Pesti Hírlap, 1841. január-június (1-52. szám)
1841-01-20 / 6. szám
ESZTERGOM VÁRMEGYE FELÍRÁSA a’ vegyes házasságok ügyében. Az utolsó évtized végső éveiben egy nevezetes kérdés foglalja el Európa figyelmét, a’melly kérdés honunk nem csekély aggodalmát, és így megyénk komoly részvételét is, méltán ébreszti, és ez a’ vegyes házasságok kérdése. A’ ki az emberi természetet gondosan vizsgálva, egyszersmind a’ történetek évkönyveibe véres betűkkel irt lapokat figyelemmel olvassa, akaratja ellenére is kényszeríttetve elismeri, hogy gyöngédebb tárgy alig vagyon, veszedelmesebb mozgalom alig képzelhető, mint a’ vallás tárgya, mint a’ vallásos mozgalom. Nem akarjuk Felséged emlékezetébe hozni azon százados véres harczokat, mellyek vagy a’ túlzó vallásos ábrándozás, vagy a’ vallás ürügye alatt, más nemtelen czélok kivivására törekvő szándék által eszközöltetvén, annyi akadályai valónak a’ józan szabadság, a’ kölcsönös szeretet és az emberiség minden jobbtól sóvárogva óhajtott előrehaladásának; nem akarjuk pedig azért, mert Felséged koronás fejedelmünk bölcsessége ’s szilárd akaratja a’ nemzet értelmessége és Európának általános felvilágosodása képesek lesznek akadályoztatni ezen véres eseményeknek ismétlését. Van azonban egy harcz, kitüntetőleg az utolsó negyedszázad kirekesztő harczának lehetne talán nevezni; a’ csendes, de hatalmas toll mozgásával és a’ szózat hangjaival vívja ezt a’ jelen nemzedék, ’s noha hiszszük, vagy legalább óhajtjuk, hogy ezen eszközök vívják ki valahára a valódi emberiség boldogító diadalmát és ez által a’ trónok és nemzetek biztos fenállását, mégis ezen fegyvereket a’ vallás tárgyára nézve gyakran fölöslegeseknek, sőt többnyire veszedelmeseknek tartjuk, nem azért, mintha a’ keresztény vallás tanításai a’ vitatás és értekezések próbakövétől rettegnének, mert ezeknek szabályai az isteni szózat, az ész ’s főbb érzelem változhatlan örök alapjain nyugszanak; de azért, mert a’ történtekből merített tapasztalások bizonyossá tesznek arról, hogy a’ vallás ürügye alatt folyt véres patakok, épen úgy mint toll és szóval harczai más és többnyire kártékony czélok előmozdítására használtattak. Tartunk különösen hazánkra nézve ezen harcztól, mert minden jobbkeblü hazafinak törvényes utáni, csendes előhaladás érzelmei legbuzgóbbika lévén, a’ haza belbékességét, az egymáshozi rokon közeledést, mint a’ köz jólét egyedüli alapjait, forrón nem óhajtani lehetetlen; és igy nálunk, hol különben is annyi és annyi érdekek vannak ellentétben, tartunk tőle, hogy ez által az erőknek összeforrása, és igy a’ hatalmas egyesség és ennek szülöttje, a’ nemzeti haladás, gátoltatik. Forrón óhajtottunk volna tehát jelenleg is minden vallási vitatásokat elmellőzni, ha némelly megyéknek közgyűlésünkben felolvasott, a’ vegyes házasságokat érdeklő levelei tartalma a’ felszólalást kötelességünkké nem tenné. Azonban a’ midőn felszólalunk, távol vagyunk attól, hogy előre most már bebocsátkozzunk abba: miképen intéztessék ezen tárgy el, a’ hazánkba bevett valamennyi vallásos felekezetek tökéletes megnyugtatására? — az összes törvényhozás közbejötte nélkül ezt már elintézni alig lehet, és igy e’ tárgybeli javalatainkat azon időre halasztjuk, a’ midőn követeinknek adandó utasításokról leszen szó, most egyedül nézeteinket a’ vegyes házasságok tárgyában költ egyházi körlevelek törvényes vagy törvénytelen voltáról