Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-19 / 142. szám
A város rosszul járna Mostok sorsú garázsok A legutóbbi képviselőtestületi ülés után, úgy tűnik, megfeneklett Deákváron a Szélső sori garázsépítések ügye. A Deákvári Ifjúsági Munkás Lakás-, Garázsépítő Fenntartó Szövetkezet szervezésében ez volt a garázsépítések harmadik üteme, amelynek folyamata a terület állami tulajdontól való elidegenítésén most leállt. A képviselő-testület megismerve a körülményeket úgy szavazott, nem adják el az építőknek a fejenként 15 négyzetméteres Ez pedig az építési telkeket. engedély szerint feltétel volna a használatbavételi engedély kiadásához. Mi lesz most? Az autótulajdonosok nem hiszem, hogy lelkiismereti kérdést csinálnának a dologból, valólószínűleg, ha elkészült az a garázs, nem teketóriáznak, beállítják a kocsit. Csakhogy nem jogszerű így az egész.■. Philipp Frigyes főépítész előterjesztésében kérte az 571 négyzetméternyi terület eladását a szövetkezet részére. A kérést megtárgyalta a gazdasági és elfogadta. A albizottság képviselők mégis úgy gondolták, csak veszítene a város az ügyleten. Arról nincs vita, hogy ott azon a területen garázsok állhatnak-e vagy sem. Természetesen nem akarnak bontani. De előnytelen, ha a városra marad a tárolók közötti utak építésének kötelezettsége. Márpedig, ha az közterület, így lesz. A telkek bevételétől nagyobb kiadás terheli a költségvetést. A hogyan továbbról ugyan nem szavaztak a képviselők, de valószínűleg szerződésmódosításra lesz szükség a város és a szövetkezet között. —d— Bfanki hiba és szándékosság Szaporodó anteziszek A Senior Kötöttárugyár a Váci Tűzoltóság épülettömbjétől alig pár száz méterre található. A közelmúltban kétszer is kérték a textilüzemből a tűzoltók segítségét. Egyik alkalommal egy kikészítő berendezés begyulladt. Az ott dolgozók kézi oltókészülékkel fékezték meg a nagyobb tüzet, így csak 20 ezer forint kár keletkezett. Négy nappal később a hőrögzítő gépre rakódott pihe s más hulladék fogott lángot. Itt is eloltották a gyáriak a tüzet, s már csak köszönetet mondtak a piros kocsin odaérkezőknek. Mind több a lángoló személygépkocsi. Van, amikor műszaki hiba miatt keletkezik a tűz. Alaposabb nyomozást igényel, amikor kitűnik, hogy a tűz eloltása után átvizsgált járműből olyan alkatrészek hiányoznak, amelyek nélkül üzemképtelen az autó. Gyanítható, hogy az ellopott, megcsonkított járművet szándékosan felgyújtották. Dunakeszin, a Petőfi Sándor utcában egy Wartburg Tourist, Vácott, a Temető utcában egy Skoda 120/L, Dunakeszi-Újtelepen egy Lada 1300-as, Sződön, az Ady Endre utca 12. számú ház előtt egy Dacia okozott gondot a tűzoltóknak, főként műszaki hibák miatt. Kérték a segítségüket Csörögből is, ahol a Szegedi utcában egy Lada Kombi összeütközött egy Multicar tehergépkocsival. Az ütközés következtében kigyulladt a személygépkocsi. Totálkáros lett egy Volkswagen Máriaudvaron, a jegyzőkönyv szerint 80 ezer forint a kár. P. R. Horgászverseny Győztek a halak A Váci Dunai Sporthorgász Egyesület rendes évi felnőtt horgászversenyét tartotta meg a ligeti tavon, kitakarított vízen, ragyogó, igazi nyári verőfényes időben. Ez a legtöbb jó, amit a versenyről mondhatok, mint résztvevő és szenvedő