Pesti Hirlap Vasárnapja, 1935. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)

1935-11-03 / 44. szám

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (1773—1805) egy alkalommal Bi­harban lévén, elha­tározta, hogy meg­látogatja költőtár­­társát, Bessenyei Györgyöt. Minthogy szükiben volt a pénznek, gyalog in­dult útnak, bár az agg költő­jó messze lakott. Már fél napja rótta az or­szágutat c csokonai, midőn azon kez­dett aggódni, hogy eltévesztette az utat. Egy élő lélekkel nem találkozott útjában, akitől kérdezősködhetett volna. Végre felbukkant egy subás öreg­ember. „No végre akadt valaki, akitől kérdezősködhetem“, gondolta magá­ban Csokonai. És rákiáltott az atya­­líra, mégpedig versben: Hallja-e kend, bácsi, Messze van-e Pusztakovácsit A bundás ember erre Így vála­szolt: Menjen az úr szaporán, Még ma eléri talán. Csokonai elálmélkodott a verselő paraszton, de csakhamar kitalálta, hogy ki lehet a bundás öreg. — Bessenyei! — kiáltotta örven­dezve és lekapta a kalapját. — Te meg, öcsém, nem lehetsz más, csak Csokonai Vitéz Mihály! — és megölelte fiatal költőtársát. I. FERENC (1494—1547) francia király egy este éppen akkor haladt el egy kis ház kapuja mellett, midőn egyik szolgálattevő tisztje csi­nos leánykát csókolt meg. — Bocsánat, felség! — csengett a tiszt megzavarodva. — Itt nincs helye bocsánatkérés­nek, — jegyezte meg a király kedélye­sen, — mi az ilyen dolgot nem tiltjuk, de — irigyeljük. WILLIAM HOGART (1697—1764) angol festőművész kevéssel halála előtt festett egy ké­pet, mely maga a megtestesült keserű humor. E kép a földi élet múlandó­ságát állította szem elé egy törött kan­csó, tövig elkopta­tott seprő, egy pus­katus és egy repedt harang rajzaiban. Volt továbbá a ké­pen egy égő földgömb, rombadőlt ház s egy felütött színmű utolsó lapja e felírással: „Minden elmúlik“. Végül még egy törött festéklapot rajzolva a képre, letette ecsetjét s igy szólt: — Készen vagyok! Minden elmúlt. Egy hónapra e festmény befejezése után a művész meghalt. MINIATŰRÖK IV. IVÁN (1530—1584) orosz cár 1548-ban III. Keresztély dán királynak egy ütőórát e sorok kísére­tében küldött vissza: „Én hiszek az Istenben, tehát sem­mi közöm az égi jegyekhez és planéták­hoz.“ # JEAN UE LA BRUYÉRE (1645—1696) francia író mondta egy alkalommal: — Inkább kérdem meg egy öreg embertől, mikor fog meghalni, mint egy öreg asszonytól, — ki még tetszeni vágyik — mikor született? * LODOVICO ARIOSTO (1474—1533) olasz költőhöz egy bőbeszédű, üres­­fejű ember, miután sületlen fecsegé­sével már jó darabja kínozta, igy szólott: — Talán alkalmatlankodom önnek beszédemmel és hasznosabb munkától tartom vissza? — Csak beszéljen tovább, — vála­szolta Ariosto — úgysem hallgatok beszédére. # KARL GOTZLAFF (1803—1851) német orientalista és hittérítő már kora ifjúságában kikerült Kínába, ahol a térítgetés mellett tudomá­nyos kutatásokat is végzett; élete vége felé már sa­ját magát is kí­nainak tartotta. Pulszky Ferenc 1849-ben Kossuth Lajos londoni kö­vete volt és a szabadságharc leverése után még néhány évig Londonban ma­radt. Egy alkalommal Richard Cob­­den angol politikus fényes estélyt adott, melyen hírneves spanyol, fran­cia, amerikai, olasz és német szemé­lyiségek gyűltek össze. Megjelent az estélyen Pulszky is és Karl Gützlaff. A társaság egy kisebb csoportjá­ban éppen arról beszélgettek, hogy Lajos Fülöp király elűzésével kikiál­tották a francia köztársaságot. — Minthogy most jöttem Kínából, nem tudom, hogy mik ennek a köztár­saságnak az alapelvei, — szólt bele a társalgásba Gützlaff. Pulszky lelkesen jegyezte meg: — Szabadság, egyenlőség, testvéri­ség! — Mi, kínaiak — viszonta Gütz­laff — már kétezer esztendővel ez­előtt ugyanerre a hármas alapelvre fektettük állami létünk súlyát, ám e hármas elv összhangbahozatala végett egy negyedik hasznos elvet is be kel­lett hoznunk és azóta csend és rend van országunkban. — S ha szabadna kérdeznem, mi az a negyedik elv? — érdeklődött Pulszky. —• A bambusz — felelte moso­lyogva Gützlaff. II. JÓZSEF (1741—1790) császár utolsó be­tegsége előtt még egyszer megszem­lélte a schönbrunni parkban levő szob­rokat. Prokopp szobrász csoporto­­zata, mely a mene­külő Aeneast An­­chises-szel és Asca­­nius-szal ábrázolja, sokáig lekötötte fi­gyelmét. Kísérőjétől, Patuzzitól meg­kérdezte, hogy Aeneas hátrahúzódó lába nincs-e kissé nagyon kiterjesztve? — Felséges uram, — válaszolta Patuzzi — a félelem haladéktalanul szaporítja az erőt. — Igaz, — felelte a császár — de a félelem nem alkotja egyik lábát hosz­­szabbnak a másiknál. WILLIAM HOADLY angol orvos ötször nősült meg. Utolsó házassága alkalmával barátainak e kérdésére: „Honnan e kora megszaba­dulás nejeitől?“, őszintén bevallotta: „ Soha ellent nem mondani, kivé­tel nélkül igazat adni, hagyni tenni, amit akarnak; ez volt a mód, mely által azoktól oly hamar megszabadul­tam, miután az ilyen eljárásra, csen­des indulatoskodásukban egymásután mind elhaltak. * AREZZOI GUIDO (XI. század), az avellanói kolostor apátja találta fel az olasz skálát és ezáltal a har­monikus zenét. A skála hangjainak nevét a Szent János himnusz sorainak első szótagjából vette. íme: Ut queant laxis Resonare fibris Mira gestorum Famuli tuorum Soivft polluti Labii reatum Nancta Joannes. Később az utolsó hang nevét a jó­hangzás kedvéért Li-re változtatták. VOLTAIRE (1694—1778) francia költő na­gyon kapzsi termé­szetű volt. Midőn „Oedipus“ című szomorújátékát Pá­rizsban előadták, megérdemlett nagy sikert aratott vele és az uralkodó Or­­leánsi herceg a szerzőnek egy me­­daillont akart aján­dékozni az arcképével oly aranylán­con, aminőt Voltaire maga választ ki. Midőn tehát Launay aranyműves őt eziránt megkérdezte, Voltaira ezt vá­laszolta : — Vegye mintául a huzókút láncát. Csók on© Gutitoff zsef tők­e 41

Next