Pesti Hírlap, 1993. június (2. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

12 KULTÚRA Az alkotó 1992 januárjában érkezett Magyarországra. Pontosabban visszatért, miután 1975-ben elhagyta az országot. Most a Fullbright Alapítvány támogatásának köszönhetően van ismét Budapesten. Az amerikai ösztöndíj kulturális csereprogram lebonyolításában segít, névadója pedig egy szenátor, aki az újabb világháború kitörését a kulturális együttműködés bővítésével látta elkerülhetőnek. — Másfél éve érkezett, s csak most, május végén sikerült megnyitni a kiállítást. Miért éppen a Duna a téma? — Ez eredeti elképzelésem volt, szerettem volna róla valamilyen vizuális alkotást készíteni. Én egyébként alapvetően menedzseléssel és tervezéssel foglalkozom: kiállításokat, reklámokat érintő, valamint közoktatási és keryezetvédelmi kampányokat folytatok. Ennek része ez a project. Az eredeti terv az volt, hogy a Duna mentén, országról országra utazzon a kiállítás, de ez nem valósult meg. A folyó középső szakaszára koncentráltam, ott készítettem a képeket, és tavaly tavasszal merült fel, hogy a metró legyen a „házigazda”. — Kivel kellett jóváhagyatni a tervet? — A város vezetésével és aBKV-val. Tavaly nyáron és ősszel, nagy utazásaim során készítettem a fotókat, és a szövegeket is. Az út során több ezer emberrel beszélgettem, jártam Kelet-Ausztriában, Szlovákiában, természetesen a magyar részen, viszont jugoszláv területre nem men KIÁLLITÁS A METRÓBAN sem, mert a feleségem nem engedett el. — A képeken azok szerepelnek, akikekkel a helyszínen találkozott? — Többnyire igen. Némelyikükkel a víz mellett találkoztam, volt, akivel hosszabb kapcsolatot alakítottam ki. Olyanok is szerepelnek a helyén képből álló sorozaton, akiket húsz éve ismerek. — A képek melletti szöveg az egyik oldalon magyar, a másikon angol nyelvű. — Nevezhetjük az angol részt a magyar sorok költői fordításának. Amennyiben a „forgatókönyvet” egy harmincnégy soros versnek tekintjük. — Augusztus 22-ig tekinthetők meg a képek. Mi lesz a sorsuk ezt követően? — Még nem dőlt el. Volt olyan elképzelés, hogy itt marad a kollekció, valaki szerint a Kiscelli Múzeumba kellene vinni, de konkrét ajánlatot még nem kaptam. Az is egy terv, hogy az angol változat utazzon külföldre. — Hány fotót készített összesen, és mit szóltak a megszólítottak? — Kétezer fényképből válogattam. A „megközelített” emberek egy része negatívan reagált, különösen a fiatalok. Elég elszomorító... — Meséljen egy kicsit magáról. Hova ment 1975-ben, mióta él Amerikában? — Először Olaszországban éltem, 1977 óta vagyok az Egyesült Államokban. Ott fejeztem be a tanulmányaimat. Tervező vagyok, képzőművészettel, fotózással, reklámokkal, egyszóval elég sok mindennel foglalkozom. Úgy kétévente jön össze annyi pénz, hogy csinálhassak egy projectet. Amerikában hat hónap elég a megvalósításra, itt mindez másfél évig tartott... — Kik segítettek a munkában? — A menedzselés az én dolgom volt, de az előhívást, a montírozást, a grafikai munkákat, azaz a kivitelezési fázist alvállalkozók végezték. Elégedett vagyok mindenkivel, úgy érzem, a körülményekhez képest jól sikerült a vállalkozás. Annak ellenére, hogy nagyobbra szerettem volna az egészet, még a metrókoncepció véglegessé válása után is. A Batthyány teret is kiszemeltem, és azt gondoltam, az alagútban is lehetnek képek. — Meddig marad Magyarországon ? — Augusztus végéig leszek itt. Most egy könyv szerkesztésén dolgozom, Bartos Tibor és László Ilona esszéket írtak a Dunáról, én pedig képekkel látom el az albumot. Dunai képek Május 22-én nyílt meg a Kossuth téri metróállomáson Sebők Péter „környezetvédelmi folyóreklámja”. A mozgólépcső melletti falakon dunai fotók láthatók, s a képek mellett egy-egy sor is olvasható. Az egyik oldalon magyar, a másikon angol nyelven. EGRESSY ZOLTÁN FOTÓ: NÉMETH GABRIELLA HETI FILMAJÁNLAT Csereberék HOLLÓS LÁSZLÓ Nagyon is megértem Robert De Nirót. Torkig lehetett már az utóbbi esztendők rengeteg gonosz, kegyetlen, elvetemült gengszterével, gyilkosával és pszichopatájával . Aki legyőzte Al Caponét, Volt egyszer egy