Pesti Hírlap, 1992. május (1. évfolyam, 67-91. szám)

1992-05-08 / 72. szám

­ GÖNCZ-INTERJÚ A DIE PRESS­ÉBEN A keserű kijózanodás országa Magyarországon a könnyű rendszerváltás reménye szertefoszlott, s ez csalódást és kijózanodást okozott. Az emberek ugyanakkor arra is rájöttek, hogy sorsuk javu­lását nem várhatják felülről, hanem maguknak kell érte valamit tenniük — mondta a Die Presse kérdéseire vá­laszolva Göncz Árpád köztársasági elnök. MTI: A tekintélyes bécsi lap tegnapi számában megjelent beszélgetésben a magyar ál­lamfő cáfolta azt az állítást, miszerint Magyarországon közöny tapasztalható a poli­tika iránt. Csalódottság van, de nin­csen káosz és nincsen apátia. Sőt, az emberek hihetetlen energiával keresik, mit lehet és kell tenni az új körülmé­nyek között — fűzte hozzá Göncz Árpád. Antall­­József­hez fűződő kapcsolatáról, illet­ve az elévülés felfüggesztésé­vel kapcsolatban eltérő néze­teikről egyebek között el­mondta: véleménye szerint jobb, ha az elmúlt évtizedek néhány bűnöse büntetlenül marad, mintha a jogrendszer pilléreit aláássuk Ami elévült, az a múlté és a történészekre háruló feladat Ő maga sze­mély szerint inkább arra tö­rekszik, hogy a kommunista időszakban történt jogtalansá­gok Magyarországon soha töb­bé ne ismétlődhessenek meg. Mint mondta, azért for­mál ilyen határozott véle­ményt, mert hiszen maga is börtönben ült. Antall József­fel valóban nem találkozik túl sűrűn — tette hozzá —, de amikor csak meg kell be­szélni valamit, telefonon megteszik azt. Göncz Árpád kizártnak tartja, hogy Ma­gyarországon szélsőséges irányzat kerüljön hatalom­ra. Szólt arról, hogy nézete szerint mindig koalíció fog kormányozni, s nem feltét­lenül jelent majd minden választás változást is. A magyarok pragmatizmu­sára példának hozta fel a Fi­desz népszerűségét, hangoz­tatva, hogy a fiatal demokra­ták nem a huszadik, hanem a huszonegyedik századba te­kintenek. Más kérdésekre vá­laszolva az államfő megerősí­tette Magyarország elkötele­zettségét az Ausztria iránti jó­szomszédság mellett és el­mondta: ausztriai meghívá­sokkal rendelkezik, amelyek­nek inkább előbb, mint utóbb eleget tesz. 1. (151.) ÉVFOLYAM 72. SZÁM 1992. MÁJUS 8., PÉNTEK Pesti­ Hírlap FRONTÁLIS TÁMADÁS KÁDÁR BÉLA ELLEN Kampányzáró nagygyűlés DANT­ LÁSZLÓ Mint az várható volt, a május 10-i, vasárnapi, időközi kép­viselő-választás előtti héten Békéscsabán felforrósodott a levegő. Az még csak hagyján (megszoktuk már), hogy a pártok aktivistái letépik az ellenlábasok plakátjait vagy különféle, a jelöltre nézve nem éppen hízelgő felirato­kat ragasztanak rájuk. Az igazi politikai bomba tegnap délután, az Egri boro­zóban robbant, ahová a nyolc közül hat képviselőjelölt saj­tótájékoztatóra invitálta az újságírókat. Dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva (SZDSZ), dr. Prokop Ottó (Fidesz), Bánhegyi József (MSZMP), Hideg Gábor (MSZP), Czibu­­la Zoltán és Bálint József független jelöltek — dr. Fu­­taki Géza SZDSZ-es ország­gyűlési képviselő kezdemé­nyezésére — ugyanis nyilat­kozatot juttattak el a helyi választási bizottsághoz. Kér­ték, vizsgálja ki a bizottság, hogy a Magyar Demokrata Fórum békéscsabai szerveze­te dr. Kádár Béla