Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1940-06-09 / 23. szám

végre újra kapcsolatba kerültem a repüléssel: mint a hatodik ma­gyar pilótaigazolvány tulajdonosa — kapus lettem a mátyásföldi repülőtéren ... Néhány hónap óta — hála Istennek — jóra fordult a sorsom: forgalmi segédtiszt let­tem a budaörsi repülőtéren. Itt megbecsülik bennem a régi repü­lőt és most már biztosítva látom a magam, feleségem és nyolcéves fiam jövőjét. Fekete Örs — aki IV. Károly királyt hozta Svájcból Magyar­­országra repülőgépen — most egy pesti utazási iroda igazgatója. — Tényleges tiszt, hadnagy voltam, amikor 1911 nyarán meg­takarított pénzemből és édes­apám támogatásával meg akartam tanulni a repülést a Rákoson. Ugyanekkor velem együtt kezdte Sohár József főhadnagy is. A há­borúban repülő voltam, azután bankpénztáros lettem Pesten. Horváth Ernő és Prodam Guido 18 lóerős monoplánján tanultam repülni. 1912 márciusában a gyen­ge motorú gép egy rákosi dom­bon megugrott, leesett és a gép összetört, de­­ ekkor tanultam meg repülni. Ezzel utolsó megta­karított pénzem is elment, de ez év augusztusában áthelyeztek a repülőcsapatokhoz. Előbb Újvi­dékre kerültem, majd 1913-ban Wiener-Neustadtb­an letettem a pilótavizsgát. A hadseregnek ak­kor még rossz gépei voltak, a sok szárnytörés miatt a Löhner B. tí­pusú repülőgépeket eltiltották a repüléstől, mikor kitört a háború, előkerültek a raktárból és ezek­kel mentünk háborúba. A hábo­rúban tanultunk meg igazán be­repülni. Ezután elmondja, hogy mint repülőszázados érte meg a há­ború végét. Hat kitüntetése van, köztük a Koronarend érdemke­resztje. A proletárdiktatúra ide­jén tiszt volt, menekülni szeretett volna, de a kommunisták nem bíztak rá repülőgépet. Kvasz András, régi rákosi re­pülő, segített hozzá, hogy elme­nekülhessek. Husvétvasárnap ti­tokban repülőgéphez juttatott, én Bécsbe repültem és ott jelentkez­tem gróf Bethlen Istvánnál, a szegedi kormány meghatalmazott miniszterénél. Ott repülőszázadot szerveztem a menekült repülők­ből és Jugoszlávián át mentünk Szegedre. Ezután Szombathelyre osztottak be, majd a trianoni rendelkezések miatt tartalékállo­mányba kerültem. Azután külföl­dön működtem mint pilóta, Am­szterdamban a Fokker-gyárnál, a Deutscher Aero-Lloydnál, végül gyári pilóta voltam Bécsben 1926-ig. Ezután az utazási szak­mában helyezkedtem el. — És a király hazahozatala? — kérdezzük tőle. Fekete Örs erről röviden beszél: — Ez eléggé ismert dolog. 1921 október 20-án déli 12 órakor szálltunk fel a svájci Dübendorf­­ban és a Sopron melletti Dénes­­fán szálltunk le ... Lányi Antal hadnagy azzal írta be nevét a magyar repülés törté­netébe, hogy 1911 nyarán egy rozzant Blériot-gépen Badacsony és Fonyód között átrepülte a Ba­latont, majd Debrecenből Nagy­váradra repült. Sok sikere közül kiemelkedik, midőn saját szer­kesztésű kétfedelű gépén e sorok írójával felszállt a Rákoson. Ez volt az első utasrepülés magyar szerkesztésű és építésű repülőgé­pen. Steinschneider Lili, az első ma­gyar nőrepülő, már régen eltűnt a színtérről. A rákosi repülők kö­zül többet elvitt a halál. Az ak­koriban népszerű rákosi repülők ma nem szerepelnek az újságok tudósításaiban. De egykor tálém­ tanítják majd nevüket az iskolá­ban. Tamás Ernő. „ Sohasem tagadtam, nagyon rossz tanuló voltam. Gimnáziumi