Pesti Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-29 / 176. szám

ÉVFOLYAM 176. SZÁM Pesti Koncesszió nélkül __________GORBOS TAMÁS____________ A magyarországi autópálya-hálózat helyzetéről nem csupán azok tudnak rémtörténeteket mesélni, akik szenvedői a hét végi balatoni kiruccanásoknak. Bőséges panaszáradat hallatszik azok szájából is, akik munkájukat végzik az utakon. A meglévő sztrádarendszer nem felel meg azoknak az igényeknek, melyeket egy Európába igyekvő ország megkívánna. S bár tervek születhetnek, remények ébredhetnek, autópályát építeni pokolian költséges dolog. Miután az országnak jelenleg nincs erre pénze, és a belátható időben nem is lesz, egyetlen megoldás marad: a koncesszió. Ez a mifelénk még oly gyanúsnak hangzó szó valójában azt jelenti — legalábbis az autópályák esetében —, hogy egy koncessziós társaság meghitelezi az építés költségeit annak reményében, hogy befektetett pénze meghatározott idő alatt megtérül, sőt, kellő hasznot is hoz neki. Ez pedig fizetős autópályát jelent.. . Ám a magyar ember gyanakvó... Okkal, hisz volt módja kiismerni a zsebében kotorászó állam szinte összes trükkjét. A tiltakozás hangjai is egyre erősödnek már: hol vannak a tankolásnál kifizetett útalap forintjai ? Nos, ez az útalap 1991-ben hozzávetőlegesen 11 milliárdot ér, ami a mai helyzetben a teljes úthálózat fenntartási költségeinek jó ha hetven százalékára elegendő. Ebből új út építésére egyetlen fillér sem marad. Az úthasználati díj bevezetése nem új gondolat. Emlékezzünk csak az 1989-ben elkapkodottan meghozott, s azután sietve visszavont tervre... Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ez a koncessziós ötlet már a hetvenes évek végén megjelent az illetékesek fejében, ám akkor ezt a politikai okokból lesöpörték az asztalról. Ha nem tették volna, akkor már régen készen lenne az M1-es Hegyeshalomig, az M5-ös és az M7-es a határig, valamint az M3-as a Tiszáig , melyeket most már végképp meg kell építeni. És ha ezeket az utakat, úgy az ezredforduló felé, mégis átadják majd, és ha az autós térképeken már nem milliméterekben mérhetjük a magyarországi autópályák hosszát, nos, akkor majd jusson eszünkbe, hogy még mindig tizenöt évvel vagyunk elmaradva Európától! Legalábbis autópálya-ügyben... Zongoratriók a Hiltonban SZOMORY GYÖRGY A mindössze egy esztendeje megalakult Magyar Zongorás Trió három nyári hangversenye jó lehetőséget kínált a hazánkban egyetlen ilyen formációban létező társulás művészeinek, Szentpéteri Gabriella zongoraművésznek, Modrián József hegedűművésznek és Rácz Ildikó gordonkaművésznek, hogy öregbítsék jó hírnevüket, s hogy igazolják: a zeneirodalomban külön műfajt képező zongorástrió-irodalom avatott képviselői. Nem volt meglepő, hogy már Haydn korai D-dúr triójánál kiderült: az együttes vezető, meghatározó művészi személyisége Szentpéteri Gabriella, a Párizsban élő s gyakran hazalátogató művésznő. (Bücher Mihály és Kurtág György egykori tanítványa, az 1975-ös zeneakadémiai centenáriumi kamarazene-verseny egyik győztese.) Még nyilvánvalóbb volt irányító szerepe Mozart 502-es Köc/ie-jegyzékszámú, B-dúr triójának előadásánál, nem utolsósorban talán azért is, mert itt az első tétel mozgékony, konverzációs hangulatú főtémája rokon az azonos hangnemű zongoraversenyével, s ez egyébként is csábítja a zongoristákat szólamuk szólisztikus kiemelésére. Az egyensúly a három művész között természetesen Brahms alkotásában, a H-dúr trióban valósult meg csaknem maradéktalanul, és nem is csupán azért, mert a klasszikus korszak alkotói (és különösen Haydn) a trió műfajában a gordonkának alig szántak nagyobb szerepet a zongora basszusszólamának megerősítésénél, a harmóniák megtámasztásánál. A Brahms-trió előadásánál érzékelhető volt, hogy mindhárom művész mennyire vonzódik a romantikához. Itt vált a legszebben éneklővé Madrián hegedűhangja, s talán itt szabadult fel Rádai Ildikó is a kezdeti elfogódottság vagy bátortalanság érzetétől, még ha hangszerén egyelőre csak ritka pillanatokban villan is fel Brahms igazi melankolikus lírája. Kívánatos lenne, hogy az együttes beépüljön zenei életünkbe, hogy betölthesse azt az űrt, amely kamarazenekultúránknak az utóbbi években történt háttérbe szorulása miatt keletkezett. Hangversenyeik színhelyén, a Hilton Szálló Dominikánus udvarában Jó öreg éjszakai lámpásunk, a Hold —jóllehet az űrszondák minden talpalatnyi helyét lefényképezték már — még ma is tartogat meglepetéseket. Tudományos szenzációnak ígérkezik az a salgótarjáni Gedőc-tetői Csillagvizsgálóban készült néhány felvétel, mely egy nagyobb meteorit becsapódását és a nyomában keletkező új krátert örökíti meg. A felvételek ez év március 22-én készültek, amikor a Hold elfedte a Marsot, s az égi jelenséget követően még fél óra múlva is fényképeztek a csillagászok a Gedőcről. A ritkaságszámba menő diákról, amelyeken jól kivehető a becsapódást kísérő sárgás színű porfelhő, a szombaton Salgótarjánban megnyílt országos csillagászati kultúrtörténeti olvasótáborban számoltak be az amatőr csillagészek. Az Uránia Csillagvizsgáló, a TIT Nógrád Megyei Egyesülete és a Magyar Garabonciás Szövetség által most első ízben rendezett tábor 50 fiatal résztvevője arról is értesülhetett, hogy a Gedőc-tetőn készült különleges felvételeket a világszerte szaktekintélynek számító amerikai Sky and Telescope című folyóirat szakemberei értékelik, ellenőrzik. Amennyiben az akár egykét évig is eltartó vizsgálat igazolja a felvételek felfedezésértékét, a nemzetközi szokásoknak megfelelően a salgótarjáni csillagászoké a kráter elnevezésének a joga. * * * Újabb felfedezéssel gazdagította az űrkutatást a Vénuszt vizsgáló Magellán amerikai űrszonda. A Földre küldött legújabb felvételein hatalmas, megkövesedett lávafolyam látható. Ez bizonyítja, amit eddig is feltételeztek, hogy a Vénuszon valaha heves vulkáni tevékenység volt, és esetleg még most is van. A most felfedezett lávafolyam egy 700 méter magas tűzhányóból ömlött ki. Észak-dél irányban 800 kilométer hosszú, szélessége pedig 4-500 kilométer között mozog. A Magellán működő vulkánra még nem bukkant, de a mostani felfedezés nagyon valószínűvé teszi, hogy a bolygón bármikor lehetséges vulkáni tevékenység. A Magellán űrszondát 1989. május 4-én indították a Vénusz térségébe, ahova három hónappal később, augusztus 10-én érkezett meg. Azóta végigpásztázta az Esthajnalcsillag felszínének 90 százalékát, és a tudomány számára olyan, rendkívül értékes felvételeket küldött, amelyek számítógépes vizsgálata jelentős segítséget nyújthat a kutatóknak bolygószomszédunk titkainak további megfejtésében. Ötemeletes ház méretű szerkezetet állított fel a Mir űrállomásra szombaton Anatolij Arcebarszkij és Szergej Krikaljov szovjet űrhajós. Két hét alatt négy ízben jártak az űrhajón kívül, legutóbbi űrsétájuk hat óra 49 perces volt. A Reuter jelentése szerint a két űrhajós annyira elégedett volt a munka eredményével, hogy a feladat végeztével kitűzte a szerkezetre a szovjet zászlót. Még nem omlott össze minden országunkban, s vannak olyan dolgok, amelyeket mindenki másnál jobban tudunk csinálni — kommentálta a szovjet tévé bemondója az eseményt. A kísérlettel a termomechanikai eljárással összeillesztett nagyméretű szerkezetek tulajdonságait vizsgálják, s a TASZSZ szerint az új technológia perspektivikusnak bizonyult. (MTI) Mi újság az űrben? 