iskola Domonyban Ír Romom­ban 12 évvel ezelőtt, 1976-ban vették birtokba a­­ gyerekek az új iskolát, amelytől azt remélték a község­­ vezetői és természetesen a szülők is, hogy hosszú táv­­ra megoldja az oktatás gondját. Nem így történt. Bár­­ felépült az új iskola, amelynek hat tanterme a tanulók­­ rendelkezésére állt, de hiányoztak a létesítményből az­­ úgynevezett kiszolgáló helyiségek, napközis foglalkozta­­­­tók, szaktantermek, szertárak és sok minden más, ami­­ nélkül elképzelhetetlen a korszerű ismeretátadás. Azt­­ elérték, ha három helyen is, de mégis egy műszakban­­ folyhatott az oktató-nevelő munka. Közösségi élet — A domortyiak községüket szerető, a közösségért tenni akaró emberek — mondta Bagyin József, az Aszód Nagy­községi Közös Tanács elnöke — nem pihentek tehát a ba­bérokon, hanem az iskola fel­avatása után azonnal újabbat léptek, s elhatározták, hogy szinte minden külső támoga­tás nélkül, önmaguk erejéből felépítik a tornatermet. Hu­szár János — aki akkor vál­lalati igazgatóként dolgozott, s jelenleg Domony elöljárója — sok segítséget adott a terv megvalósításához, de még töb­bet adtak a domonyi lakosok. Hosszú hónapokon át minden hét végén — szükség szerint — szak- és segédmunkások tevékenykedtek az építkezés­nél. Az így kialakult épület­­együttesre tervezte a Pest Megyei Tanács Tervezőinté­zete az új építkezést, azzal az elképzelt és hamarosan meg­valósuló céllal, hogy a régi és az új összekapcsolásával egy funkcionálisan jobban megfe­lelő, tehát jobban is működő iskolája legyen Domony köz­ségnek. Hogy mi épül most, és mi lesz az új intézményben? — erre a kérdésre sokan kiván­csiak a faluban. A tantermek mellett itt üzemel majd konyha, az ebédlő, itt kapnak a helyet a napközi otthon fog­lalkoztatói, a természettudo­mányi szaktanterem, a gya­korlati műhelyek és itt alakít­ják ki a közösségi élet színte­rét, a rendezvényekre is al­kalmas aulát. — Céltámogatást nem kap­tunk ehhez a feladathoz — tájékoztat a tanácselnök —, ezért 8 millió forint értékben kötvényt bocsátottunk ki. Se­gített a galgamácsai termelő­­szövetkezet is hogy értékesít­hettük a zártkerteket és az így befolyt pénzt az építke­zésre fordíthattuk. A munká­latokat, amelyeknek értéke 21 millió forint, a Rákosvölgye Termelőszövetkezet építőrész­lege végzi, s nagyon remél­jük, még az idén befejezik a belső munkálatokat. A tetőte­ret úgy képezték ki, hogy ha a szükség úgy kívánja és további bővítés indokolt lesz, a nem kell az alsó szintet meg­bontani, mivel a közműve­ket — villany, víz, fűtés — eleve beépíthették. Utána szívesen kíváncsi voltam, hogy a nehéz gazdasági helyzetben folyó építkezésnél mennyi társadalmi munka értéke. Ba­n­gyin József elmondta, hogy az építkezéshez társadalmi munkát nem szerveztek, min­dent a kivitelezőre bíztak, de nagyon hisznek abban — erre több domonyi szülő tett s ígéretet —, hogy a szakmun­kák befejezése, vagyis az építők levonulása után szíve­sen végeznek társadalmi mun­kát, amire elsősorban a sport­udvar kialakításánál, a sza­badtéri tanterem létesítésé­nél, valamint az iskola kert­jében lévő ősfák körül kiala­kítandó Galga-parti úttörő­park és az iskola előtti tér rendezésénél lesz szükség. — Különös öröm számunk­­­ra — újságolta Bagyin József —, hogy