és az érdeklett vármegyék levelei és határozatai tartalmáról fogjuk véleményünket kijelenteni. Midőn a’ vegyes házasságokról van szó, lehetetlen azon határvonalak kijelölését, melylyek a’ világi és egyházi hatalmat egymás irányában környezik, elmellőznünk. A’ világi hatalom a’ polgári törvények iránti tiszteletet és a’ társaság fenállására ’s boldogulására intézett rendeleteinek mindenkitől pontos teljesítését és ezek ellen czélozható cselekvések elellőzését méltán megkívánhatja, a’ polgári társaság fenállásával ’s jobb létével nem ellenkező vallás és lelkiesméret szabadsága pedig az egyesek és nemzetek legszentebb tulajdona, és igy, hgy hite ágazatait taníthassa, az isteni szolgálatot elrendelje, ’s lelki javait csak a’ híveknek osztogathassa, az egyház hatalmát tagadhatatlanul illeti. Ezen jogokat hazánk törvényei még a’ hazánkban csak tűrt vallásra nézve is megengedik, Európának pedig minden nemzetei vagy bírják, vagy a’ hit szent szabadsága nevében jogszerüleg követelik. Fő taglalási kérdéseknek tartjuk tehát: ellenkezik e az ismert főpásztori rendeletek tartalmai hazánk törvényeivel ’s összeütközik e a’ polgári társaság czéljával? Az állíttatik, hogy az 1790-ki 26. törvényczikkely 15. §-a azon rendeleté ,ne matrimoniis mixtis impedimenta ponantara van sértve a’ főpásztori levelek által; Nég az érdeklett törvény azon szavainál fogvást: I ,,mixta matrimonia semper coram parocio catholico ineunda“ egyszersmind az követeltetik, hogy a’ vegyes házasságok összeköttetésének ugyanazon szertartásokkal kell végbemenni, a’ minek az említett törvény alkotása óta legközelebb időkig léteztek. Általában két rendbeli akadály képzelhető: külső és belső, azaz erkölcsi; hogy az áldás megtagadása nem külső erőszak, ez bizonyítást nem kíván; de erkölcsinek sem tekinthető, mert azok, a’ kikre nézve illynemű akadályul szolgálhatnak: a’ férfi, a’ nő, ezeknek szülői, vagy gyámjai. A’ férfi evangelica vallást követve, vallása fogalmánál fogva a’ catholicus plébánosnak nem az áldását, hanem csak jelenlétét, és ezt is egyedül annyiból kiváltja és kívánhatja méltányosan, hogy házassága minden polgári következéssel bírjon 's leginkább neje és gyermekei érdekénél fogva egyházilag is teljes erejűnek, ismertessék, ’s miután a’ catholicus plébánosoknak egyszerű és áldásnélküli közbejöttével kötött házasságok is a’ felebb említett tulajdonokkal bírnak, a’ férfira nézve az áldás megtagadása nem akadály. Továbbá nem akadály a catholica nő és ennek szülői vagy gyámjaira nézve is; mert azon nő, aki szerelmének hevétől, vagy más érdekektől elfogulva képes abban egykedvűleg megegyezni, hogy szerelme zálogai, hogy gyermekei vagy ezeknek csak egy része is más vallásban neveltessenek, mint a’ mellyet ő jónak, legjobbnak tart, vagy legalább ollyannak tartani kellene, ha reá nézve ez nem akadály, bizonyára a’ papi áldás megtagadása sem fog akadályul szolgálni, vallásos és erkölcsi erőszakról lévén szó; ha az áldás megtagadása a’ nőre nézve nem akadály, a’ catholicus szülőkre vagy gyámokra nézve, a’ kiknél szinte a’ vallásnak magának nagyobb tekintetének kellene lenni, mint az áldás, ennek megtagadása sem leszen akadály. És igy azt hiszszük, hogy a’ gyermekeknek catholica hitben neveltetésük biztosítása nélkül kötendő vegyes házasságoktól az áldás megtagadása iránt kiadott püspöki körlevelek az 1790-dik évi 26. törvényczikkely 