Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1940-04-07 / 14. szám

Háború az árvíz ellen A rendkívül kemény tél, a nagy mennyiségben leesett hótö­megek a szakembereket kellő időben figyelmeztette arra, hogy az olvadás beálltakor a tavaszi áradások a szokottnál nagyobb mértékben fogják az országot el­önteni. (Szerencsés körülménynek tekinthető, hogy márciusban az időjárás elég hideg volt és így az olvadás csak fokozatosan követ­kezett be.) A folyók kiléptek medrükből, gátakat szakítottak át, községek egész sorát lepték el és óriási termőterület került víz alá. A medencékben felhalmozódott ha­talmas hótömegből belvizek kép­ződtek, amelyeket a megfagyott föld nem tudott felszívni és így a folyóktól, patakoktól távol fek­vő területeken is valóságos ten­gerek képződtek. Az árvizeknek földrajzi és me­teorológiai előzményei vannak. Az Alföld óriási síksága természe­tes területe az árvizeknek. Ma­gas hegyek veszik körül, melye­ken mindig nagyobb a csapadék és ahonnan a vizek a középpont felé törekedve futnak az Alföld szívébe. Már az ősidőkben is ez a terület volt az árvizek szín­helye. A hat és félmillió holdból kereken négymillió volt az, me­lyet még száz évvel ezelőtt is úgyszólván állandóan elborított az ár. Ezen a nehéz területen kellett a magyar vízimérnökök­­nek életet és kultúrát teremteni. Az árvizek szempontjából a Duna vize jelentősen különbözik a Tisza völgyétől. A Duna medre keskeny. A Tisza völgye széles, megfelelő lehetőség nyílik meg a jégtáblák szétterülésére. Egyes helyeken a Tiszának kilométe­renként mindössze 2 centiméter az esése. Ezt az esést is csak a szabályozás után érték el. A sza­bályozás előtt a kiöntött Tisza két oldalán messzire széthúzó­dott és gyakran hat hónapig is kint volt a medréből. Feljegyzé­sek szerint Szegedről a vásáro­sok még 1830-ban is kompokon mentek Kikindára. Az időjárás enyhülése rendsze­rint a Földközi tenger felől jön. Először a Száva medencéjét éri el. Az árhullám elviszi a jeget a Száváról és a belgrádi partok­ról. A Dráva rendszerint együtt árad a Dunával. A két folyón együtt indul meg a jég. Ha a két nagy folyó áradása összetalálko­zik, megtörténik a baj. Ez játszó­dott le a márciusi áradásoknál. Fokozta a veszedelmet, hogy a német Dunáról hatalmas jégtor­laszok jöttek a magyar szakaszra és elrekesztették a víz útját. A jégtömegek el-elszakadtak ugyan egymástól, de a kanyarodóknál, szigetcsúcsoknál újból összetor­lódtak. A Tiszán a jég rendszerint nem okoz bajt, a hullámtér 2—3 kilo­méter széles, az eredetileg 200 méteres jégpáncél nagy felületen eloszlik. Ez idén azonban a folyók vizén felül az olvadó hólét is le kellett vezetniük az alföldi fo­­lyóknak. Az Alföldön hó alakjá­ban mintegy 5—6 milliárd köb­méter víz halmozódott fel, amely­ből csak nagyon kevés párolog­hatott vagy szivároghatott el. Ehhez a mennyiséghez még hoz­zájárult a Felvidékről és Erdély­ből betörő víztömeg. A dunátúli folyók, a Zala, a Kapos, a Sió, Koppány és a Sár­víz március közepén a hirtelen betört hőhullám folytán megduz­zadtak és a húsz fokos meleg a hótakarókat is elolvasztotta. A másfél hónapra való vízmennyi­ség két nap alatt szabadult fel s ez okozta a dunántúli árvizeket. A hivatalos körök számítottak a belvizekre és különleges intéz­kedések történtek az ármentesítő társulatoknak szénnel és egyéb szükséges anyagokkal való ellá­tására. Azonban ilyen nagyméretű ka­tasztrófákra nem lehet előké­szülni. A gátépítők nem mére­tezhetnek olyan magas vízállás­ra, mint amilyen ez évben bekö­vetkezett. Amennyiben mégis megtennék, olyan hatalmas költ­ségeket jelentene, amely az időn­ként megismétlődő rendkívüli árvizek esetében sem fizetődnék ki. A száz évben egyszer előfor­duló vízmennyiségre szivattyú­­telepeket sem lehet méretezni. A magyar árvédelem a külföldi szakkörök véleménye szerint is kitűnően van megszervezve. Né­hány évvel ezelőtt az amerikai Mississippi folyó szabályozásával foglalkozó mérnökök tanulmány­úton voltak Magyarországon és csodálkozva látták, hogy a ma­gyar vízvédelem aránylag cse­kély költséggel mily sokat telje­sített. Az ország területén 7200 kilo­méter árvédelmi gát van és mintegy 17.000 kilométer hosz­­szúságú belvízcsatorna képezi a vízvédelmet. A 178 szivattyú­­telep másodpercenként körülbe­lül 200 köbméternyi vízmennyi­séget tud elszállítani. Az árvizek által veszélyeztetett területek a trianoni Magyaror­szág termőföldjének 22 százalé­kát jelentik. Amennyiben az ár­vízvédelmet minden tekintetben biztosítani akarnánk, csatorna­­hálózatunkat legalább a kétsze­resére, szivattyútelepeink számát a háromszorosára kellene emel­ni. Ezeknek a védelmi berende­zéseknek a megépítésére 200 mil­lió pengőre volna szükség. A Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Szamos folyók szabályozása leg­égetőbb feladataink közé tarto­zik. A szakkörök véleménye szerint az elkövetkezendő nagyobb fel­­melegedés és ennek következté­ben beálló hirtelen olvadás már nem fenyegeti nagyobb árvízve­széllyel az országot. Jelentősebb hóolvadás már legfeljebb csak a kárpátaljai folyókon lehet. Ha ez a bekövetkezendő hirtelen fel­­melegedés sok csapadékot is hoz, csak a kisebb folyók vize árad újból meg. A jelenleg víz alatt álló föl­dekről a víznek eltávolodása ki­zárólag az időjárástól függ. Nagy­részt lapos területek vannak el­öntve, a belvizeink már csekély apadás esetén is könnyen fel­szabadulnak. Az idei árvíz me­zőgazdasági következményeit ma még nem ismerjük, azonban köz­­gazdasági szempontokból számí­tani kell az árvízsújtotta terüle­tek adóelengedésével, a romba­­dőlt házak újjáépítésének költ­ségével, megfelelő mennyiségű vetőmag újbóli bevetésével. .. 1. Alsó kép: katonai ponton menti a lakosságot Pócsmegyeren. Képek az árvíz pusztításairól. Baloldalon: elöntött rész Budafokon. Jobboldalon: Tolna egyik­­ utcája víz alatt. Alsó kép: vízben álló ház Pócs­­megyeren. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi intézetének vízjárási térképe az árvízveszedelem csúcspontján, március 28-án. A sűrű vonalozású sávok az áradó, a pontozott sávok az apadó folyókat és árvízterületü­­ket fogják közre. A szaggatott vonalkázás a legmagasabb vízállást jelzi.

Next