pályafutásomból alig emlékszem másra, mint hármasra. Lusta diák voltam, nem voltak nagy ambícióim. Csak semmi feltűnés! — ez volt az elvem —, marad­junk meg a szolid elégségesek­nél. Azt viszont nagyon is tudtam, hogy mennyit kell tanulnom a hármashoz. Csodálatos ösztönöm volt e tekintetben, csak két izben tévedtem nyolc év alatt. Egyszer megbuktam latinból, egyszer ket­test kaptam fizikából. De az év végére mindkettőt kijavítottam hármasra. No, de nem erről aka­rok mesélni. Hanem arról, hogy miként lett hetedikben majdnem jelesem történelemből, majd nem sokkal utóbb hogyan álltam bu­kásra belőle, hogy a végén meg­szerezzem a szokásos hármast. Érdemes meghallgatni. II. Abban az évben uj történelem­­tanárt avattunk. A régit nyugdí­jazták. Az uj tanár tiszteletére az első leckét bevágtam, különben is az volt a tervem, hogy megjavu­lok és színjelesen végzek. Hát szóval bevágtam a pun há­borúkat és mit tesz Isten, az uj tanár kiszólított. Óriási volt, amit produkáltam. Az osztály meg volt döbbenve és Lápóczy — így hív­ták az új tanárt — elismerően bólintott: ez igen! Akkora jelest írt be, hogy még Czira is látta az utolsó padból. Ettől a naptól fogva nagy em­ber voltam Lápóczy szemében. Amikor megtudta, hogy egyéb­ként igen közepes tanuló vagyok, még jobban megkedvelt. Nyilván-­­való lett előtte, hogy a történe­lem életem célja, s nem tartozom a minden tárgyat egyformán ma­goló eminensek közé. Nem a je­les bizonyítvány lebeg a szemem előtt, hanem a történelemtudás. Ki sem hívott többé felelni. Úgy érezte, hogy a pun háborúk­ról tartott beszámolóm után sér­tés lenne, ha feleltetne. Ha ma­gyarázott, időnként bizalmasan felém bólintott, mint aki azt mondja: „persze, Szvoboda, maga ezt nagyon jól tudja, dehát a töb­biek, ugy­e...“ Nyugodtan ültem a jelesemen szeptembertől májusig. A pun háborúkkal nagyobb sikerem volt, mint magának Hannibálnak. Évközben pedig megtanultam alkalmazkodni a jelesemhez. Lá­póczy magyarázatai közben szor­galmasan és fölényesen bólint­­gattam, olykor-olykor fontoskodó kérdéseket tettem fel, amelyek senkit sem érdekeltek, legkevésbé éppen engem. Az év végére már magam is elhittem, hogy tudor vagyok. Máig is rejtély előttem, hogyan jutott eszébe Lápóczynak hat nappal a bizonyítványkiosztás előtt újra kiszólítani engem, a kiváló historikust. Talán megtu­dott valamit a múltamról, talán élvezni akarta legjobb diákjának tudását — mindegy. Kiszólított. Egy betűt­­sem tudtam. Meg sem szólaltam Feszengtem, egyik lábamról a másikra álltam és hallgattam. Lesújtó percek vol­tak. Lápóczy hol letette a cvik­­kerét, hol felvette. Alaposan szemügyre vett, én vagyok-e az csakugyan. Fájdalom, én voltam­ Nem értette a dolgot és jobban megviselte az ügy, mint engem magamat. — Leülhet, Szvoboda ... — mondta fásultan és én a helyemre vonultam. A következő órán már az év­végi osztályzatokról beszélt. Ami­kor az én nevemhez ért, így szólt: — Hát, Szvoboda ... magával igazán nem tudom, hogy mit csi­náljak... Jelesre állt a legutóbbi óráig... Fejlehajtva álltam a helyemen. ő szomorúan folytatta: — Nézze, Szvoboda, én nem merek ítélni a legutóbbi felelete alapján ... Talán indiszponált volt... Vagy valami családi ügy . . . Kettest kellene adnom, de szeretnék magának jelest ad­ni. Szeretném, ha kiköszörülné a