Képes Vasárnap, 1942 (64. évfolyam, 1-53. szám)
1942-12-29 / 53. szám
szataszító. A légy nem tud rágni; tejének mellső részén trombitaalakú ormány van felszerelve, ezt kihajlítja, az ormányon keresztül nedvet bocsát eledelére s a felhígult ételt (ha tetszik: italt) felszopogatja. Kidomborodó, nagy szemei gondoskodnak arról, hogy a közelgő veszedelmet, bárfelől jöjjön is, idejében észrevegye. Az éjjeli pillangók (1., 6. és 7. kép) feje bozontos, finom, mohaszerű pihével fedett. A hímeknek hatalmas, fésűs tapogatóik vannak, itt egyben szaglószerveik is el vannak helyezve. Az éjjeli pávaszem hímjei a kalitkába zárt nőstényt kilométerekről megérzik és felkeresik. Szájrészeik többnyire teljesen elsatnyultak; rövid földi életük alatt legfeljebb egy kis virágmézet nyalogatnak. Némelyiknek rövid ormánya is van. Ijesztő páncélos vitéz: a szitakötő néz ránk a 8. képen. Óriási szeme — amely, mint a többi rovarnál is, több ezer apró kis szemből van összetéve — majdnem egész fejét betölti; homlokán a két szem össze is ér. Ami a fejből még megmaradt, azt páncélos rágólemezek töltik ki. A szitakötő vad, ragadozó rovar, apró legyekkel, szúnyogokkal él. Ezeket röptében kapja el és azonnal feldarabolja. Minden irányban lát, megközelíteni igen nehéz. Mintha egy középkori templom gótikus párkányáról lépett volna. Két szép leány üldögél apró asztalkánál, egy apró kávémérésben. Az egyiket Klárának hívják, a másikat Esztikének. Klári egykedvű, Eszti szomorú. Olyan szomorú, hogy végül Klári megkérdi: — Mi bajod? Esztike felelet helyett egy könnyet potyogtat a kávéjába. Klárinak ez is elég felelet. A barátnője kezére teszi a kezét: — Gyurka? Esztike szipog. — Baj van vele? — Igen, baj van vele. — Pedig olyan kedélyes kis gömböcnek látszik. — Dehogy kedélyes. Méregdugacs. — Ne beszélj. Miért mérgelődik? — Nincs megelégedve velem ... — Pedig boldog lehetne, hogy te vagy a menyasszonya. Egy ilyen Dundus mit képzel... — Kérlek, ne bántsd. — Jó, jó, tőlem hízhat még vagy tíz kilót. Mégis, mi a kifogása ellened? — Nem tetszem neki, úgy ahogyan vagyok. — Hát mi tetszene neki? Esztike most komolyan elpityeredett. — Te tetszel neki. — Tessék? — Úgy van, te tetszel neki. Mindig téged emleget. Én ugyanis csöndes vagyok, én csak imádom. i..Nem minden jó, amit mond. Vagy amit cselekszik. — Ez a baja? — Ez a baja. Én csöndes vagyok, én nem tudok dúlni-fúlni, jönni-menni, sportolni, idegeskedni, szívet tépni. — És én tudok? — Ö azt hiszi, hogy te tudsz. Ö azt mondja, remek volna, ha két ilyen energia, mint az övé, meg a tied összecsapna. — Remek volna? — Szerinte remek volna. Ő azt mondja, megmondja őszintén, hogy melletted biztosan nem lehet unatkozni. Klára szeme szikrákat szórt. — No jó. Majd meglátjuk közénk a következő „arc“, az ájtatos manó vagy imádkozó sáska feje (2. kép). Ez is ragadozó, vérszomjas rovar; hatalmas rágólemezeivel a kemény szöcskéket, legyeket, mezei poloskákat is felaprítja. Jól látjuk a száj körül az apró, lábakra emlékeztető részeket, jeléül annak, hogy a rovarok szájrészei tulajdonképpen átalakult lábak, azért olyan ügyesek, sokoldalúak, mozgékonyak. Miközben a manó rágólemezeivel kés módjára aprítja áldozatát, ezek a lábhoz hasonló részek kerek módjára fogják és a rágó részek közé segítik az ételt. Alsó, 5. képünk alighanem azt a tréfát juttatja eszünkbe, amelynek csattanója ez: „Ilyen madár meg nem is létezik!“ Valóban, az itt bemutatott tövisfejű sáskafej — amelynek tulajdonosa egyébként ősszel a Rákoson és egyéb homokos, füves helyeken található — olyan kalandos, hogy kiismernünk is nehéz rajta magunkat. Képzeljük el a közönséges sáska fejét, két oldalról teljes erővel összenyomva: a szem feltolódott a fej búbjára, ugyanonnan nőnek ki a tapogatók is, a száj meg egészen alulra került, jókora segédlábacska rakja bele az ennivalót. A nyurga sáska így azután olyan furcsa fejre tett szart, hogy a törpe sárkányok között bátran őt tekinthetjük a furcsaság királyának. Esztike szepegve kérdezte: — Mit akarsz meglátni? ... — Holnap fölhívom telefonon. — Jaj... — Ne jajgass. Elhatároztam, hogy energikusan a kezembe veszem a dolgot. Te csak bízzál bennem. — Nézd, édes Klári, én bíznék benned, de tudom, hogy a barátnők ... rendszerint... Klár szigorúan