a községi elöljáróság és a­ Hazafias Népfront közsé­gi bizottsága már most, az építkezés időszakában is fog­lalkozik a lakosság és az is­kola, a szülők és a pedagó­gusok kapcsolatának a kérdé­sével, és ez a kezdettől tapasz­talt érdeklődés, ahogyan köze­ledik az intézmény átadásá­nak határideje, egyre inkább­ erősödik. A kultúra kúriája Huszár János elöljáró kez­deményezésére beszélgetésre jöttek össze az elöljáróság és a népfrontelnökség tagjai, ezen együttesen arról cserél­­­tek gondolatokat, hogyan se­gíthetnék egymást a szülők és pedagógusok, az eredménye­sebb oktató-nevelő munka ér­dekében. — Reméljük, hogy a nem kis áldozatokkal épülő isko­la minden domonyi polgárnak örömet szerez — hallottam a nagyközség elnökétől —, s ha az iskola építése befejeződik, a falu akarásával és egyetér­tésével újabb elképzelések megvalósításába is foghatunk. Milyen szép és nagy dolog lenne, ha egyszer a falu kö­zepén lévő Both-Bathy-kúriá­­ból kialakíthatnánk a domo­­nyi közösségi házat, amelyben a felnőtt lakosság tölthetné el okosan és hasznosan a szabad­idejét, találná meg a kultur­­ált szórakozás és művelődés örömét. Fercsik Mihály Véleménycsere körültekintő neveléssel ! A közelmúltban cikk jelent meg a Gödöllői Hírlapban , Markó Gábor tollából A nyúl viszi a puskát? címmel. í Mivel a cikkben rólam, mint az NB II-es női röplabda­­­­­csapat vezető edzőjéről is szó van, szeretném elmonda­­­­ni véleményemet a leírtakkal kapcsolatban. A GSC jelenlegi női röplab­daszakosztálya 1981-ben ala­kult meg. A csapat irányítá­sommal két évig a megyei bajnokságban szerepelt, majd sikerült feljutniuk az NB II- be. Ettől kezdve már segítő­társam is akadt, Dóczi István személyében, aki az NB II- ben kötelezően indított ifjú­sági csapat edzője lett. Az el­ső két évben a kiesés ellen harcoltunk, majd kellő rutint szerezve, valamint az ificsa­­pat legtehetségesebb játéko­sainak a fokozatos bevonásá­val, sikerült felkapaszkodnunk a középmezőnybe, ahol az el­múlt évben is végeztünk. Hamar felismertük azt, hogy az NB II-es szintet tartósan csak következetes és körülte­kintő utánpótlás-neveléssel tudjuk biztosítani, mert ide­gen játékosok átigazolására nálunk nincs lehetőség. GSC vezetésének a segítségé­­­vel megállapodtunk a sport­­tagozatos Karikás Frigyes is­kolával leány röplabdáscso­­port létrehozásában. Az isko­lával olyan egyezség szüle­tett, hogy 3 évenként választ­hatunk mi először az V. osz­tályos kislányok közül felmé­rés alapján, így az iskolában működő másik labdajáték, a kézilabda, a röplabdával szem­ben — bár mi vagyunk NB II-esek — kétszeres kiválasz­tási előnyt élvez. Jelenleg az iskola négy fel­ső évfolyamán egyedül a VII. osztályban vannak röplabdázó kislányok. Így nem állja meg a helyét a cikk írójának azon állítása, hogy a női röplabda­csapat agilis vezető edzője minden korcsoportban , előny­ben részesül a lányok kivá­lasztásakor, az iskola vezeté­sénél. Két évvel ezelőtt, amikor a jelenlegi VII. osztályos cso­portot létrehoztuk, összehív­tuk a kislányok szüleit, s el­mondtuk, hogy szeretnénk, ha segítenénk egymást abban, hogy a gyerekekből egészsé­ges, edized­ felnőttek, s egyben jó röplabdajátékosok légiz­nek. A szülőkkel való szoros kapcsolatot a továbbiakban is