Pesti Hirlap Vasárnapja, 1935. január-május (57. évfolyam, 1-21. szám)
1935-03-17 / 11. szám
ENRICO CARUSO (1874—1921) olasz tenorista híres volt arról is, hogy kitűnő hasbeszélő. Erre vonatkozólag ő maga beszélte el egy alkatalommal a következő apróságot: Egy délelőttre meghívtak egy hudsonparti villába, ahol egy nagyobb vendégsereg előtt kellett énekelnem. Miután a villa pompás parkjában leénekeltem műsoromat, a hallgatóság közül néhányan kértek, hogy mutassam be hasbeszélő-tudományomat is. A felszólításnak engedtem és egy magas fa alá állva, felnéztem a lombok felé és felkiáltottam: — Hej! Mit csinálsz odafenn? Legnagyobb meglepődésemre egy gyermekhang felelt a lombok közül: — Nem csinálok semmi rosszat, uram. Ide bújtam, hogy hallhassam az ön énekét. — De ki engedte ezt meg neked? — Az egyik szolga, aki unokafivérem. Az egész hallgatóság csodálkozva bámult engem, én meg folytattam beszédemet a lombok felé. — Jól van, nem bánom és nem haragszom érte. De vigyázz, hogy le ne essél a fáról és ne mutatkozz itt az emberek előtt. Csak akkor jöjj le, amikor már senki sem lesz a parkban. — Köszönöm, uram, — hangzott a felelet felülről — úgy lesz. Én pedig diadalmas arccal néztem a tapsoló hallgatóság felé. — Sohasem hallottunk még ily tökéletes hasbeszélőt, — mondották többen a hallgatók közül. — De én magam sem, — tette hozzá Caruso, amikor elbeszélte ezt a történetét. * V. GUSZTÁV — svéd király fiatalabb korában szenvedélyes tenniszjátékos volt. Egy alkalommal Nizzában tartózkodván, hóna alatt egy rakettel járkált egyik reggel szállodájának előcsarnokában. Néhány csinos, fiatal leány egyedül látván őt, így szóltak hozzá: — Nem tenniszezne velünk, uram? — Szívesen, — felelte a király. A játék végeztével nagyon sokan nagy tisztelettel üdvözölték a királyt. A tenniszező leányok csak ekkor tudták meg, hogy Svédország királyával játszottak. Bocsánatot kértek bizalmaskodásukért, de a király így szólt: MINIATŰRÖK — Jól tudtam, hogy nem ismertek fel, egyetlen partit sem engedtek megnyerni. MARIAN SOCIN (XV. század) híres francia jogtudós, miután megnősült, tanulmányait teljesen elhanyagolta. Amikor felhozták előtte Sokrates példáját, aki házassága alatt is époly buzgalommal folytatta taulmányait, mint annak előtte, így felelt: — Azon nem csodálkozom, mert Sokrates, felesége, Xantippe, csúnya és rossz asszony volt, ellenben az én feleségem szép és nagyon jó asszony. * TRISTAN BERNARD francia színműiró egy este végignézett egy középszerű vígjátékot, amelyet a színház már legalább ötvenszer játszott egyfolytában. Amint a színház igazgatója megpillantotta az illusztris irót, rögtön felkereste páholyában és így szólt hozzá: — Jó estét, kedves Mester . . . Mily kedves öntől, hogy eljött szerény hajlékunkba . . . Még nem látta ezt a darabot? . . . Biztosan szórakozottságságból jött el. — Igen, igen, most már szórakozott vagyok, — felelte a humorista — mert szórakoztam itt ma este. JEAN CANNES (1769—1809) francia marsall, Montbello hercege, Napoleon kedvenc tábornoka volt. A herceget az asperni véres ütközetben egy osztrák ágyúgolyó halálra sebezte. Amint a tábori orvos a marsall pulzusát vizsgálta, igen komoly arckifejezést öltött. — Doktor úr, — kérdi a haldokló — van a tudománynak az érvelésem jellegére megfelelő kifejezése? — Bizony nincs, — válaszolt húzódozva a felcser. — No hát akkor engedje meg, hogy egy szakkifejezéssel gazdagítsam a tudományt. Az én pulzusom a gyászindulót veri. * JOHN BURNS angol politikus egyik parlamenti beszédében így határozta meg a pesszimistát : — A pesszimista olyan ember, aki amikor maga előtt egy félig telt palack szin-t lát, sajnálkozik azon, hogy a palac félig üres. LUIGI PIRANDELLO olasz Nobel-díjas író abban az időben, amikor nagy diadalt aratott a „Hat szereplő keres egy szerzőt“ cimi darabjával, egy francia barátjával megjelent az egyik párizsi színházban, hogy végignézzenek egy főpróbát. Azonban a színház alkalmazottja nem akarta beengedni őket a nézőtérre. A francia barát hiába igyekezett meggyőzni az alkalmazottat, hogy Pirandello nem ülőhelyvadász, mint mások. — Ki a „Hat szereplő keres egy szerzőt“ szerzője. De a színházi alkalmazott nem akart róla tudni. Akkor Pirandello barátját karjánál fogva húzta kifelé. — Menjünk, — mondta. — Mindkettőnknek olyan arca van, mely szerint „Két gyanús szereplő keresi a potyázást“. * CHEVALIER DE CHAMPCENETZ (1760—1794) franciaságíró szellemes ember volt. Egy este elment a párizsi Teatro Italianóba, ahol a „Falsa magia“ című operát játszották. A főszerepet Dufayel kisasszony énekelte, ki, bár jó hangja volt, a zenéhez nem sokat értett. Az operát már elkezdték, amikor egy későn jövő érkezett a nézőtérre és leült a helyére. Megkérdezte a szomszédját, aki éppen Chevalier de Champcenetz volt, hogy Dufayel kisasszony elénekelte-e már az áriát: „Mint egy villám“? _Nem, uram, — felelte Champcenetz — úgy énekelte, mint egy kacsa. * DEÁK FERENC-m (1808—1876) egy alkalommal gróf Pálffy Móric, Magyarország helytartója ezt kérdezte : — Hát ön lehetetlennek tartja, hogy Magyarország elnémetesedjék? — Éppenséggel nem — felelte a „haza bölcse“. — Hát akkor mit okvetetlenkednek, miért nem adják meg magukat? Deák Ferenc gróf Pálffy szeme közé nézve így szólt: — Mondja! Ha az orvos magának azt mondaná, hogy elélhet még egy darabig, de meghalhat ma is, — mit csinálna? — Nagyon egyszerű! — nevetett a helytartó. — Húznám az életet, ameddig lehet. — Na látja, — viszonzá Deák Ferenc. — Mondtam én, hogy igen egyszerű a dolog. Mi is megpróbáljuk. * UJZTAV