Amerika, Nagymenők, A Rettegés Foka , Angyalszív —, s szeretett volna végre valami kedvesebb, szolidabb, emberibb figurát is eljátszani. Így aztán, amikor John McNaughton rendező új filmjéhez szereplőket keresett, és De Niro választhatott, a Jó vagy a Rossz szerepét akarja-e, sokak meglepetésére a Jó mellett döntött. Napjaink talán legjelentősebb, kétszeres Oscar-díjas színésze olyannyira „belejött” a formabontó csereberébe, hogy a Rossz, a félelmetes gengszter szerepére a Szellemirtókkal befutott népszerű komikust, Bill Murray-t javasolta. E „kettős csere” használt is, nem is a filmnek. Mindenesetre De Niro választásával (és javaslatával) kissé háttérbe szorította önmagát, s még „szürkébbé” tette a filmet. * * * A Veszett kutya és Glória című film Veszett kutyája egy félénk, visszahúzódó, jámbor és magányos zsaru, aki ráadásul még csak nem is gyilkosokat üldöz. Dobié a chicagói rendőrség helyszínelő csoportjának bizonyítékszerző technikusa. Szürke, unalmas pasas. Egy nap azonban véletlenül félbeszakít egy rablást, akaratlanul is megmentve ezzel Frank Milo, az uzsorás gengszter életét. A „másodállásban” komikusként is tetszelgő nehézfiú hálából egy hétre „kölcsönadja” a rendőrnek egyik mixernőjét, Glóriát. És ez az a pont, ahol az érdekesnek, sőt formabontónak induló történet hirtelen irányt vált, „megbicsaklik”, s viszszazökken a szokványos és érzelgős filmek jól ismert sablonjába. Veszett kutya Dobié, a jámbor rendőr ugyanis természetesen beleszeret a szép és fiatal Glóriába (Ama Thurman), s ettől kezdve másról sincs itt szó, mint arról, amit Spielberg oly jól kiaknázott már filmjeiben: a hétköznapi kisember rendkívüli körülmények között hőssé — amerikai hőssé! — válhat. Dobié rendőrnek nem a nagy fehér cápával kell megküzdenie, hanem egy barátra és társaságra vágyó, hálás gengszterrel, a tét pedig nem egy üdülőváros lakóinak élete és nyugalma, hanem az őszinte és tiszta szerelem győzelme. John McNaughton le sem tagadhatná, hogy nagy-nagy Scorsese-rajongó. Filmjében ugyanazt a hétköznapi, gyakran sötét és gonosz nagyvárosi világot ábrázolja, amit a hírneves kolléga és példakép. Csak éppen Scorsesével ellentétben nála több a melegség, több az érzelem, s az alapvetően realisztikus megközelítés mögött minduntalan felbukkan a klasszikus hollywoodi meseszövés. A helyszínek, a szereplők, a párbeszédek, sőt még a ruhák is hitelesek és valószerűek, mégis végig úgy érezzük, hogy egy modern mesét látunk egy zsaru, egy pincérlány és egy gengszter valószínűtlen, különös barátságáról. Olyan mesét, amelyből hiányzik a drámaiság, amely az első félórát leszámítva szokványos és jellegtelen, s amelyet azért szerencsére nem áraszt el a csöpögő szentimentalizmus. Mint ahogyan szerencse az is, hogy John McNaughton rendező szabad teret engedett a főszerepet alakító nagy kettősnek. E szabadsággal ezúttal Bill Murray élt jobban. Olyan gengsztert formál meg, akinek jólpofa dolgai, megnyerő vonásai is vannak, akin olykor nevetni is lehet, hogy aztán e nevetés hirtelen az ajkunkra fagyjon és rádöbbenjünk: ennek a Frank Milónak annyi ölni, mint másnak gyufát gyújtani. Robert De Niro mintha az Ébredések és az Éjféli rohanás című, korábbi filmjeinek figuráit ötvözné most. Persze nem rossz, amit csinál, de azért kicsit talán „vergődik” e számára szokatlan, kevésbé hálás, ám kétségkívül kihívást jelentő szerepben. Filmbeli házának lépcsőjén üldögélve, Bill Murray játékát figyelve azt hiszem, neki is gyakran eszébe jutott, mégiscsak kár volt cserélni. A vetélkedés tétje (Ama Thurman) Robert De Niro és Bill Murray Pesti Hírlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 147. SZÁM 1993. JÚNIUS 26., SZOMBAT SEMMIT SEM MUSZÁJ Diáksziget Óbudán A „cserkészektől a krisnásokig” mindenkit nagy szeretettel várnak augusztus 19. és 26. között az Óbudai Szigetre, a világ legolcsóbb és legjobb nyaralására. Margitszigeten tartott sajtótájékoztatóján Müller Péter Sziámi a szervezők nevében elmondta, hogy a táborozás lényege: a Diákszigeten megjelenők esetében hangsúlyozottan nem kíváncsiak arra, hogy ki milyen szervezethez, felekezethez