Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ Festőjét tiszteli a város Peukert Károlyra emlékeztek js^!T A született váciak j JL,sokat adnak arra, ■. ; hogy a Duna-melléki városban nőttek fel. Számontartják, ki él itt a múltat jól ismerő, cselekvő polgárként, s ki pusztán valahonnét érkezett lakója ennek az ősi magyar településnek. Jól Peukert Károly tanár úraligha gondolhatták, hogy nem itt ringott a bölcsője, ahová fiatalon került, s családot alapított. Hiszen mindig szeretettel beszélt Vácról, s mint festőművész e város utcáit, tájait, hangulatait ragadta meg munkáin, olyan részletekre, szépségekre irányítva a figyelmet, melyek a hétköznapok rohanó világában elkerülik a figyelmünket. Tisztelői és egykori diákjai, művészetének ismerői jelentek meg nagy számban a Váci Madách Galériában rendezett emlékkiállításon, melyet Koch Aurél grafikus rendezett, Papp Rezső újságíró nyitott meg, s a váci Musica Humana kamarazenekar tett ünnepélyessé, Farkas Pál vezényletével. Papp Rezső emlékeztetett arra az életútra, amely Dombóvárról, a dunántúli szülővárosból indult, ahol már 16 évesen Uitz Béla tanítványa a művész. A Képzőművészeti Főiskolán Lyka Károly egyengeti az útját, később Európa művészetével ismerkedik, s 1928-ban lesz váci tanár először a polgári iskolában, aztán a piarista gimnáziumban, ahol rajzot tanít, később a váci gimnázium tanára. Kisebb-nagyobb szünetek után 1961-től jelentkezik gyakrabban, s ettől kezdve láthatja képeit a váci és a megyei kiállítások közönsége. Sokféle technikával, sokféle témát dolgozott fel. Romantikus hangulatú tájképe, melynek nem adott címet, olajfestmény. Ugyanígy az ország egyetlen szobros hídjánál 1849 áprilisában vívott csata egy jelenetének felidézése, Földváry Károly honvédeinek hősi tettéről. Tusrajzok, rézkarcvázlatok, tanulmányok bizonyítják kitűnő rajzkészségét. Sajátos hangulatával jelenik meg képein a váci váralja, a fölé magasodó Barátok templomával. Vonalak, formák mutatják szépségüket. Behavazott törzsű fák állnak a kisváros félreeső zugában, régi házfalak előtt; a sokszor és sokak által megfestett Fehérek temploma a barokk főtéren nyersen zöld, kék színekben, az Alsóváros apró házai az őszies hangulatú liget közelében, világítón sárga apró házfalakkal. Peukert Károly sohasem követett eszmei aktualitásokat, nem igazodott politikusok szabta esztétikai elvekhez. Tanított, festett, rajzolt, s mint e kiállításon is láthattuk, szoborportrékat is alkotott. Képei fejezték ki szóban el nem hangzott ajánlásait: Ember, tiszteld és szeresd azt a szépséget, amely szülővárosodat körülveszi! Tisztelői és tanítványai húsz évvel ezelőtt kísérték utolsó útjára. Életművének kiállítása október 13-ig látható a váci Madách Imre Művelődési Központ galériájában. K. T. I. Golgota (tusrajz) Portré (grafit) Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Magyar származású Nobel-díjasok Ez évben van Szentgyörgyi Albert, a tudós és humanista születésének 100. évfordulója. Alkalom arra, hogy pályájára emlékezzünk, de alkalom arra is, hogy felidézzük, mit adott a magyarság a tudománynak. A világ legrangosabb tudományos díját Alfred Nobel alapította. Végrendeletében úgy rendelkezett, hogy hatalmas vagyonának kamataiból évente jutalmat adjon a svéd akadémia a kiemelkedő kémiai, fizikai, orvosi eredményekért és szépirodalmi alkotásokért. 1901-től, az előszöri díjkiosztás óta nyolc magyar származású tudós nyerte el a kitüntetést. Magyarország geográfiai, de főleg elszigetelt nyelvi helyzetéből fakadóan mindegyikük külföldön alkotott, az ott elért eredményei alapján részesült a díjban. Voltak közöttük, akik megtartották magyarságukat, volt, aki lélekben is elszakadt a szülőföldtől. A nyolc tudós természetesen nem elszigetelten alkotott, s jó, ha tudjuk, hogy Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó, Kármán Tódor, Hőgyes Endre, Ortvay Tivadar nem kaptak Nobel-díjat, mégis eredményeikkel hozzájárultak a díjazottak teljesítményeihez. „Messze nem közismert, hogy mi a magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában. Ezért