Pesti Hírlap, 1993. október (2. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám

ORSZÁGOS GAZDASÁGI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS NAPILAP A SZIBÉRIAI VEZETŐK ELÉGEDETLENEK BORISZ JELCINNEL II. Alekszij pátriárka közvetítene Az amerikai képviselőház szerdán 324 szavazattal 108 ellenében megszavazta Bill Clinton elnök tervét a kül­földi segélyekről. Ennek értelmében többek között 2,5 milliárd dollárral támogatnák Oroszországot és a többi volt szovjet köztársaságot HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az orosz népképviselők kész­nek mutatkoznak arra, hogy „azonnali béketárgyalásokat” folytassanak az orosz elnökkel és a kormánnyal II. Alekszij pátriárka közvetítésével. Ez válasz volt az orosz egyház fe­jének javaslatára, amely sze­rint hajlandó bármely formá­ban közvetíteni a törvényho­zás épületében maradt képvi­selők és a végrehajtó hatalom között. A feloszlatott népkép­viselők kongresszusa szerda esti rendkívüli ülésén a jelen­ Borisz Jelcin orosz elnök le­vélben figyelmeztette a leg­nagyobb nyugati hatalmak vezetőit, hogy ne bővítsék ki a NATO-t a volt kelet-európai kommunista országok felvé­telével — közölték tegnap a Reuter által idézett párizsi források. Tájékoztatásuk sze­rint Jelcin a kibővítés alter­natívájaként azt javasolta, hogy az atlanti szövetség és Moszkva közösen szavatolja a kelet-európai országok tagságát. A ttz­ lévők megvitatták az egyházi vezetők ajánlatát, s Ruszlan Haszbulatov parlamenti elnök javaslatára döntöttek eme megfogalmazás mellett. Borisz Jelcin a pátriárká­val tegnap délután tartott ta­lálkozóján nyilvánította ki a kormány tárgyalási készségét. A moszkvai események alaku­lásával egyre elégedellenebb szibériai vezetők határozott fellépésre készülnek Moszk­vával szemben, amikor ma ta­nácskozásra ülnek össze Jel­cin orosz elnök egyik bizalma­sával. A szibériai vezetők arra panaszkodnak, hogy Jelcin gazdasági reformjai miatt ma­gasba szöktek az árak, más­részt elégedetlenek, hogy Moszkva nem juttatja el a körzetnek az azt arányosan megillető költségvetési támo­gatást. A szibériai parlamenti vezetők már azzal fenyegetőz­nek, hogy Oroszországon be­lül önálló köztársaságot alakí­tanak, ha Jelcin nem vonja vissza az orosz parlament fel­oszlatására vonatkozó rende­letét. Alekszandr Ruckoj sportöltözékben FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Emelkednek a szociális kedvezmények A kormány módosította a lakáscélú támogatásokról szóló rendeletét,január elsejétől megváltozik az új lakások épí­téséhez, illetve vásárlásához nyújtott hitelezés gyakorlata és módosul a szociálpolitikai kedvezmények rendszere — jelentették be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. MUNKATÍVÁSUNKTÓL Az intézkedések lehetővé te­szik, hogy az átlagos jövedel­mű családok a jövőben na­gyobb összegű kölcsönt ve­hessenek fel, a jelenlegi tör­­lesztéses támogatás helyébe az állami kamattámogatás lép. Az állam a törlesztés első tizenöt évében ad kamattá­mogatást, az első öt évben a kamatok négy, a második öt évben három, az utolsó öt esz­tendőben pedig egy százalé­kát vállalják. A kormány ugyancsak lehetővé tette, hogy az eddigi két gyermek helyett a jövőben több vállalt gyermekre is megelőlegezzék a támogatást. A házaspárok hiteltartozásából a gyermek születésének időpontjában le­vonják a szociálpolitikai ked­vezménynek az eltelt időszak szerinti kamatos kamatokkal növelt összegét. A második gyermek után a jelenlegi 200 ezer forint helyett 300 ezer, a harmadik gyerek után pedig 600 ezer helyett 900 ezer fo­rint lesz a támogatás. A kormány elfogadta a ’94-es vagyonpolitikai