MDF-j­elölt kampánya során, fizetett hir­detés formájában miképpen jelentethetett meg a Békés Megyei Hírlapban és a városi hetilapban a választópolgá­rok megtévesztésére alkal­mas információkat. Mint ki­derítették, a legnagyobb kor­mánypárt a három nagy és a baptista egyház nevében szólt a hívekhez, valamint a külgazdasági miniszter tá­mogatójaként tüntette fel a Vállalkozók Országos Szö­vetségét. Dr. Kerekes Attila, az MDF helyi elnöke minde­nesetre cáfolta az állítást. Este hét órakor aztán vá­laszthattak a csabaiak: dr. Kádár Bélának, avagy dr. Tölgyessy Péternek, a Szabad Demokraták Szövetsége el­nökének beszédét hallgas­sák-e meg a két legnagyobb párt egy időben, de más hely­színen rendezett, kampány­záró nagygyűlésén. Csütörtökön hatáskör hiánya miatt a békéscsabai választási bizottság tíz igen és egy nem szavazatarányban elutasította a hat országgyűlési képviselő­­jelölt beadványát, amelyben Bálint József (független), Bán­hegyi József (MSZMP), Czibu­­la Zoltán (független), Hideg Gábor (MSZ), Prokop Ottó (Fi­desz) és Sarkadiné Lukovics Éva (SZDSZ) a választási tör­vény megsértésével vádolta a Kádár Béla (MDF) kampá­nyát szervező helyi MDF-szer­­vezetet. A döntés ellen három napon belül a Békés megyei Bírósághoz lehet jogorvosla­tért fordulni. HÁROM—TIZENNYOLC SZÁZALÉK Differenciált nyugdíjemelés MTI: Már júliusban 3-18 szá­zalékos, január 1-ig vissza­menőleges nyugdíjemelésben részesülhetnek az 1988-ban, vagy előtte nyugdíjba vonu­lók, ha a kormánydöntést kö­vetően június 5-ig a Parla­ment is jóváhagyja a kom­penzációt. Az egyes nyugdíjemelése­ket a nyugdíjba vonulás ideje és a szolgálati idő szerint dif­ferenciáltan határozzák meg. Az Érdekegyeztető Tanács szakbizottsága egyetér­tésével a Népjóléti Miniszté­rium ilyen mértékű emelésre tesz javaslatot a kormány­nak. Összességében 1 millió 650 ezer nyugdíjas számíthat átlagosan 560 forintos nyug­díjemelésre, az emelés mini­muma viszont 200 forint. Er­re a differenciált emelésre 10,1 milliárd forint áll ren­delkezésre. A dolgozói körben várha­tó 19,5 százalékos nettó át­lagkereset emelkedést ezen felül az éves kétszeri nyugdíj­­emelés követi. A januári 13 százalékos nyugdíjemelés 33,5, a szeptemberi 6,5 szá­zalékos 6,7 milliárd forintot igényel. Ez az összességében 19,5 százalék, éves átlagban számítva viszont 15,4 száza­léknak felel meg. Éves átlagban a differenci­ált emelésre fordítható 10,1 milliárd forinttal együtt érhe­tő el a 19,5 százalékos érték. Új nagykövetek hazánkban MTI• Négy Új, Budapestre akkreditált nagykövetet fo­gadott csütörtökön délelőtt, a Parlament Nándorfehérvá­ri Termében Göncz Árpád köztársasági elnök. Ez alka­lommal adta át az államfő­nek a megbízólevelét Csen Csi Liu, a Kínai Népköztár­saság, dr. Pelayo Diaz Mugu­­erra, az Uruguayi Keleti Köz­társaság, dr. Aleks­ander Sole, a Horvát Köztársaság és Carlos Alberto Vargas So­lis, Costa Rica Köztársaság rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete. Német vendég Szabad György, az Ország­­gyűlés elnöke tegnap fogadta a hazánkban tartózkodó Walter Odeskyt, a Német Szövetségi Köztársaság Leg­felsőbb Bíróságának elnökét és kíséretét. A Házelnök tájé­koztatta a vendégeket a sza­badon választott magyar Parlament törvényhozói te­vékenységéről, a jogállami­ság kereteinek megteremté­séről, illetve helyreállításá­ról. Walter Odesky érdeklődé­sére az Országgyűlés elnöke ismertette a Parlament ösz­­szetételét, a képviselők ko­rábbi foglalkozása, kora és neme szerint. A megbeszélé­sen részt vett Solt Pál, a Ma­gyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke. Öngyilkosság vagy baleset? V. P. G. Szerdán délután az Erzsébet kórház — a volt Korányi — baleseti belgyógyászati osz­tályára szállították a Duna­­gate botrány kirobbantóját, Végvári József nyugalmazott őrnagyot. Bár az első híradá­sok öngyilkossági kísérletről szóltak, amit dr. Lázár Imre osztályvezető főorvos nem erősített meg. — Az öngyilkosság csak az egyik alternatíva — mondta tegnap reggel a sajtó infor­mációéhsége és az orvosi ti­toktartás korlátai között őr­lődő orvos. — A háztartási baleset lehetőségét sem tu­dom kizárni. Délután ismét hívtuk a kórházat. — A beteget most vitték különböző neuropszichiát­­riai vizsgálatokra. Az általá­nos állapotáról annyit el­mondhatok, a körül­mények­­hez képest jól van. Állapota nem súlyos — mondta a főor­vos. A BRFK Végvári József ügyében nem indított vizsgá­latot. í Átgondolt bővítést MTI) Az Európa Tanács tagjai egyetértenek abban, hogy az európai átalakulások nyomán tovább kell bővíteni a testüle­tet, de míg a miniszteri bizott­ság ezzel kapcsolatos csütörtö­ki vitájában egyes résztvevők a létszám mielőbbi ki­teljesítését sürgették, mások, mint Ma­gyarország is, arra figyelmez­tettek, hogy ez nem mehet azoknak a követelményeknek a rovására, amelyeket a testü­let mindig is érvényesített az új tagok felvételénél — mondta tegnap Strasbourgban a szervezet ülése után Je­szenszky Géza külügyminisz­ter. A magyar diplomácia irá­nyítója közölte: a három balti állammal már megindult a csatlakozási folyamat, hason­lóképpen, bár óvatosabban fog­laltak állást Ukrajna és Fehér­oroszország igényével kap­csolatban is. VARADINUM ÜNNEPSÉG TÓTH LÁSZLÓ LEVENTE Az ünnepség két jelentős év­fordulóhoz kötődik. Szent László királyunkat 800 esz­tendeje avatták szentté, Nagyvárad pedig 300 éve sza­badult fel a török elnyomás alól. „Ez a két évforduló azonban csak ürügy az ün­nepre, ami nemcsak a múlt felidézése, hanem egyúttal kísérlet is. Tudatosítani kell ugyanis a váró diákban azt, hogy büszkék lehetnek a vá­rosukra. De meg kell talál­nunk a fejlődés lehetőségeit a jövő szempontjából is. Ehhez nyújthatnak segítséget az ünnepség keretében szerve­zett szimpóziumok. Ilyen például a polgármesteri hiva­tal rendezésében tartandó Nagyvárad a harmadik évez­red küszöbén című, ami a Szakszervezetek Művelődési Házában május 12-én 17 óra­kor kezdődik. Lesz még egy nemzetközi történelmi szim­pózium a Városházán is, ahol május 16-án 9 órától a buda­pesti, bukaresti, kolozsvári, debreceni és nagyváradi tu­dományos élet képviselői tar­tanak előadásokat” — hívo­gatta az érdeklődőket Szilá­gyi Aladár, a szervező bizott­ság titkára, a Királyhágó­­melléki Református Egyház­­kerület főgondnoka. A rendezvény előkészíté­sében egyébként nemcsak a református, hanem a római katolikus egyház, valamint az RMDSZ is aktív részt vál­lalt. A város polgármestere személyesen tárgyalta meg a szervezőkkel az események lebonyolításának részleteit. A rendőrség ígéretet tett a békesség biztosítására. Az ünneplésre készülőket ne ri­assza hát meg a helyi sajtó szélsőséges megnyilvánulá­soktól sem tartózkodó hang­vétele! Az események jelentős ré­sze a város templomaiban lesz, de nem maradhatnak ki a közös örömből a képzőmű­vészek sem. A nagyváradi múzeumokban két kiállítá­son hét ország több mint száz művésze mutathatja be munkáit. A váradi színház­ban egyik este Háy Gyula Mohács című drámáját fog­ják játszani, a Bazilikában megrendezendő kórus- és or­gonaversenyeken kívül pedig még a kolozsvári opera éne­kesei is tartanak majd előa­dást. A Varadinum Alapítvány számlaszáma­­ 100601, a debreceni Hajdú-Bihar me­gyei OTP-nél várják az ün­nepséggel, valamint Nagyvá­rad építészeti értékeinek megőrzésével kapcsolatos adományokat. Lapunk megtudta azt is, hogy segélyszállítmányokat, könyveket már lehet küldeni, illetve vinni Romániába. Eh­hez azonban beviteli enge­dély szükséges, amit a buda­pesti román nagykövetségen kaphat meg a kérelmező. Természetesen csak akkor, ha birtokában van a szállít­mányt Romániába fogadó személy vagy szervezet szá­mára kiállított úgynevezett befogadó nyilatkozat. Erdélyi előzetes IVA jövő héten végre Nagyvárad értékei is az egyetemes magyar értékek részévé válnak. A tervezett ünnepségso­rozaton bárki részt vehet. Mi, a kisebbségben, hisszük azt, hogy a szétszóródott magyarságot ez az esemény is egymás felé fordítja majd” — nyilatkozott az ünnepség szervezői nevében Veres Kovács Attila főtanácsos, nagyváradi református püspökhelyettes a Nagyvára­don 1992. május 10—17-e között megrendezésre kerülő Varadinum előzetes sajtótájékoztatóján. BESZÉLGETÉS A SZLOVÉN PARLAMENT ELNÖKÉVEL Drágán szerzett tapasztalatok Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének meghí­vására kétnapos látogatásra Budapestre érkezett France Bucar, a Szlovén Köztársaság parlamentjének elnöke és kísérete. Ebből az alkalomból interjút kértünk a politi­kustól, s elsősorban arról kérdeztük, miként látja hazája jelenlegi helyzetét. FEKETE PÉTER — Elnök úr, hogyan ítéli meg a balkáni háború alakulását, mikorra várható a helyzet normal­izálódása ? — Komoly változást csak akkor remélhetünk, ha a Nyugat és az Egyesült Álla­mok megváltoztatja néző­pontját. Szembesülni kell a valósággal: Jugoszlávia meg­szűnt. Ezt tudomásul kell venni, másrészt nyomást kell gyakorolni Szerbiára, hogy úgy viselkedjen, ahogy civili­zált országhoz illik­, tartsa magát a nemzetközi joghoz és gyakorlathoz. Névlegesen ugyanazt hangoztatják, va­gyis európai normák szerint kívánnak működni, a gyakor­latban azonban éppen az el­lenkezőjét tapasztaljuk. — A volt Jugoszlávia köz­társaságai közül jelenleg az önálló Szlovéniában a legren­dezettebb a helyzet. Hatással tudnak-e lenni a többi köztár­saságra? — Sajnos, nincs módunk a hathatós rendezés elősegíté­sére a többi köztársaságban. Amit, megtehetünk, az az, hogy befogadjuk a bosznia­­hercegovinai menekülteket. Ezt nemzetközi kötelezettsé­günknek is tartjuk. Ám ha megszűnnek a harcok, ké­szek vagyunk mindenkivel együttműködni. Most