Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)

1841-01-20 / 6. szám

ESZTERGOM VÁRMEGYE FELÍRÁSA a’ vegyes házasságok ügyében. Az utolsó évtized végső éveiben egy neve­zetes kérdés foglalja el Európa figyelmét, a’melly kérdés honunk nem csekély aggodalmát, és így megyénk komoly részvételét is, méltán ébreszti, és ez a’ vegyes házasságok kérdése. A’ ki az emberi természetet gondosan vizsgál­va, egyszersmind a’ történetek évkönyveibe véres betűkkel irt lapokat figyelemmel olvassa, aka­ratja ellenére is kényszeríttetve elismeri, hogy gyöngédebb tárgy alig vagyon, veszedelmesebb mozgalom alig képzelhető, mint a’ vallás tárgya, mint a’ vallásos mozgalom. Nem akarjuk Felséged emlékezetébe hozni azon százados véres harczokat, mellyek vagy a’ túlzó vallásos ábrándozás, vagy a’ vallás ürü­gye alatt, más nemtelen czélok kivivására törek­vő szándék által eszközöltetvén, annyi akadályai valónak a’ józan szabadság, a’ kölcsönös szere­tet és az emberiség minden jobbtól sóvárogva óhajtott előrehaladásának; nem akarjuk pedig azért, mert Felséged koronás fejedelmünk böl­csessége ’s szilárd akaratja a’ nemzet értelmes­­sége és Európának általános felvilágosodása ké­pesek lesznek akadályoztatni ezen véres esemé­nyeknek ismétlését. Van azonban egy harcz, kitüntetőleg az utolsó negyedszázad kirekesztő harczának lehetne talán nevezni; a’ csendes, de hatalmas toll mozgásával és a’ szózat hangjaival vívja ezt a’ jelen nemzedék, ’s noha hiszszük, vagy legalább óhajtjuk, hogy ezen eszközök vív­ják ki valahára a valódi emberiség boldogító diadalmát és ez által a’ trónok és nemzetek biz­tos fenállását, mégis ezen fegyvereket a’ vallás tárgyára nézve gyakran fölöslegeseknek, sőt többnyire veszedelmeseknek tartjuk, nem azért, mintha a’ keresztény vallás tanításai a’ vita­tás és értekezések próbakövétől rettegnének, mert ezeknek szabályai az isteni szózat, az ész ’s főbb érzelem változhatlan örök alapjain nyugszanak; de azért, mert a’ történtekből merített tapaszta­lások bizonyossá tesznek arról, hogy a’ vallás ürü­gye alatt folyt véres patakok, épen úgy mint toll és szóval­ harczai más és többnyire kárté­kony czélok előmozdítására használtattak. Tar­tunk különösen hazánkra nézve ezen harcztól, mert minden jobbkeblü hazafinak törvényes utá­­ni, csendes előhaladás érzelmei legbuzgóbbika lévén, a’ haza belbékességét, az egymáshozi rokon közeledést, mint a’ köz jólét egyedüli alap­jait, forrón nem óhajtani lehetetlen; és igy ná­lunk, hol különben is annyi és annyi érdekek vannak ellentétben, tartunk tőle, hogy ez ál­tal az erőknek összeforrása, és igy a’ hatalmas egyesség és ennek szülöttje, a’ nemzeti haladás, gátoltatik. Forrón óhajtottunk volna tehát jelenleg is minden vallási vitatásokat elmellőzni, ha némelly megyéknek közgyűlésünkben felolvasott, a’ ve­gyes házasságokat érdeklő levelei tartalma a’ fel­szólalást kötelességünkké nem tenné. Azonban a’ midőn felszólalunk, távol vagyunk attól, hogy előre most már bebocsátkozzunk abba: miképen intéztessék ezen tárgy el, a’ hazánkba bevett valamennyi vallásos felekezetek tökéletes megnyugtatására? — az összes törvényhozás közbejötte nélkül ezt már elintézni alig lehet, és igy e’ tárgybeli javalatainkat azon időre ha­lasztjuk, a’ midőn követeinknek adandó uta­sításokról leszen szó, most egyedül nézeteinket a’ vegyes házasságok tárgyában költ egyházi körlevelek törvényes vagy törvénytelen voltáról és