Pesti Hirlap Vasárnapja, 1933. január-május (55. évfolyam, 1-22. szám)
1933-01-08 / 2. szám
KODÁLY ZOLTÁN Szép, nemes vonású férfi fejét egyre többen ismerik, egyre többen szemlélik a nagyembernek járó tisztelettel. Krisztus szakállt visel. Haja dús és előreomló. Ez a haj, ez a szakáll negyedszázaddal ezelőtt, amikor Kodály nagy fegyvertársával, Bartókkal együtt elindult pályáján, gesztenyebarna volt. Ma őszbecsavarodik. Acélkék szemének kifejezése végtelenül sokatmondó. Mély borongás ül benne, lélekbe fürkésző komolyság, de a merengő homlok szemöldök-ereszének homályában valami szelíd humor is fészket rakott. Olyan ez az arc, mintha a történelem könyvéből derengene felénk, oly ismerős és oly titokzatos. Fényképe a múlt századbeli magyar költők Barabásra szolta arcmásaira emlékeztet. Költő bánata, tudós szigora, ember jósága tükröződik vonásaiban. Csakugyan: Kodály Zoltán egyesíti magában a költő és tudós szellemiségét. Zeneköltő abban az értelemben, ahogyan a szó költője volt Vörösmarty, vagy Arany. Mind a kettőhöz szokás őt hasonlítani, aszerint, hogy ki miben látja művészetének jellegét, jelentőségét. A Szózat, a Vén cigány költőjének prófétai ereje, vulkáni lángolása jut eszünkbe, ha a Psalmus Hungaricus-t halljuk, a megtiport magyarság egekbe-zengő zsoltárát s benne az egyéni fájdalom feneketlen mélységeiből Istenhez emel-kedő férfilélek sirámát. De Arany János elhivatottságával rokon Kodály népdal- és népballada-költészete. Csodálatos és nem sejtett kincseket tárt fel, amikor a földet táró magyar parasztság szájáról elleste és összegyűjtötte az ősi énekdallamokat, amikor ezeket a maga lelkén, mint valami titokzatos vegyi konyhán átszűrve, belőlük mélytüzű drágaköveket varázsolt elő. A népi bánat, a népi vágyakozás, a népi humor e tündöklő ékkövei mint szépséges kösöntyűk sokasodnak Kodály mesteri alkotásai közt, gyönyörködő meglepetésére a nagyvilág zeneélvezőinek. Nagyszerű fölfedezése, az ős parasztdal számára Kodály teret hódított a színpad világában is. Népies daljátéka, a „Háry János“, a játékos magyar képzelet jelképes alakjává magasztosítja, a nyugati műveltség fennhéjázó túlerejével szemben vitézi furfanggal helytálló karakán fattyúvá eleveníti a napóleoni idők szájhős obsitosának jószil adoma-hősét. A Háry-sukte egyre fokozódó nemzetközi sikere, épúgy, mint a Psalmusé, arra vall, hogy Kodály zenéje a színpadtól elvonatkoztatva is ki tudja fejezni azt, amit a költő az ő elszigetelt fajtája nevében az emberiséggel közölni akar. Várjon minő visszhangja lesz a „Székely fonóknak, ha a küszöbön álló milánói (olasz nyelvű) bemutató után megkezdi külföldi pályafutását? Hány idegen fület és lelket fog megejteni Kodály zenéjének varázsával az erdélyi bércek közt ma is a maga életét élő maroknyi magyar nép virághímes, százados álmokat megrendítő meseköltészete? Művészi karénekek épülete boltozódik a „Székely fonó“ mestergerendái fölött. A magyar karének terén egyébként is úttörő Kodály. Remekművű gyermekkaraival az iskolák ifjúsága körében is egyre szaporodó tábort toboroz az új magyar zene megértésére és művelésére. A Kodály-karok szerkesztésmódja a korai reneszánsz nagy egyházi és világi kórusművészetben gyökeredzik, hangulata azonban a tősgyökeres magyar népiesség szellemét sugározza. A magyar léleknek a nyugati zene magasrendű művészi fejlettségével való egybeolvasztása: ez az a nemes és példamutató törekvés, amely Kodály zenekari és kamarazenei alkotásaiban, valamint régi és újabb magyar költők verseire írt dalaiban is megnyilatkozik. Kodály Zoltán alkotó munkásságának vonala nem alakulhatott volna ki ily merész következetességgel, ha nem indul el már kezdettől fogva a tudományos tájékozottság és meggyőződés biztos alapjáról. Kodály nyelvtudósnak készült, az Eötvös-kollégium diákja volt. Szakdolgozatát a magyar népdalok strófa-szerkezetéről írta. Szemközt a kollégiummal volt akkoriban a Nemzeti Múzeum egyik elkülönített szakosztálya, ahol az első népdalfonogrammokat — Vikár Béla fölvételeit — őrizték. Oda lárogatott át a fiatal egyetemi hallgató, figyelni, tanulmányozni a gépi megrögzítés hiteles hangokmányaiban a magyar nép dalos lelkének megnyilvánulásait. Az ösztönös érdeklődés, amely már a költői elhivatás csírája volt, tovább hajtotta az előtte föltárult ösvényen. Mihelyt — párhuzamosan az egyetemi tanulmányokkal — megszerezte a zeneszerzői képesítést, vándorbotot vett és elindult a népdal ősforrásához. Bejárta az országot s nemsokára csatlakozott hozzá Bartók Béla. Gyűjtésüknek ma már tudományosan rendszerezett anyaga: ezrekre menő fonográf-felvétel és kéziratos feljegyzés. Művészi eredménye: világszerte ismert és csodált költészetük. Az elmúlt hetekben ünnepelte az ország Kodály ötvenedik születésnapját. Kecskemét városa (ahol 1882 december 16-án látta meg a napvilágot) zenei ünnepséget rendezett a tiszteletére. Amikor a díszlakoma szónokai a népdalgyűjtést mint áldozatos apostoli munkát emlegették, Kodály elhárította magától a dicséretet. — Miért olyan nagy érdem ez? — mondotta. — Mi csak azt csináltuk, amiben tiszta örömünk, gyönyörűségünk tellett. Its a városháza magyar díszű szép nagytermében így válaszolt a hivatalos felköszöntőre: — Dantet száműzte, kiátkozta szülővárosa, Firenze, holott egész életében Firenzéért küzdött, dolgozott. Mennyivel jobb dolgom van nekem, akit Kecskemét keblére ölel, pedig még semmit sem tehettem Kecskemétért. Boldog ember, boldog művész, aki ily keresetlen szerénységgel tud visszatekinteni élete művére, arra, amit az egész nemzet büszkén vall a maga nagy értékének ! Kázipi Viktor, Kunkciki Zoltán.