15. §. azon részével, melly a’ vegyes házasságok ellen akadálytételeket tilalmaz, nem ellenkezik, hogy pedig az említett törvényczikkely és §. azon szavaival, mellyek a’ vegyes házasságokat a’ catholicus plébános előtt köttetni rendelik, a’ kérdéses körlevelek nem ellenkeznek, ezeknek tartalmából világos De alaptanul állíttatik továbbá az is, hogy a’ vegyes házasságokra nézve ugyanazon szertartással kellett volna élni a’ magyar catholica anyaszentegyháznak, mellyel az 1790-dik évi törvényczikkely alkotása idejétől legközelebbi időkig élt. Mert ha elmellőznők is, hogy a’ római catholica egyház jelesül a’ házasságok összekötése alkalmával használt szertartásait a’ nélkül, hogy e’ részben a’ polgári hatalom beavatkozásának legkisebb nyoma is volna, az idő és körülmények kivánataihoz módosította, a’ római-catholica egyháznak a’ vallásos szertartásra nézve fenálló hatalmát hazai törvényeink, jelesül pedig az 1543: 18,1550: 16. nem csak hogy megismerték , hanem ezekre nézve mind számtalan törvényeink, mind a’ szakadatlan szokás a’ világi beavatkozástól biztosították is. Annyi azonban bizonyos, hogy a’ midőn az 1790-dik évi 26. törvényezikkely az evangelicus vallást követőket vallásbeli dolgaikra nézve egyedül az egyházi elöljáróiktól a’ világi hatalom kizárásával jelenti kifüggőknek; ugyanakkor a’ római-cath. egyháznak soha kérdésbe nem hozott ebbeli függetlenségét a’ viszonyosság szent szabályainál fogva is eltörülni nem kívánhatta, és el nem törülte Hozzájárul ezekhez, hogy a’ lelkiismeret, a’ meggyőződés és vallás tárgya elidősülést nem ismer, és igy ha a’ szertartásokra nézve egyes tartományokban eltérések történek volna is, ezeket a’ cath. anyaszentegyház egysége tekintetéből is ennek szabályaihoz viszszavezérelni nem csak nem tilos, hanem kötelesség is. Emelkedik azonban egy hatalmas szózat, ha nem is lealacsonyítani és a’ gyülölség magvát elhinteni törekedő szándékból, de ezeket mégis könnyen eszközölhető hibás felfogásból; tetszést sokaknál, elhitetést némellyeknél von maga után ezen szózat, és ez igy hangzik: „megtagadni az áldást, megtagadni a’ jó kívánást, a’ keresztény vallás szelíd tanításaival meg nem egyez.“ Hiszszük mi is, hogy isteni tanítónk ellenségeinket is szeretni parancsolván, a’jó kívánást senkitől megtagadni nem lehet, nem szabad, azonban, ha a’ kérdéses papi áldás megtagadásának valódi fogalmát ennek czélzatából taglaljuk, ha méltányosak akarunk lenni, kényszeríttetünk elismerni, hogy ez mást nem jelent, nem jelenthet, mint hogy a’ kath. nőnek azon cselekvése, hogy gyermekeit, vagy ezeknek egy részét más, mint a’ catholica vallásban nevelni szándékozik, egyházilag helyben nem hagyatik; és hogy az említett megtagadás nem a’ vegyes házasságokat, hanem ezen cselekvést, és ezt is nem polgárilag, hanem egyházilag érdekli, abból világlik ki, mert azon vegyes házasságban, a’ hol a’ férj catholicus és igy a’ gyermekeknek cath. vallásban neveltetésük törvény által, vagy ott, hol a’ férj evangelica vallást követ, téritvény által biztosíttatik, áldás meg nem tagadtatik; hogy pedig az áldás megtagadása csupán egyházi, nem pedig polgári helyben nem hagyást foglal magában, az az áldás természetéből és a’ törvény rendelete szerint a’ vegyes házasságok kötésekor a’ catholicus papnak jelenlétéből kétségtelen. És igy a’ hazánkban biztosított vallásos szabadság tiszta értelménél