az érdeklett vármegyék levelei és határoza­tai tartalmáról fogjuk véleményünket kijelenteni. Midőn a’ vegyes házasságokról van szó, lehetetlen azon határvonalak kijelölését, mely­­lyek a’ világi és egyházi hatalmat egymás irá­nyában környezik, elmellőznünk. A’ világi ha­talom a’ polgári törvények iránti tiszteletet és a’ társaság fenállására ’s boldogulására intézett rendeleteinek mindenkitől pontos teljesítését és ezek ellen czélozható cselekvések el­ellőzését méltán megkívánhatja, a’ polgári társaság fen­­állásával ’s jobb létével nem ellenkező vallás és lelkiesméret szabadsága pedig az egyesek és nem­zetek legszentebb tulajdona, és igy, h­gy hite ágazatait taníthassa, az isteni szolgálatot elren­delje, ’s lelki javait csak a’ híveknek osztogat­hassa, az egyház hatalmát tagadhatatlanul illeti. Ezen jogokat hazánk törvényei még a’ hazánk­ban csak tűrt vallásra nézve is megengedik, Eu­rópának pedig minden nemzetei vagy bírják, vagy a’ hit szent szabadsága nevében jogszerüleg kö­vetelik. Fő taglalási kérdéseknek tartjuk tehát: ellen­kezik e az ismert főpásztori rendeletek tartalmai hazánk törvényeivel ’s összeütközik e a’ pol­gári társaság czéljával? Az állíttatik, hogy az 1790-ki 26. törvényczikkely 15. §-a azon rende­leté ,­ne matrimoniis mixtis impedimenta ponan­­­­tara van sértve a’ főpásztori levelek által; N­­ég az érdeklett törvény azon szavainál fogvást: I ,,mixta matrimonia semper coram parocio catho­­lico ineunda“ egyszersmind az követeltetik, hogy a’ vegyes házasságok összeköttetésének ugyan­azon szertartásokkal kell végbemenni, a’ mi­nek az említett törvény alkotása óta legközelebb időkig léteztek. Általában két rendbeli akadály képzelhető: külső és belső, azaz erkölcsi; hogy az áldás megtagadása nem külső erőszak, ez bizonyítást nem kíván; de erkölcsinek sem tekinthető, mert azok, a’ kikre nézve illynemű­ akadályul szolgálhatnak: a’ férfi, a’ nő, ezek­nek szülői, vagy gyámjai. A’ férfi evangelica vallást követve, vallása fogalmánál fogva a’ ca­­tholicus plébánosnak nem az áldását, hanem csak jelenlétét, és ezt is egyedül annyiból kiváltja és kívánhatja méltányosan, hogy házassága minden polgári következéssel bírjon 's leginkább neje és gyermekei érdekénél fogva egyházilag is tel­jes erejűnek, ismertessék, ’s miután a’ catholicus plébánosoknak egyszerű és áldásnélküli közbe­jöttével kötött házasságok is a’ felebb említett tulajdonokkal bírnak, a’ férfira nézve az áldás megtagadása nem akadály. Továbbá nem aka­dály a­ catholica nő és ennek szülői vagy gyám­jaira nézve is; mert azon nő, a­ki szerelmének hevétől, vagy más érdekektől elfogulva képes abban egykedvűleg megegyezni, hogy szerelme zálogai, hogy gyermekei vagy ezeknek csak egy része is más vallásban neveltessenek, mint a’ mellyet ő jónak, legjobbnak tart, vagy legalább ollyannak tartani kellene, ha reá nézve ez nem akadály, bizonyára a’ papi áldás megtagadása sem fog akadályul szolgálni, vallásos és erköl­csi erőszakról lévén szó; ha az áldás megta­gadása a’ nőre nézve nem akadály, a’ catholi­cus szülőkre vagy gyámokra nézve, a’ kiknél szinte a’ vallásnak magának nagyobb tekinteté­nek kellene lenni, mint az áldás, ennek meg­tagadása sem leszen akadály. És igy azt hisz­szük, hogy a’ gyermekeknek catholica hitben neveltetésük biztosítása nélkül kötendő vegyes házasságoktól az áldás megtagadása iránt kiadott püspöki körlevelek az 1790-dik évi 26. törvény­­czikkely 