Pesti Hirlap Vasárnapja, 1928. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

1928-09-02 / 36. szám

34 A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA a következő években is pénzügyi zavarokkal küzd, s mivel a tervbevett vasútépítéseket nem akarják el­halasztani, átadják azt a magánvállalkozásnak. Ennek folytán megalkotják az 1854-iki engedélyezési törvényt, mely szerint társulatok engedélyt kaphat­nak vasútépítésre, de az 90 év múlva az állam tulaj­donába megy át. A magánvállalkozás e kedvezményt a rossz vi­szonyok következtében alig vette igénybe, sőt 1854-ben az osztrák központi kormány eladta magánvállalko­zásnak a meglevő államvasutakat is. A fenti eladásokból keletkezett vasúttársasá­gok lázas sietséggel kezdik meg az elhanyagolt ma­gyar vasútügy felkarolását. Ennek eredményeképen elsősorban a meglevő vasútvonalakat rendbehozzák, majd egymásután kiépítik a Győr—Bruck—wieni, Szeged—temesvári, majd a kisebb alföldi mellék­vonalakat. Ugyanekkor pedig gr. Andrássy György társulata kiépíti a Debrecen—miskolci, Miskolc— kassai, Csap—mármarossziget­i vonalakat. Gyors ütemben adják át ezután a forgalomnak a fiumei, erdélyterületi, a felvidéki, vágvölgyi, majd a Pécs—mohácsvidéki vasutakat. A magyar államvasutak keletkezésének alapja az volt, hogy a magánvasutakat az állam magához váltotta. Ennek az irányzatnak volt korszakos ve­zéralakja Baross Gábor, aki az államosító irányzat teljes és tökéletes befejezéséhez járult hozzá. Műkö­dése mindenre kiterjedt, amivel az ország vasút­hálózatát fejleszthette. A személydijszabásnál a zónarendszert léptette életbe, mellyel a menetdijat minimálisra csökkentette s a forgalmat maximálisra emelte. A magyar államvasutakat Baross Gábor emelte európai nivóra. íslandi halászok alkonya. Painpol, augusztus. A painpoli íslandi halá­szok, akiket Loti regénye tett híresekké, immár be­vonultak a történelembe. Tavaly Bretagneból csak öt h­alászbárka indult Islandba, amiből az egyik a legénységgel együtt elsüllyedt. Velük ismét egy da­rab romantika pusztul el. Igaz, hogy Lout breton hősei maguk is az okai ennek, mert arra az anya­gias vélekedésre jöttek, hogy a nyaraló vendégeken többet kereshetni, mint az izlandi halászaton. Mond­ták különben azt is, hogy az íslandi halakat sokkal nagyobb számban és biztosabban tehet gőzhajókkal fogni mint vitorlás sajkákkal így hát Pam­pol férfiai nem mennek többé ha­lászbárkáikkal a sarki gleccserpartok felé. És a szép bretagnai asszonyok is nyugodtabb házaséletet él­hetnek ezentúl, akárcsak a szárazföldi társnőik. Az islandi halász azért még most is jelentkezik, ha va­lamelyik regényes képzeletű nyaralónak kedve szottyan, hogy egy halászgőzösön ránduljon ki ve­zetésük mellett valamely kalandos vállalkozásra És az islandi halászat ma is kalandos vállalkozás bizony. Igaz, hogy a hajócsavar biztonsága lehetővé teszi a modern islandi halásznak, hogy minden három-négy héten újra szárazföldre tehesse a lábát. De hát mit használ akár 350 lóerő azok ellen a vi­harok ellen, amelyek Európának ebben a leggono­­szabb sarkában dühöngenek? Az Island partjain, a víz alatti sziklákon, a fövenyen, a meredek hegyhá­takon és a tenger mélyén a hajóroncsok tucatjai vallják, hogy a modern islandi halászok is borzal­mas tragédiák hőseivé válhatnak. Lényegében tehát nem sok változott, amióta Loti a 80-as években az islandi halászokat felfedezte az irodalom számára. Az emberek most is ugyanazok. Meggondolás nélkül kúsznak a cuxhaveni halászkikötőből, ingó létra fokain a koromtól fekete, rozsdás alkotmányra, amely negyven méter hosszú és alig hét méter szé­les. Lent a kajütben már ott találják az islandi ha­lászokat a háromszögletű asztalkánál. Szót sem szólnak, csöppet sem csodálkoznak a kalandvágyó idegeneken, akik közéjük pottyannak. A kaland nincs híján a regényességnek, már ahogy kezdő­dött is. Őszi-téli eső csapkod, az Északi-tenger dühö­sen fodorítja hullámtarajait, amelyek a kis gőzös keskeny bádogfelületén szétporzanak és eltűntödnek a fedélzeten. Szürkén és párásan fekszik az égbolt a tengerre. Hirtelen szállóformájú óceánjáró hajós halad el méltóságosan. Utasai, akik a reggelinél ül­nek, gúnyosan nézik az alig kétszáztonnás kis gőzös kínlódását. Helgolandot elhagyva, az islandi halászok kis gőzöse letér a civilizáció vízösvényéről és egyenesen. Island délkeleti sarkának tart. Hogy mennyi ideig tart az út? Lehet hogy öt, de talán hat vagy hét napig. Ezalatt nem volt mást látni, mint a tengert a hajó körül és az égboltot fölötte. Egy éjszaka az­tán hirtelen útmutató fénycsóvák villantak meg a szuroksötét látóhatáron. Át kellett hajózni a Shet­land­- és az Orkney-szigetek közt. Itt már aztán meg­szűntek az Északi-tenger röövid, alattomos hullám­­lökései és a hajó sirály módjára úszott az Atlanti­óceánon. Észak felől a lemenő nap narancsszínű izzásában sziklavidék emelkedett ki a kékeszöld hullámokból,­­ a Faröi-szigetek, vagy más néven a juh-szigetek, amiket azért neveznek így, mert a rajtuk lévő lakosságnak a bálnán kívül csak a ju­hok adnak élelmet. A bálnákat csapatostul kerge­tik a szigetcsoport számos öblébe, ahol a bárkákról vagy a tengerpartról lándzsákkal öldösik le őket Az éjszakák egyre világosabbak és hosszabbak, a színek sajátságosan halvány átlátszóságban köd­lenek. Ez a végtelenségbe tünedező fény az igazi sarki utazó lidércfénye. Két héten át volt a kaland­vágyó idegeneknek alkalmuk Island déli tenger­partján tanúi lenni a halászatnak. A halak ezrei akadnak bele a tölcsérforma óriási hálóba, amelyet a gőzös hosszú drótköteleken vonszolt maga után. A halakat leölték, megtisztították és a fedélzet alatti jég közé gondosan bepakolták. Kemény, veszedel­mes, véres és piszkos munka ez. A legénység néha, ha egymásután több jó fogást csinált, vagy ha tetejében még el is szakad a háló, két napig sem kerül a függőágyába. Az ilyen piszkos, fáradságos és veszedelmes életviszonyok közt, amiket néha még a borzalmas islandi vihar is tetéz, a halászgőzös legénységének kevés érzéke van azok iránt a szépsé­gek iránt, amiket az islandi gleccservilág „fehér csöndje“­ mutat. 1928 szeptember 2.

Next