alanya úgy ötvenedmagammal , akiknek még kapásuk sem volt... tal Az elnök, Lehoczky Ana díjak átadásakor mondott kis köszöntőjében sajnálattal vette tudomásul, hogy nem hallgattak rá a halak, és a közel száz versenyző legtöbbje mány nélkül maradt.zsakIgazán frappáns megjegyzést hallottam egy gyér hajú sorstársamtól: Én, barátom, ezen a versenyen nemcsak bámultam, hanem le is égtem! De félre az országos pesszimizmussal, hisz voltak nyerők is, ők pedig másként fognak emlékezni erre a napra. A férfiak közül első lett Horváth Iván, nők közül Farkas Istvánná. a Az ifjúsági meghívottak közül pedig első Radics Róbert. P. D. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet, e Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. · Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-től 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. VÁCI XXXV. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM 1991. JÚNIUS 19., SZERDA Közeleg a málnaszezon Várakozó állásponton a vevők Jelenleg a málnatermelők arra törekednek, hogy túléljék ezt az időszakot, hiszen nem olcsó a vegyszer, az üzemanyag, a napszám. A málnáért fizetett forintok a kiadásokat talán fedezik, ám nem lehet óriási bevételre számítani. A túlélés reményében mindenki megelégszik kis haszonnal. Nos, közeleg a mában a szezon, tődéskötések jelenleg a szeridőszakánál tartunk. Az előzetes tárgyalások még kecsegtetőek voltak, ám úgy néz ki, nem fognak egymással versengeni a felvásárlók. Pencen például általában 10-12 vagon málna terem egy szezonban, ám egyelőre ennek mintegy 60 százalékára kötöttek szerződést. Hifi ■J115 A több mint száz tagot számláló Pencina-Zöldség-Gyümölcs Mál- Termelők és Kisállattenyésztők Gazda Egyesületének vezetősége már januárban csaknem nyolc potenciális velet, vevőhöz intézett leám ezek egy része még válaszra sem méltatta őket. Viszont az Albertirsai Hűtőházzal — amely tavaly a környéken felvásárolt — február végén biztató tárgyalásokat folytattak, ám amikor sor került volna márciusban a szerződéskötésre — arra hivatkozva, hogy az önkormányzat lebontatta velük átvevőhelyüket, visszavonta málnafelvásárlási szándékát. Ám a másik vevő, a Dunakeszi Hűtőház korrekt módon betartotta ígéretét, de azt sem titkolták, hogy az átvett mennyiség egyik felét a felvásárlásnál, a másikat pedig decemberben fizetik. A hűtőházi gurulásért — amit egysorosan fektetve vesznek át — 45 forintot ígérnek, gurulásért pedig 35 forintot. Rózsa Józseftől, a gazdaegyesület elnökétől megtudtuk, az egyesületnek jó a kapcsolata a hűtőházzal. A felvásárlást és szállítást a szűkös anyagiak miatt vállalni nem tudják, ám az általuk javasolt felvásárlót a dunakesziekadták. A követelmény elfea gurulós málnánál magas — hallhattuk. igen Elképzelhető az, hogy a gyorsaságot is fizetik — hiszen köztudott, a málnának nem tesz jót, ha sokáig áll —, s bevezetik azt a rendszert, hogy ha a termés 14 óráig beér a hűtőházba, 2 forint felárat is fizetnek. N ki, Pencen, egyelőre úgy néz két málnaátvevőhely lesz idén — mindkettő Dunakeszire szállít. A gazdaegyesület nem tekinti lezártnak a felvásárlást — hiszen kötelességüknek érzik az egyesület tagjainak segítését. Így sikerült télen 4 tonna műtrágyát beszerezni az