Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-04-28 / 34. szám

SZERDA 34. TAVASZIIG 28. 1841. Pesti Hírlap Mejtjelen e’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 fr , borítékban 6 fr , postán borítékkal 6 fr. penffe­l. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 583-d. szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egyegy négyszer halálozott sorért, garmond betűkkel, 5 pengő krajczár számíttatik. TARTALOM: Kinevezések. Vezérczikk. (Valami a’ népneveléshez). Katonatartásróli országos vá­lasztmány Pesti szegénygyermek-gyógyintézet. A­­garász-társ. Ung-szabolcsi gőzmalom. Fővár, uj­­d­ons. Kérelem levelezőinkhez. Megyei dolgok Hevesi gyűlés részletesebben, mind a’ két sziliből vonalok. Zemplén (pótlék az utolsó gyűlésről pénztári szomorú dolgok és russomania). E­s­z­t­e­r­­gom (a’ kesztölczi em­berzálogokról). Fejér (a nemesek házipénztárban­ részesülésének elve el­­fogadtatik, — kisdedóvás, — takarékpénztári terv, — fogházi javítás). Külföldi napló. Francz­­hon. Törökország. Egyiptus. Oláhország. Értekező. Nyilvános zsidó­ iskola Pesten, Bajkay Endrétől. Hirdetések. — MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Kinevezések. Ő cs. ’s apost. kir. felsége gr. Dessewffy Aurél kir. helytartósá­gi tiszteletbeli tanácsost, Zsedényi Edvárd udvari titoknokot és Szobovics János k. hely­tartósági titoknokot a’ kir. helytartó-tanács­hoz valóságos tanácsosokká, — Gerliczy Hen­riket pedig a’fiumei kormányzóság első ülnök­évé méltóztatott kegy. kinevezni. Az ágostai valláson levők dunamelléki superintendentiájának Pozsonyban f. h. 21-kén tartatott gyűlésén gr. Zay Károlynak közfőfel­­ügyelővé lett előléptetése által megürült ke­rületi felügyelőségre báró Jeszenák János választatott. A’ fömirgy hétszemélyü­ tábla iktatójává Nesztor István kir. itélő-táblai iktató nevez­tetett. A. nm. m. kir. udv. kamara Novottny Fe­­renczet szlavnicskai bánya-kamarai erdész­hivatalra, Loga Ferdinándot sóvári kasznár­­ságra, Kappeler Antalt bányai számtartósági írnokságra, Gurány Jánost lippai ideiglenes kasznárságra, Saáry Ákost ugyanottani ide­iglenes ellenőrködésre ,­­­ovázánecz Józsefet pedig verseczi ügyvédségi irnokságra alkal­­mazá. (Hirn.) Vezérczikk. (Valami a’nép nevelés­hez.) A’ gyapjuvásár közéig, ’s a’ ki juhot tart, de kivált kinek (mint nekünk magunk­nak is egy pár száz juhocskánkkal) a’ tele­lés nagy gondot adott, némi nyugtalansággal néz a’ gyapjuárnak elibe ; mert hiszen még azok szerint is, kik, mint Elsner, legtöbb­­nyire kedvező conjuncturákat szeretnek a’ gyapjutermesztőknek jóslani, a’ legjobb, a’mi történhetik, az , hogy a’ tavak­nál alább nem száll. És ez a’ nyugtalanság, és ez a’ bizony­talanság évről évre tart, és évről évre sú­­lyosodik, ’s bár optimistáinkat néha egy pár forintnyi árszökkenés új reményekre éleszsze, önmystificatio nélkül nem lehet tagadnunk, hogy a’ gyapjutenyésztésre a’ mostaninál tar­tósan jutalmazóbb jövendő minden valószínű­ségen kívül van, ellenben a’ csökkenés csak­nem bizonyos , két oknál fogva : 1) mivel a’ termesztésben olly vetélytársak léptek a’ vi­­lágpiacz színpadára, kik óriási lépésekkel túlszárnyalni fenyegetőznek, ’s kikkel mi a’ világpiaczon a’ versenyt ki nem állhatjuk; 2) mert