15. §. azon részével, melly a’ vegyes házasságok ellen akadálytételeket tilalmaz, nem ellenkezik, hogy pedig az említett törvényczik­­kely és §. azon szavaival, mellyek a’ vegyes házasságokat a’ catholicus plébános előtt köttet­ni rendelik, a’ kérdéses körlevelek nem ellen­keznek, ezeknek tartalmából világos De alap­tanul állíttatik továbbá az is, hogy a’ vegyes há­zasságokra nézve ugyanazon szertartással kel­lett volna élni a’ magyar catholica anyaszentegy­­háznak, mellyel az 1790-dik évi törvényczik­kely alkotása idejétől legközelebbi időkig élt. Mert ha elmellőznők is, hogy a’ római­ catho­­lica egyház jelesül a’ házasságok összekötése alkalmával használt szertartásait a’ nélkül, hogy e’ részben a’ polgári hatalom beavatkozásának legkisebb nyoma is volna, az idő és körülmé­nyek kivánataihoz módosította, a’ római-catho­­lica egyháznak a’ vallásos szertartásra nézve fenálló hatalmát hazai törvényeink, jelesül pe­dig az 1543: 18,1550: 16. nem csak hogy meg­ismerték , hanem ezekre nézve mind szám­talan törvényeink, mind a’ szakadatlan szokás a’ világi beavatkozástól biztosították is. Annyi azonban bizonyos, hogy a’ midőn az 1790-dik évi 26. törvényezikkely az evangelicus vallást követőket vallásbeli dolgaikra nézve egyedül az egyházi elöljáróiktól a’ világi hatalom kizá­rásával jelenti kifüggőknek; ugyanakkor a’ ró­­mai-cath. egyháznak soha kérdésbe nem hozott ebbeli függetlenségét a’ viszonyosság szent sza­bályainál fogva is eltörülni nem kívánhatta, és el nem törülte Hozzájárul ezekhez, hogy a’­ lelkiismeret, a’ meggyőződés és vallás tárgya elidősülést nem ismer, és igy ha a’ szertartások­­ra nézve egyes tartományokban eltérések történ­ek volna is, ezeket a’ cath. anyaszentegyház egysége tekintetéből is ennek szabályaihoz visz­­szavezérelni nem csak nem tilos, hanem köte­lesség is. Emelkedik azonban egy hatalmas szózat, ha nem is lealacsonyítani és a’ gyülölség magvát el­hinteni törekedő szándékból, de ezeket mégis könnyen eszközölhető hibás felfogásból; tetszést sokaknál, elhitetést ném­ellyeknél von maga után ezen szózat, és ez igy hangzik: „megtagadni az áldást, megtagadni a’ jó kívánást, a’ keresz­­tény vallás szelíd tanításaival meg nem egyez.“ Hiszszük mi is, hogy isteni tanítónk ellenségein­ket is szeretni parancsolván, a’jó kívánást senkitől megtagadni nem lehet, nem szabad, azonban, ha a’ kérdéses papi áldás megtagadásának valódi fo­galmát ennek czélzatából taglaljuk, ha méltányo­sak akarunk lenni, kényszeríttetünk elismerni, hogy ez mást nem jelent, nem jelenthet, mint hogy a’ kath. nőnek azon cselekvése, hogy gyerme­keit, vagy ezeknek egy részét más, mint a’ ca­tholica vallásban nevelni szándékozik, egyházi­lag helyben nem hagyatik; és hogy az említett megtagadás nem a’ vegyes házasságokat, ha­nem ezen cselekvést, és ezt is nem polgárilag, hanem egyházilag érdekli, abból világlik ki, mert azon vegyes házasságban, a’ hol a’ férj catholicus és igy a’ gyermekeknek cath. vallásban nevelte­tésük törvény által, vagy ott, hol a’ férj evan­gelica vallást követ, téritvény által biztosíttatik, áldás meg nem tagadtatik; hogy pedig az áldás megtagadása csupán egyházi, nem pedig pol­gári helyben nem hagyást foglal magában, az az áldás természetéből és a’ törvény rendelete sze­rint a’ vegyes házasságok kötésekor a’ catholi­cus papnak jelenlétéből kétségtelen. És igy a’ hazánkban biztosított vallásos szabadság tiszta