Pesti Hírlap, 1993. június (2. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-11 / 134. szám

14 HÍREK * KRÓNIKA — Portugália nemzeti ün­nepe alkalmából Göncz Ár­pád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Je­szenszky Géza külügyminisz­ter táviratban üdvözölte Ma­rio Soares köztársasági elnö­köt, Cavaco Silva miniszterel­nököt, illetve Durao Barroso külügyminisztert. — Az idei Kazinczy-díjat Kovács Ferencné Ónodi Irén, a miskolci Herman Ottó Gim­názium magyar szakos taná­ra, Molnár Ildikó, az ELTE BTK Fonetikai tanszékének adjunktusa és Szőcsné Antal Irén, a szentistváni általános iskola magyar szakos tanára érdemelte ki. — Az esztergomi híd újjá­építésének előmozdítására jú­nius 14-én hangversenyt ren­dez Budapesten a Zeneaka­démián a Magyar—Szlovák Fórum, az Állami Hangver­senyzenekar Alapítvány és a Nemzeti Filharmónia. Göncz Árpád mond ünnepi beszé­det, Esztergom és Párkány polgármestere szól a két vá­rost egykor összekötő dunai híd újjáépítésének jelentősé­géről. — Horgásztóval lepte meg az oroszlányi gyerekeket és if­jakat a város önkormányzata. A település egyik tavára ugyanis annak korábbi bérlő­je, az Oroszlányi Horgász Egyesület a továbbiakban már nem tartott igényt. — Nemzetközi katonasza­­kács-versenyt rendeznek jú­nius 18-án és 19-én Budapes­ten, a Hűvösvölgyi úti lakta­nyában. 12 ország, közte hét NATO-tagállam nevezett. A zsűritagok között helyet kap­nak az Atrium Hyatt és a Hil­ton szálló főszakácsai, illetve NATO-szakértők is. — Bezárta kapuját a Nem­zetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep Nyíregyháza-Sóstógyógyfür­dőn. A táborban hat héten át dolgozó kanadai, litván, ma­gyar és román művészek leg­szebb alkotásaiból csütörtö­kön kiállítás nyílt a nyíregy­házi Városi Galériában. — A Századvég Politikai Iskola 44 végzett hallgatójá­nak Sólyom László, az Alkot­mánybíróság elnöke adta át diplomáját csütörtökön. — Nyitott gerincű gyere­keknek avattak gyógytorna­termet Pécsett. Négy évvel ezelőtt ötszáz intézmény és magánszemély adományaiból hívták életre az ilyen betegek gyógyítási többletköltségei­nek fedezésére a Visszatérés Társadalmi Alapítványt. Meg­vásárolták a gyógyításhoz szükséges nagy értékű készü­lékeket, s az alapítvány anyagi támogatásával jött létre a 20 millió forintos beruházással kialakított gyógytornaterem is. — A Demokrácia Kutatá­sok Magyar Központja Ala­pítvány megjelentette a Ma­gyarország Politikai Évköny­ve legújabb, ötödik kötetét. — Tartuban, az észt szel­lemi élet egyik központjában szerdán magyar napot tartot­tak. A tartui egyetem finn­ugor nyelvek tanszéke és a helsinki magyar nagykövet­ség közös rendezvényén mintegy kétszázan vettek részt, amely során megalakult az egyetemi oktatókból, tudo­mányos kutatókból álló Észt Hungarológiai Bizottság.­­ Spekuláció vezethetett a kárpótlási jegyek múlt heti zuhanására, mert meredeken emelkedett az árfolyamuk a Budapesti Értéktőzsdén és tegnapra elérte a 610 forin­tot. Ezzel együtt a napi forgó- BARNABÁS Boldog névnapot! som is jelentősen emelkedett, s meghaladta a 40 millió fo­rintot is. A Békés megye színháza az új, 1993/94-es évadban két darabot játszik majd a gyer­mekeknek. A Jancsi és Juliska című, klasszikus Grimm-me­­sének Szilágyi Dezső és Hajdú Sándor által készített zenés színpadi változata mellett Csukás István és Bergendy István: Bőrönd Ödön című zenés művét élvezhetik a kö­vetkező évadban a legkisebb színházbarátok.­­ A pesti Expo-telkekből, a tender alapján az úgyneve­zett folyóparti központ egyik beépítője a MOL Rt. lesz, amely a 11. számú telekre nyújtott be ajánlatot, míg a másik az Építőipari Vállala­tok Országos Szövetsége, amely az 1. számú telken kí­vánja megvalósítani elképze­lését. — Fogadjátok el egymást mottóval, 55 istentisztelettel, több mint százezer részvevő­vel Münchenben megnyílt a német evangélikusok 25. ta­lálkozója. Ez az első találkozó, amelyet a nyugat- és keletné­met protestánsok a berlini fal megszűnése óta együtt készí­tettek elő. A vasárnapig tartó találkozón körülbelül 2500 rendezvény lesz. Magyaror­szágról húszfős küldöttség vesz részt. — Wolfgang Bötsch né­met postaügyi és távközlési miniszter tegnap kétnapos munkalátogatásra Budapest­re érkezett. — A Néprajzi Múzeum ma déltől és holnap egész nap technikai okok miatt zárva tart.­­ Továbbra is érvényben van a tilalom az Európai Kö­zösség piacain a magyar ser­tésexportra, és legfeljebb 10 nap múlva derülhet ki, hogy részlegesen feloldják-e. Leg­korábban ugyanis 10 nap múlva véglegesítheti az EK il­letékes bizottsága azt a javas­latot, miszerint Szabolcs-Szat­­már-Bereg, Hajdú-Bihar, va­lamint Békés megye kivételé­vel Magyarország többi részé­ből lehetővé válna az élő ser­tés és sertéskészítmények kö­zösségi eladása. Veszélyes kölcsönkérő Három gyerekét otthagyva, három hónapja járja az orszá­got a képünkön látható, 35 éves Racskó Gyuláné. Az egri asszony jónevű építész-stati­kus férje rokonait és ismerő­seit látogatja, akiktől nagy összegű kölcsönöket kér. Szállodákban éjszakázik, ahonnan­­ rendszerint fizetés nélkül távozik. Az okozott kár már meghaladja a 200 ezer forintot. Aki felismerné, az egri rendőrkapitányságot értesítse a 36-412-555-ös te­lefonszámon, avagy hívja a 07- et. Pestis Hirlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 134. SZÁM 1993. JÚNIUS 11., PÉNTEK AZ HIV ÉS A DUNA IV HI­VC I A 1­7 1­­5.40 FALUTÉVÉ 18.55 Keresztény életkérdések 15.35 Cigánykerék 22.50 Nekem legyen mondval II I 6.00 A REGGEL 19.00 „Földiekkel játszó égi 16.07 Titokzatos aranyvárosok! Lugosi Viktória talk-showja V X 8.30 Közjáték tünemény” Bajor Gizi Belga—francia—japán 8.35 Napközi emlékműsor rajzfilmsorozat (1 .rész) 18.30 Mesesarok 9.00 Szomszédok (ism.) 20.00 HÍRADÓ 16.34 Pop-rock fehéren-feketén 18.45 Hírek 9.50 Lottósorsolás 20.30 Telesport 17.10 Nagylátószög V'' rPJ 16.10 Kapásjelző 10.00 Dallas, Amerikai 20.40 Dallas 18.00 Híradó 16.20 Maja, a filmsorozat (129.rész) 21.35 PANORÁMA 18.10 Regionális híradó méhecske 10.50 Játék 22.40 Wim Wenders sorozat: 18.30 Produkció 16.45 A szerelem nem szégyen 11.05 Sorstársak Villanás a víz felett. 19.00 Orbán Balázs nyomában 18.05 Elindultam szép 12.05 Képújság Német-svéd játékfilm Háromszék hazámból 16.00 DÉLUTÁNI EGYENLEG 0.05 Improvíziós Deseő Csaba 19.50 ATV2 Kabarészínháza be-18.35 Mesesarok — Mondák 16.10 Évgyűrűk és barátai mutatja: Forog az idegen 18.45 Hírek 16.40 Hatalom és szenvedély. 