a’ fogyasztás nem szaporodik , sőt né­pességszaporodási viszonlag talán kisebbedik. — Kevesbü­lni véljük a’ fogyasztást, mert a’ gyapotszövetek igen sok birtokot elfoglalnak, hol ezelőtt csak a’ gyapjú uralkodott, ’s ha­bár az alsóbb néposztály, vagyonossága nö­­vekedtével és szokásai változtával, még Eu­ropa némelly vidékein, nevezetesen m­inálunk, a’ közönséges gyapjufogyasztást növelhetné, de mi azt hiszszük, még vagy egy századig bízvást koldussá lehetne minden gazda, ki gaz­dasági számvetését ezen reményre alapítaná; Chinának 250 millió embere pedig ha tücskös­tül bogarastul meghódol is a’ kevély Albion­­nak, alig lesz egy hamar hajlandó , climati­­cus és népszokásos körülményeihez alkalma­­tosabb selyem üregét posztó kabáttal felvál­tani. Ellenben midőn e’ szerint a’ fogyasztás nem épen rózsaszínű reménynyel biztat, más részről a’ termesztésben hatalmas versenytár­sak keletkeznek. Elég itt csak szárazon em­líteni az óriási Orosz birodalmat és különösen I­jhollandot és Van­ Diemenslandot, honnan 1810-ben még csak 41,407 font gyapjút vit­tek be Angliába, 1830-ban már 1,967,309 fontot, 1840-ben pedig (ha nem csalatko­zunk) Anglia gyárainak 32—40 millió font­­nyi behozott gyapjúra menő szükségét egy hatodrészben Australia pótolta, mellynek vé­­getlen legelői, a’ népességnek számbavételt még alig érdemlő csekélysége mellett, a’juh­­tartásnak csaknem határtalan kiterjedést en­gednek ; a’ már magában is olcsóbb tengeri szállítást pedig sem utvámok sem harmin­­czadok nem nehezítik. Illy conjuncturák kö­zött, e’ tárgyakbani tudatlanságunk mellett is , czáfolattól nem tartva merjük elmondani, hogy eljött az idő gondoskodni, mivel fogja nemzetünk a’gyapjúban valószínűleg elkövet­kezendő jövedelemhiányt pótolni? — mert pó­tolnia kell, ha elszegényedni nem akar. — És e’ kérdésre elmondjuk egyszerűn, a’ mit előttünk egy tisztán practicus életet élő bará­tunk e’ napokban elmondott: „Gyapjumanufactura, ezukor belföldi nö­vényekből, és különösen selyem — e’ három czikk bőven fedezhetné a’ gyapjú miatti hiányt nemzetünk jövedelmében. Készítsünk csak an­nyit e’háromból, mennyire magunknak szük­ségünk van, ’s kárunk gazdagon ki lesz pó­tolva, ’s vetélytársaktól nincs mit tartanunk; mert nem annyira abban, hogy sokat vegyünk be, mint inkább abban, hogy keveset adjunk ki, fekszik a valódi nyereség egyeseknél, mint nemzeteknél.“ így szólt barátunk. Mi ezt általában nem volnánk hajlandók aláírni; mi azt gondoljuk, hibázna a’ nép, melly mindent, a’ mire szük­sége van, maga akarna termeszteni és ké­szíteni; az annyit tenne , mint megszüntetni az internationalis kereskedést. Mi a’ status­gazdaságban azok tanyához szegődtünk, kik legjobbnak vélik, ha minden nemzet azt te­szi, a­mit saját körülményeihez képest leg­hasznosabban tehet; ’s ennek fölöslegét ki­cseréli ollyanokért, miket mások könnyebben ’s olcsóbban képesek előállítani. Azonban épen e’ tannál fogva vagyunk hajlandók alá­írni, a’mit derék barátunk „in specifice“ javasol. Mert azt hiszszük, hazánknak ke­­vesbbé termékeny, de nagyon népes felső vi­dékei , igen alkalmasok arra, hogy annyi gyap­jút, mennyire magunknak szükségünk van, fel­dolgozzanak ; a’ czukor pedig és különösen a’ selyem olly termékek , mikre csaknem Üs­tökűnknél fogva ragadnak a’ körülmények.