AGROTEK-től és nagykereskedelmi áron továbbítani a tagok felé. A fuvart a befolyt tagdíjakból fizették. A következő lépés lehet elterjeszteni és szaporítóalanyt szerezni a fertődi zamatos málnából. E fajtát a felvásárlók is szívesebben átveszik. Az idei málnatermés értékesítésénél azért még számítanak újabb vevőkre, így a szegedi és kecskeméti konzervgyárakra. Tapasztalataik vők jelenleg szerint a revárakozó állásponton vannak. (halász) Verőcei kezdői megtisztították a Duna-part „Alg felfegyverzett” helyi polgárokkal népesült be a verőcei Árpád út alatti Duna-part: kapával, gereblyével, kézbe simuló szerszámmal tisztították a füzes és a strand közötti partszakaszt a minap. A harminchét alkalmi munkás zöme helyi munkanélküli és nyugdíjas volt. Az évek hosszú sora óta elgazosodott, néhol bizony őserdőnek tűnő partszakaszt egy kft. ügyvezető igazgatója tetette rendbe. Napi egyezer forintot fizetett a munkásoknak, akik példás fegyelemmel irtották a gazt. — Valamennyi munkás becsületesen végezte a feladatát. Nem volt lógás, szeszelés! Azt tapasztaltam, hogy bármelyik réteghez tartozó lakosok is, ha megbecsülik őket és megfizetik a munkájukat, akkor tudnak jól dolgozni! — mondta Cseke Károly, a verőcei Folyógyöngye Kastélyszálló Jacht Klub ügyvezető igazgatója. Természetesen arról kérdeztem, miért vállalta magára a verőcei megtisztítását...Duna-part — Ezt az Árpád úti, egykori SZOT-üdülőépületet pár éve a Dunai Cement- és Mészművek igazgatósága, mint kezelői joggal felruházott tulajdonos, bérleti szerződéssel kezelésembe adta. Mint vállalkozó, az OTP Kisvállalkozási Hitelbank Pest-Buda Igazgatóságával kötött hitelszerződés eredményeképpen két 50 négyzetméteres, berendezett helyiség, egy éjjel-nappal nyitva tartó bár, egy száz négyzetméter alapterületű, mintegy 50-60 vendéget fogadó étterem, egy pinceborozó, egy szauna, testkultúraterem, fodrászat, kozmetikai szalon, valamint két szinten hét szállodai szoba kialakításával július 20-a körül megnyitom a hazai és a külföldi vendégek részére. Cseke úr készségesen végigvezetett a kastélyszálló helyiségein. A szállodai szobákban nemzetközi távhívásra alkalmas crossbartelefon, telefax, műholdas adások vételére alkalmas színes televízió és valamennyi szobához külön fürdőszoba található, szobák színe más és más.A Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a hamarosan megnyíló kastélyszálló a hazai vendégeket napi 3000 forint, a külföldieket 120 márka ellenében tudja fogadni. A főnök, Tátrai Júlia üzletvezető segítségével, úgynevezett kétszemélyes kft. formájában kastélyszállót üzemelteti a (Amelynek „reklámozása” miatt nem érhet vád bennünket: nem hisszük, hogy a városból és környékéről százával rohannák meg az emberek e luxushotelt...) — Ez az 1912-ben épült üdülő a Dunakanyar legszebb részén van — magyarázta Cseke úr. — partszakasz viszont kétségbeejtő állapotban van. Azért is áldoztam mintegy száznyolcvanezer forintot arra, hogy a nyári szezon kezdetére a régi, egykori verőcei tiszta, szép Dunapart fogadja a minket felkereső hazai és külföldi vendégeinket. De tudom hogy a Duna újra és újra termeli a hordalékát! Én megtettem az első lépéseket a rend és a környezet a tisztasága felé. Javasoltam