Pesti Hírlap, 1993. december (2. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-17 / 294. szám

2. (152.) ÉVFOLYAM 294. SZÁM 1993. DECEMBER 17., PÉNTEK GÓG LÁSZLÓ — Ön, aki tagja volt a magyar megfigyelőcsoportnak, mit ta­pasztalt a múlt hét végi orosz­­országi választásokon ? — Nyolcvankilenc ország részéről körülbelül ezer kül­földi megfigyelő vett részt, Magyarországról hatan. A nemzetközi megfigyelőnek tulajdonképpen technikai szerepe van, ami azt jelenti, hogy az illető feladata figye­lemmel követni, hogy az érvé­nyes, az adott országban hatá­lyos jogszabályokat, a válasz­tásokkal kapcsolatos előíráso­kat betartják-e vagy nem. Az egész választási rendszernek az elvi és gyakorlati politikai következtetéseit le kell vonni, és össze kell vetni az általunk európainak tekintett gyakor­lattal. Mi Moszkvában vet­tünk részt a választások ellen­őrzésében, ahol 3600 szavazó­körzet volt. Az országos vá­lasztási bizottság kiadott ne­künk egy száz szavazókörzet címét tartalmazó listát, ami féreérthető lehetett, sokan esetleg úgy értelmezhették, hogy a többi helyre nem kívá­natos vagy nem célszerű ellá­togatni... — De hagyták önöket sza­badon mozogni? — Saját tapasztalatommal minden esetleges gyanakvást el kell oszlatnom. Én magam egyetlen ajánlott körzetben sem voltam, kizárólag a listán nem szereplő helyeken vet­tem részt, és mindenütt szere­tettel fogadtak. — Még kint Moszkvában önök azt nyilatkozták, hogy ko­molyabb szabálysértéseket nem, csak apróbb hiányosságokat tapasztaltak. Milyeneket ? — Ami föltűnő volt szá­munkra, nem volt egyértel­mű, hogy az egyéni jelöltek melyik párt színeiben indul­nak, illetve kik támogatják őket. Ez eléggé zavarta a sza­vazólapok kitöltését. De azt a választ kaptam, hogy ez így normális, másképp nem is le­hetne lebonyolítani a válasz­tást. Továbbá több helyen nem volt a fülke lefüggönyöz­ve, mondván: a tűzoltók tűz­védelmi indokkal levették a függönyöket. Az emberek mint egy totó-lottó irodában, a falhoz állított asztalok mel­lett mindenféle titkosság mellőzésével töltögették ki a szavazólapokat. A szabályok szerint a listákon legfeljebb két jelöltet lehetett beikszelni. Sok helyütt utólag, a szava­zatok számlálásánál láttuk, hogy volt, ahol nem fogadták el azokat a szavazatokat érvé­nyesnek, ahol csak egy jelölt volt megjelölve. Ezeket, mi­után jeleztük is a központnak, elfogadták érvényesnek, de ez sem volt egyértelmű. Az is gondot okozott az, hogy az al­kotmányra vonatkozóan egy egészen más szavazólap volt, melyen a „da-igen” és a „nyet-nem” szerepelt. Ha va­laki igent mondott az alkot­mányra, akkor a nyetet kellett megjelölnie. Ez egy fordított logika, és sokan nem tudták. A hetvenéves automatizmus részben még működött. Egy helyen például egy értelmisé­gi külsejű hölgy ott téblábolt a szavazóhelyiségben, és több­ször is megkérdezte egy vá­lasztási bizottsági tagtól, hogy mi van, ha ő nem választana senkit. Láthatólag nagy kő esett le a szívéről, hihetetle­nül megkönnyebbült, mikor mondták neki hogy nem kö­telező. Joga van nem szavaz­ni, ha nem akar. A mi fogal­maink szerint korántsem tit­kos, korántsem jól szervezett, korántsem gördülékeny sza­vazás volt. A politikai konklú­zió, hogy a korábbi patthely­zet ismétlődik meg, mert van az elnöknek rendkívüli lehe­tőségeket biztosító alkot­mány, amire a választók közel 60 százaléka szavazott, viszont ott van vele szemben egy par­lament, amelyben szélsősé­ges, nacionalista, soviniszta tendenciák is meg fognak je­lenni.