Pesti Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 143-169. szám)
1990-10-08 / 149. szám
_ BEMUTATÓ A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBAN FLITTER ÉS NAFTALIN JÓZSA ISTVÁN A Budapesti Művészeti Hetek alatt mutatták be Heltai Jenő és Szirmai Albert Naftalin című zenés bohózatát. A József Attila Színház produkcióját azonban művészinek semmiképpen, de bohózatnak is csak a műfaj sokakat jogosan sértő értelmezésé- vel nevezhetnénk. A századelőn született szerelmi történetben férj és após, anya és lánya egymással szövetkezve, úgymond „diszkréten” csalják meg „kölcsönösen” egymást. A szerelmeik leplezésére oly banálisan alkalmas naftalinos szekrény és pillanatnyi lakója körül az egymásba ölelkező és gyorsan elpukkanó helyzetkomikumok tovább kuszálják, egyre fárasztóbban, és hiteltelenebbül e naiv históriát. Szlávik István vaudevilleszalon játéktere néhány fényeffektussal gyorsan és jól változik át a kabaré és orfeumok hangulatát idéző, táncos zeneszámok flittertől csillogó lokálszínpadává, hogy azután továbbgördülhessen, a nem túl szellemes, de sokszor annál pajzánabb szövegű dalokkal pillanatokra lefékezett sztori. A Hegyi Árpád Jutocsa rendezte műsor beéri a korosodó matinéközönség által támasztott igénnyel, minden kritikát és valódi szellemességet nélkülözve, a fényes és csillogó kosztümökben tetszelgő polgári világ könnyedén bohém vágyainak ábrázolásával. Újréti László és Káló Flórián (a szívesen flörtölő, de hitvesüktől feltétlen hűséget váró férjek), Radó Denise (a férjéhez csak szerdánként/ hűtlen, a szerelemmel betelhetetlen fiatal feleség), Keresztes Sándor (a Don Juan romantikájával megkent örök agglegény-szerető), vagy Kerekes József (a magát csak „mesterként” szólíttató házmester) inkább a rossz bohózat állandó, felszínes típusaiként jelennek meg,egy mindenképpen kényelmes, de nem feltétlenül eredményes és szórakoztató színmű főbb szereplőiként. S hogy e műfajnak is vannak olyan kimagasló példái, mint Benedek Miklós Galócza rendezése, vagy Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára című operettjének kaposvári bemutatója, az csak azt bizonyítja, hogy talán a kikapcsolódni és nevetni vágyó publikum sem ellenezné a több iróniát, az életszerűbb jellemábrázolást ebben a bután abszurd művecskében, amely olyan lerágott sablonokra épít, melyeket színházaink eszköztárából mielőbb — nem is annyira naftalin közé — mint inkább a molyok világába kellene kirekesztenünk. KOCSIS JUDIT ÉS KÁLÓ FLÓRIÁN FOTÓ: KÖTELES ÉVA 1990. szeptember 1., szombat Itt a kórházban egészen átalakul a dolgok rendje. Ami eddig csupán szükséges velejárója volt az életemnek, most elsőrangú fontosságra tett szert. A mosakodás, a fogmosás, kiülés az ágyra, átöltözés és különböző apró, alantas dolgok önálló napi programponttá váltak, s megvalósításuk valóságos sikerélménynek számít. A máskor mindent fölülmúló „magasztos” gondolatok viszont csak bukdácsolnak a mindennapi semmiségek útvesztőiben. Szükségben és fájdalomban milyen nehéz is elemi létünk szintjén felülemelkednünk. „Nézd a nemes szenvedőt” — mondja egy énekünk. Bizony, kevesen „nemesülnek meg” a nyomorúságban. Inkább eldurvulnak tőle, belefásulnak vagy megcsökkennek teljes értékű emberségükben. Meg kell tanulnunk szenvedni, túllátni elesett állapotunkon, feléreznünk az egyetemes létre. Ma délután hátha újból sikerülni fog. (Egy kicsit kiteregetem összetört tagjaimat és leteszem a tollat.) A délutáni szendergés után szűntek fájdalmaim. Kicserélt emberként ébredtem. Amúgy is túl keveset pihenek, mivel nem hagynak sajgó, feszülő csontjaim, no meg az utóbbi hónapok hajszolt programja is belémidegzette a négy-öt órai alvást. Edith jött, a mindennapiakkal (szükségleti cikkek, hírek, figyelmesség) és félretettem a napisajtót. Dezső bácsi később elhozta Mátét is. Máté mondta édesen, hogy Ilona után Anyu harmadik gyermeket vár, aki fiú lesz. Összenevettünk és mondtam neki, hogy azért ezzel a harmadikkal váljanak meg engem is. Jó, Máté? — fordultam felé. Az utóbbi hónapban mondhatni „rekatolizáltam”, t.i. püspöki cölibátusban élek. Alig találkozom a családommal. Örvendek, hogy élek. Rózsi mondta volt, vagy Anyám, már nem is tudom, hogy Isten elleni vétek a papi nőtlenség. Mennyi ügyes gyermekkel szaporítanák a megfogyatkozott nemzetet. Hiszen Erdélyt is a magyar anyák veszítették el — mondták Apámék —, volna mit pótolni, a veszteségeket. (Apropó: ez nem irredentizmus!) Később megjött Erzsébet és Eszter. A család nagy része épp Magyarországon tartózkodik. Szüntelen Vigíliát tartanak körülöttem. Csupán Anya nem tud eljönni, mert nem kap útlevelet. András és Zsolt tegnap délután utaztak Sárospatakra, a református kollégiumot újraindító ünnepségekre. Együtt Veress Attilával, aki a Királyhágó-melléki egyházkerület testvéri üdvözletét továbbítja az újjászülető alma maternek. A több évtizedes szellemi bulldózer-politika helyreállítási munkálatai elkezdődtek. Isten óvjon minden gáncstól. Szeptember 2., vasárnap A diktatúrában gyökerező sóvár beidegződéssel, — kíváncsisággal — kapcsoltam be a rádiót. A múlt év folytott, várakozásteli utolsó időszakában a Vasárnapi Újság és a Panoráma volt a mindenünk: igazság-, hír-, remény- és erőforrás. Azóta is egész Erdély csügg a Vasárnapi Újságon. Az én vasárnapomhoz is úgy hozzátartozik, mint az istentiszteletet. Erzsike ideális nővér. Remélem, nem csak kivételesen, kiváltságosan nekem szól figyelmessége, türelme, kedvessége és szakértelme. Fájdalmas délelőtt. Miskolcon jobban éreztem magam. Azt mondják, a legtöbb beteget megviseli az igen erős és sajátos Lukács-fürdői gyógyvíz. Néha elkeseredem, hogy sohasem fogok igazán meggyógyulni, s csak állat környezetem, s az orvosok. Istentisztelet helyett — vasárnap lévén — református kollégiumok újraindulásáról szóló híradások, riportok (Baár-Madas, Sárospatak). Felérnek sok istentisztelettel. — Vajon mikor fogok először prédikálni újból? Elbizonytalanodom, mintha elfelejtettem volna a hivatásomat. Üdvözlő, együttérző levelek, vigasztaló igékkel tűzdelve. Például: 1. Timóteus 2,2-7 — egy ismeretlen jóakarótól. Utánalapozok, íme, egyik mondata: „Isten azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.” Sok virágot és üzenetet küldtek fel ma a kapuból. Vendégeket nem győzök fogadni. Mégis bejut Matekovits doktor Temesvárról. Könyvet hoz, mely a temesvári foradalomról — is — szól, benne az én írásaim is. — Fel kell mutatnunk Temesvárt. Ez az egyetlen igazán hiteles csapása az agyonütött romániai forradalomnak. Bárány doktor Miskolcról. Ő operált. Nem érzelmes, de igaz ember. Úgy érzem, sok beteg véleménye egyezik az enyémmel. Edith, István bátyám és Dezső bácsi. Vitaest Magyarországról és Romániáról, melyben többnyire egyetértésre jutunk. Utálom az antikommunizmust. Ahogy például ki akarják nyírni Pozsgayt. Soha nem voltam híve sem az antiszemitizmusnak, sem az ateizmusnak, hogy a Vatráról ne is beszéljünk. Üres demagógia minden szélsőségesség. Mondom Istvánnak — ő is házas ember —, hogy úgy kell ragaszkodnunk feleségünkhöz, mint Erdélyhez. Vagyis az országon belül kell keresnünk a megoldást. Ellene vagyok mind a kivándorlásnak, mind a válásnak. Mindkettő bomlasztja — sorvasztja népünket. — Isten, áldd meg a magyart! Minden este elodáznám az éjszakát. Az éberség — fél egészség. Lefekvés előtti, világraszóló ima. Belegyőződöm az álomba. (Mint Máté fiam.) 1990. szeptember 3., hétfő A pártoskodás ragadós. Egy nem létező romániai magyar párt fiktív mezítlábas vezetője keresett fel „halálos” ágyamnál, hogy indítsunk mozgalmat a hazai magyar „komcsik” ellen. Való igaz egyébiránt, hogy az RMDSZ vezetőinek többsége párttag volt. Kisebbségi vonatkozásban azonban ez aligha irányadó, ugyanis a magyarságért tenni akarók túlnyomó többsége csakis így volt képes egyáltalán létezni. András bátyám is piroskönyves volt, hogy Sütőről, Domokos Gézáról ne is beszéljek. Budapest világias légkörében is él a felszín alatt „Erdély”. Kezelőorvosaim nem csupán személyes gyógyulásom iránt elkötelezettek. Ma is felkeresett két ismeretlen orvosnő. Temesvári doktornál is egy többletet érzek. Együvétartozásunk megtapasztalása a társadalom mélyén lappangó, hatalmas erőket sejtet, melyek átlendíthetik a válságon nemcsak a felemás magyar társadalmat, de egész tudathasadásos magyarságunkat. De ugyanezt sugallja a közrendbeli látogatók és a névtelen levélírók sokasága is. — Fel kell rázni ezt a népet. (Folytatjuk) ERDÉLY VISSZAVÁR TŐKÉS LÁSZLÓ KÓRHÁZI NAPLÓJA KÓS KÁROLY FAMETSZETE I. évfolyam 149. szám KULTÚRA 1990. október 8., hétfő ____________ PestivrMap MIT LÁTHAT MA? A Játékszínben Zsolt Béla szombaton bemutatott darabját, az Erzsébetvárost játsszák Verebes István rendezésében. A József Attila Színházban szintén egy frissen bemutatott darab kerül színre ma este 7 órakor. Heltai Jenő és Szirmai Albert Naftalin című zenés bohózatát Hegyi Árpád Jutocsa rendezte. Évadnyitó bemutató előadás lesz ma este 7 órakor a Józsefvárosi Színházban. Illyés Gyula A kegyenc című drámáját Giricz Mátyás vitte színre. Az út végén a folyó szombati bemutatója után, ma is játsszák Kárpáti Péter misztériumjátékát a Pesti Színházban este 7 órakor. A darabot Szikora János rendezte, a díszlet Rajk László munkája. A Babits Mihály verseiből, esszéiből és leveleiből Bálint András által összeállított és előadott műsort, az Esti kérdést este 7 órakor láthatják a Radnóti Színházban. Az Amadinda együttes ad hangversenyt este fél 8-kor a Zeneakadémián. A műsorban egyebek között egy magyarországi bemutató is szerepel: Cargo Kvartett ütőhangszerekre című műve. Az esten közreműködik Tihanyi Gellért (klarinét), Gál Zoltán (brácsa), Kurtág Márta, Kemenes András, Körmendi Klára és Nagy Péter (zongora), valamint Holló Aurél (ütőhangszerek). Az MTA Zenetudományi Intézetében Herencsár Viktória Cimbalom Magic című hanglemezének bemutatója este fél 8-kor kezdődik. HALGASSA A RÁDIÓBAN JUHÁSZ ISTVÁN „Schöpflin Aladár — ez a név jellegzetesen magyar fogalmat jelent. Körülbelül ezt: hinni, föltétlenül hinni a leírt igében, szolgálni egy életen át, következetesen és biztos ösztönnel, sokat tudni és nem fitogtatni, csak éreztetni a sorok mögött, észrevenni a jó szándékot és messzire elébe sietni, éjjelnappal dolgozni, megvetni a könnyű sikert, s egy országban, mely még nem ismeri a szó becsületét, és csip-csup csetepaték közt politikai jelszavak nyomán tájékozódik, a tiszta művészetet hirdetni, korholni beszéddel és dicsérni hallgatással, deres halántékkal a megújuló literatúra mellé szegődni, mikor a hivatalos világ ellene sorakozik. A magyar kritikusnak még mindig nevelőnek is kell lennie, mert olyan közönséghez szól, mely nem tájékozott, mint a nyugati államokban, sokszor bizalmatlan és figyelmetlen, ezért csínján kell vele bánni, s tilos ismeretekre hivatkozni, melyeket egyebütt talán egy utalással intéz el a bíráló.” Ma este kilenc óra öt perckor a Kossuth adó „Az irodalom igaz barátja” című összeállításával emlékezik Schöpflin Aladárra, akire maradéktalanul érvényes Kosztolányi Dezső idézett méltatása, s aki szépíróként és kritikusként is századunk nagyjai közé tartozik. VIDEOAJÁNLAT FANTOMKÉP Lehetséges-e a különböző filmekből „átemelt” jelenetekből, ötletekből egy teljesen újat létrehozni? Lehet-e, szabad-e ennyire invenció nélküli, üres utánzatot elkészíteni, miként Nico Matorakis tette a Fantomkép esetében? Amikor néztem, néha nem tudtam, vajon Hitchcock, Brian de Palma, John Carpenter vagy David Cronenberg filmjeiből látok-e egyegy ismerős jelenetet. A Fantomképnek még műfaja is kétséges. Keveredik benne a krimi és a horror, a thriller és a sci-fi, mindez nyakon öntve némi pornóval. Ugyanis a történet során egy — valószínűleg — őrült gyilkos szikével szabdalja szét női áldozatainak mellkasát. A sztori — hadd ne részletezzem — minden logikát nélkülöz, a szereplők tettei megír magyarázhatatlanok és követhetetlenek. A legbosszantóbb azonban a befejezés, amikor Jonathan, a férfi főszereplő imigyen szól szerelméhez, a szép Claire-hez: „Most elmagyarázok neked mindent.” Szegény néző megkönnyebülten sóhajt fel. Epedve várja, hogy ő is részese legyen a magyarázatnak és legalább utólag megtudja, mit látott 100 percen át. Ám ebben a pillanatban elsötétül a kép, kiírják a szereposztást, the end, konyec. Na már most, ha a dohánygyárakat világszerte kötelezik, hogy termékeikre írják rá: „A dohányzás káros az egészségre”, akkor az ilyesfajta videofilmek kazettáira is rá kellene írni: fércmű, káros az agyműködésre, csak saját felelősségre kölcsönözhető.