tartozik. Mindenkit várnak. E. Z. A hiányérzettől az ötletig, majd az ötlettől a sajtótájékoztatóig nem volt hosszú az út, máris válthatók hetijegyek, amelyek magukba foglalják a sátorhely és a programokon való részvétel árát. A világ fiataljainak közös nyaralást biztosító rendezvény tulajdonképpen egy egyhetes sátortáborozás az Óbudai Hajógyári Szigeten. Folyamatos programok, olcsó étkezési lehetőségek lesznek, maradéktalanul politikamentes események lesznek. A hetijegy 1800 forintba kerül, a napijegy ára pedig 300 forint. Koncertekre, színházi előadásokra, filmvetítésekre, sportrendezvényekre, játékokra kerül majd sor. Müller Péter elmondta, hogy egy olyan „országot” képzelnek el a Diákszigeten, ahol mindenki jóban van mindenkivel, mert nincs miért rosszban lennie, és ezért az emberek csupa kellemes eseményekbe és meglepetésbe botlanak. Hiszen van idejük ajándékokat készíteni egymásnak. A Diákszigeten egyébként mindent lehet, de semmit sem muszáj. Gerendai Károly ismertette a részletes programokat, az eddig egyeztetett fellépőket: a zenekarok közül ott lesz a Wei Wu Wei, a Lord, az Old Boys, a Sziámi, a Kispál és a Borz, Hobo, a Sexepil és még sokan mások. Egy kisszínpadon kezdő zenekarok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, a tisztásokon pedig kamarazene, utcazenészek, kortárs zenei kísérletek szórakoztatják az érdeklődőket. A filmvetítéseken globális béke- és szeretetvágyat sugárzó alkotásokkal találkozhatnak a nézők, valamint a hippikorszak klasszikusaival. A színházi programok összeállításában válogatás lesz az Egyetemi Színpad, a Független Színpad és a Pinceszínház műsorai között. Számos egyedi zenés és prózai előadást terveznek, a Vágtázó Halottkémeknek lesz rituális programja, ezenkívül Kamondy Ágnes és Társulata tart zenés előadóestet. Jordán Tamás, Galkó Balázs, Földes László József Attila-estjére is sor kerül. A programok még nem véglegesek, de az ízelítőből máris nyilvánvaló, hogy egészen komoly, nagyszabású rendezvénysorozat előtt áll a Hajógyári Sziget. 1*T BUDAPEST 1993 °C. 19^ Claudio Abbado hatvanéves MTI • Meglepetést okozott a zenei világnak, amikor 1989 októberében a Berlini Filharmonikusok az olasz Claudio Abbadót választották a néhány hónappal korábban elhunyt Herbert von Karajan utódává a zenekar élére. De a legjobban maga a karmester volt meglepve, amint később őszintén bevallotta. Ekkora bátorságot ugyanis senki sem tulajdonított volna a Berlini Filharmonikusok muzsikusainak, akik a zenekar 111 esztendős fennállása alatt Abbado személyében immár ötödik főzeneigazgatójukat választották meg Hans von Bülow, Arthur Nikisch, Wilhelm Furtwängler és Karajan után. Claudio Abbado, aki ma ünnepli 60. születésnapját, időközben minden tekintetben nagy elődeinek nyomdokaiba lépett. Közvetlen elődjével, Karajannal összehasonlítva szembetűnő Abbado előszeretete az operák iránt. Gyengéje viszont a modern muzsika, és jellemző rá társadalompolitikai elkötelezettsége. De hasonlít Karajonhoz abban, hogy ő is egyidejűleg két helyen kötelezte el magát — Bécsben és Berlinben. Lemondott ugyan a bécsi opera igazgatóságáról, de továbbra is együtt dolgozik a Bécsi Filharmonikusokkal, és ráadásul a Salzburgi Húsvéti Fesztiválok vezetését is átvette Sir Georg Soltitól. A Milánóban, művészi családban született Abbado nevét a 60-as években ismerte meg a világ. Hamarosan keresett vendégkarmester lett a hangversenytermekben, s a világ nagy operaházai — a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a bécsi Állami Operaház és a milánói Scala — mint kiemelkedő Verdi- és Rossini-szakértői ismerték meg őt. A csúcsot azonban a Bécsi Filharmonikusok élén érte el, ahová 1965-ben Karajan ajánlására került. Gustav Mahler VIII. szimfóniájának (Ezrek szimfóniája) vezénylésével érte el első átütő sikerét az osztrák fővárosban. Partitúra nélkül vezényelt — mint azóta mindent és mindig. A Berlini Filharmonikusok születésnapi üdvözletükben hangsúlyozzák, hogy „mindkét fél már most is rendkívül eredményes időkre tekinthet vissza... Abbado máris mély nyomot hagyott zenekarunkban és a város zenei életében.”