­­ Mikor ismertté váltak az első részeredmények, hogyan fogadták az emberek Zsiri­­novszkij győzelmét? — Abban a körzetben, ahol én részt vettem a szava­­zatok­ számlálásában, ott min­den száz szavazatból csak ket­tőt kapott Zsirinovszkij, az Oroszországi Választás tömb pedig megközelítőleg ötve­­net. Zsirinovszkij előretörése a nagyvárosokban, a föderá­ció központjaiban nem szá­mottevő, viszont ott, ahol az emberek veszélyeztetettnek érzik magukat, ott a résztve­vők kilencven százaléka adta voksát Zsirinovszkijra. Akik­kel beszéltem, ijedelemmel fogadták el csalódottsággal ezt az eredményt, hiszen is­merték Zsirinovszkij prog­ramját, kijelentéseit, tetteit. Ahogy orosz értelmiségiekkel beszéltem, ők az általa han­goztatottakat nem tartják iga­zi orosz érdekektnek. MIT MOND? Csapody Miklós AZ OROSZORSZÁGI VÁLASZTÁSOKRÓL AZ ÉN TELEVÍZIÓM Tudjuk, nagyon gyenge az emberi emlékezet, s a politikában különö­sen sokszor találkozhatunk ennek az emberi gyengeségnek a meg­nyilvánulásaival. Eszünkbe jut Ady Endre néhány sora: „Ez a vi­lág nem testálódott / Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak. / Legkü­­lönb ember, aki bátor/ S csak egy különb van, aki: bátrabb." Századunknak, de az elmúlt évtizednek is ez a „különb”-je minden bizonnyal Tőkés László erdélyi református prédikátor, mert „bátrabb” volt. E napokban emlékezünk a csodálatos temesvá­ri napokra. Ekkor lobbant lángra a romániai forradalom tüze, s en­nek a tűznek ő volt a csiholója. Ezt még — az elfogultsággal nem vádolható — Comea asszony is elismerte. Ezt a tüzet — sajnos — hamar eloltották a politika nagy manipulátorai, de emléke ma is él, s egy-egy lángocska néha-né­ha azért utat tör a magasba. Ilyen, lángot adó személyiség Dinescu, a következetesen Ceau­­sescu- és Iliescu- ellenes politikus­költő. A temesvári forradalom év­fordulójának előestéjén láthat­tunk-hallhattunk vele egy beszél­getést a magyar televízióban. A családjával együtt ma Berlinben élő költő véleményéről elmondhat­juk, hogy az igazi román ellenzék igazi hangja. Láthattuk, hogy a forradalmi megmozdulások köze­pette, Ceausescu eltávozása után ott ágált a szabad román televízió képernyőjén. Aztán háttérbe, majd kiszorították. Most Berlinből üzent nekünk hazájáról, honfitársairól és a '89- es forradalomról mondva véle­ményt. A temesvári tűz évforduló­­jának előestéjén. Még a „Temes­vár” szót is kimondta, de a Tűz csiholójának, Tőkés Lászlónak a neve nem jött a szájára. A tévé ri­portere el nem vette, vagy nem akarta észrevenni. Kár. Mindig reméltük, hogy az iga­zi román ellenzékkel szót tudunk érteni, mert ugyanaz a vélemé­nyünk szabadságról, demokráciá­ról és igazságról. Különösen, ha az az igazság nem elválaszl, ha­nem összeköt. Persze a tény akkor is tény ma­rad, ha nem emlegetik, s minden­nek ellenére bízunk benne, hogy az igazság fénye messze világi. Mint a temesvári tűz fénye. BASYROV RAJZA FALUDI ÁDÁM: BIG MEK Az egervári csata (21.) A szoba két szekrényből, ágyból, kályhából és egy, az ajtótól balra eső polcrendszerből állt. A szekrények T alakban. A kétajtós akasztás nyílt a polcokra, mint T tető. A té szára arccal az ágynak egy rakodós és egy nyitott polcos résszel. A hátuljára deszkalap került, hogy író­asztal is szerepeljen a kínálatban. Térelválasztó té, amely a nem létező teret választotta el. És mindenütt drótok, hangfa­lak, meg drótok, középpontban egy szalagos magnóval. Az utcára — benzinkútra — nyíló ablak térdmagasságban kezdődött. Kőművestrükk. Doktor Maligán később ezen keresztül közle­kedett rendszeresen. Imre Hercegnő a té szárának legalján, a szekrénypolcon lakott. Itt hozta világra a papí­rok mögött fél évvel később (nyár elején) az utódait. Persze ehhez sem értett. Nem rágta el a köldökzsinórokat. Tollasvessző szemetesla­pátra tette a vinnyogó triót és lenyeszetelte ar­ról a véres valamiről, amin addig éltek. Ké­sőbb kiderült, hogy négyen fogyasztották ugyanazt a lepényt. Egyikük kipréselve — ró­zsák szirma — került elő az első s egyben utol­só Nagytakarítás alkalmával. Medvebőrként használta a hercegi