Pesti Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 196-219. szám)
1990-12-19 / 211. szám
14 SPORT MUNKATÁRSUNKTÓL . A címben szereplő Puma — így, nagy kezdőbetűvel — nem egy állat, hanem a ragadozóról elnevezett világcég, de tényleg ugrani készül, mégpedig nem is kicsit. Néhányan azt vették a fejükbe, hogy Magyarországon a sportoló diákok — általános iskolától az egyetemig — Puma felszerelésben pompázzanak. Ha meggondoljuk, hogy 1,8 millió tanulóról van szó, akkor csak azt kérdezhetjük: miért csak most jutott el odáig egy sportszergyártó cég, hogy kihasználja ezt a lehetőségét, megszerezzen magának egy ilyen hatalmas piacot? Mert cipőt, zoknit, sortot, trikót, melegítőt mindenki használ, ha sportol, legfeljebb a minőség eltérő. A Puma illetékesi most azt ígérik, hogy a leg (hogyis mondjam!?) szerényebb színvonalú magyar portékák árával megegyezően, esetleg annál olcsóbban tudják ellátni a diákokat hibátlan minőségű sportcikkekkel. A Puma Rudolf Dassler Sport AG. és a magyar Marie-Modell Kisszövetkezet tavaly júniusban szerződést kötött, ennek értelmében az MM&C (a fent említett szövetkezet, valamint egy amerikai cég vegyes vállalata) Magyarországon és a szovjet piacon jogosult Puma sport- és szabadidő ruházati termékek gyártása — DE NEM KELL FÉLNI TŐLE rá, gyárttatására és forgalmazására. Az évi licencdíj 2,1 millió márka, ezt a magyar félnek az elkészített mennyiségtől függetlenül előre kell fizetni. Egy meglepő adat: Magyarországon 1990-ben 40 százalékkal több Puma-terméket adtak el, mint a nagy vetélytárs Adidas. Havonta mintegy 32 millió forint értékben gyártanak és forgalmaznak Puma-cikkeket. Az MM&CQ most megállapodott a Magyar Diáksport Szövetséggel, hogy kedvezményes áron felruházzák a „mozgó tanulókat”. Úgy számolnak, hogy a bolti Pumák áránál 30-35 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá az érdekeltek a szükséges felszereléshez. S ugyebár, azt nem kell ecsetelni, mi a különbség a szakadt dorkó, vagy a kopott klottnadrág és egy igaz Puma cipő, vagy sort között. Az árcsökkentés módja végtelenül egyszerű: az egyébként is olcsó távol-keleti alapanyagokból Magyarországon szinte minden Pumát gyártanak, s termelői áron kaphatják ezeket a tanulók. Felmerülhet a kérdés, lesz-e kereslet az olcsóbb portékák iránt, mert a magyarországi helyzet nem igazán kedvez az eladóknak. A Pumánál erre is gondoltak, s különféle kölcsönakciókat szerveznek a várható vásárlások idején, júniusban, szeptemberben és karácsony előtt. A cég nemcsak árkedvezménynyel támogatja a magyar diáksportot. A mindenkori nyereség egyharmada a Magyar Diáksport Szövetség számlájára kerül. Dr. Leitner József, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára fellélegezve mondta, hogy az MM&C átveszi tőlük az üzleti ügyeket, mert hiszen a szövetség az elmút időszakban csak kényszerből próbálkozott meg pénzszerzéssel, s a botcsinálta „üzletembereknek” ez nem igazán ment. Az MDSZ-ben úgy számolnak, hogy egy diák hozzávetőleg 1000 forintot költ egy évben sportfelszerelésre, ha a csaknem 2 millió tanuló akár negyede is a Pumára voksol, akkor már megérte mindenkinek. Az MDSZ egyébiránt 1990-ben mintegy 140 milliós költségvetéssel gazdálkodik, s a központi költségvetéstől 73 millióval kaptak kevesebbet. Lesz tehát helye a Pumaforintoknak. Szerettem volna tudni, hogy a Puma csak egy volt a sok Magyarországon is próbálkozó ismert sportszergyártó közül, vagy a szövetség vezetői több ajánlat közül választották ki a partnert. A főtitkár némi töprengés után elárulta, hogy csak a Puma jelentkezett náluk. Ők már megkerestek másokat, de ajtót mutattak nekik. VÁLOGATOTT TOBORZÁS — TÁVIRATBAN ISMÉTLŐDŐ FUTBALLTÖRTÉNELEM MUNKATÁRSUNKTÓL A karácsonyi bevásárlásra nem sok ideje marad az NSZK — nyáron még így hívták — labdarúgó világbajnok csapatának. Vasárnap Ludwigsburgban egy gálán léptek fel a játékosok, hétfőn a stuttgarti Hotel Intercontinentalban együtt karácsonyoztak Franz Beckenbauerrel, ma pedig következik a vb utáni időszak első hazai válogatott mérkőzése, Svájc ellen. A júliusi győzőkhöz kilenc új játékost hívott be a keretbe Berti Vogts szövetségi kapitány. Öten a hajdani NDK-ból érkeznek, a következő, igen lakonikus invitálásra: „Találkozó december 18-án, délelőtt 10 órakor.” Ugyanezt a sürgönyt kapta kézhez négy reményteljes nyugati futballista is, Reinhardt, Binz, Helmer, és Zorc. A hajdani keletnémet, Thomas Helmer nemcsak örül a meghívásnak, de erősen csodálkozik is. Túl későinek tartja a csütörtöki találkozást, szerinte legalább hétfő óta közösen kellene gyakorolni. A kapkodás magyarázata hogy a Svájc elleni mérkőzés csak utólag, a lipcsei német— német találkozó lefújása után került be a programba. E rögtönzés miatt kellett lemondania hat világbajnoknak a részvételt az angol kapuslegenda, Peter Shilton londoni búcsújátékán, a többiek pedig a szabadságukat bánhatják. Aumann már hotelt is foglalt magának a hegyekben, Kohler Schladming környékén síelt volna, Reuter játékostársa, Flick társaságában szándékozott elutazni, Kirsten, Sammer és Doll pedig hosszú idő után végre hazalátogathattak volna. Minden nehézség ellenére mégis csak két klasszis hiányzik a Svájc elleni csapatból, mindketten sérülés miatt. Egyikük Strunz, akit hétfőn operálnak, a másik pedig a vb talán legnagyobb csillaga, Andreas Brehme. A szövetségi kapitány, Vogts számára a hirtelen jött meccs nem okozott terminusnehézségeket, hiszen ő bölcs előrelátással már december 12-re lefoglalta repülőjegyét az Egyesült Államokból hazafelé. A Németország— Svájc találkozóval egyébként a futballtörténelem kísértetiesen ismétli önmagát. A második világháború után a németek ugyancsak a stuttgarti Neckar Stadionban játszottak először, az ellenfél akkor sem volt más, mint Svájc. A mostani mérkőzés legérdekesebb alakja Matthias Sammer, aki történelmet ír. Nemcsak azzal, hogy az első hajdani NDK-s profi nyugatnémet futballcsapatban, hanem azzal is, hogy az össznémet válogatottban első exkeletnémetként kap helyet, a középpálya bal oldalán. Berti Vogts csak annyit jegyzett meg, ha Sammer egészséges, mindenképpen számít rá. Sammer megnyugtatta: múlt hétig sikerült kikúrálnia izomsérülését, és most már minden rendben. Nem annyira ostoba, hogy holmi kis nyavalyái miatt hajlandó lenne lemondani az úttörő szerepről. Pestitt Hírlap I. ÉVFOLYAM 211. SZÁM 1990. DECEMBER 19., SZERDA KING JÖTT , MEGSZŰNT A KIRÁLYI GÁZSI TYSON ÉS A DOLLÁROK MUNKATÁRSUNKTÓL Ha magát Mike Tysont kérdeznénk, bizonyára egy jókora pofonnal adna nyomatékot egyet nem értésének, a szakírók viszont egyöntetűen állítják: a profi nehézsúlyú ökölvívó exvilágbajnok csillaga— anyagilag feltétlenül, de talán sportszakmailag is — akkor kezdett leáldozni, amikor régi, jól bevált gyámolítóját, Bill Caytont felcserélte az égnek meredő hajú „sztármenedzserrel”, Don Kinggel. Ami a pénzügyi részt illeti, a számokkal nem lehet vitatkozni — legalábbis nehéz lenne a The National, az első és egyetlen amerikai sportnapilap pompás kimutatásával. Feketén-fehéren kiviláglik az összesítésből, hogy 1986 végétől 1988 közepéig — amíg Dayton egyengette a most 24 éves „Vas Miska” útját — Tyson 48,5 millió dollárt keresett, mégpedig az alábbi megoszlásban: 1986. november 22. — Trevor Berbick legyőzésével (KO, a 2. menetben) megszerzi a WBO vlágbajnoki címét, és hozzá 2 millió dollárt. 1987. március 7. — James Smith-et pontozással veri, elnyeri a WBA koronáját és hozzá újabb kétmilliót. 1987. május 30. — Technikai KO. Pinklon Thomas ellen a 6. menetben, a díj 2,5 millió. 1987. augusztus 1. — Pontozásos győzelem Tony Tucker ellen, 2,5 millióért. 1987. október 16. — Az olimpiai bajnok Tyrrell Biggs az újabb áldozat, technikai KO, a 7. menetben. A nyeremény 3,5 millió. 1988. január 22. — Larry Holmes-t a 4. menetben üti ki, hatmillió a jutalma. 1988. március 27. — Tony Tubbs a 2. menetben „fekszik ki”, Tyson díja már hétmillió. 1988. június 27.— Michael Spinks mindössze 90 másodpercig bírja... Ezért a meccséért Tyson majdnem annyit kap — 21 milliót —, mint az előző hétért együttvéve. 1988 végén megtörténik a szakítás Daytonnal, s attól kezdve King fölözi le Tyson bevételének jelentős részét. 1989. február 25. — Frank Brúnót az 5. menetben lépteti le a bíró, technikai KO, a „diagnózis”. Tyson bevétele „csak” ötmillió. 1989. július 21. — Carl Williams az első menetben kapitulál. Tyson tarifája tovább csökken, már csak négymillió. 1990. február 10. — James „Buster” Douglas a 10. menetben kiüti Tysont, aki hatmiliót kap a vereségéért. 1990. június 15. — A visszatérés kezdete. Henry Tillman az első menetben szenvedi el a kiütést, Tyson korántsem királyi jutalma hárommillió. 1990. december 9. — A legutolsó csata: Tyson élete talán legjobb formájában az első menet 151. másodpercében letaglózza Alex Stewartot. A díj csekélyke 2,5 millió dollár... A hat, King „bábáskodása” mellett vívott meccs összbevétele mindössze 18 millió dollár, s az összeg kicsisége akkor tűnik szembe igazán, ha összehasonlítjuk a menesztett Cayton terveivel. Nos, Cayton a következő öt mérkőzésre rendelkezett szerződéssel 1988 szeptembere és 1990 nyara között: 1988. szeptember — Frank Bruno, 10 millió 1989. február — Adilson Rodriguez, 12 millió 1989. április — Carl Williams, 5 millió 1989. június — Francesco Damiani, 12 millió 1989. szeptember — Evander Holyfield, 25 millió 1990. nyara — George Foreman, Razor Ruddock stb., az összeg csak sejthető... Ha csak az öt biztos meccs összbevételét számoljuk, 64 millió dollár lett volnaTyson gázsija, azaz 46 millióval több, mint amennyit Kingnek „köszönhetően” kapott. Ráadásul sokan a Douglastől elszenvedett vereséget is King számlájára írják, mondván, hogy előtte hagyta ellustulni, a babérjain pihenni a bajnokot. Novemberben Tysonnak egy bírósági ügy kapcsán vagyonbevallást kellett tennie, s ebből — nagy meglepetésre — az derült ki, hogy a jóval gazdagabbnak hitt ökölvívó mindössze 13,5 milliót „ér”. Mi több, az is kiderült, hogy King kétmillióval tartozik Tysonnak, vagyis a menedzser likviditása nem lehet éppen pompás... A kép jobb oldalán látható Tyson egy másodperc alatt 17 ezer dollárt keresett a Stewart elleni mérkőzésen. Az összecsapás 2.27 perc tartott, 2 és fél millió dollár járt érte. KEMÉNYÖKLŰ FŐTITKÁR GORDON ISTVÁN, VARSÓ Egyre kevésbé kényzezteti el a közbiztonság Varsó polgárait. Egy éve inkább csak késő este érhette kellemetlen meglepetés a sétálni vágyókat, napjainkban azonban már teljesen mindegy, hogy milyen napszakban lépünk az utcára. Fényes nappal ugyanúgy fejbe kólinthatják az embert, vagy gázsparyt fújhatnak a szemébe, mint a hajnali órákban. A fenti gondolatokat a Lengyel Labdarúgó Szövetségben a minap tett látogatásommal kapcsolatban kellett előre bocsátanom. Michal Listkiewicz-cel, a neves játékvezetővel volt találkám. Mielőtt szobájába léphettem volna, Marek Pietruszkába, a szövetség főtitkárába botlottam, aki sűrű bocsánatkérések közepette adta tudtomra, hogy miért is nem tud velem kezet fogni. íme a rövid történet. A főtitkár néhány nappal ezelőtt egy vidéki városba utazott volna vonattal, s kollégáival „vesztőhelyén”, a Központi Pályaudvaron találkozott volna. A randevú azonban elmaradt, mielőtt még azok megérkezhettek volna , már a szomszédos klinika sebészetén pihente ki az eseményeket. „Két férfi kemény ökölcsatát folytatott — mesélte még mindig nagy átéléssel a főtitkár —, s az egyikük már igencsak rozoga állapotban volt. Ekkor odaléptem, hogy szétválasszam őket. Mivel a szép szó nem használt, így eleresztettem egy jobbegyenest, a „rozoga” ellenfelének a fejére. Én voltam a legjobban megdöbbenve, szegény fiú egy szó nélkül elterült a földön. Pedig nézzen rám, úgy nézek én ki, mint egy két király? Az már az én külön pechem, hogy olyan keményfejűnek bizonyult a kárvallott, hogy kézfejem néhány csontja is eltört. Ezért éktelenkedik jobbomon ez a gipszkötés.” A valóban vékonydongájú főtitkár még tovább színezte a történteket, de az én gondolataim már a távolban, otthon jártak. Azon töprengtem, vajon mikor lesz már nekünk, magyaroknak is egy ilyen „keménykezű” főtitkárunk a labdarúgó-szövetségben. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is olyan fontos, hogy legyen. Hogy miért? Kemény ököl ide, kemény ököl oda, a lengyel foci még a magyarnál is gyengébb. Akkor pedig inkább már a játékosok bizonyítsanak. De eszükbe ne jusson, hogy mindezt az öklükkel tegyék!