fogva még akkor is, ha polgárilag a’ törvényhozó testnek a’ több vallásos felekezetek közti kölcsönös egyetértés és megnyugvás tekintetéből e’ jelen állapotban némi változást tenni szükségesnek látszatnék is, annyit mégis teljes biztossággal merünk állítani, hogy a’ catholicus papot arra jogszerüleg kényszeríteni nem lehet, emberileg nem szabad, hogy lelkiesmérete és vallásos tanításai ellenére egyházilag jelentse ki helybenhagyását olly cselekvésre nézve is, melly által a’ catholica nő gyermekeit más vallásban neveli, és igy arra, hogy a’ vallásbeli eltérést áldása megtagadásával helybenhagyja. igy ezekből világos, hogy az áldás megtagadása a’ valódi fenérintett szempontból véve, a’ szeretetlenség bélyegét nem csak meg nem érdemli, hanem mindenki által még más valamennyi kérdésekben is, hacsak hideg egykedvűség vagy vétkes kétszínűség vádját megérdemleni nem kívánja, azon cselekvéssel, hogy meggyőződése elleni dolgokat nem helyesel, követendő. Hátra van még azon kérdésnek megfejtése : vájjon a’ kérdéses főpásztori levelek a’ polgári társaság czélzataival ellenkeznek e? A’ polgári hatalom a’ házasságokra nézve méltán megkívánhatja, hogy ezeknek a’gyermekek jobb nevelése a’ társas élet szorosabb összekapcsoltatása és általában az erköltsiség előmozdítása tekintetéből akadályok ne tétessenek, a’ fentebbiek azonban minden kétségemül tevén azt, hogy az említett főpásztori levelek által a’házasságok akadályt nem szenvednek, azon meggyőződéstül vezéreltetünk, hogy ezek a’ polgári társaság czélzataival sem ellenkeznek. Ezekkel tehát nem ellenkezvén, nem törvényeinkkel, és nem foglalván magokban a’ szeretetlenségnek általunk is kárhoztatott bűntettét, sőt a’ vallás illy szertartásokra nézve törvényeink által is biztosított egyházi hatalomból folyván ki, nincs természetesebb, minthogy az érdeklett vármegyék által követelt, de sehol be nem bizonyított törvénysértést nem látván, már most helyteleneknek nyilatkoztatjuk ki az 1647: 14. és Ulászló VI. decretuma 8-dik czikkelyére történt hivatkozást, és ezen törvényekben alapult fenyítéknek követelését. Megfogja azonban cs. kir. Felséged engedni hogy ezen törvényekre is nézeteinket bővebben kifejtsük. Az 1647. évi 14-dik törv. czikkelyben kijelölt 600 írt. büntetéssel az áldást megtagadó egyházi személyek, ha mindjárt ezen tettük által a’ vallásról szóló törvényeket sértették volna is, hogy nem fenyíttethetnek, az magának azon törvény czikkelynek tartalmából, melly a’ templomoknak, iskoláknak és papházaknak erőszakos elrablásairól és azon időben a’ vallás tárgyában már fenálló törvények megszegőiről rendelkezik, eléggé világos; de akármit rendelt volna is azon törvényezikkely, miután a’ vallás tárgyában később 1790-dik évben alkotott 26-dik törv. czikk noha többféle vallásbeli kicsapongásokat említ, az érdeklett 1647-dik évi törvényben kijelölt büntetést még is a’ 12-dik szakaszban nyilván foglalt és egyedül csak a’ templomok, iskola és papházak erőszakos elfoglalóira szorítja, nyilvános , hogy ezt a’ törvényhozás útján kívül tovább terjeszteni senkinek hatalmában nem áll. De egyébiránt is, miután az 1790-dik évi 26-dik törv. czikkely 3-dik §-ában azon evangelicus vallásu könyvvizsgálókat , kik a’ vallásos tárgyú könyvekben a’ catholica hit ellen rágalmakat kinyomni engednek , csak felelettel köteleseknek állítaná, és így noha róluk is mindenki 46