— Irtózatos pénzt adunk ki évenkint ezukorért, mellyet mégis, mikint Angliában a’ sört, min­den gazdasszony olcsóbban előállíthatna csa­­ádja számára ; — pedig lám! még a’ pesti czukorgyár is (ha nem csalatkozunk) ameri­­tai czukornádlisztet dolgozik fel; — a’ mi pe­dig a’ selymet illeti: milliók vannak hazánk­ban, kik egy rőf posztót egész éltükön át nem vesznek; de talán egy sincs, a’ kin va­­ami kis selyem ne volna: a’ legszegényebb leány hajában is van egy selyemszalag, ’s tán még a’ nyomorult koldus rongyai közt is van selyem férczelés , avvagy kalapján egy se­lyem szegély. Mindezt játszva teremthetnők elő­ben a’ honban, a’ nélkül hogy földeink egyéb terméket kevesitenek, vagy a’ munkás erőt mástól elvonnák. „Azonban — folytató barátunk — ezek­ről szólva, nem egyes birtokosok vagy egye­sületek forognak szemeim előtt, hanem a’ nép ; mert nemzeti kárról, haszonról van szó. Egyes vállalatok szállnak és kelnek, a’ nél­kül hogy a’nemzet életerejét tartósan föltéte­leznék. Tartósság és életerő csak a’ népben van. A’ minek termesztését a’ nép magáévá nem tette, az egy egész nemzetre áldáshozó nagyszerűségben virágozni soha sem fog. El­lenben a' melly idegen terméket a’ nép felfo­gott, a’ nép honosított meg, az állandó, ki­­irthatlan súlyt képez a’ nemzeti jólét mérle­gében. Illyen nálunk a’ kukoricza, burgonya, dohány, szőlő ’s némelly olajnövény ; illy­en Lombardiában, illyen lehet minálunk a’ se­lyem is. Olaszhonban is idegen termék volt egykor a’ selyem. Tudjuk, hogy 550-ik év előtt Európában még selymet nem tenyésztet­tek; Gibbon-ból kiki megtanulhatja , mikint Justinian volt, ki két persa barát által hozatta Chinából az első selyembogártojásokat, és megmaradt a’selyem Európában kiirthatlanul; mert termesztését a’ nép fogta föl, és a’ nép általa vagyonossá lön ; mig az aranybányák­ban bérért dolgozó nép lelkileg testileg nyo­morult marad.“ Az tehát a’ kérdés, mikép kellene külö­nösen a selyemtenyésztést úgyszólván a' nép­nek kezére játszani . És mi e’kérdésre alig tudnánk mást felelni, mint ezt: népiskolák által, uraim! A’népnevelés alkalmasint a’ legkorszerűbb kérdések egyike közöttünk. Sok fontos szózat emelkedők már e’tárgyban, de sok el is enyészett, siker nélkül, mikint kiáltás a’ kietlenben. Ne hagyjuk, uraim! legközelebb Zsoldos Ignácznak utóbbi szá­mainkban közlött fontos szózatát elenyészni sikertelenül. Egyesületeket javasol ő; fogad­juk el a’ két krajezáros adakozás rendszerét, ’s e két krajczárral álljon össze mindenik me­gye , Pest példája szerint, egy nagy egye­sületbe. Azonban nekünk van még ezenkívül saját nézetünk a’dologról, mellynek gyakor­lati alkalmazására nézve, megvalljuk őszin­tén, leginkább az hozott tisztába, mit az is­mertető derék szerkesztő-tulajdonosa egy pár év előtt egy, morvaországi helység (ha nem csalatkozunk, Turcs) iskolájáról közlött; mi azonban, fájdalom­ szintúgy pusztában hangzott el, mint más igen sok. Mi azt gondoljuk: a népiskolának való­sággal népiskolának kell lenni, különben czéljának meg nem felel. Tehát irányul kell magának kitűznie a’ nép életmódját, hivatá­sát, rendeltetését. Ez pedig minálunk leg­nagyobb részben a’ földművelés. De a’ föld— 67

Next