1991. JÚLIUS 29., HÉTFŐ István, a király Szlovákiában Az István, a király című rockoprerát jónéhány változatban bemutatták már, eddig azonban az országhatáron túl élő magyarság csak nálunk láthatta ezt a darabot. Most Szlovákiában mutatják be. SÁRI KATA Erről az előadásról beszélgetünk Koltay Gáborral, valamint Horváth Balázs tárca nélküli miniszterrel. " Most elsőként játszunk olyan külföldi közönség előtt, akik értik a darab nyelvét, Dunaszerdehelyen, remélhetőleg 20 ezer ember előtt, szeptember 7-én. Valószínű, más területeken is szívesen fogadnák az István, a királyt, Erdélyben, és talán a Kárpátokon túl is — mondta Koltay Gábor. — Nemcsak kulturális misszió, ha elindulnának a környező országok magyarságának előadni az István, a királyt? — Alapvetően kulturális misszió lenne, kielégítve azt a fantasztikus érdeklődést és igényt, ami az országhatáron túli területeken élő magyarságban ébredt a darab bemutatója óta eltelt nyolc évben. Természetesen pontosan tudjuk, hogy zaklatott, és ellentmondásokkal terhes világunkban a kultúrmisszióhoz sok egyéb gondolat is tapadhat. Azt hiszem, hogy a darab tisztességéhez nem férhet kétség. Nem kifordítható, még akkor sem, hogyha ezt sokan megkísérelték az elmúlt időszakban. Arról van szó, hogy örömet szeretnénk szerezni azoknak, akik élőben nem láthatták még, másrészt pedig szeretnénk a magyarságtudatot és az összetartozás érzését erősíteni. — Ha a román kormányzat nem tiltaná az erdélyi turnét, önök elindulnának? — Nagyon nagy örömmel. Bár politikus nem vagyok, de látom azért, hogy a sok ellentmondással megterhelt magyar—román kapcsolat talán már eljutott oda, hogy az István, a királlyal Erdélyben meg lehetne jelenni. Ez az esemény arra is jó példával szolgálhatna, hogy valóban együtt lehet működni. —A kormányzat tudna-e segíteni, hogy a környező országokban fogadják a produkciót? — kérdezem Horváth Balázst. — Úgy vélem, hogy ez szükséges és természetes, tehát a kormányzat meg fogja tenni azokat a lépéseket, amelyek szükségesek. De nem szeretném a kérdést túldimenzionálni. Ez nem a magyar, jugoszláv, szovjet, vagy a csehszlovák kormány ügye. A legújabb változat István királya, Hirtling István fotó/mti KIRÁNDULÁS A PUSZTÁK VILÁGÁBAN Önkiszolgálás bográcsból BÁRÁNY TIBOR A hazai idegenforgalom manapság a nagy pénzű külföldi turistára számít, tőle remél magas bevételt. Talán éppen ezért szokatlan az olyan vendéglátó vállalkozás, ahol nem fővárosi vagy balatoni, sokemeletes és sokcsillagos szállodák luxusával csalogatják a kikapcsolódni vágyó kül- és belföldi vendégeket, hanem olyasmit kínálnak, amit csak nálunk találhat meg, igazi magyaros vendégszeretetet. A falusi-tanyasi vendéglátásra épül a Komondor Tours vállalkozása Népi hagyományaink megismertetése és a méltatlanul háttérbe szorított paraszti turizmus újjáélesztése vezérelte Szetlik Ferenc tulajdonost, amikor a Kecskemét környéki Kunpusztán, az ősgyep szélén megvásárolt néhány sorsára hagyott, öreg parasztházat, tanyát, valamint Kerekegyháza közepén egy düledező nemesi kúriát. Másfél esztendei helyreállítási és bővítési munkálatok eredményeként most egymás után nyitják meg tanyáikat. A magyar puszta hangulatából, a tanyasi életből és étkezési szokásokból adnak ízelítőt a zömében külföldi turistáknak. Langó László egykori kerekegyházi földbirtokos kúriája ma csodálatosan rendbehozott és minden kényelemmel felszerelt vendégfogadóként üzemel. Bár az esős időjárás nem kedvezett a programnak, a szombati megnyitó rendezvény résztvevői (idegenforgalmi szakemberek és újságírók) meggyőződhettek arról is, hogy a Pongrácz- és a Gáspár-tanya épületegyüttesei nem mindennapi látványosságokat és gasztronómiai élvezeteket kínálnak. A vendég annyit fogyaszthat az ételekből, amennyit kíván: itt nincsenek kiporciózott adagok, s a programok résztvevői magukat szolgálhatják ki kemencéből, bográcsból, csapra vert boroshordókbó. Aki a mai tanyasi ember életére, munkájára kíváncsi, az a Vörösmarti-tanyán működő, eredeti kis magángazdaságot láthat. A környéken mód nyílik horgászatra, vadászatra, lovasprogramokra, a vendég talál úszómedencét is, és nincs akadálya tanfolyamok, továbbképzések megrendezésének sem.