Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-29 / 176. szám
8 INTERJÚ Igaza van, de még sincs igaza. Azt mondja, semmit sem számít, hogy utána nem fordulnak meg az utcán. Ha leírom viszont, hogy ő volt a producere és rendezője a Lindának és az Angyalbőrnek, akkor minden a helyére kerül. Ugyanakkor, és ez meggyőződésem, Gát György igencsak sértve érezné magát, ha nem tudnám, hogy kicsoda? SESZTÁK ÁGNES — Amikor magához készültem, több ismerősöm üzente velem, hogy üdvözlik a kedves Pörköltöt. Mi ez a szaftos, paprikás bizalmaskodás? — Nézzen rám! Nézze jól meg a hajamat, és a szeplőimet is. Kissráckoromban, úgy öt-hatévesen gyerekszínész voltam, és az egyik világosító ragasztotta rám a pörkölt nevet. Sőt, később Pörki lettem. Ahogy telik az idő, úgy hívnak egyre kevesebben ezen a régi becenevemen. Sőt, ma már megtiszteltetés, ha valaki lepörköltözhet... — Hogyan szólítsam hát, ügyvezető igazgató úr, producer úr, filmrendező úr, vagy Mister George Gát? — Nem hiszem, hogy ez a lényegi kérdés. Az biztos, hogy ebben a szakmában muszáj határozottnak és keménynek maradni. Az idők folyamán megtanultam igeneket, de főképpen nemeket mondani. Természetesen gyakran előfordul, hogy ezzel megbántom az embereket. Sokan azt mondják rám, hogy agresszív, összeférhetetlen vagyok. Talán már nem annyira. Sőt, nehezen ugyan, de mégiscsak megtanultam barátaim szavaival élve a „flexibilis”-ebb, kompromisszumosabb viselkedési módot, így aztán mindegy, hogyan szólítanak. A reakcióm mástól függ. — Azt mondják a volt évfolyamtársai, könnyű magának karriert csinálni, hiszen jó családból engedték el. — Ez egy nagy marhaság. Az apám esztergályosként kezdte, majd kellő iskolák után tényleg a külkerben dolgozott. Egyetlen vágya volt, hogy engem a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán lásson. Ehelyett én jó korán albérletbe költöztem, majd elmentem a televízióba világosítónak. Elhatároztam, hogy operatőr leszek. Tizennégy évig tartott ez a mániám. Ezalatt végigjártam a televíziózás minden lépcsőfokát: világosító, aszszisztens, kameraman voltam, közben rendületlenül jelentkeztem a főiskolára. Pontosan nyolcszor. Végül arra gondoltam, elmegyek Svédországba, és elvégzek ott valamit, mert itthon papír nélkül moccanni sem lehet. Természetesen abban az évben vettek fel az adásrendezői szakra. — Első kiugró közönségsikere a 17 részes Linda. Sztárt csinált, Lindakultuszt teremtett, és gondolom, hogy keresett vele egy csomó pénzt. Arról is értesültem, hogy bőven szerzett ellenségeket, akik abban az időben magát plágiummal vádolták. — Menjünk sorba! Az adásrendezői szak óráin halálosan unatkoztunk. Én rajzolgattam vagy írtam valamit. Egy alkalommal lementem a főiskola klubjába, ahol megláttam egy lányt, aki nagyon megtetszett nekem: Görbe Nórának hívták. Odamentem hozzá, és a szokásos ifjú zseni stílusában rákezdtem: „Te figyelj! Nem akarsz egy tévésorozat főszereplője lenni?” A kérdés tök banális és átlátszó volt, de Nóra lelkesedett, mint egy színésznőhöz illik, és komolyan azt mondta, hogy: „Naná, dehogynem!” Ezután már semmi dolgom nem volt, mint az, hogy az utolsó padban elbújva, órák alatt megírjam a Linda forgatókönyvét. Utólag, amikor siker lett, valóban többen jelentkeztek, eredeti „szerzőként” . Marhaság. A Lindát én írtam, én találtam ki, az én filmem, és természetesen