irány­elveket, az Állami Vagyon­ügynökség ’92-es beszámoló­jával egyetemben. Mint azt Csépi Lajos, a Vagyonügynök­ség ügyvezető igazgatója el­mondta, az irányelvek a priva­tizációs folyamat legfontosabb céljaként a magyar gazdaság hatékony működésének elő­mozdítását jelölik meg. Soron kívül intézkedett a kormány az agrárágazat likvi­ditási helyzetének további ja­vításáról. Annak érdekében, hogy a mezőgazdasági terme­lők hiteligényét a pénzintéze­tek kedvezően bírálják el, a kabinet az őszi búza és árpa vetéséhez felvehető hitelek felső határát a jelenlegi tíze­zer forint/hektár összegről 14 ezer forintra emelte. ISMÉT A RÁDIÓ ADJA KI AZ RTV-ÚJSÁGOT A megszegett egyezmény esete MUNKATÁRSUNKTÓL Több évtizedes szünet után végre ismét a Magyar Rádió adta ki a tulajdonában lévő RTV-újságot — tájékoztatta lapunkat tegnap Csúcs László, a Magyar Rádió teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnö­ke a lap megjelenése alkalmá­ból, amelynek első száma — a 40. heti — egyébként az újsá­gárusoknál jelenleg ingyen kapható, a 41. héttől pedig az előfizetők a Színes RTV he­lyett újra a Rádió saját lapját vehetik kézhez. Csúcs László elmondta: az ismert rendkívüli körülmé­nyek miatt szinte a semmiből kellett néhány nap leforgása alatt gondoskodni a lapkiadás valamennyi feltételéről: az új főszerkesztőség létrehozásá­ról, a kinyomtatásról, a postai terjesztésről. Az újság ára egyelőre nem változott, mert a talpraállás időszakában nem volt idő megfelelően előkészí­teni ezt. A tervek szerint azonban már várhatóan no­vemberben olcsóbb lesz a lap. A Magyar Hírlapban teg­nap a történtekkel kapcsolat­ban Fenyő János, a Vico Rt.­­nek, az RTV-újság korábbi ki­adójának a vezérigazgatója az előfizetők eltulajdonításával, sikkasztással és a szerzői jog megsértésével vádolta meg a Rádiót. Kérdésünkre a Rádió alelnöke röviden vázolta la­punknak az RTV-újság közel­múltbeli történetét. 3. oldal Szerb nem MTI: A szerbek visszavonják a muzulmánoknak adott vala­mennyi engedményüket — jelentette be tegnap a belgrá­di rádióban Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője. Karadzic azt követően nyilat­kozott, hogy a szarajevói tör­vényhozás szerdán elutasítot­ta a legújabb boszniai béke­tervet. Györgyi Kálmán válaszolni fog B.l. Györgyi Kálmán, a Magyar Köz­társaság legfőbb ügyésze to­vábbra is élvezi a két legna­gyobb parlamenti párt bizal­mát, így a MIÉP indítványa a legfőbb ügyész felmentés­éről minden bizonnyal nem élvez majd többségi támogatást. Horváth Balázs (MDF) és Eörsi Mátyás (SZDSZ) képvise­lők véleménye eltér arról, hogy az Országgyűlésnek valójában jogában áll-e bármilyen körül­mények között visszahívni a legfőbb ügyészt. A szabadde­mokrata képviselő szerint je­lenleg nincs szabály a legfőbb ügyész visszahívására, szemben Horváth Balázs véleményével, aki hangsúlyozta: az alkotmány rendelkezéseiből ezt egyértel­műen le lehetne vezetni. Szabad György, az Ország­­gyűlés elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a legfőbb ügyész írásban kíván válaszolni Szabó Lukács hozzá intézett interpellációjára. Kettőn áll a vásár „A szociális érzékenység megítélésén túl alapvetően az külön­bözteti meg a két (jobb és bal­r a szerk.) oldalt, hogy a balol­dal Nyugat-Európában megfogalmazza a demokrácia, a sza­badság, a gazdasági és szociális érvényesülés követelmény­­rendszerét. Mind a nyugati demokráciákban, mind idehaza a baloldal tudatában van annak, hogy az átalakulásnak, a piac­­gazdaság kiépülésének vannak és lesznek áldozatai. A kérdés az, hogy a politika magára hagyja-e őket, vagy sem. A létezés­hez való jog biztosítása elemi-társadalmi kötelezettség, és