képviselő-testületnek, hogy ha szükséges, akár súlyos bírságok árán is „szorítsák rá” a helybélieket, természetesen az érintetteket a Duna-part jövőbeni tisztán tartására. Mert az mégis tűrhetetlen, hogy még a nagytakarítási munkálatok idején is ledobálták a szemetet a már kitakarított partszakaszra! És a partra folyó szennyvizekről jobb nem is beszélni! Az önkormányzatoknak nagyon gyorsan rendeletet kell alkotnia a fenti problémák mielőbbi megszüntetéséről! —Ketykó— Tudományos konferencia A megelőzésre! A szenvedélybetegségek, a drogfogyasztás megelőzésével foglalkozó nyos konferenciát tudomájúnius 20-án, csütörtökön, 14 órai kezdettel nyitja meg Honti Mária, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, valamint dr. Veér András, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet főigazgatója. A pokolszigeti ifjúsági táborban rendezendő konferencián jelen lesz Stumpf István, a köztársasági elnök ifjúságpolitikai előadója; a résztvevőket Bartos Ferenc polgármester, a rendezvény védnöke köszönti. Az érdeklődőket — elsősorban a pedagógusokat, dolgozókat — csütörtökön háromnegyed kettőkor külön komp szállítja át a váci révről a Pokolszigetre. A strand pénztáránál egy iskolásoknak Mint korábban már hírül adtuk, dr. Kiss Nándor önkormányzati képviselő kezdeményezésére a Dunamenti Regionális Vízművek kedvezményes strandjegyeket biztosít nyárra a város általános és középiskolásai számára. A DMRV úgy módosította akcióját, hogy a diákok strand pénztáránál is megvásárolhassák a jegytömböket. Egy tíz jegyből álló tömb ára kétszáz forint, és augusztus huszadikáig használható fel. Szőrzeti bajnokság Lettesé a Koveficz-kupa A közelmúltban fejeződött be a Váci Körzeti Labdarúgó Alszövetség által szervezett bajnokság 1990/91-es mérkőzéssorozata. Az első osztályban felnőttcsapatok közül Leta kés, az ifjúságiak közül Dunakeszi, a második osztályban mind a felnőttek, mind az ifjúságiak között Ácsa csapatai szerezték meg a bajnokságot. A serdülők bajnoka pedig a fóti csapat lett. Az idény végén rendezték meg a Kovencz-kupa döntőjét — Kovencz Antal, a körzeti labdarúgó-szövetség elhunyt elnöke emlékére — Őrbottyán és Letkés között. A döntőben Letkés csapata győzött 4-1 arányban, s ezzel elnyerte a kupát. Eredmények: KLASZ I. osztály, felnőtt 1. Letiltés 1« 2 4 59-19 34 2. Rád 13 5 4 62-2« »1 3. D.-keszi SE 13 3 6 65-32 29 KLASZ I. osztály, ifjúsági 1. D.-keszi SE 19 — 3 M1-31 38 2. Letkés 18 1 3 88-26 37 3. OrlxKtyín 16 1 5 85-40 33 1. Ácsa II. osztály, felnőtt 15 2 1 70-20 32 2. Penc 10 4 4 59-26 24 3. Kosd 9 3 1. Ácsa II. osztály, Ifjúsági6 38-38 21 10 1 1 39-14 21 2. Penc 9 1 2 23-15 19 3. Váchartyán 6 1 5 39-24 13 Serdülő 1. Fót 12 1 166-10 25 2. Göd 8 3 3 36-18 19 3. D.koszi SE 8 2 4 61-18 18 Í1 Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): június 19-én, szerdán este fél és fél 9 órakor a Veszett világ című bűnügyi filmet vetítik, 16 éven felüli nézőknek. Rendezte: David Lynch. Főszereplők: Nicolas Cage, Laura Dern és Diane Ladd. KÖZLEMÉNY A Váci ATI 1991. június 20-án 17 órakor indítja ADR (3000 Ft) és TIR (5000 Ft) tanfolyamát. Jelentkezni lehet: Vác, Dr. Csányi krt. 45. Hétfő, kedd, szerda, péntek 8—12 -ig, csütörtökön 14—18-ig. Tel.: 1093S. (58 778/2H)