értelménél fogva még akkor is, ha polgárilag a’ törvényhozó testnek a’ több vallásos felekezetek közti kölcsönös egyetértés és megnyugvás tekin­tetéből e’ jelen állapotban némi változást tenni szükségesnek látszatnék is, annyit mégis teljes biztossággal merünk állítani, hogy a’ catholicus papot arra jogszerüleg kényszeríteni nem lehet, emberileg nem szabad, hogy lelkiesmérete és vallásos tanításai ellenére egyházilag jelentse ki helybenhagyását olly cselekvésre nézve is, melly által a’ catholica nő gyermekeit más val­lásban neveli, és igy arra, hogy a’ vallásbeli eltérést áldása megtagadásával helybenhagyja. igy ezekből világos, hogy az áldás megtagadá­sa a’ valódi fenérintett szempontból véve, a’ sze­­retetlenség bélyegét nem csak meg nem érdemli, hanem mindenki által még más valamennyi kér­désekben is, hacsak hideg egykedvűség vagy vétkes kétszínűség vádját megérdemleni nem kí­vánja, azon cselekvéssel, hogy meggyőződése elleni dolgokat nem helyesel, követendő. Hátra van még azon kérdésnek megfej­tése : vájjon a’ kérdéses főpásztori levelek a’ pol­gári társaság czélzataival ellenkeznek e? A’ polgári hatalom a’ házasságokra nézve méltán megkívánhatja, hogy ezeknek a’gyermekek jobb nevelése a’ társas élet szorosabb összekapcsol­­tatása és általában az erköltsiség előmozdítása tekintetéből akadályok ne tétessenek, a’ fenteb­biek azonban minden kétségemül tevén azt, hogy az említett főpásztori levelek által a’házasságok akadályt nem szenvednek, azon meggyőződéstül vezéreltetünk, hogy ezek a’ polgári társaság czélzataival sem ellenkeznek. Ezekkel tehát nem ellenkezvén, nem törvé­nyeinkkel, és nem foglalván magokban a’ sze­­retetlenségnek általunk is kárhoztatott bűntettét, sőt a’ vallás illy szertartásokra nézve törvényeink által is biztosított egyházi hatalomból folyván ki, nincs természetesebb, minthogy az érdeklett vármegyék által követelt, de sehol be nem bizo­nyított törvénysértést nem látván, már most hely­teleneknek nyilatkoztatjuk ki az 1647: 14. és Ulászló VI. decretuma 8-dik czikkelyére történt hivatkozást, és ezen törvényekben alapult fenyí­téknek követelését. Megfogja azonban cs. kir. Felséged engedni hogy ezen törvényekre is nézeteinket bővebben kifejtsük. Az 1647. évi 14-dik törv. czikkelyben kije­lölt 600 írt. büntetéssel az áldást megtagadó egy­házi személyek, ha mindjárt ezen tettük által a’ vallásról szóló törvényeket sértették volna is, hogy nem fenyíttethetnek, az magának azon tör­vény czikkelynek tartalmából, melly a’ templo­moknak, iskoláknak és papházaknak erőszakos elrablásairól és azon időben a’ vallás tárgyában már fenálló törvények megszegőiről rendelkezik, eléggé világos; de akármit rendelt volna is azon törvényezikkely, miután a’ vallás tárgyában ké­sőbb 1790-dik évben alkotott 26-dik törv. czikk noha többféle vallásbeli kicsapongásokat említ, az érdeklett 1647-dik évi törvényben kijelölt büntetést még is a’ 12-dik szakaszban nyilván foglalt és egyedül csak a’ templomok, iskola és papházak erőszakos elfoglalóira szorítja, nyil­vános , hogy ezt a’ törvényhozás útján kívül to­vább terjeszteni senkinek hatalmában nem áll. De egyébiránt is, miután az 1790-dik évi 26-dik törv. czikkely 3-dik §-ában azon evangelicus val­lásu­ könyvvizsgálókat , kik a’ vallásos tárgyú könyvekben a’ catholica hit ellen rágalmakat kinyomni engednek , csak felelettel kötele­seknek állítaná, és így noha róluk is mindenki 46

Next