az ese­ményekre csak csekély mér­tékben tudunk hatni. Vala­miféle együttműködés már megindult Horvátországgal, a többiekkel azonban a hábo­rú miatt ez lehetetlen. Ter­mészetesen a nemzetközi fó­rumokon keresztül próbá­lunk nyomást gyakorolni a hadban álló felekre, ott el­mondhatjuk a véleményün­ket, s talán értenek is belőle. — Szlovéniára milyen ha­tással van a környezetében el­őállt háborús helyzet? — Remélem, hogy a régi, jó kapcsolataink a háború be­fejezése után helyreállnak. Sajnos nagyon drágán sze­reztük meg az önállóságot, elveszítettük azt a piacot, amelyen a szlovén áruk dön­tő többségét eladtuk. Gazda­ságunk nehézségekkel küzd, de azért már beindultak bi­zonyos együttműködési fo­lyamatok Horvátországgal. Persze jól tudjuk, hogy új pi­acokat is keresnünk kell Nyugaton. Ha ezt nem tesz­­szük meg, számolnunk kell azzal, hogy egész gazdasá­gunk csődöt mond. — Mi a véleménye Koszo­vó és a Vajdaság Szerbiához csatolásáról? — Ebben a kérdésben mindig is világos volt az ál­láspontunk. A kisebbségek jogait elvitathatatlannak tar­tom, és őket egy államközös­ség alkotórészének tekintem. Szerbia törekvéseivel nem tudok egyetérteni, és elíté­lem a szerb vezetés magatar­tását. A kérdést nem civili­zál­tan, európai módon keze­lik. Í1 KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Kupa Mihály kezében a kötelező biztosítás folytatás az 1 .oldalról A kormány mai ülésén módo­sította a kötelező gépjármű­felelősségbiztosításról szóló rendeletét — mondta László Balázs szóvivő. Ennek értelmében ezen­túl a kötelező biztosítás díját a pénzügyminiszter szabá­lyozza. A biztosítók kötele­sek a befolyt összegekből tar­talékalapot létesíteni, s az év végi mérlegszámítást követő­en, ha a nyereségük megha­ladja a 3 százalékos reális mértéket, vissza kell téríte­niük a biztosítások egy ré­szét. A kabinet 60 millió forin­tot adott a költségvetés álta­lános tartalékából a Magya­rok II. Világkongresszusa idei, budapesti megrendezé­sére. 18 forinttal támogatja a 301-es parcella nemzeti em­lékhellyé alakítását. A miniszterek megtár­gyalták és elfogadták, hogy ezentúl május 21-én, Buda­vár 1849-es visszavételének emléknapja lesz a Magyar Honvédelem Napja. A kormány javasolja az Országgyűlésnek a 74-es de­vizatörvény korrekcióját, hogy ez év derekára már a kereskedelmi bankok is be­szállhassanak a hazai deviza­­forgalomba. Továbbá úgy döntött, hogy vasárnapi, rendkívüli ülésén megvitatja az elkövetkezendő két év gazdaságpolitikai stratégiá­ját. KÖZÉLET 3 Törvénysértések a VI. kerületben MTI: A VI. kerület önkor­mányzatának képviselőtes­tülete sorozatosan hoz az ál­lampolgárokat hátrányos érintő, illetve a testület tevé­kenységére vonatkozó tör­vénysértő rendelkezéseket, amelyek hatásai már az ön­­kormányzat működőképessé­gét is veszélyeztetik. Szent­­györgyvölgyi Péter címzetes államtitkár, a főváros köztár­sasági megbízottja a napok­ban levélben hívta fel a kerü­leti képviselők figyelmét: május 15-ig orvosolják az ál­tala észlelt hibákat. Az államtitkár egyidejű­leg kezdeményezte azt is, hogy a polgármester rendkí­vüli testületi ülést hívjon össze május 29-ére, ahol a testület újratárgyalhatja a törvénysértések ügyét.

Next