fontos és időszerű feladat nemzetünk történelmi önismeretének, értékrendjének olyan korszerűsítése, amely a modern világ követelményeivel összhangban a természettudományos és technikai haladás megbecsülését is szervesen beépíti a magyarságtudatba.” — írja Nagy Ferenc, a legújabb tudóslexikon szerkesztője. Magyarország, illetve tudósai jelen voltak és vannak a tudomány előrevitelében, az innen elszármazott, nagy tehetségű emberek kedvezőbb körülmények közé jutva csúcsteljesítményekre voltak képesek. A Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállítás főhajtás azok előtt a magyar származású tudósok előtt, akiknek a munkássága révén e kis ország a „nagy” tudósnemzetek sorába lépett. (Lénárd Fülöp, fizikus, 1905; Bárány Róbert, orvos, 1914; Zsigmond Richárd, kémikus, 1925; Szentgyörgyi Albert, orvos, 1937; Hevesy György, kémikus, 1943; Békésy György, orvos, 1961; Wigner Jenő, fizikus, 1963; Gábor Dénes, fizikus, 1971.) E tisztelgő tárlat december 12-ig tekinthető meg. (b.) Népszerűség három felvonásban Színműíró pellengéren A magyar dráma napját sajátos világrekordkísérlettel kívánja emlékezetessé tenni Siposhegyi Péter színműíró: arra vállalkozott, hogy szeptember 23-án — egy újságcikk alapján — kilenc óra leforgása alatt egész estés színdarabot ír. Ily módon felháborodását is kinyilvánítja, hogy e napon színházaink egyetlen új magyar darabot sem mutatnak be. „Azt szeretném bizonyítani, hogy létezik még magyar dráma” — jelentette ki a szerző csütörtöki sajtótájékoztatóján. A rekordkísérlet lebonyolításáról elmondta: az utolsó napokat vidéken tölti, ahonnan szeptember 23-án reggel taxival érkezik a Rátkai klubba. Ott egyik napilapunk aznapi, cikkekre szétvagdalt és lezárt borítékokba helyezett levonatából 7.30 órakor nyilvánosan húzzák ki azt az egy írást, amely a dráma témájául szolgál. Amennyiben a kísérlet sikerül, úgy délután 17 órakor elkezdődnek a darab próbái Radó Gyula rendező irányításával. Az alkotók reményei szerint este 19.30 órára olyan állapotba kerül a mű, hogy azt a meghívott 16 színész rádiójátékszerűen előadhatja. Az előadást, amelyben neves művészek — többek között Császár Angéla, Béres Ilona, Szabó Sándor, Benkő Gyula és Bocs Ferenc — vállaltak szerepet, a Petőfi rádió élőben közvetiSiposhegyi Péter reményei szerint mindez emlékezetessé teszi majd a magyar dráma napját, és egyben ráirányítja a figyelmet a „nyilvánosság hátsó udvarába szorult” magyar színházra. Az író úgy tervezi, hogy jövőre valamilyen módon lesz folytatása az „attrakciónak”. 125 éves a gyulai múzeum Gyulán a Dürer Teremben megnyílt az Erkel Ferenc Múzeum fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás. 1868-ban alapított közgyűjtemény Magyarország vidéki múzeumai közül a harmadikként született meg az akkori békési megyeszékhelyen, Gyulán. Az alapító gyulai polgárra, Mogyorossy Jánosra egyébként külön kiállításrészlet emlékezik. Az emlékkiállítás a 125 esztendő fontosabb múzeumtörténeti eseményeit villantja fel és bepillantást nyújt a gyulai múzeum rendkívül gazdag gyűjteményébe. A szülőváros fölfedezte, hazája még nem Hűség a néphez „Rozsnyó most tiszteleg Vass László emléke előtt — olvashatjuk a Pákh Albert Társaság frissen kiadott emlékfüzetének előszavában. — Emléktábla hirdeti majd ezután ennek az értékes embernek rövid, de emberségben, elvégzett munkában gazdag életét.” így köszönti a „ Vass László emlékezete” című igényes, szép összeállítás fiatal szerkesztője, Ambrus Ferenc azt az írót és publicistát, aki halála után 43 évvel, e mostani emléktábla-avató ünnepséggel, amelyről a Pest Megyei Hírlap is beszámolt, jelképesen hazaérkezett szülővárosába. A megemlékezésnek, mint azt tudósításunkban már jeleztük, az adott különös jelentőséget, hogy Vass Lászlót korai halála után mind Szlovákiában, mind Magyarországon csaknem teljes feledésre „ítélték”. A szülőváros magyar nemzetiségű lakóinak egy kisebb csoportja, a rozsnyói Pákh Albert Társaság kezdeményezését támogatva, most mégis megtörte a kényszerű