Képes Vasárnap, 1940 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1940-10-13 / 41. szám

mindennap foglalkozom és mikor készülök el, azt nem tudnám meg­mondani. A biblia eredeti nyelve­zetét átmagyarosítani nagyon ne­héz, mert hisz sok kifejezését még a szavakban oly gazdag magyar nyelvvel sem lehet sokszor helye­sen és megfelelően pótolni. A püspök híres arról, hogy színtiszta magyarsággal prédikál. Idegen kifejezést alig használ. Híve az úgynevezett közmondá­sok stílusának, a világos, min­denki­ számára érthető, egyszerű és nyelvezetében még­is oly szép — magyar beszédnek. Pompás magyaros stílus jellem­zi irodalmi munkásságát is. Ed­dig negyvenöt önálló műve jelent meg. Tagja a Petőfi Társaságnak, a Gyóni Társaságnak, a Gárdo­nyi Társaságnak, a Nagykőrösi Arany János Körnek, a Luther Társaságnak, a Protestáns Irodal­mi Társaságnak, a németországi Luther Akadémiának és még sok­sok belföldi és külföldi irodalmi, tudományos egyesülésnek. Több egyetem díszdoktorrá választotta. Mint egyházvezető és egyházdip­lomata is híressé tette nevét. Hí­vei, mint a magyar evangélikus istentiszteleti rend megnyítóját és egységesítőjét tisztelik. Hosszú időn át részt vett, mint a magyar evangélikus egyház képviselője szinte valamennyi külföldi egy­házi gyűlésen, összejövetelen. Mi­kor az amerikai evangélikus ma­gyar egyházak szervezésének szük­ségessége merült fel, az állam­kormány és a hazai egyetemes evangélikus közgyűlés 1914-ben Raffay Sándort küldte ki Ameri­kába. Hosszú időn át tanulmá­nyozta a németországi vallási mozgalmakat is. El lehet róla mondani, hogy mindig száz keze volt. Mialatt egyházkerületében egymásután építtette a templo­mokat, mialatt részt vett a hazai nagy felekezeti problémák békés megoldásában, mialatt ellátta a budapesti lelkészi teendőket és szünet nélkül gyógyította a lelki betegeket, ugyanakkor mindig jutott ideje arra is, hogy a kül­földön élő evangélikus magya­rok sorsával törődjön, neves barátokat szerezzen a magyar hazának. A lelkibetegek orvosa — Hogyne, vállvetve kell dol­goznunk, hisz idehaza az evangé­likusok kisebbségi egyházat al­kotnak és így természetesen ne­hezebb is a sorsuk, mint például Svédországban, Norvégiában, Dá­niában, Németországban — mond­ja a püspök. — A világnézetek kavargásának idejét éljük. Az egész világ nagy belső átalakulá­son megy keresztül és ez a belső átalakulás a vallást is érinti. Sok gondot okoz nekünk például a vegyesházasságok ügye. Ma a vegyesházasságok kérdése meg­oldatlan és káros, mert sok eset­ben a családi békét is feldúlja. — Nem lebecsülendő jelenség az sem, hogy a lelkibetegek szá­ma nem akar csökkenni. Ben­nünket, vezető lelkipásztorokat nagyon sokan felkeresnek, hogy elmondják, meggyónják bajukat. Jól tudják, hogy a lehetőséghez képest segítünk a betegen, hogy a jó testvérhez illően fogadjuk őket. Pedig a helyzetünk nem könnyű, mert az emberek rend­szerint, akár a testibetegség ese­tén, nagyon megkésve keresik fel lelkibetegségük orvosát, a papju­kat. Raffay Sándor hirtelen mintha végig gondolna azon a sok-sok em­beren, akivel neki, a lelkipásztor­nak, az életében már dolga volt. Egyszer, mikor elárvult volt és elárult a hős magyar s rázuhogott kegyetlenül egy átkos, véres zivatar s az őrület szétrombolta az ezeréves szent hazát, bitang kezek összetörték a talizmán-turulmadárt. Turulmadár büszkén állott szoborba öntve őrhelyén, a Kárpát ormain körül Dévénynél és a Cenkhegyén, Munkácson és Verecke ormán s mindenütt, hol magyar lakott, mit drága vérrel öntözött és tengerkönnyel áztatott. Szegény, büszke turulmadár húsz évig a porba zúzva! Mint Phönix a poraiból feléledtél ime újra! — Bizony sok újszülöttet meg­kereszteltem és sok halottat elte­mettem. Mikszáth Kálmán, Her­mann Ottó, Vízvári Gyula, Kos­suth Ferenc, Gömbös