eb­ben a baloldal a jobboldalnál nagyobb érzékenységet tanúsít. A mi politikai bázisunk soha nem enged teret nacionalista, so­viniszta gyűlölködésnek, kirekesztésnek. A másik oldalon er­re bőven akad példa, mutatkozik hajlam. A vitás kül- és bel­politikai kérdések rendezésében a baloldalra a tolerancia, a megértés, a kompromisszumkeresés a jellemző. Emlékeze­tem szerint nem volt olyan baloldali, szociáldemokrata kor­mányzat, amely háborút robbantott volna ki.” (Horn Gyulával, az MSZP elnökével készített interjúnkat az 5. oldalon olvashatják) ÜLÉSEZETT AZ MDF ORSZÁGOS ELNÖKSÉGE A tb tanulságai MUNKATÁRSUNKTÓL A tisztújító országos gyűlésig, tehát a választások időszaká­ban is Lezsák Sándor tölti be az MDF ügyvezető elnöki poszt­ját —jelentette be Herényi Ká­roly sajtószóvivő tegnapi tájé­koztatóján, amelyet a szerda éjszakai ülésről tartott. Mint elmondta, az ülésen részt vett Antall József is, és az elnökségi tagok számára politikai hely­zetelemzést adott. A külpoliti­kai helyzetről elmondta: nem megnyugtatók a határainkon túli események. Az orosz fö­deráció alkotmányos válsága növeli a térség veszélyezte­tettségét, ám — hangsúlyozta a miniszterelnök — bízik ab­ban, hogy Borisz Jelcin és az ál­tala vezetett reformerők ké­pesek lesznek gátat vetni a restaurációs szándékoknak. Belpolitikai vonatkozás­ban Antall József az MSZP és az MSZOSZ egyre markán­sabban formálódó választási együttműködését emelte ki. Ezzel kapcsolatban feltette a kérdést: vajon a tb-választáso­­kon az MSZOSZ-re szavazók gondolták-e, hogy egy esetle­ges baloldali előretörésre ad­nak lehetőséget, tudták-e, hogy az MSZOSZ-nek nyil­vánvaló szándéka az MSZP választási támogatása? Für Lajos kiválásával az ügyvezető elnökség létszáma egy fővel csökkent, ezt a he­lyet most Kónya Imre alelnök­­ké választásával töltötték be. Az elnökség meghallgatta Sepsey Tamásnak, a Kárpótlási Hivatal elnökének beszámo­lóját. A testület véleménye szerint az MDF céljainak megfelelő kárpótlás eredmé­nyei már mutatkoznak, azon­ban a kárpótoltak javára tör­ténő végrehajtás kiteljesedé­séhez további erőfeszítések szükségesek. MÁTÓL ÚJ VÁMELJÁRÁSI RENDELKEZÉS Szigorúbb autóimport MUNKATÁRSUNKTÓL Ha nem akarunk rozsdate­metővé válni, mindenképpen szükséges a szigorú vámintéz­kedés, amelynek értelmében magánforgalomban hatéves­nél idősebb személyautó és nyolcévesnél régebbi haszon­jármű nem hozható be az or­szágba. A péntektől érvénybe lépő új minőségvizsgálati és vámeljárási rendelkezésben az az újdonság, hogy az enge­délyt már a határon kérik, il­letve ellenőrzik a vámszervek. Minderről Bártfai Béla, a Pénzügyminisztérium helyet­tes államtitkára nyilatkozott. Bártfai Béla hozzátette: a tapasztalatok szerint az élel­miszerek behozatalánál a ke­reskedők eddig is jobban be­tartották a szabályokat, mint az iparcikkek importjánál. Hangsúlyozta: vámeljárás szempontjából a rendelkezés EK-komform, nem ütközik a Közösség országainak szabá­lyaiba. Várható előny az is, hogy az új rendelkezések visszaszoríthatják a feketeke­reskedelmet, hiszen elvileg il­legálisan nem juthat be fo­gyasztási cikk az országba. Az államtitkár-helyettes szólt arról is, hogy a gépkocsi­import ugyancsak október 1- jétől érvényes szigorítását az indokolta: az év első felében a magánimport útján 40 ezer személygépkocsi került az or­szágba, háromnegyed részük hatévesnél idősebb. A rende­let egyébként 2 hét türelmi időt ad abban az esetben, ha valaki már megkötött szerző­dés alapján hozza be a jármű­vet. Megjelent az Ipari Almanach CompAlmanach Kiadói Kft. 1033 Budapest, Benedek Elek u. 8. Tel: 156 5367 Fax:156 7767 EntaatoiOMsi!­MMm

Next