hallgatást, s méltó emléket állított egykori író fiának. Ennek a jelentőségét hangsúlyozta a Csemadok rozsnyói székháza előtt megtartott ünnepi megemlékezés szónoka, Krausz Zoltán, a magyar hagyományőrző társaság idős elnöke is. Beszédében arra keresett választ mindenekelőtt, hogy honnan jött az író, ez a „lángoló lelkű ember”, ahogy jellemezte őt, s mit adót neki Rozsnyó. Válaszában rámutatott, hogy a sajátos történelmi helyzetből eredően a rozsnyói polgárokra mindig a tolerancia volt jellemző, s ez a türelmet, megértést sugalmazó bölcs légkör vette körül gyermekkorától Vass Lászlót. Igen mélyről jött az író, hangoztatta az előadó, a zsellérek és béresek szegényparaszti világából, de fiatal lelkét „nagy vágyak feszítették”, ezért készült kora ifjúságától az irodalmi pályára. A szegénység azonban sokáig megakadályozta írói tehetségének kibontakoztatását. Krausz Zoltán emlékeztetett Móricz Zsigmondnak a „Vass fiákeros” című korai novellájára, amelyben a nagy író Vass László édesapjának kedves alakját megörökítve, ezt jósolta meg: „... a következő nemzedékben már a Vass fiákkeros természetes esze ott fog dolgozni valahol feljebb egy kaszttal...” S Móricz jóslata, miként a szónok megfogalmazta, beteljesült: Vass Lászlóból, a szegény, egyszerű szülők gyermekéből európai műveltségű ember, publicista és író lett. A szónok ezután, számos korabeli levélből is idézve, hű és mélyen emberi képet festett a meggyőződéséért sokat szenvedett íróról, s kiemelte, hogy írásaiban mindig a népéhez és a magyarsághoz való hűség, valamint a magasabb rendű európai humánum eszméi vezérelték. Az ünnepi megemlékezést követő meghitt hangulatú baráti beszélegetésen e sorok írója örömmel tapasztalhatta, hogy a szívós munkával építkező és bátran kezdeményező Pákh Albert Társaság vezetői s tagjai, köztük a fiatalabbak is, mennyire szívügyüknek tekintik Vass László emlékének és életművének ápolását. Pedig, mint megtudtuk, többen közülük igazából csak most fedezték fel az író eddig általuk is alig ismert munkásságának valódi értékeit, s most döbbentek csak rá, hogy ki is volt valójában ez a hányatott és rövid életű ember, akire, úgy érzik, méltán lehetnek büszkék. Az ünnepségen ott volt a Duna Tv-vel együttműködő kazincbarcikai televíziós forgatócsoport, valamint a pozsonyi Új Szó munkatársa és a nemrég indult kassai folyóirat, a Keleti Napló szerkesztője is. Másnap a pozsonyi Szlovák Televízió forgatócsoportja is eljött, és a megemlékezés több résztvevőjét megszólaltatta. E sorok írója ugyanakkor némi szégyenkezéssel vette tudomásul, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a magyarországi sajtó csaknem teljesen hiányzott az eseményről. S még inkább hiányoltuk az írókat, irodalomtörténészeket. A szlovákiai írókat egyedül a Rozsnyóhoz közel lakó Mács József képviselte, míg a magyarországi írók, irodalmárok közül senki sem volt jelen. A meghívott és ünnepi előadásra felkért pozsonyi irodalomtörténész éppúgy nem jött el, mint ahogy a felkért magyarországi előadók sem. A rendezők így aztán kénytelenek voltak lemondani a tervezett Vass Lászó-emlékülésről, amelyen az író életművét is méltatták, értékelték volna. E sorok írója mindennek ellenére reméli, hogy a szülőváros után hamarosan a szlovákiai magyarság is újra fölfedezi és befogadja majd egykori íróját. S nemkülönben Magyarországon is fölfedezik őt, s a több évtizedes feledés, mellőzöttség után végre méltó helyére kerül Vass László a magyar irodalom és újságírás történetében. Ifjabb Vass László Miért? A boldogabb utókor talán csodálkozni fog, ha visszatekint napjainkra, és olvassa majd jelszavainkat, a mai nemzetnevelés főbb káréit és iránymutatását. Eltűnődnek utódaink, miért volt rá szükség, hogy ennyire hangoztassuk magyarságunkat, (...) miért követeltük annyi hévvel és szenvedéllyel egymástól és önmagunktól a magyarnak maradás szent parancsait. Ha vizsgálni fogják korunkat, a viharos évtizedeket, akkor megértik majd a sok miértet is. (...) (Vass László: Merjünk magyarok lenni! 1943. június 10. Reggeli Magyarország)