família. A fekhelyük elé te­rítették, hogy feldobják vele az előszobájukat. Imre Hercegnőnek rossz mániájáról. Imre Hercegnő éjjelente felmászott az ágy­ra, letelepedett Tollasvessző hasára és dorom­bolva álomra hajtotta a fejét. Tollas vessző mindig hanyatt feküdt, mert nem bírt másho­gyan. Rádió nélkül sem bírt, és sokszor villany nélkül sem. Éjszakánként arra riadt fel, hogy a hasa melegszik. Az Imre Hercegnő nevezetű önjelölt villanypárnát egy kósza mozdulattal lesöpörte magáról, de Imre Hercegnő nem nyugodott ebbe bele. Az ítéletnapi harsona bírta csak jobb belá­tásra. — Van egy harsonám. Egy úttörőcsapat felejtette nálam. Azzal hasították a hajnalt és azzal inszilencióztak. Befektettem magam mellé az ágyba, lekapcsoltam a villanyt és vár­tam. Imre időközben nagyon rafinált lett, megvárta amíg biztosan elalszom, s csak az­után kezdett becserkészni. Nagyon óvatosan, nagyon lassan, nehogy felriadjanak. Akkor is legalább negyed órába telt amíg elhelyezke­dett rajtam. Megvártam, majd milliméterről milliméterre, hang nélkül számhoz emeltem a harsonát. Teleszívtam magamat levegővel, az­tán életem legnagyobb harsonahangját pro­dukáltam. Imre feje mellett öt centiméterrel lehetett az epicentrum. Éreztem, ahogyan mind a négy lábával elrugaszkodik, hallottam, ahogy koppan a mennyezet faborításán, s egy pillanattal később éktelen nyávogásba kezd az ajtó előtt. Villanyt kapcsoltam, az őrület tüze lángolt a szemében. Kiengedtem. Nem jött elő, csak másnap déltájban. — Később csak mutatni kellett neki a har­sonát, felért a legnagyobb fenyítéssel — mesél­te az Ismerkedés Napján Tollasvessző Doktor Maligánnak. — A háromhuszas lecsókolbász a kedvence. — Ha beszélsz hozzá, leül, meghallgat, s ha befejezted, válaszol. Véleményez. Attól függő­en, hogy mit borítottál elé lelked moslékos­­vödréből, mindig más hanghordozásban küldi hozzá a minút. — Megtanítottam zongorázni. Piszokul él­vezi. A verebek idegbajt kapnak, ha lendület­ből lekever nekik egy négykezest. A péduszos téli álmát aludta a konyhában március közepéig, minden tartozékában egy halálos ítélettel, amelyet aztán a véletlennek köszönhetően nem kézbesített ki. (folytatjuk) Pesti s Hírlap EZ A LAP ELFOGADTA A VÁLASZTÁSI ETIKAI NYILATKOZATOT Erkölcs és praktikum BENCSIK ANDRÁS Szabad-e, illik-e olyan házban, ahol teme­­tetlen halott fekszik a ravatalon, üzleti ügyekről beszélni? A politika semmihez nem hasonlítható sajátossága, hogy míg a köznapi életben a gyász hosszabb vagy rö­­videbb ideig megakasztja a praktikus cse­lekvések sorát, addig a politikában nem le­het üresjárat, mert egy ország, egy nemzet sorsa nem tűri a halasztást. Meghalt a király, éljen a király — tartja a régi mondás, amely mai nyelvre és mai helyzetre fordítva azt jelenti: a halott uralkodó helyére lehető­leg azonnal utódot kell állítani, mert semmi sem lehet veszélye­sebb, mint a bizonytalanság. Bár kegyetlen, de igaz ez Antall József halálára is. A Magyar Köztársaság első miniszterelnökét holnap kísér­jük végső útjára, de már tegnap és ma megszülettek a legfon­tosabb döntések utódlásáról. Olyan döntések, amelyek újabb döntések sorzatát indították el. Kegyelemből és fegyelemből vizsgázik a Magyar Demokrata Fórum politikai vezérkara, ami­kor a végzet szülte helyzethez igazodik. Alighanem ez a magyarázata azoknak a lépéseknek, amelye­ket a legszemfülesebb, leginkább jól értesült lap sem tudott, sú­gott előre. Boross Pétert sokan várták a megüresedett minisz­terelnöki poszt jelöltjének, ám a megnyugtatóan kiegyenlített szavazatokkal végződött jelöltállítás azt mutatta, a szavazásra jogosultak, ha tartottak is attól, ami bekövetkezett, politikai spekulációkban, lobbizásokban nem vettek részt. Elvileg ekkor még nem volt kizárható, hogy Boross Péter megtartja a