attól olyan jó, hogy Szurdi Miklós barátommal ketten rendeztük. — ...meg a felesége játszotta a főszerepet... —Na ez nem pontos. Előbb kezdtünk el járni, s utána filmeztünk. De el tudok képzelni jobbat is, mint családtagot rendezni. Különben Görbe Nórából valóban sztárt csináltam, de ehhez kellett Nóra tehetsége és hallatlan erőfeszítése is. Elárulom, ha magában volna egy szikra tehetség, magából is sztárt tudnék csinálni. Ha akarnék. Mint ahogyan az lett Usztics Mátyásból, vagy Mészáros Zoltánból. Egyébként Nóra maximálisan megdolgozott a sikerért. Azt is százszor elmondtam már, hogy kifejezetten a figura kedvéért tanult meg karatézni, és most zöldöves mester. Az alapok megvoltak, hiszen balett-táncosnőnek készült. Természetesen, ha korcsolyabajnoknőt képzeltem volna karatés helyett, akkor Nóra ma kiválóan korizna. A film forgatókönyvével annak idején rengeteget házaltam. Igazából senki sem látott benne fantáziát, végül Kalmár András, a televízió szórakoztató osztályának akkori helyettes vezetője — egy abszolút profi — állt mellém. A siker pillanatától kezdve lettem ifjú titán, nagy talentum, és egyebek. Hozzáteszem, teljes joggal! — Önbizalma, mint a tenger... — Csak megpróbálom pontosan értékelni magamat. Én nagyon jól tudom kinek csinálom a filmjeimet, és kiszámítom a várható hatásukat is. Azt hiszem, tudom mit akarok, és azt is hogy miért. Ezért hajtok, meg tudja hogy van az: nem hiszek a lusta zseni létezésében. A siker engem igazol. A Lindát számtalan országban megvették, nagyon nagy a nézettsége, a fiatalok körében a Lindaság követőkre talált. Ilyen egyszerű ez. — Nem vagyok a maga első számú rajongója, de mivel a fiam előre dörzsölte a kezét, amikor jött az Angyalbőr, melléültem és megnéztem. Elismerem, profi munka. 1991-ben egy hihetetlenül népszerűtlen, kényes témáról úgy csinálni sikeres filmet, hogy nincs benne egyetlen zombi, szexorgia és vérfürdő sem... Gratulálok! — Na jó! Az egész a „pártállamiban” kezdődött. Még nagyban Kárpáti Ferenc volt a vezérezredes, a főtitkár is a helyén volt. Megkeresett dr. Varga István, aki a honvédség fő kultúrtótumfaktuma, hogy hát ez tragikus, milyen rossz a sereg híre, hogy javítani kellene a katonamorálon. Kiírtak ugyan ezzel kapcsolatban ki egy pályázatot, de az írók által beküldött művek nem igazán olyanok, hogy... Helyből nemet mondtam. Azzal indokoltam, hogy az egyenruha látványától is borzadok. Hagyjon békén. Később elkezdett a fejemben körvonalazódni valami... — Volt katona? — Nem, soha. Az a három év azonban, amíg az Angyalbőr készült, felért egy kemény, alaki kiképzéssel. Másfelől: úgy látom, talán előny, hogy nem voltam katona, mert így más szemmel tudtam nézni az egész témát. — Elvállalta... — Van velem egy csapat, mert ötletelésben a csapatmunka híve vagyok. Hol kevesebben, hol többen verődünk össze, és megindul az agyfacsarás. Akkor is hetekig görgettük ide-oda a történetet: olyan három testőr-féle legyen, vagy egy maroknyi katona kalandja, netán szólóbetétekkel. Végül eljutottunk valameddig, és akkor a hivatalos szervek azt mondták, hogy oké. Büszke vagyok arra, hogy a filmből minden politikai szál kimaradt. Sőt, ha tárgyilagos akarok lenni, az Angyalbert a rendszerváltást tette tökéletesen aktuálissá. Mi használtuk először például újra azt a szót, hogy „bajtárs”. A forgatás különben rendkívül