0.35 Híradó 20.45 Animációs Filmfesztivál 19.00 Közép-Európai Magazin Ausztrál filmsor. (168/5.) 0.45 BBC-Híradó 21.15 Tipplista 19.45 Premier Plan 17.00 Képújság 21.25 Operettböngésző: Vár a 20.00 Egy őrült éjszaka 17.10 Pingu.Múmim. ------«N 6-°°— cirkuszporond! magyar filmszatíra Rajzfilmek­ 1­9.00 NAP-KELTE 22.00 ESTI EGYENLEG 21.10 Üvöltés 17.45 Pénzvilág 15.05 Alpok—Du­ 22.25 Napzárta előtt 22.00 Évforduló 18.00 ABLAK­Ka—Adria 22.45 Nézze meg az ember 22.05 Hírösszefoglaló Szombat reggel ismét a TV1-en A tartalomból: A faludoktor tanácsai — Tornázzunk együtt a víz alatt — Állat­egészségügyi tanácsok — Az amerikai mezőgazdasági „segély” program — Lottószámok — Árak és akciók a ka­kashálózatból — Villő-köszöntő. 6.30 és 8.15 között: — Lesz Volt! — Önként lelép az államtitkár, vendégünk: Bogdán Tibor — A naplót Körösi P. József írja — Vakáció gyere­keknek, színészeknek, avagy ki kapja a Vándor Pufi díjat, vendégünk Kerényi Imre — A Toldiban a Tilos — Az in­gyenzene első napja — Akar-e life-gu­­ard lenni? — Csak vágyakkal, szár­nyak nélkül — Miért jut kevesebb pénz a gyógyfürdői gyógykeze­lésre? — Windischgraets Katalin koktél partyja — Gergely Ró­bert főszerepet kapott a Vidám Szín­padon — Miért foglalkozik limuzinok­kal a FIDESZ? — A vakáció veszélyei a gyerekekre — Nyári betegségek — A FAMILIA-ikrek önmagukról — Ismét irtják a bálnákat? A FŐVÁROSI MOZIK MAI MŰSORA APOLLÓ: Hanta — Palinta (mb.fr.) 4.6.8. ALKOTÁS: Kikaparod, megka­pod (mb.am.) 10. Mindent bele (mb.ol.) 12. Az ördög jobb és bal keze 2. (mb.ol.) 2. Cristopher Lambert: Fortress (mb.am.)** 4. Nincs kiút (am.)* 6. A ta­nú teste (am.-ném.)*** 8. Egyenesen át (mb.am.)* éjjel 10. ALKOTMÁNY: The Wanderers (am.)* 4,6,8. ÁTRIUM: The Wanderers (am.)* 1l,l,n4,6,8. BAR­TÓK: Bambi (mb.am.rajzf.) 10,12,2. Hanta — Palinta (mb.fr.) 4,6,8. Dupla O kölyök (mb.am.)* éjjel 10. BÁSTYA Dupla O kölyök (mb.am.)* 10,12,2. A kéz, amely a bölcsőt ringatja (am.)* 4,6,8. Hiába futsz (am.)* éjjel 10. BRO­ADWAY: Bambi (mb.am.rajzf.) 14,5. A kéz, amely a bölcsőt ringatja (am.)* 17,19. CORVIN: Dupla­­ kölyök (mb.am.)* 4,6,8. CSOKONAI: Hiába futsz (am.)* BJ51719. DUNA Hiába futsz (am.)* 11,2,4,6,8. The Wanderers (am.)* éjjel 10. ÉVA Úszó erőd (am)** 4,6. Több mint testőr (am.)* 8. FLÓRI­ÁN: Hiába futsz (am.)* 4,6,8. A b­éz, amely a bölcsőt ringatja (am.)* éjjel 10. FÓRUM: Hiába futsz (am.)* 4,6,8. GORKIJ: Kőbunkó (am.) 4. Mondvacsi­nált hős (am.)* 6. Több mint testőr (am.)* 8. Holt­pont (am.) éjjel 10. HORI­ZONT: Bambi (mb.am.rajzf.) 10/12,143,4. Facérok (am.)* 6,8,10. HUNYADI: Dupla O kölyök (mb.am.)* 4,6,8. Hanta — Palinta (mb.fr.) éjjel n­l. KOSSUTH: Terem 1.: Dupla O kölyök (mb.am.)* 10,12,2,4,6,8,10. Terem 2.: Fenegyerekek (mb.am.)* fil.nl.2,14,16,18,9. Hullajó (am.)*** éjjel 11 1. KŐBÁNYA Hanta — Palinta (mb.fr.) 4,6,8. Dupla­­ kölyök (mb.am.)* éjjel 10. L’AMOUR: Brazíliai csábítások (am.szexf.)*** Francia gyűj­temény (szexf.)*** Előadások: felváltva, folyamatosan reggel 9-től, utolsó előadás kezdete este 9. LUX: Hiába futsz (am.)* 4,6,8,10. METRO: The Wanderers (am.)* 1­­,n214,h6,8. A kéz, amely a böl­csőt ringatja (am.)* éjjel 10. Kamarate­rem: Szarvasvadász I-II. (am.)** 112. Hajlakk (am.) 3. Legyek ura (am)* 5. Boys (mb.belga)*** 7. Roncsfilm (magy.)* 9. OLIMPIA Facérok (am.)* 4,6,8. Hanta — Palinta (mb.fr.) éjjel 10. PUSKIN: Arizonai álmodozók (am.)* 1­­,316,8,nl 1. SPORT: Dupla­­ kölyök (mb.am.)* 4,6,8. OKÉ SZTRÁDA AU­TÓSMOZI: Hiába futsz (am.)* nl0. TI­SZA GALAKTIKA KLUB MOZI: Doub­­le Future: Leszámolás Kis-Tokióban (am.)* 10. Mint a tűz (am.)* 12. Mutáns­vadász (am.) 13,4,15,7,19. A tanú teste (am.-ném.)*** éjjel 10. UGOCSA: A kéz, amely a bölcsőt ringatja (am.)* 4,6,8. URÁNIA: Hanta — Palinta (mb.fr.) 11,1,3,5,7,9. A kéz, amely a bölcsőt rin­gatja (am.)* éjjel 11. VILÁG: Szabad préda (am.)* 5. Fehér sivatag (am.)* 7. AZ ART-HÁLÓZAT MŰSORA: BEM: Sose halunk meg (magy.)* 4. Mondvacsinált hős (am.)* f6. Drakula (am.)** f8. A tanú teste (am.-ném.)*** éj­jel 10. BLUE BOX MOZIKLUB: Meteo (magy.) 4. Vonat út (BBS) 6. Kék bár­sony (am.)** f9. Blue Box Kertmozi: Egészséges erotika (magy.) 9. EURÓPA A szerető (fr.- ang.)*** 12. éjjel 10.1984 (ang.)* 4. Szoba kilátással (ang.) n7. Sose halunk meg (magy.)* f9. Kamaraterem: A játékos (am.)* f2. Férjek és feleségek (am.)* f4. Thelma és Louise (am.)** n6. Nikita (mb.fr.)** 8. Delicatessen (mb.fr.)** éjjel n­l. GRAFFITI: Brup­­haha Movie 1993. június 10-19. Angol filmek és videók — 11 órától 1/2 1-ig. Beszélgetés az alkotókkal — 3 órától 1/2 5-ig; Su­ndi performance (GB) — este 8-tól 9-ig. HUNNIA Sose halunk meg (magy.) 4,8,10. Nyomkereső (magy.) 6. Caffé Hunnia: Gyalog-galopp (ang.) éj­jel 11 1. MŰVÉSZ: Chaplin terem: Arizo­nai álmodozók (E.Kusturica) 548. Tar­­kovszkij terem: Atlantis (L.Besson) 15. Orlando (Sally Porter) 6,8. Bódy terem: Zoo (7 meg két nulla) (P.Greenaway) h6. Rosencrantz és Guildenstein halott (T.Stoppard) h8. Huszárik terem: A sza­kács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (P.Greenaway) 14. A levesben (fr.am.) 6. Love (V.Todorovszkij) 8. ÖRÖKMOZ­GÓ: A múlt édes játéka (J.Hertz) f5. A főszereplő (R.Hauff) 17. Aranypolgár (O.Welles) f9. J­ulás (T.Kalin) éjjel­­i 1. SZINDBÁD: Latinovits terem: Nászin­duló (magy.) 4. Minden reggel (fr.) 6. Howards End — Szellem a házban (am.)* 8. Dajka terem: Leningrádi cow­boys menni Amerika (finn) f5. Asszo­nyok a teljes idegösszeomlás szélén (sp.) 17. Barátnőm halága (fr.) 19. TABÁN: Lepkevadászat (fr.) 6. Az amerikai biro­dalom hanyatlása (kan.)*** 8. TOLDI: Átalakítás miatt zárva! Nyitás szeptember végén! VÖRÖSMARTY: Facérok (am.)* 4,6,8. Életiben maradtak (Alive) (am.)* Premier előtt! éjjel 10. TELEK INGATLAN Áron alul, sürgősen eladó 375 négy­szögöles, panorámás, pesthidegkúti telek. Építési engedéllyel a Patakhe­gyi úton, 7,5 M Ft-ért. Telefon: 176- 2479 (10—16 óráig) Újra megnyílt a Vas- és fémalapú hulla­dékok adásvétele. Lemezek, csövek, hidegen és melegen hengerelt profil­anyagok, válogatott acélalapú ha­szonanyagok mérsékelt áron. Hanusz Béla Vas- és Fém Haszonanyag-ke­­reskedő, 1185 Budapest, Pestlőrinc, Kavicsbánya, Május 1. tér. Telefon: 147-1739. ÜDÜLÉS Balatonnál július 4-től 11-ig szobát vagy lakrészt keres házaspár négy ki­csi gyerekkel, 9000 Ft körül. Telefon: 227-2562 LAKÁS Kőbánya-Kispest metróvégállomásnál 100m2-es családi ház + üzlethelységet eladnám, vagy kisebbre elcserélném. Bp. XIX. ker., Vak Bottyán u. 73/A ALBÉRLET Egyszobás lakást vagy garzont bérel­nénk belterületen, júliusi költözéssel. Telefon: 181-20-72 Irodának is alkalmas, belvárosi (októ­ber 6. u.), telefonos, 124 négyzetméte­res, 2. emeleti öröklakás, hívóliftes házban eladó. Csereként kertes csalá­di ház is érdekel. Telefon: 137-5824, 17 óra után. Nyelvtanfolyamok külföldön. Telefon: 155-7885; 156-0376. VEGYES Fájdalommentes ínygyulladás-, fog­­kő-, ínysorvadás-kezelés ultrahang­gal, lézerrel. A levegőpolírozás visz­­szaadja fogai természetes szépsé­gét. Telefon: 138-0595. I­ZLAND Svéd—Magyar Egészségügyi Szol­gáltató Kft. I. LEGITIM PARADICSOM ■ MINDENNAP SÖRNAP!!!­­! ! VASÁRNAPONKÉNT 22 K-TÓL ÍR ZENE RAT BOYS A MALÁTA (a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesületének Lapja) heti rendezvénye. FMK VI. Andrássy út 112. VÁLLALKOZÁS OKTATÁS színházi előadások Az időponttal nem jelölt előadá­sok este 7 órakor kezdődnek, az ettől eltérő időpontokat külön közöljük! BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 10); ERKEL SZÍNHÁZ: Carmen; FŐVÁROSI OPERETT SZÍN­HÁZ: Marica grófija; KAMRA: Az estély (este 8); MADÁCH KA­MARA: Teaház az Augusztusi Holdhoz; MADÁCH SZÍNHÁZ: Macskák; MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ: A rózsalovag (este 6); MERLIN SZÍNHÁZ: Mou­­sanium and Off-Tat Frankfurt (du. 3); S.O.A.P. Made to Measu­re (este 8); RADNÓTI SZÍN­HÁZ: Hajmeresztő (Évadzáró el­őadás!); R.S.9. STÚDIÓSZÍN­HÁZ: Vágy, hogy indiánok le­hessünk (du. 3). VIDÁM SZÍN­PAD: Fiatalság, bolondság. FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ: Sztárok a porondon (du. 3, este 7) FMK IRODALMI KÁVÉHÁZ A házigazda Fedor Zoltán beszélget Turcsány Péter költővel összegyűjtött ver­seiről. A verseket előadja a szerző. Színpadkép: Turcsány Villő. Ma 19 órakor az FMK-ban. (VI­, Andrássy út 112.) VOLANTOURS METEOROLOGIA KÁNIKULA Ma nagyrészt még meleg, száraz idő várható. A délutáni óráktól nyugaton már megnövekvő felhőzet mellett záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A délies szél megélénkül, megerősödik, a csúcshőmérséklet 28-32 fok között alakul. igaz felettünk záporok, zivatarok kíséretében. Vasárnap megerősödik az északnyugati szél ismétlődő záporok, zivatarok várhatók. 4:4TrO 20:41 0:30p1 11:58 1 NAP ▼ 1 HOLD ♦ CO: A légszennyezettség az EU. norma %-ában Budapest belvárosában 70%♦N02: 80%^SQ2: 65%^ 61% Sikeresség: A csütörtöki előrejelzés beválása: jeles. BIOMETEOROLÓGIA A melegfront jellegű időjárási helyzetben sokan szenvedhetnek fejfájástól. Ilyenkor erősödnek a gyulladásos folyamatok, a fáradtság és a levertség érzése. Nő a reakcióidő, ezáltal a balesetveszély! A kánikulai hőségben megnő a szervezet folyadék- és ásványisó vesztesége, ezért f­ontos ezek f­olyamatos pótlása. HORVÁTORSZÁGI KEDVEZMÉNYES ÜDÜLÉSEK! Egyhetes turnusokban: -Lanterns / Porecs, 3 fős apartmanok 10 900-36 000 Ft, vagy Hotel Iris félpanzióval 9 900-18 900 Ft/fő-ig. - Medveja konfortos faházak, Rovinj Villa Rubin kőházak, félpanzióval 11900-15 900 Ft/fő/hét. VI., Teréz krt. 38. Tel.:132-7770, 132-9393.______

Next