csorbát... Jöjjön ki, Szvoboda! Siri csend az osztályban. Nem akartam hinni a füleim­nek. Erre a tragikus fordulatra nem számítottam. A legszíveseb­ben odaálltam volna Lápóczy elé és azt mondtam volna: — Most már mindegy, tanár úr, kérem... Ha kettes, legyen kettes ... Majd jövőre kijavítom, van még egy évem. Hagyjuk ezt a csorbát, tanár úr, amúgy ki­­köszörületlenül... Dehát ezt mégsem mondhat­tam. Úgy mentem ki a katedra elé, mint egy temetési ló. És úgy is feleltem. A fiági örö­kösödésről kérdezett, s én, szeren­csétlen, még azt sem tudtam, hogy mi az a fiág. Azt mondják, olyan vörös volt a fejem, mint egy paradicsom, ahogyan ott áll­tam. El is hiszem. Roppant kínos volt. Lápóczy most már dühös lett, mert becsapottnak érezte magát. — Leülhet! — mondta kemé­nyen. És megcsóválta a fejét. Én nem törődtem az egésszel. Adjon kettest, vagy hármast, bá­­nom is én. Sőt, jobb, ha hármast ad. Éppen az az egy kettesem legyen? Elcsúfítja a szinhár­­masomat. Ha szinhármast viszek haza, atyám mukkot sem szól. Ellenben, ha van egy kettesem, felpofoz, amiért nem tudok töb­bet szerezni. Szép meleg május volt, kit érdekelt a történelem? Lápóczyt. A legközelebbi órán­ ugyanis megint lapozgatott a no­teszában, s egyszercsak azt mondta: — Itt van ez a Szvoboda... Rejtélyes, hogy mi van magával, Szvoboda ... Álljon fel, ha magá­hoz beszélek! Felemelkedtem és sajnálkozó mozdulatot tettem: — Tanár úr, kérem, ugyanis a múlt héten meg voltam hülve és nem tudtam készülni rendesen... Lázam is volt, de azért nem akar­tam hiányozni az iskolából... Látszott Lápóczyn, hogy szíve­sen elhiszi, amit mondok, így szólt: — Egészen tanácstalan vagyok magával . . . Jöjjön ki, Szvo­boda . . . Nem akartam hinni a füleim­nek. Hát lehetséges az a husza­dik században, hogy harmadszor feleltetnek egy diákot egymás­után? Úgy látszik lehetséges. Ki­vánszorogtam és vártam a kér­dést, amelyről már eleve tudtam, hogy nehéz lesz. — Beszéljen valamit Mária Te­rézia reformjairól. Ugyan, kérem. Mit beszélhet­nek komoly férfiak ilyen női ügyekről? Nem beszéltem Mária Terézia reformjairól. Tudtam, hogy volt egy Mária Teréziánk, hallottam, hogy különböző refor­mokat csinált, de hogy mit, hol és mikor, azt nem tudtam. Egyál­talán nem tudtam. Az osztály be­leröhögött a padokba. Szegény Lápóczyt valósággal lesújtotta ez a legújabb felele­tem. Most már látta, hogy kígyót melengetett a keblén. Kinézett az ablakon, s úgy éreztem, hogy be­lül sír. Nagyon, nagyon csalódott bennem, ő, aki nemrégen még nem tudta, hogy jelest adjon-e, vagy kettest, majd később nem tudta, hogy kettest adjon-e, vagy hármast, most már ott tartott, hogy a hármas és a négyes kö­zött habozott. És ez most már az utolsó óránk volt, döntenie kel­lett. Felém fordult: — Mondja, mit csináljak ma­gával, Szvoboda? Megbuktassam? Ez volt az első kérdés, amire felelni tudtam volna. De pirulva hallgattam. Talán mégsem fog megbuktatni... — erre gondol­tam. És akkor Lápóczy feltette a cvikkerét és újra felém fordult: — Hát még egy utolsó kér­dés ... Beszéljen nekünk valamit a pun háborúkról... Óriási volt, amit akkor produ­káltam. Lápóczy megkönnyebbül­ten küldött helyre és csak annyit mondott: — No látja, Szvoboda ... Abban az évben kettest kap­tam történelemből. Szegény Lá­póczy nem hagyta veszni az illú­zióit