belügyi tárcát. Egyrészt azért, mert jelölésével még nem ért véget a folyamat, hiszen előbb a parlamentben kell ele­gendő támogatást szereznie, s csak ezután dönt megbízatásáról a köztársasági elnök. Másrészt, mert mandátuma ekkor is csak a választásokig tart, s nyilvánvaló, hogy az MDF februári orszá­gos gyűlése kell hogy döntsön, kit állít miniszterelnök-jelöltnek a választásokon. Ezért bizonyos fokig meglepetésként hatott, hogy az MDF talán legfegyelmezettebb politikusa, Kónya Imre e döntési so­rozat következő lépéseként a tárcájáról lemondó belügyminisz­ter helyét foglalja el, amennyiben az első döntés Göncz Árpád jóvoltából törvényessé válik. Ugyanígy tekinthetjük váratlan­nak Fekete György helyettes államtitkár állítását a halott mi­niszterelnök megüresedett képviselői posztjára. Mint ahogy azt is, hogy a februári országos gyűlést megelőzően már elhang­zott Für Lajos neve, mint a párt reménybeli elnökjelöltje, illet­ve Kulin Ferencé a frakcióvezetői posztra. E döntések azt mutatják, hogy a Magyar Demokrata Fórum erkölcsi megfontolásokból nem készített részletes forgatóköny­vet Antall József hosszú betegsége idején személyének pótlásá­ra. És ez jó, mert azt jelzi, hogy a moralitás iránt mindig is nagy érzékenységet mutató MDF, amely éppen ezért meglehetősen sokáig hordozta magában azt a válságot, amit egyik vezér­alakjának, Csurka Istvánnak a kiválása zárt le, továbbra is érzé­keny az erkölcsiség iránt. Nem spekulált előre, így viszont kénytelen gyorsan és sokat dönteni. Ez persze nem túl hasznos egy olyan kiélezett politikai hely­zetben, amely ma jellemző az országra. Viszont világos és tiszta következtetés levonására ad lehetőséget. Mely így szól: az MDF-ben ma nincs olyan formátumú személyiség, aki egysze­­mélyben volna képes betölteni azt az űrt, amit Antall József ha­gyott. A legnagyobb kormánypárt gyorsan és határozottan hozott döntésekkel zárta sorait. Ez biztosítja ugyanis a stabilitást. Azt a stabilitást, amely nélkül elképzelhetetlenek a nyugodt választá­sok. Hiszen az országnak addig is működnie kell. De csak ennyi történt, semmi más. A neheze majd hétfőtől következik. E gyorsan hozott személyi váltások mutatják egyfe­lől a párt alkalmazkodóképességét válságos helyzetekben, ám azt is, hogy e döntéseket csak átmenetinek kell és szabad tekin­tenünk. Februárban, az MDF alighanem legdrámaibb országos gyű­lésén kell annak eldőlnie, hogy az első négy év pergőtüzében drámai veszteségeket szenvedett párt képes lesz-e mától felnő­ni az új nagy megmérettetésre. A praktikum világos és gyors döntéseket követel. Az erkölcs pedig azt, hogy hétfőtől min­dent elölről kell kezdeni. Főszerkesztő, felelős kiadó: BENCSIK ANDRÁS Főszerkesztő-helyettes: SESZTÁK ÁGNES Lapszerkesztő: CSERMELY PÉTER, FEKETE ZOLTÁN Művészeti vezető: KOROLOVSZKI ANDRÁS Olvasószerkesztő: BALÁZS ÉVA DEMETER ZOLTÁN, KECK ZSIGMOND Kiadja: 150 ÉV ALAPÍTVÁNY Lapigazgató: DR. DOBOZY DÁNIEL Kereskedelmi igazgató: ANDREJSZKY ZOLTÁN Bankszámlaszám: MHB 324-13140-7007 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1051 Budapest V., Október 6. u. 8.1. Levélcím: Budapest 1431 Pf. 169. Telefon (kiadó, terjesztés): 266-5501; Telefax: 266-5504 Telefon (szerkesztőség):117-6162,266-5502,266-5503,266-1006; telefax: 117-6029 Hirdetésfelvétel: 266-5502 Terjeszti: a Magyar Posta és az Extra Hír Lapterjesztő Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 288 Ft, negyedévre 864 Ft, fél évre 1728, egy évre 3456 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) 1900 Budapest XIII., Lehel út 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Elnök-vezérigazgató: dr. Csöndes Zoltán HU ISSN 1216-0768 Lapszámunkat szerkesztette: Csermely Péter Olvasószerkesztő: Demeter Zoltán Tervezőszerkesztő: Horváth Gy. Gábor

Next