pontos és szigorú előkészítést igényelt. Nem szórom a pénzt, és nem pocsékolom az időt. Igaz, nagyon komoly segítséggel, de 15-16 nap alatt leforgattuk az egyes epizódokat. Ez itthon csúcsteljesítmény. — A film, ha lehet, még nagyobb siker, mint a Linda, és ifjabb sztárokat teremtett. — Külön érdekessége, hogy Urbán honvéd szerepe a forgatás megkezdése előtti napig másra volt kiosztva, a Független Színpad egyik színészére. Akkor este eljött hozzám, és közölte, hogy ennyi pénzért nem vállalja a főszerepet. Megzsarolt. Ezt így nevezik. Én megmutattam hol az ajtó, és másnap reggel Mészáros Zoltán állt a kamerák mögé. A film különben valóban nagyon népszerű, a katonák körében divat lett az Olajbogyó megszólítás, a nóták platinalemezesek, a katonaruháknak felment a feketepiaci áruk. A kritika, mint általában más munkáit, ezt is fanyalogva és fenntartásokkal fogadta. Azt mondta, ennek a filmnek semmi köze a Magyar Néphadsereghez. — Mondhatnám azt is, amit Medgyesi Ferenc mondott, amikor valaki a lószobrára tett anatómiai megjegyzéseket: „Ez nem ló... Ez szobor”. Ez nem sereg... Ez film. Mese. Olyan mese, ami valóban feszegeti a merev, KU.K. kereteket, ami a jelenleginél oldottabb, emberibb őrmester közlegény viszonyt mutat fel. Egy természetesebb, vállalhatóbb magatartásmintát kínál. A filmnek — meggyőződésem — a maga helyén nagyobb a haszna, mint a katonai Szolgálati Szabályzatnak. Ugyanakkor tudom, hogy voltak laktanyák, ahol megtiltották a sorozat nézését. Ami pedig a kritikákat illeti: szórakoztatni akarok, profi szinten. Aki ezt nem érzi ki a filmjeimből, az nem ért meg az egész törekvésből semmit. — Mit szóltak az új honvédség képviselői? — Ezt sem tudom igazán hova tenni. Raffayék megnézték az első darabot, jól szórakoztak, kitüntettek egy díszkarddal, aztán valahogy elfogyott a lelkesedés. Nem vagyok én sértődött, csak az dühít, hogy a folytatás egész egyszerűen a napi politikai harc áldozata lett. Különben szívből remélem, hogy ez a direkt politikai kötélhúzás lecsillapszik, a kormány megerősödik, és két-három év múlva ránk köszön az áhított konszolidáció. Én ebben nagyon hiszek, és erre számítok is. —Maga akkor volt a tévében produceri osztályvezető, amikor ez a szó még nagyon kapitalistául hangzott. Mit tesz Isten, ma a tévé a producerek Mekkája, maga meg nincs ott. — Nagy tévedés. Én jelenleg a „Tele-P-Art” ügyvezető igazgatója vagyok, és munkáimra igényt tart a televízió. Nem vagyok ott, ez igaz, de kimondva, vagy elhallgatva életem legnagyobb szerelme a tévé, amiért élek és halok. — Micsoda érzelmes vallomás... — Nevezze, aminek akarja. Különben nem tagadom, romantikus, érzelgős pali vagyok, akit egy jó történettel könnyekig meg lehet hatni. — Magát? Aki gazdag, erőszakos és céltudatos? — Hol vagyok én gazdag? Nézze meg az ingemet, hátul lyukas, a cipőm széttaposott, a farmerom fakult, kopott. Az én gazdagságom az ötletem, az energiám és a munkabírásom terméke. Nagy túlélő vagyok, s bármi rossz történik velem, abban megkeresem azt a kicsi jót, amit csak én látok. Munkabírásom határtalan, s hogy ezért még pénzt is kapok, az kész ráadás. Nekem a pénz azért kell, hogy Jancsó Miklós le tudja forgatni soron következő filmjét. Nincsenek különösebb igényeim. A Belvárosban lakunk, kocsim nincs, ez az Audi a cégemé, Nórának van egy kis autója, nem