ránézett Esztikére: — Eszti! Eszti könnyeken át mosolyogva nézett vissza Klárikára: — Klári... Megcsókolták egymást. Klári dühösen mondta még magában, halkan: — Egy ilyen Dundus... II. Telefon csenget. Klári hangja — Maga az, Gyurka? Gyurka óvatosan: — Ki beszél? — Klári Gyurka széles ábrázattal. Nem igaz! Éppen magára gondoltam... — Én is magára. — Mikor látom? — Este. Vacsora. Nyolckor. Klári leteszi a kagylót. Gyurka boldog. III. Vacsora. Virágdísz. Vacsora előtt egy pohár ürmös. Gyuri beszél, előad, azt se tudja, mit mondjon, annyi mindent akar közölni a szép lánnyal: — Tudja, Klárika, maga az a nő, aki beletép egy ember életébe ... Klári helybenhagyóan bólint. A szeme villan. Látszik rajta, hogy bele fog tépni az előadó életébe. — Maga az, akit keresve kerestem, maga az érdekes nő, az igazi, az újszerű, a démoni... Klári közbevágott: — Szóval? — Szóval, akar velem tartani. Hogy sokszor láthassam magát, hogy gyakran találkozzunk ... — Feltételeim vannak. — Máris teljesítve van. — Hány kiló maga? — Nyolcvan. — A testmagassága? — Hatvanhat. Klára ennyit mondott: — Szörnyű. — Parancsolja, hogy lefogyjak? — Egyelőre ez a legfontosabb. Ma kezdjük a fogyókúrát. A vacsora remek volt. Klára megevett egy adag hideg halat, egy kis malacpecsenyét vöröskáposztával, utána túrós csuszát. Gyurinak ez alkalommal nem szabad volt mást vacsorázni, mint két kovászos uborkát. IV. Másnap már korán reggel fölhívta Klári Gyurkát: — Nyolc órakor várjon a Nyugati pályaudvar indulási oldalán. Jön velem? — Édes Klárika, bárhová. Pont nyolc órakor megérkezett Klári. Gyuri már várta, óriási hátizsákot emelt le Klárika a villamosról. — Fogja ezt, Dundus. — Mi ez, kérem? Hátizsák. Megyünk a Dobogókőre. Fölmásztak a Dobogókő legtetejére. Persze, hogy nem ment simán. Klári vígan járt a sziklákon, mint a zerge, Dundus lihegve követte és csaknem kimerülten rogyott le a szikla tetejére. Klári biztatta: Álljon föl, Dundus. Klárika, édes, örülök, hogy végre ülök egy kicsit. Álljon föl. Ez turistaszabály. Ilyenkor dallal kell üdvözölni a távoli völgyeket és hegyormokat. Klári dalolt, Gyurka tércelt hozzá és a fárasztó úttól térdben taktusra remegett a lába. A dal után (meg kellett a dalt ismételni!) Gyurka aggodalmas hangon kérdezte: — Leülhetek? Nem, nem ülhetett le. Mert Klári közben érdeklődéssel nézett egy virágos vadalmafára. Gyurka aggodalmasan követte a tekintetét. Érezte, hogy ebből baj lesz. Klári természetes hangon mondotta: — Ilyen rózsaszínű vadalmafaágat haza fogunk vinni. Törjön csak két ágat, Dundus. — Én? — Persze! Maga a fiú. A fiú tétovázott. Klári édesen csillogó szemmel duruzsolt: — Mi az? Nem akar hozni Klárikának egy kis virágot? Vessünk fátyolt a részletekre, hogyan jutott föl Dundus a vadalmafa lombjai közé, hogyan került le onnan két hatalmas virágos faággal és hogyan cipelte a farakományt végig a hegy lejtőjén, a hajóig, majd a villamosokon hazáig. Otthon leroskadt az ágyra és aludt, mint a bunda. V. Nem aludhatott sokáig. Hajnali fél ötkor csengetett a telefon. Csengetett és csengetett. — Ki az? Klári beszél. Hogy aludt, Dundus? — Köszönöm, még el se kezdtem. — Pedig ez hiba. A sok alvás hizlal. Ezentúl minden hajnalban föl fogom ébreszteni. Most csak azt akarom mondani, készüljön! Ma fölevezünk Nagymarosra! VI. öt nap múlva megszólalt a Klári telefonja. Esztike hangja csendült örömteljesen, boldog izgalomban: — Édes, drága, aranyos Klárikám — csak azt akarom neked mondani: Dundus visszatért! Dundus visszatér írta: Farkas Imre szól: Néhány érdekes képet közlünk az alábbiakban, a keleti front állásharcainak életéből. Képünk az utánpótlási útvonalak mindennapos „takarítását“ ábrázolja, ahol már nem segít a motor, ökörvontatású hóekékkel tisztítják meg a német katonák az utat. Északkaréliában ismét „fehér a divat“. A katonák igyekezvén a terep színéhez alkalmazkodni, összehordják rohamsisakjaikat, amelyeket (alsó két képünk) fehérre festenek be. Érdekes megfigyelni a befestett sisakokat, hogy mennyire beleolvadnak a környezet színébe, sőt formájába is. Alsó képünkön — a rohamsisakok átfestésével foglalatoskodó katona mellett — a német téli közlekedés egyik legjobban bevált alkalmatosságát mutatjuk be: a hernyótalpas motorkerékpárt. (Tempo foto.)