fenntartottuk. Negyedévenként rendszeresen megbeszéljük ve­lük az eredményeket és a problémákat egyaránt. A folyamatos utánpótlásért idén a Karikás iskola IV. osz­tályosai mellett felkerestük a Petőfi és a Damjanich is­kolá­kat is, ahol IV. és V. osztá­lyokban végeztünk toborzást az ott tanító testnevelő taná­rok segítségével. A Damja­nich iskola igazgatója, Bar­­kóczi István, örömmel adott tornatermi edzéslel­etőséget is, mivel mi voltunk az elsők a GSC szakosztályai közül, akik be akarták vonni, az ott tanu­ló gyerekeket a rendszeres sportmunkába. Szeptembertől kezdve Huszár Éva testneve­lő tanárral­­ együtt újabb 50 negyedikes és ötödikes kis­lánnyal kezdtük el a munk­át. Az említett újságcikkben szereplő másik kérdés: az új gimnázium tornatermének használata. Ez a tornaterem­ méreteinél és belső kiképzé­sénél fogva kézilabdázásra nem használható. Tökéletes feltételeket biztosít viszont, fő­leg magassága miatt, röplab­dázáshoz. Ezért, és nem sze­mélyi kapcsolatok miatt, egye­zett meg a sportkör és az is­kola vezet­ősége abban, hogy az őszi idénytől kezdve a gimnázium ad otthont a röp­­labdának. A kedvező verseny­zési lehetőséget szakosztályunk azzal is igyekezett megháláni, hogy társadalmi munkát szer­veztünk a gimnázium új épü­letbe való költözésének a se­gítésére. Három edző és tíz röplabdáslány vette ki ré­szét a költözködésből. Körösfői László Alkohol és füst nélkül kellemesebb Rendszeres, vitamindús ^ Az egészséges életmódra ^ nevelés, az alkoholizmus és ^ a dohányzás elleni prog­­­­ram országos. Miként kap­­­­csolódik ehhez a nem | könnyű és sok energiát­­ igénylő, szinte helybenjá­­­ ráshoz hasonló tevekeny­­̋ séghez Gödöllőn egy fia­­­­talokat nevelő és oktató intézmény? A csaknem ezer­­ tanulós Madách Imre Szak­ J­munkásképző Intézet és a Szakközépiskolában érdek­­­­lődtünk rendezvénysoroz­a­­­­tnkről. Az iskola igazgatóhelyette­se, Kozák Györgyné elmondta, hogy már tavaly is részt vet­tek egy versenyen, s igen szép eredményt értek el, kevesebb fiú­­ dohányzik, mint a koráb­bi években. A most kezdődött előadás- és vetélkedősorozat az Országos Egészségvédelmi Tanács tavaly meghirdetett pályázatának keretében zaj­lik. Beneveztek a pályázatra és elfogadták jelentkezésüket. Az iskola kapott 17 ezer fo­rintot az ÁISH-tól, melyet most felhasznál a részt vevő gyerekek jutalmazására. — A már szeptember végén megtartott két sportvetélkedő igen jól sikerült, hat osztályt mozgattunk meg az Alkohol és füst nélkül kellemesebb­ jelszavú versenyeken. Csak­nem kétszáz gyerek fogja ki­tölteni október 21-én és 28-án az egészségünkért totót. A vö­röskeresztes tanárelnök állít­ja össze a kérdéseket. Előadókat is hívtunk, dr. Várady Tam­ás tüdőgyógyász főorvost, ő tartja majd a har­madik rendezvényen az elő­adást a kábítószerekről, a do­hányzásról és a hazánkban egyre terjedő alkoholizmusról. A gyerekek már várják, gyűj­tik a kérdéseket. Az egészséghez kell a rend­szeres és vitamindús, rostok­ban gazdag táplálék is. Die­tetikus segít azon a vetélke­dőn, melynek címe Az egész­séges étkezési és higiéniai szokások. A gyerekek külön­féle ételeket, salátákat készít­hetnek­ el, megtéríthetnek, szé­pen, ízlésesen, ahogy otthon kevesen ülnek asztalhoz, és el­fogyaszthatják a készített ét­keket. Ez a vetélkedő novem­ber 2-án lesz. A környezetszennyezés és egészségünk kapcsolata napon­ta jelentkező gond. Erről tart majd előadást Hajnal Irén, a környezetvédelmi oktatóköz­pont vezetője, s ezt követi Az egészség és környezet című vetélkedő, melyet Barna Péter, a környezetvédelmi szakkör vezetője vezet. A szeptember huszonegye­dikén­t kezdődött rendezvény­­sorozatot a december 14-i egészségügyi fórum zárja. Az iskola vezetői meghívják programban érdekelteket, or­a­vosokat, pszichológust, rend­őrt, védőnőt, vöröskeresztest. A gyerekek közvetlenül bár­miről vottakat,kérdezhetik a meghív;­ó fórumra fotókkal, alko­hol- és dohányzásellenes pla­kátokkal nevezhetnek a gye­rekek. Ezeket díjazni kíván­ják. A város egészségügyi in­­­tézményeiben­­ helyezzük el a legjobbakat. A dohányzás ellen sokat tesz az iskola, főleg példával jár a gyerekek előtt. Betiltották az iskolában és az oda vezető ut­cákon is a dohányzást. Mint az igazgatóhelyettes elmond­ta, a gond nem a fiúkkal, ha­nem a lányokkal van. lási A gyerekek díjként testápo­cikkeket, az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó ter­mékeket, gyümölcsöt és üdítőt kapnak. Az osztályfőnöki órák és a szülői értekezletek is kapcso­lódnak a rendezvénysorozat­hoz. A. M. ■ Négy forint is ösztönözhet a szebb isaszegi utcákért Hiába tervezünk szép há­zakat, utcákat, településeket, ha a közterületeken, ponto­sabban a porták előtt huza­mosabb ideig tárolt sóder, ho­mok, építési törmelék kupacai csúfítják el a környezetet. A gond akkor kezdődik, amikor már nem indokolt az ott-tar­­tásuk, hanem valami miatt el­sikkad a figyelmünk elől az eltakarítás feladata. Felismerték ezt Isaszegen is, sőt, változtatni próbáltak a helyzeten. A tanács megbíz­ta Raffael Károly nyugdíjast, hogy mérje fel, hol, mekkora helyet foglalnak el az előbb említett halmok. Emberük szorgalmasan végezte felada­tát. Százegy olyan házat ta­lált, amely előtt hosszabb ide­je tároltak különböző anya­gokat. A közterület-foglalásért havonta és négyzetméteren­ként négy forintot fizettetett. Az összeg jelképes, de olykor hatásos volt. A tanácson úgy vélik, foly­tatni kell ezt az élő­­ kapcso­latot a­­ lakossággal a község csinosabbá tétele érdekében. Ha folyamatos az ellenőrzés, meglesz a hatása. Szebb, tisz­tább, rendezettebb élhetnek az isaszegiek.utcákban Sokan voltak egyébként, akik Raffael Károlytól néhány hét haladékot kértek a kü­lönböző anyagok elszállításá­ra. Nyolcvan százalékuk ele­get is tett ígéretének, tapasz­talta.. Húsz isaszegi utcában egyébként elvétve sem talált nem oda valót. Külön kiemel­te a Tőzegtelep környékén élők rendszeretetét. Pontosan Pontosan tértek haza bagi ven­dégségükből a gödöllői öregfiú labdarúgók, hiszen 1-1-re vé­geztek. Viszont a tudósítás pon­tatlanul jelent meg. Rövidíteni kellett a beszámolót, így tör­ténhetett meg, hogy végül az állt a beszámolóban: a bagiak és a gödöllőiek még nem ta­lálkoztak egymással. Valójában bajnoki mérkőzésen nem kerül­tek eddig egymással szembe. Az első reklamáló a tudósítás szerzője volt, aki felidézte, nem is olyan régen kupatalálkozót vívott a két csapat. Mivel ak­kor a GSC szerepelt magasabb osztályban, ugyancsak vendég­ségbe érkeztek a bagi stadion­ba. Akkor is csak az egyik pontot sikerült megszerezniük, de azzal a BSE jutott tovább. Ebből következik, a minapi tudósítás címe az is lehetett volna, hogy ismét Bagon ma­radt az egyik pont­. Az eset kü­lön érdekessége, hogy a szer­kesztési baki elkövetője bagi lakos. Úgy tűnik, a siker gyor­sabban feledhető, mint a ku­darc. hg Véradók napja Rajzpályázat November 27-én rendezik meg először a véradók napját. Ebből az alkalomból rajzpá­lyázatot hirdetnek általános és középiskolásoknak.. Az ötven­­szer hetven centiméteres, tet­szőleges technikával készült rajzokat a zsűri három korcso­portban értékeli: középiskolá­sok, általános, iskolások alsó és felső tagozatosai. Az első díja­zottak ezer, a másodikok öt­száz a harmadik helyezettek kétszáz forint értékű vásárlási utalványt kapnak. A téma az önkéntes véradás. Azt az önzet­lenséget kell rajzban ábrázol­ni, ami a véradókat jellemzi, amikor embertársaikon igye­keznek ily módon is segíteni. A rajzokat november 10-ig lehet beküldeni a Magyar Vö­röskereszt Pest megyei vezető­ségének, Budapest 1054, Steindl Imre utca 12. A hát­lapra a következő adatokat ké­rik fölírni: név, lakcím, iskola, osztály, felkészítő tanár neve. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Anyakönyvi hírek [UNK] Született: Sziklai Krisztina, Gödöllő, István köz 3.; Sztan­­kó Anita Éva, Kossuth Lajos utca 45.; Sztruhár Krisztina, Ambrus Zoltán köz 13­­.; Ta­kács Mihály, Kossuth Lajos utca 58.; Tersánszky István Péter, Nyisztor György tér 4.; Zsíros Anita Edit, Blaha Lujza utca 117.; Bálint Jó­zsef, Rózsa utca 4.; Csiba Edi­na, Korvin Ottó körút 9.; Gerstenbrand Roland, Szőlő utca 32.; Hegyi Attila, János utca 19.; Baranyi Judit, Attila utca 7.; Benedek Ildikó, Szi­lágyi Erzsébet utca 42.; Bükk Viktor, Kör utca 12.; Dóka Fruzsina, Templom tér 1.; Egyed József, Gerle utca 6.; Fülöp Anna Ilona, János ut­ca 46.; Hardi István, Ibolya utca 61.; Kovács Gábor, Beth­len Gábor utca 9.; Nótár Re­náta, Mátyás király utca 43.; Pihelovics Péter, Kossuth La­jos utca 66.; Sarudfalvi Bian­ka, Rekettye utca 3.; Simon Fatime Piroska, Bem József utca 2/B.; Székely Zsófia, Fenyvesi nagyút 48. Házasságot kötött: Tamássy József és Székely Anna, Kiss László János és Kreisz Erzsé­bet Zsuzsanna, Pintye Sándor és Csomna Judit, Krizsán Já­nos és Horváth Márta, Csep­­regi Tibor István és Kovács Beáta Judit, Csizmadia Ist­ván László és Nagy Katalin, Kerekes Emil és Baranyi Ág­nes, Boda István és Jakab Tünde. Gelybó Sándor József és Bozsék Erika, File Gábor és Grancsa Éva, Biró György és O­nagy Judit. Elhunyt: Molnár Ferenc, Gödöllő, Isaszegi út 34.: Pin­tér Andrásné Matuz Julianna, Hegy utca 16.A.; Ócsai János, Kolozi János utca 10.; Komló­­di János, Regős utca 97.; Ki­rály Jánosné Kovács Katalin, kastély; Molnár Márton, Dó­zsa György út 1—3.; Takács Józsefné Siráki Ágnes, Drego­­nya utca 22.; Szita Józsefné Füzér Regina, Béke utca 4.; Magyar Balázs, Stromfeld sé~­tány 16.; Szebeni Mihályné Pap Mária, Kandó Kálmán ut­ca 48.; Horváth Julianna. Már­cius 15. utca 2.; Kun Imréné Csomna Erzsébet, kastély; Som Andrásné Szabadi Erzsébet, Ádám utca 42.; Varga István, Blaha Lujza út 220.; Batta Sándorné Sütő Sára Mária, Hétház utca 4.; Szőkér Ilona, Kossuth Lajos utca 8.: Simai Sándor. Köztársaság út 34.

Next