Gyula, Szon­­tagh Félix, Papváry Elemérné — csak egy-két név a sok közül —, én búcsúztattam őket utolsó Út­jukon. A közismert egyéniségek, egy nagy író, nagy színész, nagy­nevű természettudós, híres poli­tikus, lánglelkű költő, előkelő kor­­mányférfiú utolsó búcsúztatása mindig jelentős munkát ró a lel­készre, hisz a búcsúbeszéd elmon­dása előtt át kell tanulmányoz­nunk az illető életének egész tör­ténetét. A püspök, mint könyvkötő és asztalosmester A püspök dolgozószobája való­ságos kis könyvtár. Könyveinek száma meghaladja a háromezret. — A felső sorokban lévő hat­száz darab könyvet magam kötöt­tem be! — jegyzi meg mosolyog­va és az üveges könyvszekrények felső polcaira mutat. Megtudom, hogy Raffay Sándor titkos taná­csos, evangélikus püspök egyben nemcsak kitűnő könyvkötő de asztalos és faesztergályos mes­ter is. — Mikor a kommunisták reám is kivetették hálójukat és Fáber egyházlikvidáló népbiztos fenye­getett, megmondtam neki,hogyha a jó Istentől nem fél, az én sor­som ne zavartassa őt szégyenletes munkájában, mert ha én nem le­hetek püspök és lelkipásztor, mint asztalos, faesztergályos vagy mint könyvkötőmester is megkeresem családom és a magam kenyerét! Raffay Sándor különben is már sokszor keményen szembenézett az élettel. Lelkészi pályafutását is olyan faluba kezdte, ahol a gaz­dalegény virtuskodása alig ismert határt és attól sem riadtak vissza, hogy saját papjukat megtámad­ják. Dehát a jó vívó és jó tornász, a hatalmas termetű és hatalmas erejű Raffay Sándorban ugyan­csak emberükre akadtak. Po­zsonyban, mint akadémiai profesz­­szor arra vállalkozott, hogy hat teljes éven át ingyen, egyetlen fillér ellenszolgáltatás nélkül lát­ta el a papi teendőket. — Mindig igyekeztem, hogy megbirkózhassak az elvégzésre váró feladatokkal — mondja a püspök. — Vigyáztam arra is, hogy bizonyos derű, humor éljen bennem. Természetesen a csípős, falánkos, csúfondáros humorizá­­lásnak nem vagyok a barátja, de tudom, hogy aki lelkének derűjé­vel szemléli a világot, az csak azt állapíthatja meg, hogy az élet — szép! A baj az, hogy az emberek­ben egymással szemben nem lán­gol eléggé a testvéri szeretet ér­zése, hogy az emberek nemigen hajlandók arra, hogy kíméljék egymást, hogy nem tudják magu­­kat eléggé fékezni, hogy sokszor kiüt a kultúrálatlanságuk. Pedig az élet igazán akkor szép, ha őszinte felebaráti szeretettel sze­retjük, istápoljuk egymást... Raffay Sándor dolgozószobájá­ból jobbra a­ lakás egyik szalon­ja, balra tágas ebédlő nyílik. Az ebédlőn túl vannak a különböző lakószobák. A szobák során végig­látni. Mindenütt cserepekben, vá­zákban virág, kedves, egyszerű falusi virágok. Erről a lakásról bátran el lehetne mondani, hogy Budapest legderűsebb lakása. Aki itt, a sok virág, derű, napfény kö­zött köszöntheti Raffay Sándort, a szeretet püspökét, az ezt­ a látoga­tást soha többet nem tudja elfe­lejteni. Kelemen Ernő: Ismét büszke szárnyat kaptál, összeforrott széttört tested s a nagy magyar feltámadást diadallal hirdetheted. A sok széttört turulmadár mind testet ölt és szárnyat kap, ismét őrhelyére állhat, hogy ne bántsák a hős magyart. Csak egyszer volt Mohács, Mohi s kutyavásár öreg Budán! Immár Árpád vitézei száguldnak a hadak útján! Már nem vagyunk elárvultak, hajnal pirkadt az egünkre, hiába raktak bilincset Trianonban a kezünkre. Nem száll már sok rablóhajtás e szent földről a nagy égig, turulmadár, hű madarunk, álljál őrt új ezer évig! vitéz Gereőffy Géza: T­urulmadár Gróf Teleki Pál miniszterelnök a képviselőház ünnepi ülésén beterjeszti a keleti és erdélyi ország­részeknek az anyaországhoz való visszacsatolásáról szóló törvényjavaslatot Az aradi vértanuk ünnepe a Szabadság-téren. — Alsó kép: az erdélyi ezredek zászlóit vitéz Aggházy Kamill ezredes átadja a frontharcosoknak.

Next