Pesti Hírlap, 1992. március (1. évfolyam, 16-41. szám)

1992-03-02 / 16. szám

ÁRA: 8. 80 Ft 1 11R1 J FX/FOL­YAM 1 fi Q7AM1QQ9 MÁRP.II IQ­O UÉTK­A cseh és szlovák közt­iaszabad újság FŐSZERKESZTŐ: BENCSIK ANDRÁS 101 sor a türelem jegyében Vitányi Iván írása 5. oldal A kezdetek kezdete Ipartestületek múltja és jövője 6. oldal A KDNP elkötelezettsége Beszélgetés dr. Surján Lászlóval 8. oldal PH. Világtükör 10. oldal V____________________/ TIB-közgyűlés Befejeződött szombaton este a Történelmi Igazságtétel Bi­zottság katonai szekciójának­­ közgyűlése. A főváros ta­nácskozáson mintegy 600 résztvevő előtt többek között felszólalt: Váradi Gyula altá­bornagy, Hegedűs B. András a TIB általános alelnöke, Bo­ross Péter belügyminiszter, és Pongrátz Gergely, a Cor­­vin-köz egykori parancsno­ka. A közgyűlésen elhang­zott: a TIB nincs válságban, a különböző csoportok kö­zötti viták magva az, hogy sem az alapszabály, sem a ve­zetés nem volt demokrati­kus. A tagság sokszor csak utólag kapott felvilágosítást a különböző döntésekről. A katonai szekció tagjai meg­al­ázottan, sértve érzik ma­gukat, mert a vagyoni kár­pótlás megelőzte az erkölcsi rehabilitációt. A közgyűlés állásfoglalá­sában kijelenti: ragaszkod­nak a TIB küldetésének fenntartásához és kiteljesíté­séhez, valamint a demokrati­kus vezetéshez és létszám­­arányos képviselethez. Alkotmánybíróság — elévülési törvény Az Alkotmánybíróság a jövő hét elején befejezi az elévülé­si törvény előzetes alkotmá­nyossági vizsgálatát. A Zété­­nyi—Takács-féle törvényt a parlament tavaly ősszel fo­gadta el, de a köztársasági el­nök él törvényadta jogával és aláírása előtt alkotmányos­­sági aggályainak megfogal­mazásával az Alkotmánybí­rósághoz fordult. A testület hétfőn még apróbb finomításokat végez a határozattervezeten, majd várhatóan keddi teljes ülé­sén hirdeti ki döntését. (MTI) A BÉKEERŐK MÁRCIUS IDUSÁN ÉRKEZNEK Vinkovci állandó tűz alatt Mind komolyabb méreteket öltenek a fegyveres összecsa­pások Vinkovcinál. A zág­ábi rádió jelentése szerint a szerb szabadcsapatok állandóan provokálják a horvát hadsereg alakulatait Mirkovci irányá­ból több mint száz gránát hul­lott a városra. Dubrovniknél a szövetségi erők gyalogsági fegyverekből nyitottak tüzet a horvát állásokra. Gospic kör­nyékét is többször megsér­tették a tűzszünetet. Az ENSZ békefenntartó erők parancsnoka március 11­én vagy 9-én érkezik Jugo­szláviába— közölte John Wil­son ezredes, az ENSZ összekö­tőtisztjeinek vezetője. A láto­gatás célja a béketerv részlete­inek tisztázása, valamint az, hogy a szembenálló felek kö­zött megegyezést érjen el A parancsnokkal együtt har­minc szakértő is érkezik, akik az ENSZ b­ékemisszió pénzügyi, technikai, és egyéb feltételeit vizsgálják majd. A békefenntartó erők első el­őkészítő egységei várhatóan március idusán érkeznek, hogy megteremtsék a tartó­san ottmaradó egységek szá­mára a megfelelő feltétele­ket. Az európai békefenntartó erők képviselőie a hagyományos fehér ruhában rögzíti csillagos matricás videójára a háborút szigetváry zsolt CAVACO SILVA GAZDAG PROGRAMJA BUDAPESTEN Hazánk megfelelő kapu AZ EK ÉRDEKELT TÉRSÉGÜNK STABILITÁSÁBAN Jó hangulatú, őszinte megbeszélést folytatott szombat délelőtt Göncz Árpád köztársasági elnök a Budapesten tárgyaló Anibal Cavaco Silva portugál miniszterelnök­kel. Utóbbi azt követően tett tisztelgő látogatást az ál­lamfőnél, hogy a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét A két politikus találkozóján főként Európa jövőjével és politikai áramlataival összefüggő kérdéseket érintette. A köztársasági elnök kifejtet­te: Magyarország Nyugatra tart és "le kíván ott horgo­nyozni mindaddig, amíg a másik part vonzása nem vá­lik erőssé.” Szavait indokol­va rámutatott, hogy a volt Szovjetunió helyén , első­sorban a szláv országokból óhatatlanul kialakulhat egy Új nagyhatalom. Annak lété­vel pedig számolni kell. A találkozót követően Szabad György, az Ország­gyűlés elnöke fogadta Portu­gália miniszterelnökét. A megbeszélésen mindkét fél fontosnak ítélte a közvetlen parlamenti kapcsolatokat. Ennek egyik fontos állomása a visegrádi hármak parla­menti elnökeinek portugáliai meghívása, valamint a Dorn­bach Alajos al­elnök által ve­zetett hatpárti parlamenti küldöttség közeljövőben tör­ténő Lisszaboni látogatása A portugál és a magyar miniszterelnök ezután a Par­lamentben közös sajtókonfe­renciát tartott. “Portugália támogatja Magyarország azon szándékát, hogy mi­előbb az Európai Közösség teljes jogú tagja legyen” — jelentette ki Cavaco Silva, aki az EK soros elnöke. A po­litikus szerint Magyarország megfelelő kapu, hogy közve­títésével Portugália más kö­­zép-kelet-európai országok­kal is kapcsolatba kerüljön. Az EK soros elnökeként nyi­latkozva azt emelte ki, hogy a szervezet érdekelt a térség stabilizálásában, s a válsá­gok megoldásában számít Magyarország véleményére. A közösség júniusban Lissza­bonban tartja csúcstalálko­zóját, amelyen kiderül, mi­lyen feltételek mellett ke­rülhet szóba új tagok felvé­tele. 3. oldal JESZENSZKY ELNÖKÖLT BOLOGNÁBAN Közép-Európa felzárkóztatásáért Jeszenszky Géza külügymi­niszter szombaton Bologná­ban rövid, kötetlen megbe­szélést folytatott Gianni de Michelis olasz külügyminisz­terrel egy Közép-Európáról tartott tanácskozás szüneté­ben. Az eszmecserén általá­ban a térség időszaki problé­mái kerültek szóba, elsősor­ban a jugoszláviai helyzet, amelyet egybehangzóan úgy ítéltek meg, hogy az ENSZ- csapatok megjelenése pozitív irányba fordíthatja az esemé­nyek menetét, elősegítheti a politikai rendezést célzó tár­gyalások folytatását. A két külügyminiszter kö­zösen elnökölt a Közép-Eu­­rópáról tartott tanácskozá­son, amelyet az ASPEN Ins­titute nevű külpolitikai tár­saság rendezett politikusok, gazdasági vezetők, és politi­katudósok részvételével. Olyan ismert személyiségek mondták el véleményüket, mint Zbigniew Brzezinski amerikai politológus, Dimit­ry Rüpel szlovén külügymi­niszter és Cesare Romiti, a FIAT vezérigazgatója A ta­nácskozáson megfogalmazó­dott, hogy Olaszország kül­politikai orientációjának a közép-európai térség első­rendű fontosságra tett szert, s Itália jelen kíván lenni, igyekszik hozzájárulni a ré­gió felzárkóztatásá­hoz.(MTI) MAGYAR — ROMÁN TÁRGYALÁSOK Annus Antal Bukarestben Theodor Stolojan miniszter­­elnök szombaton a déli órák­ban fogadta Annus Antal al­tábornagyot, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát, aki hivatalos látogatásra érkezett Buka­restbe. Az államtitkárt szállí­tó katonai különgépen egy magyar szakértői küldöttség is Bukarestbe érkezett, ahol román kollegáikkal szimpó­ziumon vesz részt a “Nyitott Égbolt” témakörében. Theodor Stolojan és An­nus Antal megbeszéléseinek középpontjában a két ország és a két hadsereg kapcsolatai álltak. Mindkét részről hang­súlyozták ezen kapcsolatok fejlesztésének szükségessé­gét, a kölcsönös bizalom erő­sítésének és az együttműkö­dés bővítésének érdekében. A román miniszterelnöknél tett látogatása után Annus Antal a következő rövid nyi­latkozatot adta a sajtónak: a hivatalos látogatásra a két minisztérium és a hadsereg közötti korábbi megállapo­dásnak megfelelően került sor. A magyar miniszter meg­betegedett, ám az ügy fontos­ságára való tekintettel nem szerettük volna elhalasztani ezt az utat. Az államtitkár vasárnap este hazaérkezett Budapest­­re.(MTI) TOVÁBB TART A VÉRENGZÉS Az azeriek gyászolnak Aj­az Mutalibov azerbajdzsáni elnök sajtótitkára tegnap Moszkvában arról adott hírt, hogy örmény fegyveresek az­nap reggel háromórás tüzérsé­gi támadást intéztek a Hegyi- Karabah három azeriek lakta települése ellen A hírek sze­rint a támadásban legkeve­sebb hatan meghaltak, és har­minc ház rombadőlt Az elnöki sajtótitkár és az azeri belügy­miniszter is megerősítette azokat a korábbi információ­kat, melyek szerint Hodzsali város elfoglalásakor több mint ezer ember — zömmel asz­­szony és gyermek — esett az örmény támadás áldozatául. Mutalibov elnök háromna­pos nemzeti gyászt rendelt el a Hodzsalit ért örmény táma­dás áldozatainak emlékére. A jelentések ugyanakkor ismét azt tartalmazták, hogy a Független Államok Közössé­gének hadserege az örmények oldalán beavatkozott a har­cokba. Valerij Manyilov, az ál­lamközösségi haderők szóvi­vője ugyanakkor elmondta, hogy a lehető legrövidebb időn belül kivonják a Karabah köz­pontjában állomásozó lövé­szezredet Hankendiből (Sztyepanakert), azonban nem közölte a csapatkivonás határidejét. Cím: 1137 Budapest Pozsonyi út 49. Tel.:149-5416.149-5092. Telefax: 149-0008. inUtitadh Használt ,új nyugati típusú tipi­­s NYERGES VONTATÓK ÉS HÁROMTENGELYES FÉLPÓTKOCSIK kedvezményes áron az pótkocsibérlet

Next