Pesti Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-02 / 101. szám

2 NEMZETKÖZI ÉLET Pestis Hírlap II. ÉVFOLYAM 101. SZÁM 1991. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK WASHINGTON George Bush elnök jövő janu­árban jelenti be, hogy indul az 1992-es elnökválasztáson és alelnökjelöltje ismét Dan Quayle lesz — közölte John Sum­m­, Bush kabinetfőnöke a The Washington Timesban szerdán megjelent nyilatko­zatában. George Bush újjává­­lasztását ez idő szerint senki nem vonja kétségbe, annál is kevésbé, mivel komoly eséllyel rendelkező demokra­ta párti jelölt még nem is je­lentkezett: a párt számottevő politikusai vonakodnak attól, hogy kompromittálják magu­kat az eleve esélytelen küzde­lemben. EGYESÜLT ÁLLAMOK Az Egyesült Államok a belát­ható jövőben nem vonja ki csapatait Kelet-Ázsiából — közölte az amerikai védelmi miniszter. Richard Cheney, aki kedden japán kollégájával tárgyalt Washingtonban, ki­jelentette: a térségben állo­másozó amerikai csapatok feladata továbbra is az észak­koreai, kínai és szovjet kato­nai fenyegetés ellensúlyozá­sa. Cheney biztosította a ja­pán minisztert arról, hogy Washington a kétoldalú vé­delmi szerződésnek megfele­lően változatlanul garantálja Japán biztonságát, s fenn­tartja a nukleáris védőernyőt a térség felett. Pentagon-for­rások szerint a két miniszter egyetértett abban, hogy az övezetre nézve az észak-kore­ai atomprogram jelenti a leg­főbb veszélyt. SZÓFIA Bulgária nem ír alá olyan két­oldalú biztonsági szerződést a Szovjetunióval, amely kité­telként tartalmazná, hogy a Varsói Szerződés volt tagálla­mai nem csatlakozhatnak a Szovjetunió biztonságát ve­szélyeztető szövetségekhez — jelentette ki kedden Ivailo Trifonov, a bolgár köztársasá­gi elnök hivatalának vezetője. Bulgária a Szovjetunióval kö­tendő kétoldalú szerződés kérdésében ugyanazt az ál­láspontot képviseli, mint Csehszlovákia, Lengyelor­szág és Magyarország. Trifo­nov ezzel a nyilatkozatával cáfolta a bolgár televíziónak azt a hírét, hogy Szófia kész lenne olyan szerződést aláír­ni Moszkvával, mint amilyet Románia kötött a Szovjetuni­óval. A szovjet-román szer­ződésben szerepel a neveze­tes kitétel. KAIRÓ Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerdán felszólította Iz­raelt, hogy az Egyesült Álla­mok irányította közel-keleti békeerőfeszítések sikere ér­dekében szüntesse be a meg­szállt palesztin területek ko­­lonizálásának minden formá­ját. Május 1-je alkalmából mondott ünnepi beszédében az államfő az értintett felek kötelességének nevezte az Öböl-háború után adódó al­kalom kihasználását a pa­lesztin ügy méltányos rende­zésére, a közel-keleti térség­ben egy új, a háború szellemé­től az erőszaktól és a feszült­ségektől mentes korszak megnyitására. PEKING Roland Dumas francia kül­ügyminiszter kínai látogatá­sa kapcsán a pekingi lapok ki­emelik: normalizálódtak a két ország kapcsolatai. Csien Csi-csen kínai külügyminisz­ter úgy fogalmazott, hogy Ro­land Dumas látogatása előre­lendíti a hagyományos baráti kapcsolatokat a két ország közt. A francia miniszter azt hangsúlyozta, hogy a nemzet­közi kérdésekben a két ország érdekei megegyeznek. A DEMOKRATA PÁRT VEZETŐJE NYILATKOZOTT LAPUNKNAK ALIÁNAK GORBACSOVOT KELL KÖVETNIE Mindössze egy hónap telt el az első szabad albán választások óta, de az elmúlt héten ismét súlyos zavargásokról és kivándorlásokról érkeztek hírek a balkáni országból. Mint isme­retes, a Demokrata Párt, reményeivel ellentétben, elveszítette a választásokat a Munka-­ párttal szemben, ráadásul a kommunista Munkapárt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. A legnagyobb ellenzéki csoportosulás elnökségének tagja, Gramos Pash­­ko lapunk érdeklődésére beszámolót adott az albán belpolitikai helyzetről. GULYÁS L. ISTVÁN — Pashko úr: Magyarországra kevés információ szivárog el azokról a zavargásokról, ame­lyek Lezheben történtek. Annyit tudunk, hogy ebben a városban is leégett Munkapárt székháza, és ketten meghaltak. Mik vol­tak az események előzményei ? — Egy néhány ezres tömeg Shkodrából és kisebb közeli te­lepülésekből ment Lezhebe, valamint Shengjinbe, hogy Olaszországba távozzon. A rendőrség azonban feltartóz­tatta őket. Erre a tömeg visz­­szatért a városközpontba, és üzleteket rombolt le és tört össze, gépkocsikat, teherautó­kat gyújtott fel, ekkor halt meg az ön által említett két ember is. A probléma az, hogy ez egy­szerűen vandalizmus, és a mi pártunk távol tartja magát minden hasonló megmozdu­lástól. Tény azonban, hogy a rendőrség senkit nem tartóz­tatott le, és nem keresett fel­elősöket sem. Lezheben és Shengjinben egyébként jelen­leg nincsenek fegyveresek, a kikötők nyitottak. Változatla­nul megoldást kell azonban ta­lálni a gazdasági problémákra, hogy megállítsuk ezeket a ki­vándorlásokat. Ez az ország tragédiája, s ezt a tragédiát kommunista diktatúrának hívják, amelyet Enver Hodzsa és Ramiz Alia neve „fémjelez”.­­ Emlékezetem szerint a Demokrata Párt első számú ve­zetője, Sali Berisha közvetlenül a választások után ígéretet tett arra, hogy a városok lakossága elfogadja a választások vég­eredményét. A tények azonban azt mutatják, hogy ez nem így van.­­ — Nézze, a választási ered­ményekkel nincs mit kezde­nünk, azok valóban tények már. Mint ahogy a Lezheben történtekkel sem tudunk fog­lalkozni. Ne keressen a két mo­mentum között kapcsolatot, ugyanis nincsen! A mostani za­vargások semmilyen összefüg­gésben nincsenek választási vereségünkkel, a politikai har­cokkal. A gond szerintem az, hogy a parlamentben még mindig nem tisztázták, mi is történt valójában április máso­dikén Shkodrában, ki adott pa­rancsot arra, hogy a tömegbe lőjenek. Az egész ügy nagy szé­gyen országunkra nézve. — Hogyan látja: hatással vannak még követőikre önök, a párt vezetői? — A tömegek a választások után túl sokat vártak. Jobb munkakörülményeket, életfel­tételeket azzal, hogy bekerül­tünk a parlamentbe. De ott saj­nos az Albán Munkapárt két­harmados többségben van. — Az újonnan megválasz­tott parlamenti elnököt azon­ban változatlanul Ramiz Alid­nak hívják. Véleménye szerint Alia mennyiben felelős az erő­szakos akciókért, és a múlt hó­napok tömeges kivándorlásá­ért? — Meg kell mutatnia ne­künk, „honnan jött és hová megy”. Őszintének, tisztának kell lennie, amolyan Gorba­­csovnak. — Más téma. Az albán nép miként ünnepelte május else­jét? — Ha most kinézek az abla­kon, azt látom, hogy mindenki nyugodtan sétál az utcán. A tüntetések, megmozdulások teljesen normális menetben történnek. Tudja, az emberek többsége megfáradt, és min­denféle politikai megnyilvánu­lástól távol tartja magát. LE PEN IS KIVONULT GYÖNGYVIRÁG A FRANCIÁKNAK _____________JUHÁSZ ATTILA, PÁRIZS_____________ Franciaországban május elseje nemcsak politi­kai ünnep. Ezen a napon hagyományosan gyöngyvirággal köszöntik egymást az emberek, s örülnek a tavasz megérkezésének. Termé­szetesen a politikai irányzatok képviselői, nem­csak a virágadás szép gesztusát gyakorolják, ha­nem érdekeiknek megfelelően képviselve, az ut­cán adnak hangot politikai nézeteiknek. Egész Franciaország érdeklődéssel figyelte a párizsi eseményeket, ahol tüntetés és ellentüntetés résztvevői foglalták el a fő gyülekezési pontokat. Tegnap délelőttre a Le Pen vezette szélső­­jobboldali Nemzeti Front a királyi palota terére hirdetett gyűlést, amelyen 15 ezer szimpatizáns résztvételével tisztelegtek Jeanne D ’arc emléké­nek. A Nemzeti Front elnöke felszólított minden hazafit, hogy vegyenek részt a május 10-ére ter­vezett tiltakozó felvonuláson, amelyet Francois Mitterrand elnök megválasztásának 10. évfor­dulója alkalmából rendeznek. A baloldali 250-ek felhívására nagygyűlést szerveztek, „Le a Fronttal” jelszóval, melyhez a párizsi prefektúra szintén nem adott engedélyt. A legnagyobb baloldali szakszervezet, a CGT délután felvonuláson ünnepelte a 101. munka ünnepét, mely egy órán keresztül tartott, és ahol követelték a minimálbér 7 ezer frankra való emelését, a társadalombiztosítás védelmét, a faj­gyűlölet elleni harcot. G. FEHÉR PÉTER KOPPENHÁGAI JELENTÉSE KIS ORSZÁG — NAGY VÉDELEM A NATO-nak pillanatnyilag nincs meg a lehetősége arra, hogy kiterjessze védelmét a ke­let-európai államokra. Ezt a dán külügyminisztériumban az Atlanti Szövetség illetékes megbízottja jelentette ki a Reggeli Pesti Hírlap tudósítója előtt, reagálva Antall Józsefnek a vasárnapi New York Times-ban megjelent kijelentésére. Mint ismeretes, a magyar mi­niszterelnök ebben azt mondta, hogy hazánknak nem érdeke a semlegesség. A dán tiszt­viselő hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni, hogy a NATO és a Szovjetunió ha­táros legyen egymással. Éppen ezért az Atlanti Szövetségnek pillanatnyilag az az érdeke, hogy a kelet-európai országok az Észak-Atlanti Szövetségen kívül maradjanak. NATO-berkekben egyértel­mű a vélemény, hogy Len­gyelországnak, Csehszlováki­ának és Lengyelországnak mindenféleképpen meg kell őrizniük jelenlegi státusukat, és önállóan kell gondoskodni­uk saját védelmükről. Dán diplomáciai körök viszont azt is hangsúlyozzák, hogy saját országuk védelmét nem tud­ják másképpen elképzelni, csak kollektív módon. Miután A II. világháború alatt a náci Németország lerohanta Dá­niát, hangsúlyozták a Kül­ügyminisztériumban. Éppen ezért a nagy világégés után Koppenhágának gondoskod­ni kellett arról, hogy védel­mét kollektív módon szervez­ze meg. Ezért csatlakozott a NATO-hoz. Jelenleg újraértékelik Dá­nia védelmét, méghozzá úgy, hogy egy új tervet dolgoztak ki annak érdekében, hogy adott esetben angol, amerikai és kanadai csapatok gyorsab­ban tudjanak partra szállni Dániában. Koppenhágában büszkék arra, hogy a NATO- jelenlét nem érezhető az or­szágban, nincsenek külföldi csapatok, a dán támaszpon­tok egyértelműen a helyi ha­tóságok kezében vannak, és nem érezhető az országban az, hogy bármiféle módon is tagja a katonai szervezetnek. Ugyanakkor elismerték Koppenhágában, hogy bizo­nyos ellentét mutatkozik Washington,Koppenhága, illetve Washington és a ki­sebb NATO-tagállamok kö­zött. Az Egyesült Államok ugyanis azt szeretné, ha a ki­sebb európai tagállamok job­ban hozzájárulnának saját védelmükhöz. Koppenhágában azt tart­ják, hogy annak ellenére, hogy a Varsói Szerződés fel­bomlott, továbbra is szükség van a NATO fenntartására, elsősorban azért, mert a Szovjetunió változatlanul kérdőjel kontinensünk és az egész világ számára. Az illeté­kes tisztviselők a Külügymi­nisztériumban elmondták, nem tudnak eligazodni sok­szor a szovjet megnyilatkozá­sokon, és nem látják ponto­san az ország jövőjét. BÉKÉS MOSZKVAI FELVONULÁS LACZKÓ KRISZTINA, MOSZKVA A szakszervezetek és nem a kommunista párt volt a szervezője a május elsejei ünnepségek­nek a Szovjetunióban. A Vörös téri tömegde­monstráción a szakszervezetek országos szö­vetségének főtitkára, Scserbakov határozat­ban foglalta össze a lakosság véleményét a gazdasági helyzetről, amelyet aztán a résztve­vők közfelkiáltással elfogadtak. Ebben a mun­kások szociális védelmet, piacgazdaságot, megfelelő bérezést követeltek, valamint a szakszervezetek függetlenségét, a pártok ki­zárását a munkahelyekről. Meghívást kapott, de a nagygyűlésen nem jelent meg az orosz Legfelsőbb Tanács elnöke, Borisz Jelcin, aki Kuznyeckben megállapodást írt alá a kuznye­­ci gazdasági körzet átmenetéről orosz fennha­tóság alá. Megjelent viszont a Vörös téren, és mosolyogva integetett a tribünről Mihail Gor­bacsov, akit ezúttal sem szóbeli, sem fizikai tá­madások nem értek a békés felvonuláson. A Szovjetunió nagyobb városaiban hasonló jellegű megmozdulások zajlottak, kivételt ta­lán csak a Baltikum jelentett. Vilnius főterén gazdasági és szociális követeléseket hangoz­tattak, Rigában viszont a politikai pártok „há­borújává” változott az ünnep. NOVOKUZNYECKI PRÓBATÉTEL DARÓCZI LÁSZLÓ Különös, kiszámíthatatlan­­­cikk-cakkok mentén halad mostanában a szovjet belpoli­tika, bármi megtörténhet, s annak az ellenkezője is. Csak hogy a legutóbbi 9 plusz 1-es titkos novo-ogarjevói megál­lapodást említsük, amelynek minden részletéről — a hí­resztelések és cáfolatok elle­nére — korántsem hullott még le a lepel. A megfigyelő számára ugyanilyen meglepő volt arról hallani, hogy Miha­il Gorbacsov és Borisz Jelcin, a Jelen Szovjetuniójának két nagyágyúja táviratban kö­szöntötte egymást a munka ünnepén. Bárj­ ha képzeletben megpróbálunk a hatalmi ri­valizálás színfalai mögé pil­lantani, már csökkenhet meglepetés­ érzetünk. Egy hatalmas taktikai csa­ta bontakozik ki szemünk előtt, amelyben mind a szov­jet elnök, mind pedig a re­ménybeli orosz elnök számta­lan fogást bevet a végső stra­tégiai cél, az egyeduralom megszerzése és birtoklása ér­dekében. Most ugyanis a két vezető olyannyira rá van szo­rulva a másikra, hogy átme­neti kompromisszumkötésük elkerülhetetlen. A jelek sze­rint ez a Moszkva környéki tanácskozáson megköttetett, most már azért folyik a harc, ki lesz képes a maga javára jobban felhasználni az egyez­séget. E politikai csatározás keretébe illeszkedik Jelcin le­gújabb huszárvágási kísérle­te is, amikor egy elegáns táv­irattal mentette ki magát at­tól, hogy a moszkvai május 1. ünnepen egy emelvényről együtt integessen Gorbacsov­­val. A novo-ogorjevói paktum aláírásával mintha kibékül­tek volna ugyan, de mégis, az orosz nép belé vetett bizalmát sem szeretné eljátszani. Ezért azután éppen május 1- jére utazott a nyugat-szibé­riai bányászokhoz az orosz parlament vezetője. Elnökvá­lasztási kampánya kezdetén Jelcin több legyet is le akar ütni egy csapással. A paktum aláírásával már­is kihúzta a talajt azok alól, akik azzal vádolták: túlzott makacssága és szembenállá­sa Gorbacsovval csak újabb léket üt a Szovjetunió amúgy is süllyedő hajóján. Ugyanak­kor a gyors novokuznyecki lá­togatással az orosz parlament elnöke a bányászok jogos kri­tikájának is élét szerette vol­na venni. Igaz, úgy, hogy rá­bírja őket a munka felvételé­re. Kétségtelen, mindkét ol­dalon számos pluszpontot kasszírozhat be a népvezér Borisz Nyikojevics, ha látoga­tása után a bányászok ismét leszállnak az aknákba. Ennek azonban ára van. Jelcinnek nem elég csak ün­nepélyesen aláírnia, hogy a bányák orosz irányítás alá ke­rülnek, a kivitelezéshez meg kell ehhez szereznie Moszkva beleegyezését is. Ez pedig ke­mény diónak bizonyulhat. Legfeljebb az enyhítheti a Központ kőszívét, hogy az Unió gazdasági túlélése szempontjából jobb ma egy működő orosz, mint egy álló szovjet bánya. PETRE ROMAN DOKI KAMARÁS PÉTER Még első születésnapját sem élhetette meg a tavaly június 28-án megalakult román kor­mány. A politikai kisded szá­mos betegségben szenvedett, a szervezetét ért támadások lelassították az életműködé­sét. A Doktor, jelesül Petre Roman miniszterelnök a tü­neti kezelésekkel megpróbál­ta kihúzni az időt, de a szer­vátültetés most elkerülhet­­lenné vált. A legsebezhetőbb pontjai a gazdasági és a szociális tárcák voltak. Az infláció, a vasuta­sok bérkövetelése , az áruhi­ány még a pokolba kívánt Ce­­ausescu-diktatúrát is túlszár­nyalja. A hajdani Román Kommunista Párt vasmarka szorítása a társadalmi testet megakadályozta a teljes le­épülésben. Hatalmi utódja, a Nemzeti Megmentési Front már nem képes erre az erő­szakos beavatkozásra. Már csak azért sem, mert a kor­mányfő vezette párton belül is a megosztottság politikai átka jelentkezett. Miközben a kormányátalakítást a „Nyi­tás” jelszavával hirdettte meg a miniszterelnök, addig a demokratikus átalakítás hiá­nya következtében mondott búcsút a Frontnak egy radi­kálisnak számító csoport. Ettől persze még nem vá­lik halálra ítéltté a román tár­sadalom. Aggódni viszont van okunk a Beteg miatt. Mintha a gyógykezelés hatékonysá­gában lenne elég kételkedni valónk. A személycserék ugyanis nem a sebészeti be­avatkozásra, inkább az első­segélynyújtásra vallanak. Vi­szont a betegség ennél sokkal súlyosabb. Kezdjük mindjárt a román politikai erővonalakkal. Az ellenzék jelentősebb ténye­zői, így az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt és a Paraszt Párt nem vállalkozott a segít­ségnyújtásra, mert úgy ítélte meg: vajákos kuruzsláshoz akarják őket felkérni, pedig a Beteg akár az intenzív osz­tályra is bevonulhatna, mivel jelenlegi állapota azt megkö­vetelné, így lényegében, néhány változtatással csupán látszat­terápia zajlott le, amit a bu­karesti képviselőház két he­lyen is meg akart torpedózni. Az egészből nem lett semmi, mert a Doktor a szenátust meggyőzte arról: a medicina az ő kezében van, ezért kellő megértéssel viseltessenek az általa javasolt terápia iránt. Csakhogy a bukaresti, a kolozsvári vagy a brassói utca embere nem ilyen türelmes. És legfőképpen az ellenzék nem az. Lemondását követel­ni Románnak, vagy Iliescu­nak, már elkoptatott követe­lés. Ugyanolyan, mint ami­lyen a „Nyitás” igéjét unos­­untalanul meghirdetni. Teljesen közömbös, hogy a hadügy eddigi első embere most széket cserélt, és Stan­­culescu ezentúl a román ipar gazdája lesz. Valljuk be, a tü­neti kezelésbe ez is belefér. Az életbemaradáshoz elegendő néhány intézkedést hozni. De meddig húzható, ha­lasztható a valódi szervátül­tetés? S a Doktor, tényleg a betegség szakavatott orvosa?

Next