dohányzom, és a filmjeimben is szigorúan tilos rágyújtani. Ha látná a lakásunkat, igen csodálkozna, mert nincs benne semmi procc. Én, így vagyok egy szuperboldog, szuperelégedett,szuperjó közérzetű tag, aki nagyon szeret dolgozni, és imádja a családját. — Megható, de többen diszkréten figyelmeztettek, bánjak csínján a magánéleti kérdésekkel, mert éppen most válnak. — Nahát, nem maga az első, akitől ezt a hülyeséget hallom. Először is nem válunk, mert Görbe Nóra az élettársam, másodszor sem válunk, mert nagyon jól megvagyunk, harmadszor, kapcsolatunk meglehetősen hosszúnak ígérkezik, mivel a lányom állandóan azt duruzsolja a fülembe: „Papa, mikor születik egy újabb testvérem?” — Az előbb bevitt a stúdióba, ahol az aktuális Gát—Szurdi-produkciót próbálják. Mellesleg ettől zeng a sajtó. — Igen. A címe: „Família Kft.”. Egy vállalkozó családról szól, több száz folytatásban. A pletykákkal ellentétben nem lesz a Szomszédok paródiája, sem a Dallas vetélytársa. Egy tévés Szabó családot tervezek, ami hetenként fél órában szórakoztatja az embereket. A főbb szerepeket Esztergályos Cecília, Szombathy Gyula, Töreky Zsuzsa, Balázs Péter, Suka Sándor, Bod Teréz és egy tízéves ikerpár játssza. Ebben a filmben is debütál két új sztárom: Xantus Barbara és Kárász Zénó. Mindketten Gór Nagy Mária színitanodájából jöttek. Nézze meg őket egy év múlva. A film fantasztikusan elsöprő sikert fog aratni. Az operatőr Szalay András, és Gulyás Buda, a műfaja „situation comedy”, vagy szappanopera, ahogy magának jobban tetszik. — Egy ilyen sikeres embernek, aranykezű zseninek, munkakutyának van-e ideje valami haszontalan hobbira ? — Meglepődik, szabadidőmben főzni szeretek, és imádom nézni ahogy a barátaim betakarítják a főztömet. — Mondjon egy finom ebédet! — Borjúpörkölt lecsóval. — A receptje? — Ne keverjük a dolgokat. Majd elolvashatja egy általam kiadott szakácskönyvben. —A kapacitását gondolom korántsem köti le a Família Kft. — Valóban. Itt ült nálam két órát és hallotta, hogy ez alatt befutott jópár komoly üzleti ajánlat, milliárdos összegekkel, hiszen a Tele PArt jogosítványa akár mozdonyeladásra is érvényes. Naponta kapok állásajánlatot, emellett azonban van néhány magánhasználatú álmom is. —Ennél banálisabb újságírói kérdés nincs, de kérem beszéljen akkor az álmairól. — Szeretném megrendezni a Tizennégykarátos autót, úgy, hogy benne maradjon Rejtő Jenő. Szeretnék visszamenni szerelmemhez, a Magyar Televízióhoz. Annak idején kaptam egy halvány meghívást az egyes csatornához. Nem vállaltam, mert az egyes profilja nem az én stílusom. Tudom persze azt, hogy én mit akarok. Profi, szórakoztató, kereskedelmi csatornát igazgatni. Még nem hívtak, még várok. Elpusztíthatatlanul optimista vagyok, és tudom, hogy a dolgok öntörvényűek. Egyszer rájönnek, hogy ezt én tudom csak igazán szuperül megcsinálni, és akkor szólnak. — Szóval akkor, túl azon, hogy maga zseni, egy elpusztíthatatlan optimista, filmrendező, üzletember, édesapa, producer és kemény legény, szakács, forgatókönyvíró és díszkardos álomkatona is egyszemélyben... — Az vagyok. BESZÉLGETÉS A LINDA ÉS AZ ANGYALBŐRBEN PRODUCER-RENDEZŐJÉVEL,GÁT GYÖRGGYEL Találkozásom egy tevékeny zsenivel Gát György A forgatás szünetében Esztergályos Cecília, Balázs Péter és a rendező fotók: koncz Pesti M Hirlap II. ÉVFOLYAM 176. SZÁM 1991. JÚLIUS 29., HÉTFŐ