És azóta tudom, hogy az ember ne legyen polihisztor. Egy­valamit tudjon, de azt tökélete­sen. Fájdalom, azóta sem kérdezték tőlem a pun háborúkat. Mit főzzünk a húsos és hústalan napokon. Hústalan napokra. Paprikás­gomba, vesésmakaróni, zsemlyés káposztásgombóc, tejfeles szardel­­lás tojás, zöldségfelfújt, spárga­módra készült tök, spárga krém­mártásban, újburgonya tejfele­sen, májas rizottó, velőspudding, rántottvelő tartárral, sóska- vagy kapormártásban buggyantott to­jás burgonyával, paprikásponty, gombás halfilé, paradicsomos ürücomb. Marhahúsos napra: Göngyölt felsál, fehérpecsenye, marhahús vadasmártással, húsleves, főtt marhahús egres vagy cseresznye­mártással, Eszterházy-rostélyos, gombásszelet, gulyásleves, petre­zselymes felsálszelet, szardellás marhanyelv, fehérpecsenye, ba­­jor felsálszelet, csavarthús, párolt sartő, töltött felsál, krémleves húslevesből. Borjú- és sertés­ napra: Borjú­­becsinált zöldborsóval vagy kala­­rábéval, mustáros borjúhús, Esz­­terházy-borjúhús, paprikás bor­­júszelet, töltött borjúszelet, gom­bástekercs, zöldséges borjúcsü­­lök, Stefánia-szelet, gombával töltött borjúszelet, borjúkotlet, csavart szeletek, szardellás bor­­júcsont. Töltött karfiol, lecsós sertéssült, szűzsült, rizseshús, ra­kott pörkölt, párolt felsálszelet, lengyel leves, káposztapudding, tejfeles szelet, paprikás tejfeles káposzta bőrös sertéssülttel, ra­kott kel és rizs, tőttike, rántott karaj. NÉHÁNY hústalan étel. Spárga módra készült tök. 1 kg megtisztított gyenge tö­köt 2 ujjnyi széles és 15 cm-es darabokra vágva, sós, gyengén ecetezett vízben megfőzünk, de nem túl puhára, szitán lecsur­gatva, tűzálló tálba tesszük, le­öntjük 3 deci tejfellel, amibe egy kanálka - lisztet, 8—10 dg vajat kevertünk, cukorral Ízlés szerint megszórjuk, szitált morzsával behintjük és a sütőbe téve, fél­óráig sütjük. Tejfeles szardellás tojás. Tűzálló tálban vajat olvasztunk, 1—2 ujjnyi tejfelt öntünk bele, 6—7 tojást ütünk rá, sózzuk, 1 tubus szardellapasztát, vagy 3—4 áttört szardellát, vágott snidlin­­get, prézlit szórunk rá és sütőbe téve addig sütjük, mig a tojás megkeményedik. Ujburgonya tejfelesen, 1 kg sósvizben megfőtt, tisztí­tott új burgonyát lecsurgatva, vajban pirítva kicsit, leöntjük, 8 dg vajból, 3 tojás sárgájából, 4 deci tejfölből készült keverékkel, ízlés szerint teszünk bele vágott kaprot vagy snidlinget, egyszer felforraljuk és tálaljuk. A halfilé-szeleteket megsózva, lisztbe mártva vajban megsüt­jük, megszórjuk petrezselyem zöldjével vajban párolt gombá­val, tejfölt öntünk rá és jól ösz­­szeforraljuk. Paprikásponty: 2 nagy fej karikábra vágott hagymát vízzel puhára főzünk, megszórjuk egy nagy főzőkanál édespaprikával, 5—6 dkg vajat, sót adunk bele. A megtisztított, felszeletelt pontyot (kb. 1—1­­2 kg-nyit) belerakjuk, s forralt tej­jel felöntjük, hogy ellepje. Las­san főzzük egy órát. Ha elfőtte a levét, még tejet öntünk utána, hogy bő leve legyen. KHASANA ARC- ÉS AJAKRÁZS RAGYOGÓ Árnyalatokban VÁLTOZATLANUL KAPHATÓ Árok: Ajakvázi 1.7S és 7.90 P • Arcifizs 1.80 és 3.50 P elegáns világ kedvelt készítménye Forgalomba hozza: MIHÁLY OTTÓ GYÓGYSZERÁRUGYÁR BUDAPEST, VI., PODMANICZKY­­ UTCA 45. Beszélek a punokról Irta: Tahi László K­ONYHA Gombás halfilé.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék